Fodor Géza (Budapest, 1943. május 2. – Budapest, 2008. október 7.) Széchenyi-díjas magyar dramaturg, esztéta, egyetemi docens.

Kutatási területe a színház- és drámaesztétika volt. Több értékes kortárs magyar dráma (pl. Halleluja, Csirkefej) színpadra segítését, dramaturgiai gondozását végezte el.

Életpályája 1967-ben végzett az ELTE-n, magyar és filozófia szakon. 1975-ben megszerezte a filozófiai tudományok kandidátusa címet, 2004-ben az akadémiai doktori fokozatot. A Magyar Tudományos Akadémia Színház- és Filmművészeti Bizottságának tagja volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében dolgozott 1967 – 1973 között. 1973-tól az ELTE Bölcsészettudományi Kar Esztétika Tanszékének oktatója volt, 1990-től egyetemi docens.

1978-1982 között a Nemzeti Színház, 1982-től az általa is alapított Katona József Színház dramaturgja volt. 1987-1989 között a Magyar Állami Operaház vezető dramaturgja, művészeti tanácsadója. 1982-től (egy kétéves szünet kivételével) a Muzsika című folyóirat operakritikusa, éveken keresztül az Élet és Irodalom zenekritikusa volt. 1989-ben a Holmi c. folyóirat alapítói között volt, később is szerkesztette a lapot.

1992-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán színháztörténetet, dráma- és operaelemzést oktatott.

A Színház c. folyóiratban 5 éven keresztül adott közre klasszikus színházelméleti szövegeket kommentárjaival. Több tanulmánya jelent meg gyűjteményes kötetekben. bélyegkép|262px|Fodor Géza sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/1-burkolt-12

Művei Zene és dráma; Magvető, Bp., 1974 (Elvek és utak) Az ajtón kívül (librettó Balassa Sándor operájához, 1979) Operai napló; Magvető, Bp., 1986 (Elvek és utak) Zene és színház (Budapest, 1998) Petri György költészete; Szépirodalmi, Bp., 1991 (Zsebbe való kis könyvek) Zene és színház; Argumentum–MTA Lukács Archívum, Bp., 1998 (Alternatívák) Das hoffnungslose Meisterwerk (Cuxhaven-Dartford, 1999) A Mozart-opera világképe (Typotex Kiadó, Budapest, 2002, ) Karl és Anna (librettó Balassa Sándor operájához) Az Opera minden. Blum Tamás emlékezete; szerk. Fodor Géza, Réz Pál; Aduprint, Bp., 2007 Magánszínház; Magvető, Bp., 2009 Mozart Don Juanja; Typotex, Bp., 2009 (Claves ad musicam) Mi szól a lemezen? 1. Operafelvételek Monteverditől Lisztig. Typotex Kiadó, 2012, Mi szól a lemezen? 2. Verdi és Wagner. Typotex Kiadó, 2012, Mi szól a lemezen? 3. Offenbachtól Henzéig. Typotex Kiadó, 2013,

Gyűjteményes kötetekben Egy vers keresése, in: Vas István: Óda az észhez (Nap Kiadó, Budapest, 1999) A mór Velencéje, in: Diotima (Osiris-Gond, Budapest, 1999) „megmenthetetlenül személyes ami jó volt”, in: A napsütötte sáv (Nap Kiadó, 2000)

Dramaturgként

Díjai, elismerései 1986 – Révay József-díj (MTA Ókortudományi Társaság) 1987, 1990 – Kritikusok díja (VI. és IX. Országos Színházi Találkozó, a legjobb dramaturgiai munkáért) 1988 – Erkel Ferenc-díj 1989 – Bálint Lajos-vándorgyűrű 1989 – Thália vándorgyűrű 1990 – Déry Tibor-jutalom 1992 – Táncsics Mihály-díj 1997 – Madách Imre-díj 2001 – Nádasdy Kálmán-díj 2006 – Széchenyi-díj

Jegyzetek

Források Önéletrajza Szinhaz.hu A Prae nekrológja Csáki Judit nekrológja a Magyar Narancsban (XX. évfolyam, 42. szám) Volt egyszer egy csapat A Népszabadság nekrológja

További információk A Mozart-opera világképe Cikkei a Muzsikában

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Magyar színházi dramaturgok Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2008-ban elhunyt személyek Kategória:Nádasdy Kálmán-díjasok Kategória:Táncsics Mihály-díjasok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Magyar zenekritikusok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek