Mike Leigh (Broughton, 1943. február 20.– ) háromszoros BAFTA-díjas brit filmrendező, forgatókönyvíró.
Pályafutása Szülei: Dr. Alfred Abraham és Phyllison Pauline Leigh. Eredetileg színésznek készült, a London's Royal Academy színművészeti szakára járt. De hamarosan a rendezés és az írás felé veti a sors, így következő iskolája a London Film School. Karrierjét színpadon kezdte, két legismertebb munkájával: The Box Play és Bleak Moments („Ólmos percek”). A következő műve egy dráma volt, mely bár nagy elismerésnek örvendett a kritikusok körében, nem vált széles körben elismertté. Ezután több tévés produkció rendezőjeként tevékenykedett.
Első igazi sikerét az 1989-ben bemutatott Vérmes remények című komédiájával érte el, de a nagy áttörés még mindig váratott magára. Ez végül 1993-ban történt meg a Mezítelenül című drámájával, melyért a Cannes-i Filmfesztiválon elnyeri a legjobb rendező díját. Következő filmje, a Titkok és hazugságok (1996) még nagyobb siker lett, több díjat is sikerült elvinnie. A Két angol lány (1997) című filmje viszont már nem kapott ilyen jó fogadtatást. 1999-ben tér vissza a Tingli-tangli című filmmel, mely gyorsan a közönség kedvence lett. A Minden vagy semmi (2020) című drámáját elismeréssel fogadták. A Vera Drake (2004) is nagyon jó kritikákat kapott.
Az Abigail bulija című filmjének színpadi adaptációját a budapesti Katona József Színház mutatta be 2015. január 16-án.
Magánélete 1973-ban feleségül vette Alison Steadmant. Két gyermekük született, Toby és Leo. 2001-ban elvált feleségétől.
Rendezői filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író 1971 Ólmos percek Bleak Moments 1988 Vérmes remények High Hopes 1990 Az élet olyan édes Life Is Sweet 1993 Mezítelenül Naked 1996 Titkok és hazugságok Secrets & Lies 1997 Két angol lányCareer Girls 1999 Tingli-tangli Topsy-Turvy 2002 Minden vagy semmi All or Nothing 2004 Vera Drake Vera Drake 2008 Hajrá, boldogság! Happy-Go-Lucky 2010 Még egy év Another Year 2012 A Running Jump (rövidfilm) 2014 Mr. Turner Mr. Turner 2018 Peterloo 2024 Keserű igazságok Hard Truths
Televízió Év Cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író 1973–1982 Play for Today 1975–1976 Second City Firsts 2 epizód 1980 BBC2 Playhouse 1 epizód 1982 Five-Minute Films 5 epizód 1983 Időközben (Meantime) tévéfilm 1985 Négy nap júliusban (Four Days in July) 1987 The Short and Curlies rövidfilm 1992 A Sense of History tévéfilm
Jegyzetek
További információk
Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol filmrendezők Kategória:Angol forgatókönyvírók Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Goya-díjasok