Hranice () város Csehországban, a Karlovy Vary-i kerület Chebi járásában, Csehország legnyugatibb fekvésű városa. Településrészei: Pastviny, Studánka és Trojmezí. Más, használatos neve Hranice u Aše.
Földrajza Az Aši-kiszögellés északnyugati végén, Aš-tól 10 km-re északra, a Hranicei patak mentén fekszik. Területe a Smrčiny hegység részét képező Asi-hegyvidéken (csehül Ašská vrchovina) belül a Hranicei-dombvidéken (csehül Hranická pahorkatina) fekszik. Területének északi peremén folyik a Bystřina, mely a pataki pisztráng, botos kölönte, pataki ingola és a folyami gyöngykagyló élőhelye. Erdeiben az európai törpekuvik is előfordul.
Nevének eredete Eredeti német elnevezését (Roßbach) a területén áthaladó, a középkorban még a helyi hagyomány szerint lovak itatóhelyéül szolgáló patak (Roß = paripa, Bach = patak) neve alapján kapta. A település címerét jelenleg is e névadó hagyomány jelképei alkotják.
Története A 12. században német telepesek alapították. Első írásos említése 1318-ból származik. A települést 1413-tól négy évszázadon keresztül a Zedtwitz-család birtokolta, a korabeli oklevél szerint ekkor vette meg az eladósodott Neuberg családtól Zedtwitz Konrád. evangélikus gyülekezetének kezdetei 1542-ben datálódnak, s néhány év elteltével szinte az egész község felvette az újonnan megjelenő vallást. Luxemburgi Zsigmond 1549-ben a plaueni grófnak adományozta, ám 1557-ben már ismét a Zedtwitzek birtokolták. Első céheit 1591-ben alapították, ezek elsődlegesen szabó, cipész, molnár, ács és kőműves mesterségeket űztek. Az 1633-as pestisjárványa negyven áldozatot szedett. Evangélikus templomát 1682-ben építették. bélyegkép|200px|balra|Az első világháború helybéli hősi halottainak emlékműve Textiliparának kezdetei 1651-ig nyúlnak vissza. Az iparág fejlődése oly nagymértékű volt, hogy 1806-ban már országos viszonylatban is a legjelentősebbek között tartották számon. Töretlen fejlődése azonban az 1840-es években visszaesett, ekkor ugyanis a község vezetősége nem engedélyezte a tervezett Cheb - Plaun közút helybéli vonalának megépítését, mely által biztosították volna a termékek szállítását. Az 1885-ben átadott Aš-Hranice vasútvonal, illetve az 1906-ban megépített Hranice-Adorf vasútvonal javított az áruszállítás helyzetén, de fejlődésének korábbi lendületét már nem tudta megközelíteni. Új iskoláját 1822-ben építették, postahivatalát 1850-ben, önkéntes tűzoltóegyletét 1868-ban alapították. I. Ferenc József 1881-ben mezővárosi rangra emelte. A helyi újság első lapszáma 1913. március 1-jén jelent meg.
Az 1930-as évek második felében felerősödött a Szudétanémet Párt tevékenysége, melynek következtében a várost és környékét még a müncheni egyezmény aláírása előtt, 1938. szeptember 22-én a Német Birodalomhoz csatolták. Clift Andrus tábornok parancsnokságával az amerikai hadsereg első gyalogezrede 1945. április 18-án a városon keresztül hatolt be nyugat felől az asi kiszögellésbe. Lakosainak száma 1900-ban még 4039 volt, de a második világháborút követően a németek kitelepítése következtében 2300-ra csökkent. A németek kitoloncolása után telepedtek be a Csehország belső területeiről származó cseh, valamint a Szlovákiából és Romániából származó szlovák áttelepülők. 1964-ben városi rangra emelték.
bélyegkép|jobbra|200px|Evangélikus temploma bélyegkép|jobbra|200px|A város közigazgatási területe
Nevezetességei Evangélikus templomát barokk stílusban 1682-ben építették. Elődje egy 14. század végéről származó, Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus kápolna volt. Az egykori kápolnát 1432-ben újraszentelték, feltételezések szerint a husziták tevékenysége miatt. A reformáció idején az evangélikusoké lett. Az 1682-ben épített, megközelítőleg ötszáz férőhelyes templomot 1719-ben bővítették és még ugyanebben az évben újraszentelték. Harangjait 1722-ben illetve 1725-ben öntették. Szószéke 1749-ből, orgonája 1750-ből származik. A napóleoni háborúk idején 1806-ban a templomban található ezüst kehely hadicélokra történő beszolgáltatására kötelezték a gyülekezetet. Az egyik helybéli által 1679-ben adományozott kehely megóvása érdekében helyette a közadakozással összegyűjtött azonos mennyiségű ezüstöt szolgáltatták be, így a kehely ma is a templom dísze. Az első világháború idején 1916-ban mindkét harangját rekvirálták, új harangjait 1920-ban építették be. Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus templomát 1894-ben építették. Az 1866-os háborúban elesett helybéliek emlékművét 1893-ban avatták fel az evangélikus templom mellett. Az első világháborúban elesett helybéliek emlékművét 1928-ban avatták fel.
