Mike Tyson született Myke Gerard Tyson (Brooklyn, New York, 1966. június 30. -) visszavonult amerikai profi ökölvívó, aki 1985 és 2005 között versenyzett hivatalosan. 2020-ban ismét visszatért a ringbe, ám akkor csak egy bemutató mérkőzés erejéig lépett a kötelek közé. 1987 és 1990 között a WBA, a WBC és az IBF nehézsúlyú világbajnoka volt, s nem mellesleg minden idők legfiatalabb bokszolója, aki a „királykategóriában” a csúcsra jutott.
Pályafutása elején „Iron Mike” és „Kid Dynamite” becenéven emlegették, később a nem túl hízelgő, „A világ legrosszabb embere”ként utaltak rá. Ő az egyik leghíresebb bokszoló, nem csak tehetsége, hanem a ringen kívüli viselkedése miatt is. 59 profi mérkőzéséből 50-et megnyert, 44-et kiütéssel. 7 alkalommal szenvedett vereséget, kétszer pedig nem hirdettek győztest.
Kezdetek Tyson édesapja a jamaicai Purcell Tyson volt, édesanyja pedig Lona Smith. Mike anyja később férjhez ment egy fehér férfihoz, az ír származású Jimmy Kirkpatrickhez, aki aztán elhagyta a családot, így az asszony kénytelen volt egyedül eltartani a gyerekeket. Mike New Yorkban, Brooklyn városrészében, annak is a Brownsville nevű negyedében élte gyermekkorát. Már fiatalon számos utcai csetepatékba, lopásokba és betörésekbe keveredett. Többszöri letartóztatás után végül 12 éves korában javítóintézetbe került; a fiatal Tyson akkor találkozott először Muhammad Alival. Az egykori nehézsúlyú világbajnok akkortájt az olyan létesítményeket járta, ahol a Mike-hoz hasonló fiatalkorú bűnözők raboskodtak, hogy tekintélyével, valamint a sport népszerűsítésével segítse a kamaszok életét jobb irányba terelni. A fiatal Tysonra óriási hatással volt az Alival történő találkozás, s elhatározta, hogy Muhammadhoz hasonlóan ő is ökölvívó lesz majd. Az ifjú addigra már számos verekedésen volt túl, s ezek által komoly tekintélyt vívott ki magának a fiatalok körében. Jellemző az akkor még csak 13 éves Tysonra, hogy az első edzőjét, Bobby Stewartot úgy eltalálta egy edzőmérkőzés alkalmával, hogy annak eltört az orra. Stewart aztán nem sokkal később bemutatta Mike-ot a híres edzőnek, Cus D'Amatónak, aki rögtön meglátta benne a jövő bajnokát. D'Amato magához vette a fiatal tehetséget, s attól kezdve ő felelt érte. Kiemelte Mike-ot a New York-i gettó és a javítóintézet rideg világából és egy szeretetteljes családi környezetet biztosított számára. Edzőjének hála Tyson élete gyökeresen megváltozott, akit szinte apjaként tisztelt és szeretett. Ezért is volt óriási veszteség a számára amikor D'Amato 1985. őszén elhunyt, mivel azzal eltűnt az egyetlen olyan ember az életéből, aki képes volt arra, féken tudja tartani őt. Cus halála után Tyson edzését szinte kizárólag Kevin Rooney irányította.
Pályafutása Amatőr mérlege jónak mondható volt, hiszen a 24 győzelme mellett csupán 3 vereséget szenvedett. Az 1984-es olimpiáról csak azért maradt le, mert Henry Tillmantól kétszer is kikapott. Ezek után hamar elkezdte a profi pályafutását, s 1985. március 6-án, a New York állambeli Albanyban megvívta első mérkőzését a profik között. Mike ellenfele Hector Mercedes volt, de az nem sokáig tartotta magát, mivel az ifjú tehetség már az első menetben kiütötte őt. Profi pályafutása első évét Tyson 15–0-s rekorddal zárta, s mindegyik találkozóján kiütéssel győzött. A következő évben 13 mérkőzése volt, s ezeket is mind idő előtt nyerte meg! 1986. november 22-án aztán Mike eljutott a világbajnoki cím megszerzéséhez, mivel a nevadai Las Vegasban Trevor Berbick ellene tette kockára a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét. Tyson ezt az akadályt is könnyedén teljesítette, mivel már a 2. menetben padlóra küldte Muhammad Ali korábbi legyőzőjét, aki Mike balhorga miatt képtelen volt felállni onnan, így a fiatal tehetség újabb KO-val győzedelmeskedett. Ezzel a sikerrel Tyson történelmet írt, mivel 20 évesen és 4 hónaposan lett a nehézsúly világbajnoka; ilyen fiatalon azóta sem sikerült senkinek sem ez a bravúr.
