Mátyás Flórián (Felső-detrehem, 1818. május 3. – Pécs, 1904. április 2.) magyar jogász, nyelvész, történetíró, az Magyar Tudományos Akadémia tagja. Latinosított írói neve M[atthias] Florianus volt, de a Zephyrinust is használta.
Élete és munkássága Mátyás Flórián 1818. május 3-án született Felső-Detrehemben (Torda-Aranyos vármegye). Kolozsvárott, majd Keszthelyen, Kantán, Nagyszebenben és Eszéken járt iskolába, végül Pécsre került, ahol Kelemen József kanonok vette pártfogásába. 1834-ben Zadarban tanult, onnan indult itáliai útjára, alkalmi munkákból is fenntartva magát. 1838-ban, miután bizonyítványát megszerezte, Raguzába (Dubrovnik) ment, ahol a piarista gimnáziumban helyezkedett el tanárként. Újabb vándorút után Pécsett végezte el a jogi kart, diplomáját 1842-ben szerezte meg. Jogi hivatását azonban nem gyakorolta, dunántúli főnemesi családoknál dolgozott házitanítóként. Nyelv- és történettudományi ismereteit is önképzéssel szerezte, számos nyelvet (pl. olasz, francia, német, latin, görög, szanszkrit, perzsa) utazásai során, illetve önszorgalomból tanult meg. Első tudományos munkája, a „Magyar–árja nyelvhasonlatok” 1856-ban jelent meg a Magyar Nyelvészet című folyóiratban. Ebben a nyelvhasonlító módszert használva a magyart az indoiráni nyelvekkel vetette össze. Első vitája a pozitivista iskolát megalapozó Hunfalvy Pállal is ekkor zajlott. Nézetei a később bírált, ún. romantikus (filozófiai) nyelvészetet képviselték. Mivel a korszak nyelvtudományában a rokonság kérdését a maitól eltérően fogták fel, a nyelvhasonlításban látták a megoldást, amely bármely nyelvre kiterjedhetett. Mátyás szóegyeztetéseivel („hasonlatok”) az indoiráni („árja”) népek és a magyar nép érintkezéseit akarta bizonyítani. Szóegyeztetéseit állandó támadások érték a finnugor (és török) nyelvhasonlítás úttörői részéről. Az Akadémia Mátyás Flórián nyelvhasonlító tevékenységét elismerendő 1858-ban felvette levelező tagjai sorába. Székfoglalóját 1859-ben „A hasonlító nyelvészetről, tekintettel nyelvünk ékirati fontosságára” címmel tartotta meg. 1859 és 1861 között Pécsett, a ciszterci főgimnáziumban oktatott, de aljegyző és törvényszéki bíró is volt. 1866-ban beválasztották a Nyelvtudományi Bizottságba. Nyelvtörténeti szótárán az 1860-as évek elejétől dolgozott, 1866 és 1869 között Veszprémben, Pannonhalmán és Esztergomban végzett levéltári kutatásokat. A szótár első két füzete Pesten jelent meg 1868–69-ben, a harmadik a saját finanszírozásában Pécsett 1871-ben. Mivel egyedül nem bírta végezni a sajtó alá rendezést és az akadémiai támogatás sem volt elégséges a továbbiakra, a szótár egyéb részei kéziratban maradtak. Nyelvtörténeti forráskutatásai során figyelme a történettudomány felé fordult, így szótárának kudarca után a nyelvészettől visszavonult, 1870 után már nem publikált e területen. Első történeti előadását 1866-ban tartotta az Akadémia ülésén „Anonymus időkora bizonytalan voltáról” címmel. A Századokban és a Magyar Történeti Problémákban jelentette meg írásait, többek között igazolni próbálta, hogy I. István születési éve 975. Történészi munkájában kedvenc időszaka a középkor, kedvenc témája pedig Anonymus vizsgálata volt, de az Árpád-házi királyokkal és a Hunyadiakkal is sokat foglalkozott. Történeti forrásgyűjtemények kiadását tervezte, amelyekben középkori munkákat (krónikák, legendák stb.) kritikai egybevetés után jelentett volna meg. Ez az ötkötetesnek tervezett, végül négy kötetben megjelent munka, a „Historiae Hungaricae fontes domestici” 1881 és 1885 között látott napvilágot. Az első Szent István és Imre herceg legendáit, a második Anonymus és Kézai krónikáját és a Bécsi Képes Krónika szövegét, a harmadik a dubnici, zágrábi, váradi krónikát közölte, a negyedikben a pozsonyi krónika, valamint Rogerius és Ranzanus történeti munkája jelent meg. A kötetek iránt igen nagy volt az érdeklődés, minden példánya elkelt. 1883-ban Mátyás Flórián átkérte magát az Akadémia Bölcseleti, Társadalom- és Történettudományok Osztályába. 1898-ban választották rendes taggá, székfoglalóját „A magyarok első hadjáratai Európában” címmel tartotta meg. Pécsett hunyt el 1904. április 2-án, 86 évesen. Gazdag könyvtára a pécsi városi múzeumba került.
