Joël Quiniou (Párizs, 1950. november 17.–) francia nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása a belügyminisztérium informatikusa.
Pályafutása Labdarúgóként Ifjúsági korában 1966-1968 között a Bourg-la-Reine csapatában játszott, nem nagy sikerrel. Az egyik mérkőzésükön nem jelent meg az egyik partjelző, az edzője felkérte, hogy szálljon be segítőnek, hátha több érzeke van ehhez a tevékenységhez.
Labdarúgó-játékvezetőként Nemzeti játékvezetés Szükség játékvezetőként tevékenykedett csapata egyik mérkőzésén, majd két évvel később megkezdte játékvezetői pályafutását. A játékvezetői vizsgát 1970-ben tette le. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett.
1979-ben lett az I. Liga játékvezetője. A nemzeti játékvezetéstől 1994-ben vonult vissza.
Nemzeti kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 3.
Francia labdarúgókupa A Francia Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága szakmai felkészültségének elismeréseként több alkalommal megbízta a kupasorozat döntő találkozójának szolgálatára. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. április 30. Parc des Princes, Párizs döntő FC Girondins de Bordeaux–Olympique de Marseille 2 – 1 1989. június 10. Parc des Princes, Párizs döntő Olympique de Marseille–AS Monaco FC 4 – 3 1991. június 8. Parc des Princes, Párizs döntő AS Monaco FC– Olympique de Marseille 1 – 0
Nemzetközi játékvezetés A Francia labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1980-tól tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a franciát beszéli. Több válogatott és nemzetközi klubmérkőzést vezetett, működő társának partbíróként illetve 4. bíróként segített. A francia nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében a 3. helyet foglalja el 19 találkozó szolgálatával. Az UEFA által szervezett labdarúgó kupasorozatokban 1955-2007 között összesen 40 mérkőzést vezetett, amivel a 45. helyen áll. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1994-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 25.
Labdarúgó-világbajnokság Tizennégy éves nemzetközi játékvezetői pályafutása alatt négyszer vehetett részt labdarúgó világbajnoki döntőben.
U20-as labdarúgó-világbajnokság Szovjetunió rendezte az 5., az 1985-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bíróként foglalkoztatta.
1985-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1985. augusztus 24. Dinama Stadion, Minszk csoportmérkőzés (C. csoport) Nigéria–Kanada 2 – 0 1985. augusztus 29. Dinama Stadion, Minszk csoportmérkőzés (C. csoport) Szovjetunió–Kanada 5 – 0 1985. szeptember 4. Kirov Stadion, Leningrád egyik elődöntő Brazília–Nigéria 2 – 0
A világbajnoki döntőkhöz vezető úton Mexikóba a XIII., az 1986-os labdarúgó-világbajnokságra, Olaszországba a XIV., az 1990-es labdarúgó-világbajnokságra, illetve Amerikai Egyesült Államokba a XV., az 1994-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. 1986-ban két csoportmérkőzés közül az egyiken egyes számú besorolást kapott, játékvezetői sérülés esetén továbbvezethette volna a találkozót. 1990-ben két csoportmérkőzésen egyes számú besorolást kapott. 1994-től a vezető játékvezetőnek már nem kell partbírói feladatot ellátnia. 1986-ban vezetett mérkőzésen 5 sárga, 1 piros lapot, 1990-ben a mérkőzések sorrendjében előbb 4 sárga, majd 5 sárga, 1 piros lapot, 1994-ben előbb 5 sárga, 1 piros, a másodikon 4 sárga, a harmadikon 6 sárga, 2 piros és az utolsó találkozón 5 sárga lapot mutatott fel a fegyelmezetlen játékosoknak. Selejtező mérkőzéseket az UEFA, a CAF valamint az AFC zónákban vezetett. Világbajnokságokon 1986-1994 között a legtöbb vezetett mérkőzéssel rendelkezett: 8. 2014. július 5-én 2010-2014 közötti működéssel Ravshan Ermatov 9 mérkőzéssel átvette az első pozíciót.