Karrierjének következő állomása 1987. március 7-én volt, amikor 12 menetben győzött James Smith ellen, ezzel a WBC öve mellé elhódította a WBA bajnoki címét is. Ezután egy látványos címvédés következett Mike számára, amit a korábbi világbajnok Pinklon Thomas ellen vívott – ekkor "Iron" a 6. menetben brutális KO-val győzött. 1987. augusztus 1-jével ő lett a nehézsúly vitathatatlan bajnoka, miután egy 12 menetes csata után egyhangú pontozással legyőzte Tony Tuckert is. Az újabb sikerrel Mike a WBA, a WBC mellett még az IBF bajnokának is mondhatta magát. Címeit ezután olyan ellenfelek ellen védte meg kiütéssel, mint Tyrell Biggs, Larry Holmes, Tony Tubbs, Michael Spinks, Frank Bruno vagy Carl Williams. Ezen csatái közül külön érdekesség volt a Spinks elleni találkozó, amelyet hatalmas érdeklődéssel várt a publikum. Ez végül csak 91 másodpercig tartott, viszont azért 20 millió dollárt (akkori rekordösszeget) tehetett zsebre.
Az 1990-es évbe 37–0-s rekorddal lépett be, melyből a kiütés győzelmek száma 33 volt. Ekkor Tyson a sajtóban is taglalt, folyamatos botrányai és magánéleti problémái miatt formán kívül lépett a ringbe az előzetesen teljesen esélytelennek tartott Buster Douglas ellen. A Japánban megrendezett derin a könnyelműség megbosszulta magát, mivel Mike a 10. menetben KO-val elveszítette azt – a tálkozót később a Ring Magazin az Év mérkőzésének választotta.A Douglas elleni vereség után Tyson még ugyanabban az évben gyors két első menetes KO-val tért vissza, ezeket Henry Tillman és Alex Stewart ellen vívta.
1991-ben az első mérkőzését Donovan Ruddock ellen vívta – egy kőkemény csata után Mike ismét kiütéssel győzött. Ruddock a visszavágón sem járt sokkal jobban: akkor pontozásos vereséget szenvedett Tysontól.
1992-ben Mike-ot nemi erőszak vádjával elítélték és 6 év börtönt kapott, még annak ellenére is, hogy végig ártatlannak vallotta magát. Jó magaviseletért azonban már 1995 tavaszán szabadulhatott.
Tyson régóta várt visszatérésére végül 1995. augusztus 19-én került sor az MGM Grand Garden Arénában, Las Vegasban. A zűrös összecsapás, amelyet Peter McNeeley ellen vívott, hamar véget is ért. Mike ellenfele – bár vehemensen kezdett – kétszer is padlóra került már az első menetben. A második számolás után aztán McNeeley edzője beugrott a ringbe és jelezte a bírónak, hogy nem folytatják tovább a kilátástalan küzdelmet.
1996 márciusában Tyson a WBC bajnokával, Frank Brunóval állt szemben, akit a 3. menetben TKO-val győzött le. Ezzel a sikerrel Mike ismét a derekára csatolhatta a világbajnoki övet.Szeptemberben egy címegyesítő derbin az 1. menetben legázolta a WBA-bajnok Bruce Seldont, ezzel már a három nagy világszervezet bajnoki címei közül kettőt újra a magáénak tudhatott. Ezután Tyson a WBC előszámú kihívójával, Lennox Lewis-szal kellett volna bokszoljon, de inkább lemondott címről mintsem kiálljon az angol-kanadai harcos ellen.
1996 novemberében és '97 júniusában is megmérkőzött Evander Holyfielddel, de mindkétszer vereséget szenvedett. Az első meccset Mike a 11. menetben, technikai KO-val veszítette el. Holyfield győzelmét beárnyékolta az, hogy egy összefejelés miatt Tyson a mérkőzés felét felszakadt, vérző szemöldökkel volt kénytelen bokszolni. Éppen ezért a mérkőzés után „Iron" csapata erősen bírálta a mérkőzés vezetőjét amiért az nem figyelmeztette, illetve nem volt le pontot Holyfield-től a fejelés miatt. A második ütközet botrányba fulladt, miután az addig remekül helytálló Tyson a 3. menetben a mérkőzés hevében egyszerűen kiharapott egy darabot Holyfield füléből, amiért végül diszkvalifikálták. Ezen a találkozón történt incidens miatt végül Tyson csak másfél év eltiltás után bokszolhatott újra. Bár a mérkőzéseit "Iron Mike" kiütéssel nyerte meg, már nem volt a régi önmaga.