Főbb művei
Mátyás Flórián: Magyar-árja nyelvhasonlatok,1857, Pécs: Lyceum Nyomda. Mátyás Flórián: A magyar nyelv finnítési törekvések ellenében, 1857, Pécs: Lyceum Nyomda. Mátyás Flórián: Észrevételek finnező véleményre a magyar ősvallásról, nyelvészeti viták, és ujabb magyar-árja nyelvhasonlatok, 1858, Pécs: Lyceum Nyomda. Mátyás Flórián: A hasonlító nyelvészetről tekintettel nyelvünk ékirati fontosságára, 1859, Magyar Akadémiai Értesítő 19: 99–115. (akadémiai székfoglaló) Mátyás Flórián: A magyar birtokviszony : nyelvszabályozási munkálat, 1860, Pécs: Lyceum Nyomda. Mátyás Flórián: Magyar nyelvtörténeti szótár-kisérlet, A Magy. Tud. Akadémia megbízásából. I–III. füzet. 1868, Pest és Pécs: Bartalits I. és Taizs M. Ny. Mátyás Flórián: Hildegund. XII. századi történet, 1868, Pest Mátyás Flórián: Asztrik Anasztáz első esztergomi érsek, és Sz. István 1001-ki oklevele fölött értekezik Mátyás Flórián, 1869, Buda. M. Florianus: Historiae Hungaricae fontes domestici 1-4, 1881-1885, Pécs-Lipcse-Budapest. (Vita sanctorum Stephani regis et Emerici ducis / ad fidem codicum seculi XII, XIII et XV-i recensuit, nonnulla eiusdem aetatis monumenta, disquisitionesque criticas adiecit M. Florianus; Chronica Hungarorum. I. magsitri P. Belae regis notarii, II. magistri Simonis de Keza; Gesta Hungarorum: III. Chronicon pictum Vindobonense / ad fidem codicum recensuit, observationes, disquisitionem de aetate Belae regis notarii et animadversiones criticas adiecit M. Florianus; Chronicon Dubnicense: Cum codicibus Sambuci Acephalo et Vaticano, cronicisque Vindobonensi picto et Budensi accurate collatum; Accesserunt II. Adnotationes chronologicae seculi XII et XIII-i; III. Chronicon Monacense; IV. Chronicon Zagrabiense et Varadiense; V. Joannis de Vtino brevis narratio de regibus Hungariae / recensuit et praefatus est M. Florianus; Chronica minora: I. Chronicon Posoniense; II. Magistri Rogerii Carmen miserabile; III. Adnotationes historicae; IV. Ducum ac regum Hungariae genealogia triplex; V. Petri Ransani Epitome rerum Hungaricarum / recensuit, et disquisitionem de anno natali S. Stephani regis adiecit M. Florianus) Mátyás Flórián: Történeti egyezések és tévedések, 1896, Budapest: Akadémia. Mátyás Flórián: Pogány szokások őseinknél. Roger és Tamás esperesek a nagy tatárjárásról, 1897, Budapest: Akadémia. Mátyás Flórián: A magyarok első hadjáratai Európában, 1898, Budapest: Akadémia. Mátyás Flórián: Egy honfoglalás előtti magyar hadjáratról Németországban és I. Endre, Kálmán királyaink halála évéről, 1898, Budapest: Akadémia. Mátyás Flórián: Chronologiai megállapítások hazánk XI. és XII. századi történeteihez, 1899, Budapest: Akadémia. S Mátyás Flórián: Szent László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága és temetése, 1900, Budapest: Akadémia.
Külső hivatkozások
Vita sanctorum Stephani regis et Emerici ducis / ad fidem codicum seculi XII, XIII et XV-i recensuit, nonnulla eiusdem aetatis monumenta, disquisitionesque criticas adiecit M. Florianus Kiadás adatai Lipsiae : [s. n.], 1881, , [IV], 236, p., t. (Historiae Hungaricae fontes domestici. Pars prima. Scriptores) Chronica Hungarorum : I. magistri P. Belae regis notarii ; II. magistri Simonis de Keza ; Gesta Hungarorum : III. Chronicon pictum Vindobonense / ad fidem codicum recensuit, observationes, disquisitionem de aetate Belae regis notarii, et animadversiones criticas adiecit M. Florianus, Lipsiae : [s. n.], 1883, , VIII, 315 p. (Historiae Hungaricae fontes domestici. Pars prima. Scriptores ; 2.) Chronicon Dubnicense : Cum codicibus Sambuci Acephalo et Vaticano, cronicisque Vindobonensi picto et Budensi accurate collatum ; Accesserunt II. Adnotationes chronologicae seculi XII et XIII-i ; III. Chronicon Monacense ; IV. Chronicon Zagrabiense et Varadiense ; V. Joannis de Vtino brevis narratio de regibus Hungariae / recensuit et praefatus est M. Florianus, Quinque-Ecclesiis : [s. n.], 1884, , [VI], 276 p. (Historiae Hungaricae fontes domestici. Pars prima. Scriptores ; 3.) Chronica minora : I. Chronicon Posoniense ; II. Magistri Rogerii Carmen miserabile; III. Adnotationes historicae ; IV. Ducum ac regum Hungariae genealogia triplex ; V. Petri Ransani Epitome rerum Hungaricarum / recensuit, et disquisitionem de anno natali S. Stephani regis adiecit M. Florianus ; auspiciis et sumtibus Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapestini : [s. n.], 1885, , VIII, 298 p. (Historiae Hungaricae fontes domestici ; 4.) Stemler Ágnes: Nyelvrokonság és nyelvtörténet. Mátyás Flórián nyelvtudományi munkássága; OSZK–Gondolat, Bp., 2004 (Nemzeti téka) Jegyzetek
További információk
Hölgyfutár 1858. 297. sz. Akadémiai Értesítő 1867. 60., 160., 1868. 206., 1869. 33., 1883. 59., 1898. 258. l. Nemzeti Ujság 1883. 49. sz. Petrik Könyvészete és Bibliogr. P. Napló 1883. 150. Pesti Hirlap 1883. 151. szám M. Könyvészet 1896-99. A Pallas nagy lexikona XII. 416., XVIII. 238. l.
Magyar életrajzi lexikon
Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar heraldikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Pécsiek Kategória:1818-ban született személyek Kategória:1904-ben elhunyt személyek