Pán Márta (Budapest, 1923. június 12. – Párizs, 2008. október 12.) magyar szobrászművész.

Életútja

Gallé Tibornál és Örkényi Strasser Istvánnál kezdte képzőművészeti tanulmányait, utána rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanulója volt; Boldogfai Farkas Sándor volt a tanára, később Pátzay Pál.Kényes egyensúly. Franciaországi látogatás Pán Márta szobrászművésznél In: Művészet, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)1984 / 3. szám 1947-ben Párizsba ment. Itt növényekről, gyökerekről, kagylókról készített rajzokat, melyek apránként haladtak az absztrakt felé. Itt ismerte meg Légert, Brancusit, majd Le Corbusiert, utóbbinak stúdiójában is dolgozott egy darabig. Párizsban találkozott André Wogenscky építésszel, akihez később feleségül ment. Az 1950-es évek közepétől kezdve alkotásaiban már kiemelkedő szerepet kapott az egyensúlyi helyzetből adódó természetes mozgás. Első, ebben a szellemben készült, jelentős szobra, a Teck inspirálta 1956-ban Maurice Béjart-t, Jerry Mulligan zenéjével, az alkotással megegyező című balett megalkotására. Az otterlói Kröller-Müller Múzeum megrendelésére készítette 1961-ben az első vízen lebegő, organikus formákból kiinduló poliészter szobrát, a Sculpture Flottante-t, melyet később számos hasonló követett. 1967-től az 1970-es évek végéig olyan plexiüveget használt munkáihoz, mely a fényhatások felhasználására kitűnően alkalmas volt. Később már nemcsak egyedi szobrokat, hanem épületekhez, valamint közterületekre tervezett monumentális alkotásokat is készített, így művei nem pusztán kiállítási tárgyakká, hanem az épületeknek és a városnak részévé váltak. Dolgozott együtt Oscar Niemeyerrel és Tange Kenzóval is. A Mur d'eau-t 1982-ben avatták fel a Champs-Élysées egyik épületében, majd 1986-ban Labirintus-szökőkútját a Place des Fêtes-en. Ezután következett 1988-ban egy hét gránit szökőkútból álló együttese, a Lacs, Brest egyik utcájában, a rue Siamban, 1997-ben pedig Saint-Quentin-en-Yvelines egyik hídja. Legtöbb munkájában fontos szerepet játszik a víz, alkotásait a letisztult nemes egyszerűség jellemzi.

Egyéni kiállítások 1952, 1956, 1958, 1961, 1971 • Galerie Arnaud, Párizs 1961 • Stedelijk M., Amszterdam • Palais des Beaux-Arts, Brüsszel • Worldhouse Gallery, New York 1968 • G. Vincence Kramář, Prága 1970 • Wenger Gallery, San Francisco 1971 • Lens Fine Arts, Antwerpen 1973 • Musée d'Art Contemporain, Montreal • Musée de Québec, Québec 1974 • Musée des Beaux-Arts, Lyon 1975, 1976 • Galerie Attali, Párizs 1981 • FIAC-G, Párizs 1984, 1985 • Contemporary Sculpture Center, Tokió 1988 • Musée des Beaux-Arts, Brest (FR) 1991 • Műcsarnok, Budapest • Museum des 20. Jahrhunderts, Bécs 1993 • Museum of Contemporary Arts, Sapporo (JP) • The Museum of Modern Art, Kamaruka (JP) 1994 • Isetan Museum of Art, Tokió 1998 • G. J. G. M., Párizs 1999 • Galerie La Cité, Luxemburg 2000 • Fondation Coubertin, Saint-Rémy-les-Chevreuse.

Válogatott csoportos kiállítások 1950-től rendszeresen • Salon des Réalités Nouvelles, Párizs 1957 • Festival de l'Art d'Avant-Garde, Nantes 1964 • Painting and Sculpture of a Decade, Tate Gallery, London 1968, 1969 • Salon des Grands et Jeunes d'aujourd'hui, Párizs 1970 • Europlastique, Párizs 1973 • The City is for People, San Diego 1974 • De l'objet à la Cité, vándorkiállítás 1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest 1987 • L'Art et la Ville, Prága 1990 • L'Art renouvelle la Ville, vándorkiállítás, Japán 1991 • L'Art renouvelle la Ville, Taiwan 1996 • Les Champs de la Sculpture, Champs Elysées, Párizs • Musée d'Art Contemporain, Tokió 1997 • Luxembourg – Ville de la Sculpture, Luxemburg • Gran Via de las Esculturas, Spanyolország 1998 • Les Champs de la Sculpture, Taipei 1999 • Les Champs de la Sculpture, Rio de Janeiro • São Paolo 2000 • Water in Beeld, Hága • Salon de Mars, Genf.

Művek közgyűjteményekben Birmingham Museum and Art Gallery, Birmingham Boymans van Beuningen M., Rotterdam Centre national des arts plastiques, Párizs Fine Arts Museum, Dallas Fond national d'art contemporain, Párizs Hakone Open Air Museum, Hakone (JP) Hara Museum of Contemporary Arts, Tokió Hirshhorn Museum, Washington Janus Pannonius Múzeum, Pécs Kawaguchiko Museum of Art, Kawaguchiko (JP) Louisiana Fine Arts Museum (USA) Musée d'Art Moderne, Saint-Étienne (FR) Musée d'Art Contemporain, Montreal M. de Arte Moderno, Rio de Janeiro M. de Lund (SVE) Musée des Beaux-Arts, Lyon M. de Grenoble Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Museum of Modern Art, Sapporo (JP) Musée Plein Air de la Ville de Paris, Párizs Národní G., Prága Rijksmuseum Kröller-Müller, Otterlo Sapporo Art Park (JP) Szépművészeti Múzeum, Budapest The Museum of Modern Art, Kamakura (JP) Wilhelm Lehmbruck Museum, Duisburg.

Köztéri művei mobil szobor és fal (1964, Párizs, Faculté de Médecine Saint-Antoine) szobor (1965, Párizs, Maine-Montparnasse épülete) belső fal (1966, Luxemburg, Európai Parlament) fal (1967, Libanoni Védelmi Minisztérium díszudvara) vízen lebegő szobor (1969, Hakone Open Air Museum) vízen lebegő szobor (1971, Bobigny, Prefektúra) balusztrád (1972, Párizs, Auber-RER-állomás bejárata) gránitszobor (1977, Vitry) gránitszobor (1983, Rouen) rozsdamentes acélszobor (1983, Rijád, Szaúd-Arábia) gránitszobor és fal (1985, Rennes, Conseil Régional de Bretagne) vízen lebegő szobor (1986, Szapporo) szoborfal (1988, Képzőművészeti Egyetem, Takarazuka) két szobor (1990, Makuhari Techno-Garden, Tokió) labirintus és lebegő szobrok (1990, Osaka) szoborcsoport (1991, Tokió, Új Városháza) Duna (1991, Budapest, Francia Intézet) rozsdamentes acélszobor (1993, Lyon, autópálya) két szobor (1994, Tokió, Tobacco Building) 3 Iles (lebegő szobor, 2000, Luxemburg, Lac Kirchberg)

Jegyzetek

Források

Magyar művészeti kislexikon. Főszerk. Körber Ágnes. Bp., Enciklopédia Kiadó, 2002 Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968 Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok Franciaországban Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar nők