bélyegkép|250px|Futók a 2005-ös versenyen Deptfordnál A londoni maraton az egyik legnépszerűbb városi maratonfutó versenysorozat, egyike az öt nagy városi maratonnak, amelyet 1981 óta rendeznek meg, általában minden év áprilisában. A verseny jelenlegi hivatalos angol elnevezése – az aktuális főszponzor után – „Flora London Marathon”. A verseny távja 42,195 km (26 mérföld és 385 yard). A londoni maraton talán a „leggazdagabb” maratonfutó verseny, ami a pénzdíjakban is megnyilvánul.
Történet bélyegkép|Martin Lel 2005-ben bélyegkép|Paula Radcliffe a 2005-ös versenyen A versenysorozat egyik kezdeményezője és alapítója Chris Brasher újságíró, korábbi olimpiai bajnok (az 1956. évi nyári olimpiai játékokon nyert 3000 m-es akadályfutásban). A verseny jelenlegi főszervezője David Bedford, a korábbi futó világcsúcstartó (10 000 m). Az első londoni maratont 1981. március 29-én rendezték meg, 7500 résztvevővel. A verseny népszerűsége ezután folyamatosan nőtt, és 2007-ben már futó vágott neki a távnak. Természetesen sokkal többen neveztek, de szervezési okokból limitálni kellett a résztvevők számát. A versenyen a világ futó elitjén kívül amatőr futók és kerekesszékes versenyzők is részt vesznek. A „komoly” futókon kívül talán ezen a versenyen vesznek részt legnagyobb számban a vicces ruhákba, humoros mezekbe öltözött „komolytalan” résztvevők, akik gyakran különböző feliratokkal ellátott táblákat is magukkal visznek. A verseny sportértékét nem, de a hangulatát annál inkább emelik. A verseny tehát, azon kívül, hogy komoly, elismert sportrendezvény, sajátos társadalmi esemény is, amit nézők tömege tekint meg az útvonal mellett és milliók a televíziós (BBC) közvetítések révén. 2010-től a verseny új főszponzora a Virgin.
A versenysorozat leggyorsabb versenyét a férfiaknál Eliud Kipchoge futotta 2019-ben, 2:02:38-cel. A nők között a hazai Paula Radcliffe volt a leggyorsabb 2003-ban, mikor 2:15:25-ös idővel győzött. Radcliffe egyébként a londoni maraton háromszoros győztese. A német Katrin Dörre is háromszor nyert (1993, 1994, 1995), és 1994-ben a londoni mellett a berlini versenyen is diadalmaskodott. A nőknél mindenképpen meg kell még említeni a norvég Grete Waitz nevét, aki ugyan „csak” kétszeres győztes, de 1983-ban is és 1986-ban is London mellett megnyerte a New York City Marathont is. A férfiak között a verseny történetének kiemelkedő versenyzője volt például a háromszoros győztes mexikói Dionicio Ceron, a marokkói el Mouaziz és a kenyai Martin Lel (utóbbi is nyert egyazon évben, 2007-ben, londoni és New York-i maratont).
Útvonal 500px|jobbra A versenyt – célszerűségi okokból – három különböző pontról indítják a Greenwich Park környékéről, a Temzétől délre (Blackheath Avenue-Charlton Way, Shooters Hill Road, St John's Park). A különböző helyekről indult futók Woollwich-nél, kb. 4,5 km megtétele után egyesülnek a Királyi Tüzérlaktanyánál, majd mintegy 800 m-t egy viszonylag erős ereszkedő útvonalon tesznek meg a Temze irányában. Összesen mintegy 10,5 km-t futnak nyugati irányban, majd Greenwich-et elhagyva tesznek meg, majd a Surrey-rakpart következik, végig a Jamaica Road-on, követve a Temze kanyarulatát. A Tower-hidat kb. 19,5 km-nél érik el, átfutnak rajta, majd a Tower után jobbra fordulnak, Wapping és az Isle of Dogs következik, és visszafordulnak a Highway-re, miközben ismét elhaladnak a Tower mögött, úgy 36,5 km körül. Az útvonal ezután követi a rakparton a Temzét, majd a Parlament után ismét jobbra fordulnak, elhaladnak a St. James’s Park mellett, újabb fordulóval a Buckingham-palota és a Mall következik, itt érkeznek be a célba.