Lakossága + Lakossága számának alakulásaAz Obce Ašska v proměnách času, Kolektiv autorů, 2008 cseh nyelvű kiadvány adatai alapjánÉv1850193019471961197020012009Lakosok száma 3 041 4 283 2 519 1 940 2 083 1 850 2 228
A település népessége az elmúlt években az alábbi módon változott:
Közlekedés Közúti közlekedés Közúton Aš felől a 217-es számú másodosztályú közúton közelíthető meg, mely a városon keresztülhaladva Németország irányába folytatja útját. A város területén erről három alacsonyabb osztályú közút ágazik le, Trojmezí felé, valamint Pastviny és Studánka településrészek felé, s a harmadik, délkeleti irányú leágazás a németországi Bad Elster-be vezet. Mindkét Németországba vezető útvonal 2008-tól határátkelőhelyként működik.
bélyegkép|jobbra|200px|Hranice vasútállomása Vasúti közlekedés Vasúton a 148-as számú Cheb–Hranice v Čechách-vasútvonalon érhető el, melynek Aš-Hranice szakaszát 1885-ben adták át. A németországi Adorf-ba vezető, egykori további szakaszát 1906-ban adták át. A második világháború után azonban Csehszlovákia lezárta az Adorfba vezető szakaszt, melynek felújítása azóta sem történt meg.
Vasútállomása egyúttal Csehország legnyugatibb fekvésű vasútvonalának végállomása. Az említett vasútvonal, főleg annak Aš-Hranice közötti szakaszának folyamatosan csökkenő forgalma miatt, a járatok számát napi egyre csökkentették. A Chebből jövő személyvonat 16.26-kor érkezik meg a hranicei végállomásra és 16.34-kor indul vissza.A Cseh Vasutak (České Dráhy) 2010-ben érvényben lévő menetrendje alapján 2013-ban felmerült a vasútállomás kihasználatlan épületének bontási tervezete is.http://www.rozhlas.cz/kv/zpravodajstvi/_zprava/v-hranicich-u-ase-chteji-zachranit-nadrazi-hrozi-mu-demolice--1275863http://www.denik.cz/karlovarsky-kraj/budovu-nadrazi-v-hranicich-lide-bourat-nechteji-20131108.html
Intézményei Egészségügyi és szociális ellátás Az alapszintű orvosi ellátás az egészségügyi központja által biztosított. Gyógyszertára a városközpontban található, illetve a város közelében fekvő, a németországi Ebmath-ba vezető út határátkelőhelyén. Az idősek otthona a Krásňany településrészén fekszik.
Oktatás, kultúra Általános iskoláját és óvodáját a helybéli gyermekeken kívül a környező településekről is látogatják. Általános iskolájának M+M elnevezésű színjátszókörének előadásai az Aš-vidék kulturális életét gazdagítják. Közkönyvtár Aš és környékének regionális hetilapja Listy Ašska címen jelenik meg.
Éttermek A város hét étterme közül az egyik legrégibb alapítású az U koně (A paripához) nevezetű étterem.
Sport Legnagyobb taglétszámú sportegyesülete a megközelítőleg száz taggal rendelkező TJ SU Hranice. A sportegyesület két meghatározó tevékenységi köre a futball és a tenisz.
Híres emberek Itt született 1897. május 15-én Josef Hendel német festőművész. Ide látogatott 1702. október 29-én I. József német-római császár, cseh és magyar király.
Jegyzetek
További információk
Fordítás
Források TOUFAR, Hugo: Hranice v Čechách (cseh nyelvű kiadvány) KRYL, Jan: Hranice v roce 1945, MNV Hranice, 1990 (cseh nyelvű kiadvány) Aš v zrcadle času, MÚ Aš, 2005 (cseh nyelvű kiadvány) KRÁTKÝ, Jiří Ing.: Obce Ašska v proměnách času, Muzeum Aš, 2008 (cseh nyelvű kiadvány)
Kategória:A Chebi járás települései