Necpáli Justh Gyula (Necpál, 1850. január 13. – Budapest, 1917. október 9.) magyar politikus, országgyűlési képviselő, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke, Justh Zsigmond testvére. 220px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (10/1-1-18). Alkotó: Gerenday-műhely. 2004 óta védett sírja a Nemzeti sírkert része.

Életpályája A nemesi származású necpáli Justh család sarja. Turóc vármegyében született, necpáli Justh István (1821–1904), földbirtokos, és nemesbükki Pákozdy Matild (1831–1898) gyermekeként. Jogi tanulmányainak befejezése után 1876-ban a gyulai járás főszolgabírója lett, függetlenségi álláspontja miatt azonban 1878-ban a kormányzó Szabadelvű Párt megbuktatta. Ezután egy időre tornyai birtokára vonult vissza, később Csanád vármegyei birtokán gazdálkodott.

1884-ben Makón országgyűlési képviselővé választották, haláláig Csanád vármegye függetlenségi párti képviselője volt. Gyakran emelte fel szavát a polgári demokratikus reformokért. A Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak 1891-ben alelnöke, 1893-ban, Irányi Dániel halálát követően az elnöke lett. Döntő szerepe volt a liberális egyházpolitikai reformok keresztülvitelében az első Wekerle-kormány idején. Miután a negyvennyolcas frakciók szétváltak, szakított az Ugron Gábor vezette csoporttal.

Bár a párt egyesülésekor ismét elnök lett, 1895-ben lemondott pártelnöki tisztségéről a hazatért Kossuth Ferenc javára. Két évvel később szerepet vállalt a büntető perrendtartás ún. sajtóparagrafusa elleni megmozdulásokban. 1898-ban egyik vezetője volt a Bánffy-kormányt megbuktató obstrukciónak.

1905-ben megválasztották a képviselőház elnökének. Eltérően Kossuth Ferenctől, Justh Gyula álláspontja mérsékelt volt a horvát képviselők obstrukciójával szemben, amelyet a Kossuth által Horvátországban az államvasúti dolgozóknál bevezetett magyar szolgálati nyelv váltott ki. A szociáldemokratákkal és a polgári radikálisokkal együtt küzdött az általános választójog bevezetéséért. 1909-ben lemondott a házelnöki tisztségről, miután ellentétbe került az önálló Nemzeti Bank kérdésében a párt Kossuth Ferenc vezette szárnyával. 1912-ben ő vezette a Tisza István elleni obstrukciót. Egy évvel később a miniszterelnök politikájával szembeszegülő egyesült függetlenségi ellenzék társelnöke volt Kossuth Ferenc mellett, de a tényleges vezetést Károlyi Mihály gyakorolta, akinek polgári radikális programjával Justh egyetértett.

Élete utolsó éveit betegen töltötte, visszavonulva a politikai élettől.

Házassága és gyermekei Pesten, a római katolikus szentistvánvárosi plébánián 1874. március 14-én feleségül vette Szitányi Vilma (Pest, 1853. május 27.–†?) kisasszonyt, akinek a szülei Szitányi Vilmos, földbirtokos és Montbach Matild voltak. Justh Gyula és Szitányi Vilma frigyéből született: Justh Matild, Szitányi Gézáné Justh János. neje: Baross Katinka Justh Elza, Jakabffy Gyuláné Justh Margit

Művei Justh Gyula beszédei az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett és az általános politikai helyzetről 1911–1913; összeáll. Szalay Mihály, bev. Batthyány Tivadar; Az Általános Egyenlő, Titkos Választójog Országos Szövetsége–Globus, Bp., 1913

Elismerései, emlékezete Makó város díszpolgári címmel ismerte el munkásságát;Tóth Ferenc dr. - Domokos László: Címerek és díszpolgárok Makón. A Makói Múzeum Füzetei, 69. Makó, 1991. nevét utca is viseli a városban (a Békéscsaba felől idáig húzódó 4432-es út egyik belvárosi szakasza). bélyegkép|260px|Justh Gyula feleségével, Szitányi Vilmával, fiaival, Jánossal és Lajossal, valamint Margit lányával a tornyai kastély előtt

Irodalom Horváth Zoltán: Magyar századforduló (Bp., 1961) Pölöskei Ferenc: A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása 1909–10 (Bp., 1963)

Jegyzetek

Források

A Pallas nagy lexikona Jónás Károly-Villám Judit: A magyar Országgyűlés elnökei 1848-2002, 147-151. oldal. Argumentum Kiadó, 2002 Magyar életrajzi lexikon Huszadikszázad.hu Szendrei Ákos: Justh Gyula politikai pályája. A függetlenségi politizálás lehetőségei a 19-20. század fordulóján; DE Történelmi Intézet, Debrecen, 2012 (Speculum historiae Debreceniense)

Kategória:Függetlenségi Párt-tagok Kategória:A 48-as Függetlenségi Párt korábbi tagjai Kategória:Függetlenségi és 48-as (Károlyi) Párt-tagok Kategória:A magyar képviselőház elnökei Kategória:Makóiak Kategória:Necpáliak Kategória:Országgyűlési képviselők (Justh-párt) Kategória:Országgyűlési képviselők (Károlyi-párt) Kategória:Országgyűlési képviselők (48-as Függetlenségi Párt) Kategória:Országgyűlési képviselők (1884–1887) Kategória:Országgyűlési képviselők (1887–1892) Kategória:Országgyűlési képviselők (1892–1896) Kategória:Országgyűlési képviselők (1896–1901) Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910) Kategória:Országgyűlési képviselők (1910–1918) Kategória:Csongrád díszpolgárai Kategória:Hódmezővásárhely díszpolgárai Kategória:Makó díszpolgárai Kategória:1850-ben született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek