Az Aggteleki-karsztot növényzete alapján két, markánsan különböző részre oszthatjuk – ezeket nagyjából a Perkupa–Teresztenye–Aggtelek vonal választja el egymástól. E vonaltól északra (a nyílt karszton) a karsztflóra és a mészkőhegységek mészkedvelő vegetációja a jellemző, ettől délre a meszes kőzeteket fedő, kavicsos üledéktakarón kialakult, savanyú talajok növényzete erősen hasonlít a nyugat-európai csarabos fenyérekéhez. A földtani felépítés – és vele a növényzet ilyetén földrajzi kettéosztása csak nagy vonalakban érvényes: a választó vonaltól délre is találunk több kisebb, a pliocén üledéktakaróba ékelt mészkőpikkelyt, és ezeken a mészkerülő fajokat értelemszerűen mészkedvelő növények váltják fel.
A nyílt karszt növényzete Gyertyános–tölgyes
A nyílt karszt legnagyobb területet borító, klímazonális erdőtársulása a középhegységeink 400–600 m közötti, lankás térszínein megszokott gyertyános–kocsánytalan tölgyes. Ennek lombkoronája idősebb korában (amikor a tölgyek kiemelkednek a gyertyánok közül) kétszintessé válik és jól zár; cserje- és gyepszintje ilyenkor szegényes. A több évszázados, szakszerűtlen erdőhasználat (30–40 éves vágásforduló, rendszeres sarjaztatás) eredményeként azonban a legtöbb ilyen erdőben a tölgy megritkult, és eluralkodott a csokrosan növő gyertyán. A legfontosabb elegyfák: közönséges bükk (Fagus sylvatica), szil (Ulmus spp.), hárs (Tilia spp.), juhar (Acer spp.), vadcseresznye (Prunus avium).
Az aljnövényzet jellemző fajai: odvas keltike (Corydalis cava), ujjas keltike (Corydalis solida), hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), erdei galambvirág (Isopyrum thalictroides), turbánliliom (Lilium martagon), madárfészek-kosbor (Neottia nidus-avis), fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), piros madársisak (Cephalanthera rubra), kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia), nőszőfű (Epipactis spp.),
Gyertyános
Gyertyánosok a sziklásabb, sekélyebb talajú részeken alakulhatnak ki. Ezt az erdőtípust a botanikusok a gyertyános–tölgyes sajátos, a Tornai-karsztra jellemző fajtájaként írják le. Gyakori elegyfái: kislevelű hárs (Tilia cordata), magas kőris (Fraxinus excelsior), barkócaberkenye (Sorbus torminalis).
Az aljnövényzetben állandóan jelen van: Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides); helyenként megjelenik: mérges sás (Carex brevicollis).
A fedett karszt növényzete Cseres–tölgyes
A fedett karszt legnagyobb területet borító, klímazonális erdőtársulása a cseres–tölgyes, ami rendszeresen az alacsonyabb dombokon (250–450 m között) jelenik meg. A nyílt karszton csak elvétve, a mélyebb talajú részeken fordul elő, mert a délnek néző oldalakon rendszerint a melegkedvelő tölgyes helyettesíti. Üde változata Aggtelektől délre, a kavicsháton kialakult, savanyú, nedves talajon nő. Azokon a részeken, ahol a talajvíz szintje viszonylag magas, jellemző elegyfája elegyfája a molyhos nyír (Betula pubescens) A cserjeszint gyakori fajai: közönséges csarab (Calluna vulgaris), sváb rekettye (Genista germanica) a környék fenyérszerű gyepjeiről vándorolnak be az erdőbe.
A gyepszint gyakori fajai:
hegyi sás (Carex montana), fehér pimpó (Potentilla alba), keskeny levelű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia), kereklevelű körtike (Pyrola rotundifolia), saspáfrány (Pteridium aquilinum).
A kocsányos tölgy összefüggő foltjaiban jelenik meg: nyugati kékperje (Molinia coerulea), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), buglyos szegfű (Dianthus sciperbus).
Források Tóth Erika: Az Aggteleki-karszt növényvilága. Az Aggteleki Nemzeti Park természeti értékei III. ANP Igazgatóság, Jósvafő.
Kapcsolódó szócikkek Az Aggteleki-karszt növényeinek listája
Kategória:Matricum flóravidék Növényei