A versenysorozat győztesei # Év Férfiak Nők Név Nemzet Idő Név Nemzet Idő1. 1981Dick Beardsley2:11:48Joyce Smith2:29:572. 1982Hugh Jones2:09:24Joyce Smith(2)2:29:433. 1983Mike Gratton2:09:43Grete Waitz2:25:594. 1984Charlie Spedding2:09:57Ingrid Kristiansen2:24:265. 1985Steve Jones2:08:16Ingrid Kristiansen(2)2:21:066. 1986Szeko Tosihiko2:10:02Grete Waitz(2)2:24:547. 1987Tanigucsi Hiromi2:09:50Ingrid Kristiansen(3)2:22:488. 1988Henrik Jörgensen2:10:20Ingrid Kristiansen(4)2:25:419. 1989Douglas Wakiihuri2:09:03Veronique Marot2:25:5610. 1990Alistair Hutton2:10:10Wanda Panfil2:26:3111. 1991Jakov Tolsztikov2:09:17Rosa Mota2:26:1412. 1992Antonio Pinto2:10:02Katrin Dörre2:29:3913. 1993Eamonn Martin2:10:50Katrin Dörre(2)2:27:0914. 1994Dionicio Ceron2:08:53Katrin Dörre(3)2:32:3415. 1995Dionicio Ceron(2)2:08:30Malgorzata Sobanska2:27:0316. 1996Dionicio Ceron(3)2:10:00Liz McColgan2:27:5417. 1997Antonio Pinto(2)2:07:55Joyce Chepchumba2:26:5118. 1998Abel Anton2:07:57Catherine McKiernon2:26:2619. 1999Abdelkhader el Mouaziz2:07:57Joyce Chepchumba(2)2:23:2220. 2000Antonio Pinto(3)2:06:36Tegla Laroupe2:24:3321. 2001Abdelkhader el Mouaziz(2)2:07:11Derartu Tulu2:23:5722. 2002Khalid Khannouchi2:05:37Paula Radcliffe2:18:5523. 2003Gezahegne Abera2:07:56Paula Radcliffe(2)2:15:2524. 2004Evans Rutto2:06:18Margaret Okayo2:22:3525. 2005Martin Lel2:07:26Paula Radcliffe(3)2:17:4226. 2006Felix Limo2:06,39Deena Kastor2:19,3627. 2007Martin Lel(2)2:07:41Chunxin Zhon2:20:3828. 2008Martin Lel(3)2:05:13Irina Mikitenko2:24:1229. 2009Samuel Wanjiru2:05:10Irina Mikitenko(2)2:22:1130. 2010Tsegaye Kebede2:05:18Lilija Sobuhova2:22:0031. 2011Emmanuel Mutai2:04:40Mary Keitany2:19:1932. 2012Wilson Kipsang2:04:44Mary Keitany(2)2:18:3733. 2013Tsegaye Kebede(2)2:06:04Priscah Jeptoo2:20:1534. 2014Wilson Kipsang(2)2:04:29Edna Kiplagat2:20:2135. 2015Eliud Kipchoge2:04:42Tigist Tufa2:23:2136. 2016Eliud Kipchoge(2)2:03:05Jemina Sumgong2:22:5837. 2017Daniel Wanjiru2:05:48Mary Keitany(3)2:17:0138. 2018Eliud Kipchoge(3)2:04:17Vivian Cheruiyot2:18:3139. 2019Eliud Kipchoge(4)2:02:38Brigid Kosgei2:18:2040. 2020Shura Kitata2:05:41Brigid Kosgei(2)2:18:5841. 2021Sisay Lemma2:04:01Joyciline Jepkosgei2:17:43
Jegyzetek
Források A London Marathon hivatalos honlapja London Marathon útvonal
Kategória:Maratonok Kategória:London sportélete