2000 júniusában Glasgow-ban bokszolt, ellenfele Lou Savarese volt. A botrányairól elhíresült Tyson ezúttal is hozta a formáját. A mérkőzés első pillanatától kezdve nekirontott ellenfelének és már a 15. másodpercben megrendítette. A kiegyenlítetlen küzdelemnek John Coyle mérkőzésvezető a 26. másodpercben véget akart vetni, amikor közéjük ugrott, de ezt az önkívületi állapotban lévő "Iron Mike" észre sem vette. Tovább ütötte az ellenfelét, s immár a bírót is, így a meccsnek a 38. másodpercben vége lett. Ez volt Tyson 3. leggyorsabb kiütése. Tettéért később Mike bocsánatot kért Coyle-tól.
Októberben Andrew Golotával mérkőzött, akit nem meglepő módon már az első menetben padlóra küldött. A lengyel ökölvívó – lelkiekben feladva a mérkőzést – a 2. menet után a ringből egyenesen öltözőbe vonult. Ott azt állította, hogy Tyson többször is fejelte őt, de a mérkőzésvezető nem figyelmeztette emiatt az amerikai öklözőt. A meccs után Tyson pozitív drogtesztet produkált, ezért a találkozót később eredmény nélkülire (Non Contest) minősítették.
Mike ekkorra került igazán hullámvölgybe, s ez inkább a ringen kívül zajlott. Folyamatos nőügyei, rendszeres botrányai az éjszakai életben anyagilag kimerítették és csődbe sodorták őt, pedig saját bevallása szerint karrierje során több mint 300 millió dollárt bokszolt össze.
2002. június 8-án kapott még egy lehetőséget Lennox Lewistól – aki akkor már három világszervezet bajnoka volt –, hogy újra trónra kerüljön. Bár mindenki nagyon várta az összecsapást, Tyson ekkor már teljesen a kábítószerek rabja volt. Mindezek ellenére „Iron" az első menetet még megnyerte Lewis ellen, aki a menet közepén még meg is tántorodott egy Tyson-balegyenestől! A második menettől kezdve aztán Mike szinte teljesen elkészült az erejével, a 8. menetben végül KO-vereséget szenvedett, s ezzel együtt elszálltak a világbajnoki reményei is.
2003-ban még begyűjtötte a 23. első menetes kiütéses győzelmét Clifford Etienne ellen, de későbbi kiütéses vereségei – amelyekre már csupán a pénzszerzés miatt állt ki Danny Williams(2004) és Kevin McBride (2005) ellen – a pályafutása végét jelentették.
Stílusa Mike Tyson a nehézsúlyban alacsonynak számított. A Trevor Berbick elleni mérkőzésen, 1986 novemberében 5 feet 11 ½ inch (kb. 181,5 cm) magassággal jelent meg. Bár ez elég bizonytalan adat, mert mérkőzésenként „változott” a magassága. Például Buster Douglas ellen 1990 februárjában, a mérkőzés előtti hivatalos adatok szerint már csupán 5’10” (178 cm) magas volt, Orlin Norris ellen 1999-ben pedig újra 5' 11 ½’’-et adtak meg hivatalos adatként. Ám az ilyen anomáliáktól eltekintve is megállapítható, hogy általában nála magasabb ökölvívók ellen lépett szorítóba. A magasságbeli különbség időnként elérte a 16-18 centimétert is. Mivel ütőtávja lényegesen rövidebb volt ellenfelei ütőtávjánál, így távoli ütésekkel nem tudta volna sakkban tartani őket, ezért alacsony termetéből próbált előnyt kovácsolni magának, s ez meghatározta stílusát, így vált a közelharc mesterévé.
Ehhez mindenekelőtt rendkívüli ütőerőre, gyorsaságra és csiszolt technikára volt szüksége. Általában letámadta ellenfeleit. Leszegett fejjel, karfedezet mögött, lépett be ellenfele ütőtávja mögé, és villámgyors egyenesekkel, jobb és balhoroggal, testre és fejre mért ütésekkel fárasztotta őket.
Tyson népszerűsége és elismertsége mérkőzésről mérkőzésre növekedett. Michael Spinks elleni csatája előtt, amit mellesleg az évszázad mérkőzéseként harangoztak be.
Tyson nem volt szokványos ökölvívó. Nem „szépen bokszolt”, nem a pontokat akarta gyűjtögetni, hanem kiütni akarta ellenfeleit. Ez az agresszív mentalitás meglátszott a ringben és a ringen kívül is. Olyan hangulatot tudott teremteni, hogy az amerikai populáris kultúrának hamar részévé vált. Éppen ezért már 29 évesen játékfilmet forgattak életéről.