1986-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. szeptember 12. Råsunda Stadion, Solna előselejtező (2. csoport) Svédország–Portugália 0 – 1 1985. április 30. Evžena Rošického Stadion, Prága előselejtező (2. csoport) Csehszlovákia–Nyugat-Németország 1 – 5 1985. október 9. Parken Stadion, Koppenhága előselejtező (6. csoport) Dánia–Svájc 0 – 0
Világbajnoki mérkőzés Az igazi első nagy világtornán ő volt a francia bírói karból a 11. aki hazáját képviselte. A FIFA JB elvárásának megfelelően, ha nem vezetett, akkor valamelyik működő társának segített partbíróként. Két csoportmérkőzésen volt a játékvezető partbírója. A csoportmérkőzésen, a 45. másodpercben került felmutatásra a világbajnokságok leggyorsabb piros lapja, amit José Batista kapott. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. június 13. Estadio Neza 86, Neza csoportmérkőzés (E. csoport) Skócia–Uruguay 0 – 0
1990-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1989. október 13. Nemzeti Stadion, Szingapúr előselejtező (döntő csoport) Dél-Korea–Katar 0 – 0 1989. október 17. Nemzeti Stadion, Szingapúr előselejtező (döntő csoport) Arab Emírségek–Kína 2 – 1 1989. október 28. Darul Makmur Stadion, Kuantan előselejtező (döntő csoport) Egyesült Arab Emírségek–Dél-Korea 1 – 1
Világbajnoki mérkőzés Olaszországban már nem epizódszereplő volt, sorba vezethetett mérkőzéseket. A FIFA JB kijelölte a döntő lehetséges vetőjének négyesébe. Két alkalommal partjelzőként működött közre, ebből az egyik az elődöntőn történt. Partjelzői tevékenységeinél előszeretettel avatkozott játékba, sorra nehéz helyzetbe hozva a játékvezetőket. Ennek az aktivitásnak köszönhetően lemaradt a döntő vezetéséről. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1990. június 19. Olimpiai Stadion, Róma csoportmérkőzés (7. csoport) Olaszország–Csehország 2 – 0 1990. június 24. Alpok Stadion, Torino egyik nyolcaddöntő Brazília–Argentína 0 – 1 1990. július 7. Olimpiai Stadion, Róma bronzmérkőzés Olaszország–Anglia 2 – 1
1994-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1993. április 15. Központi Stadion, Lyon előselejtező (C. csoport) Egyiptom–Zimbabwe 0 – 0 1993. április 28. Bazaly Stadion, Ostrava előselejtező (4. csoport) Csehország–Wales 1 – 1 1993. szeptember 8. Pittodrie Stadion, Aberdeen előselejtező (1. csoport) Skócia–Svájc 1 – 1 1993. október 19. Nemzetközi Stadion, Doha előselejtező (döntő csoport) Irak–Dél-Korea 2 – 2 1993. október 24. Nemzetközi Stadion, Doha előselejtező (döntő csoport) Irak–Szaúd-Arábia 1 – 1
Világbajnoki mérkőzés Ő volt az első játékvezető, aki nyolc mérkőzést vezethetett világbajnokságokon. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 8 + 2 (partjelző). Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1994. június 14. Silverdome Stadion, Pontiac csoportmérkőzés (B. csoport) Svédország–Oroszország 3 – 1 1994. június 27. Cotton Bowl Stadion, Dallas csoportmérkőzés (C. csoport) Németország–Dél-Korea 3 – 2 1994. július 4. Városi Stadion, Stanford egyik nyolcaddöntő Brazília–Amerikai Egyesült Államok 1 – 0 1994. július 13. Giants Stadion, East Rutherford egyik elődöntő Bulgária–Olaszország 1 – 2
Labdarúgó-Európa-bajnokság U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság Nem volt rendező országa a 4., az 1984-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, ahol a FIFA/UEFA JB játékvezetőként alkalmazta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1983. november 19. Wechselnde Stadion, NSZK előselejtező (6. csoport) NSZK–Albánia 1 – 1
Az európai labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Franciaországba a VII., az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Nyugat-Németországba a VIII., az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, Svédországba a IX., az 1992-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, valamint Angliába a X., az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB csak (!) a selejtezőkön foglalkoztatta játékvezetőként.
1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1982. szeptember 22. Vetch Field Stadion, Swansea előselejtező (4. csoport) Wales–Norvégia 1 – 0
1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. november 10. Olimpiai Stadion, Amszterdam előselejtező (5. csoport) Hollandia–Lengyelország 0 – 0 1987. október 14. Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla előselejtező (1. csoport) Spanyolország–Ausztria 2 – 0
1992-es labdarúgó-Európa-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1991. május 1. Red Star Stadion, Belgrád előselejtező (4. csoport) Jugoszlávia–Dánia 1 – 2 1991. október 16. Grundig Stadion, Nürnberg előselejtező (5. csoport) Németország–Wales 4 – 1
1996-os labdarúgó-Európa-bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1994. november 16. Renzo Barbera Stadion, Palermo előselejtező (4. csoport) Olaszország–Horvátország 1 – 2
Olimpia Az 1984. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájának végső szakaszán a FIFA JB bírói szolgálatra vette igénybe. Ez volt az első igazán jelentős nemzetközi tornája. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. július 29. Stanford Stadion, Palo Alto csoportmérkőzés (D. csoport) Amerikai Egyesült Államok–Costa Rica 3 – 0
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett Kupa-döntők száma: 3
Kupagyőztesek Európa-kupája Az 1993–1994-es kupagyőztesek Európa-kupája versenykiírásban vezetett mérkőzést a FTC-nek. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1993. szeptember 15. Tivoli-Neu, Innsbruck előselejtező (első forduló) FC Wacker Innsbruck (2002)–Ferencvárosi TC 3 – 0
UEFA-szuperkupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1989. november 23. Camp Nou, Barcelona döntő első mérkőzés FC Barcelona–AC Milan 1 – 1
UEFA-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1991. május 22. Olimpiai Stadion, Róma döntő második mérkőzés AS Roma–FC Internazionale Milano 1 – 0
Interkontinentális kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1993. december 12. Nemzeti Olimpiai Stadion, Tokió döntő São Paulo FC–AC Milan 3 – 2
Szakmai sikerek Az IFFHS 1991-ben, 1993-ban és 1994-ben a világ második legjobb játékvezetőjének jelölte. A IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben Graham Poll társaságában. A 2008-as szavazáshoz képest 6 pozíciót hátrább lépett. 1995-ben a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.
Egyéb munkássága 2001-ben tagja lett a francia belügyminisztérium Erőszakellenes Bizottságának,
Aktív pályafutását követően 2007-től a Canal+ fizetős televíziócsatorna rendszeres szakértője.
Források Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Elődje:Gérard Biguet Francia labdarúgókupa döntő1985–1986Utódja:Michel Vautrot Elődje:Claude Bouillet Francia labdarúgókupa döntő1988–1989Utódja:Gérard Biguet Elődje:Gérard BiguetFrancia labdarúgókupa döntő1990–1991Utódja:Rémi Harrel Elődje:Michel Kitabdjian (40)UEFA kupamérkőzések száma1955–2007 (41)Utódja:Nicolae Rainea (40)
Kategória:Francia labdarúgó-játékvezetők Kategória:1950-ben született személyek