Carl Friedrich Georg Spitteler (Liestal, 1845. április 24. – Luzern, 1924. december 29.) svájci Nobel-díjas költő. A kortárs Gyergyai Albert méltatása szerint: „Utolsó mohikánja ő talán annak a heroikus falanksznak, amely a tiszta és transzcendens germánságnak sajátos, fényes erőpróbája volt, s amelynek mély humusza Hammerfesttől Luzernig, a fjordoktól a Vierwaldstätti-tóig húzódik.” Utóbb a díjra való érdemességét többen vitatták, egy 1967-ben készült elemzés „a régmúlt tragikus dinozaurusza” névvel illeti.
Élete A gimnáziumot Bázelben végezte, ahol többek között Wilhelm Wackernagel és Jacob Burckhardt voltak a tanárai. 1863-ban édesapja kérésére beiratkozott a zürichi egyetem jogi karára. 1865-70 között teológiai tanulmányokat folytatott Zürichben, Heidelbergben és Bázelben. A teológusi diploma megszerzése után 1871-ben Standertskjöld tábornok meghívására Szentpétervárra költözött, hogy gyermekeinek tanítója legyen. 1879-ig maradt ebben az állásban, részben Oroszországban, részben Finnországban élve. Ez idő alatt írta Prometheus und Epimetheus című művét, amelyet hazatérve saját költségén adott ki 1881-ben Carl Felix Tandem álnéven. A könyv észrevétlen maradt, ezért Spitteler tanári állást vállalt (Neuveville, 1881-1885), majd különböző újságoknak dolgozott (Grenzpost, 1885-86; Neue Zürcher Zeitung, 1890-92).
1892-ben Luzernbe költözött, itt írta további műveit. 1900 és 1906 között jelent meg a négykötetes epikai műve, az Olympischer Frühling. Az első két kötet – Spitteler többi művéhez hasonlóan – nem aratott sikert.Szerb Antal szerint „a tizennyolcezer soros és görög istenekről szóló mű egyáltalán nem olyan unalmas, mint ahogy az ember látatlanban gondolná.” (A világirodalom története, Magvető Könyvkiadó, Budapest, , 759. oldal) A második kötet megjelenése után azonban a híres zenész, Felix Weingartner egy pamfletben mutatta be a művet a német közönségnek (Carl Spitteler, ein künstlerisches Erlebnis) – ő fedezte fel Spittelert a világ számára.
Az első világháború idején a Zürichben tartott Unser Schweizer Standpunkt című beszédében kiállt a több kultúrájú Svájc mellett. A német-olasz feszültség következtében az író Svájc hagyományos bölcsességére és semlegességére, illetve a közös történelemre és állampolgárságra hivatkozva arra kérte az ország polgárait, hogy tegyék félre a két háborús félhez fűződő szimpátiájukat. 1919-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.
Művei Prometheus und Epimetheus (1881) Extramundana (1883) Schmetterlinge (1889) Der Parlamentär (1889) Literarische Gleichnisse (1892) Gustav (1892) Balladen (1896) Conrad der Leutnant (1898) Lachende Wahrheiten (1898) Der olympische Frühling (1900-1905) Glockenlieder (1906) Imago (1906) regény, magyar kiadás 1942 Die Mädchenfeinde (1907) Meine frühesten Erlebnisse (1914) Prometheus der Dulder (1924)
Magyarul Imago. Regény; ford. Hertelendy István; Révai, Bp., 1942
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Svájci költők, írók Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:Svájci Nobel-díjasok Kategória:1845-ben született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek