Legitimizmus

200px|bélyeg|A Bourbon-ház királyi címere

A legitimizmus a hagyományos uralkodócsaládok törvényes trónöröklési jogának az elismerése. A legitimizmus követői a legitimisták.

A fogalom a 19. század elején vált közismertté. A francia forradalom miatt trónját vesztett Bourbon-ház tagjainak hívei voltak a legitimisták, mert nem ismerték el, hogy az Orléans-házból származó Lajos Fülöp jogot formálhat a trónra. Velük szemben álltak az orléans-isták, majd a bonapartisták és a republikánusok is. Az Angol Királyságban a Stuart-ház és a Hannoveri-ház közötti hatalmi harcban a jakobiták, a Stuartok trónöröklési jogát támogatók tekinthetők legitimistáknak.

Az Angol Királyságban

Franciaországban

Spanyolországban

A Magyar Királyságban 200px|bélyeg|Gróf nagyapponyi Apponyi Albert (1846–1933), legitimista politikus bélyeg|200px|Gróf Andrássy Gyula (1860–1929) magyar politikus, belügyminiszter, jogi szakíró, pártvezető bélyeg|200px|Őrgróf Pallavicini György (1881–1946), országgyűlési képviselő, legitimista politikus bélyegkép|200px|Gróf zicsi és vázsonykői Zichy Aladár (1864–1937), legitimista politikus, miniszter, a Katolikus Néppárt vezére, legitimista politikus bélyeg|200px|Gróf zabolai Mikes János (1876–1945), római katolikus pap, a szombathelyi püspök 1911–1935 között, a „legitimista püspök” bélyeg|200px|Gróf zicsi és vázsonykői Zichy János (1868–1944), országgyűlési képviselő, legitimista politikus bélyeg|200px|Boldogfai Farkas Tibor (1883–1940), országgyűlési képviselő, politikus, földbirtokos, husszárkapitány bélyeg|200px|Pehm (Mindszenty) József (1892–1975) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros bélyeg|200px|Dr. udvardi és básthi Udvardy Jenő (1880–1941), magyar királyi kormányfőtanácsos, Zalaegerszeg tiszti főügyésze, a legitimista zalamegyei Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségének az alapító elnöke. IV. Károly visszatérési kísérletei

1920-ban a magyar belpolitikában voltak, akik IV. Károlyt szerették volna ismét az ország trónján látni. Ők voltak a legitimisták, másképpen karlisták. 1921. február 23-án Andrássy Gyula gróf elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnökségét, hogy pártjával támogathassa IV. Károly visszatérését a magyar trónra. A karlisták 1921-ben két – sikertelen – királypuccsot szerveztek meg IV. Károly uralkodói hatalmának visszaállítására. 1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, hogy ismét elfoglalja a trónt. Érkezéséről nem értesítette még magyarországi híveit sem. 1926. március 26-án Szombathelyen találkozott Vass Józseffel, áldozópappal, kereszténypárti politikussal, valamint gróf Teleki Pál miniszterelnökkel. Március 27-én Budapesten IV. Károly találkozott Horthy Miklós kormányzóval, akitől követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok fenyegetésére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. Károly némi huzavona után április 5-én hagyta el az országot, mikor Horthy Lehár Antal ezredest utasította, hogy kísérje át a királyt a határon. Ezután Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba. Az eset után erősen megrendült a bizalma Horthyban, aki előzőleg több levelében is hűségnyilatkozatot tett neki. A lezajlott eseményeket a korabeli sajtó „húsvéti királypuccsnak” nevezte el.http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1roly,%20IV..html Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a Lehár Antal vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló királyhű és a nyugállományból visszatért Nagy Pál honvéd altábornagy által irányított kormányhű csapatok, utóbbiak derekát a fővárosban gyorsan mozgósított egyetemi zászlóaljak adták.

A legitimisták a Horthy-korszakban A legitimisták az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után megoldást kerestek az ország államformájára és vezetésére. A legjelentősebb képviselőik között említhető ifj. gróf Andrássy Gyula, akinek komoly szerepe volt 1919 őszén, gróf Csekonics Iván és később gróf Bethlen István és gróf Apponyi Albert is. Az 1930-as években viszont Griger Miklós katolikus pap töltött fontos szerepet a legitimizmusban. Dunántúlon a legitimisták főhadiszállása az 1920-as években a Zala vármegyei Zalaegerszeg lett, melyben Pehm József (Mindszenty József), a helyi plébános és esperes legnagyobb vezetője és támogatója volt. Pehm József plébános szorgalmasan gyűjtött pénzt és nagy vállalkozásba fogott: a zalaegerszegi Jézus szíve ferences plébániatemplom 1925 és 1926 épült neobarokk stílusban, és boldog IV. Károly király emlékére készült, melynek az első „legitimista” templomnak számít az országban. 1927. szeptember 25-én húszezer ember részvétele mellett szentelte fel gróf Mikes János szombathelyi püspök, a „legitimista püspök” a zalaegerszegi Károly király-templomot. Az összes legitimista egyesületek képviseltették magukat az ünnepségen. Mikes püspök mély hatású beszéddel adta át a templomot a ferenceseknek. Az egyházfő politikai tevékenysége nem volt példa nélküli a Horthy korszakban; Szombathelyen gróf Mikes János püspök a konzervatív legitimista keresztényszocialista szervezkedés mentora volt, valamint gyakran vett részt értekezleteken gróf Andrássy Gyulával, gróf Sigray Antallal, őrgróf Pallavicini Györggyel és több kiemelkedő királyi párti politikussal is.Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)1922-05-05 / 102. szám A Mindszenthy József zalaegerszegi plébános körül kialakult legitimista társaság az 1930-as évek végén még tevékenykedett; a többi megyéhez képest későn, 1938. február 21-én megalakult a legitimista Magyar Férfiak Szentkorona Szövetsége zalamegyei helyi csoportja Zalaegerszegen, amelynek az elnöke dr. Udvardy Jenő kormány-főtanácsos lett.Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996) • A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) • Tyekvicska Árpád: A Mindszenty-jelenség. 249. o.

A király kérdést az 1920-as és 1930-as évtizedekben még igen is aktuálisnak tekintették, és a Horthy Miklós kormányzó érát támogató NEP után mindig a legitimisták szerezték meg a legtöbb szavazatot. A legitimistáknak az egyik legfontosabb politikai pártja a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP), amely 1926 és 1937 között működött gróf Zichy János elnöksége alatt. A legitimista körök politikai fő elvei között nem csak a királykérdés, és pontosabban a Habsburgok visszatérése a trónra, hanem erős mezőgazdasági fejlesztés, valamint a vidéki embereknek és életének a színvonala felemelése volt az alapvonása. A szegény emberek istápolása, azoknak az életének az anyagi és lelki gondjai orvosolása az egyik céljuk, erős szociálisan érzékeny politikát folytatva. A legitimista mélyen római katolikus meggyőződésű volt, és a jobboldali szélsőségeket erősen elutasította, pontosabban igen nagy ellenségének számított a nemzetiszocializmusnak.

A legitimista nagy hazafinak számított, de mindig a racionális kereteken belül; a turanizmust elítélte, mivel több ízben Szent Istvánt kis értékűnek tüntette fel és vele szemben kiemelte Koppány vezér személyét. Ezzel a pogányságot felemelte a kereszténységgel szemben, olyan érv, amelyet nem támogatott a legitimizmus. A magyar legitimisták a Horthy-korszak alatt a központi kormánynak és a politikai pártjának, a Nemzeti Egységes Pártjának (NEP), nagy ellenfelei és bírálója voltak. A király nélküli királyságot fenntartó rendszer alatt gyakran helytelenítették a kormányzó születés- és névnapjának megülését, valamint nagy ellenzői voltak a sok új állami módosításnak, amelyet a Bethlen-kormány alatt vezettek be.

A király kérdéssel kapcsán, magyar legitimizmusnak a lényege talán a legjobban érezhető a Cambridge-ben lediplomázott magyar jogász, dr. boldogfai Farkas Tibor (1883–1940), országgyűlési képviselő által kijelentett szavaiban, amikor azt közölte, hogy „Én király nélküli királyságot elképzelni nem tudok, mint ahogy nem tudok elképzelni aranypengőt sem arany nélkül és nem tudok elképzelni nemzeti egységet a lelkek egysége nélkül”.Paksy Zoltán: Zalaegerszeg társadalma és politikai élete 1919-1939, Millecentenáriumi Közalapítvány, 2011 (101. o.) 1925-ben Zala vármegye törvényhatósági ülésén a legitimista boldogfai Farkas Tibor képviselő helytelenítette a kormányzó születés- és névnapjának megülését. Kihangsúlyozta, hogy „…minden pompával járó ünnepséget kerülni kell, mikor az ország csonka s királyság vagyunk király nélkül. Ha ünnepről lehetne szó, az csak gyászünnep lehetne”.

1921 áprilisában Gratz Gusztáv dr. külügyminiszter mutatott rá beszédében azokra a külpolitikai okokra, amelyek a király visszautazását szükségessé tették. Ismeretes, hogy a prágai, belgrádi és bukaresti körök között bizonyos megállapodások jöttek létre, hogy a Habsburgok restaurációját nem engedték meg. Edvard Beneš cseh külügyminiszter kijelentette, hogy Csehország casus bellinek tekintené a Habsburgok visszatérését. Hasonlóan nyilatkoztak a jugoszláv körök is. Amikor Őfelsége az országban megjelent, ezek részéről bizonyos lépések történtek a kormánynál. Március 28-án megjelent a román követ és közölte, hogy Románia IV. Károly király visszatérését Románia érdekeivel ellentétesnek tartja. Ugyancsak március 28-án az olasz ügyvivő kijelentette, hogy a Habsburgok restaurációjának megakadályozása az olasz külpolitikának sarkalatos elve. A jugoszláv kormány megbízottja is március 28-án jelentette ki, hogy Jugoszlávia IV. Károly király visszatérését casus bellinek tekintené. Március 30-án megjelent a cseh ügyvivő, aki a király visszatérése esetére cseh kényszerrendszabályokat helyezett kilátásba.Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)1921-04-07 / 77. szám

Amikor 1921-ben IV. Károly visszatérési kísérletei zajlottak a szomszéd államok azonnal nagy felháborodást fejeztek ki ennek kapcsán. Október 30-án Belgrádon a parlament ülésén Pripkovics belügyminiszter a magyarországi eseményekről a következőket jelentette ki: „Élénk megelégedéssel állapítjuk meg, hogy azok az aggodalmak, amelyek az európai béke fentmaradása kérdésébén felmerültek gyors visszhangot keltették a nagy-antantnál is. Mi nyomban érintkezésbe léptünk Prágával és közös egyetértéssel állapítottuk meg, hogy casus bellinek tekintjük Károly király Magyarországon való tartózkodásának mindenféle meghosszabbítását.” Románia hasonló álláspontot foglalt el és Olaszország is késznek nyilatkozott arra, hogy ugyanezen szempont után igazodna, ha akcióra kerül a sor. A nagy-antant is egységesen lépett fel. Egyidejűleg nyilatkozatot küldött az orosz elnyomás alól éppen felszabadult Lengyelország kormánya is, amelyben helyeselte Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia magatartását. Mindazonáltal sem mi, sem pedig a csehek nem elégedhetünk meg a nagy-antantnak eddig elért eredményeivel. Továbbá azt jelentette ki Pripkovics, hogy „figyelembe kell vennünk azt, hogy a karlista puccsban részt vett magyar politikusok a többség vezérei és más számottevő személyek, továbbá, hogy nemcsak Károly király személye, hanem a Habsburg-ház restaurációja is veszélyezteti Közép-Európa békéjét, és azt is, hogy sem mi, sem szövetségeseink nem élhetnek örök nyugtalanságban és fegyveres felkészültségben. Ezek alapján kötelességünknek kell tartanunk, hogy szövetségeseinkkel megfelelő biztosítékokban állapodjunk meg, amelyek elégségések politikai és nemzeti érdekeink határainak tartós békéjének megóvására.”