Holló László (Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.) Kossuth-díjas magyar festő.

Az alföldi iskola egyik jeles képviselője. Művészetszemléletében a Munkácsy tradíciót és a nagybányai iskola hagyományait követi, de a 19. és 20. század fordulóján élő művészeti irányzatok eredményeit is hasznosítja az alföldi emberek és tájak megjelenítésében. Nagybátyja Holló Lajos (1859–1918) újságíró, politikus.

Életpályája Holló László (1857–1909) és Kocsis Julianna fia. Édesapja a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója volt, itt érettségizett Holló László, a család elsőszülött fia. 1904-től 1909-ig a budapesti Mintarajziskolában tanult, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál. 1909-től 1911-ig Hollósy Simon mester iskolájában folytatta tanulmányait Münchenben. 1911-től párizsi, spanyolországi és itáliai tanulmányutakat tett. 1914-ben hazatérve Debrecenben telepedett meg, mintegy 40 éven át, 1928 és 1968 között nyaranként Tiszadadán alkotott; Tiszadada volt az ő Barbizonja és Nagybányája.

Felesége Hrabéczi Anna (1888–1956) volt, akit 1915. október 30-án Debrecenben vett nőül.

Művészete A bibliai és történelmi témák mentén sikeres szimbolikus kompozíciókat alkotott. Alföldi témájú festménye a legtöbb és a legértékesebb, amelyekből az 1910-es évek elején készült művein a szecesszió hatása érződik, az 1920-as évek elején az impresszionizmus és a divizionizmus hat művészetére, 1924-től az expresszionista stílust ötvözi sajátosan egyéni ábrázolási módjával. Leginkább mégis a nagybányai hagyományokat fejlesztette tovább, nála jelentkezik a közönség által annyira kedvelt posztnagybányai stílus a modern festészeti irányzatok egyes vonásaival megerősítve (foltszerű ábrázolás, erős fény-árnyék hatások, egyre derűsebb színek, a természet és az emberi érzelmek együttes megjelenítése). Posztnagybányai stílusban festette ő a Nagyalföld tájait, embereit, nagy kincse az alföldi kultúrának az ő festészete.

Emlékezete bélyegkép|jobbra|220px|Holló László terrakotta mellszobra (Juha Richárd alkotása) 1974-ben 500 művét ajándékozta Debrecen városának, ebből az anyagból nyitották meg 1978-ban, majd 1986-ban újrarendezve debreceni emlékmúzeumát, a Holló László Emlékmúzeumot, amely a Déri Múzeum filiáléja. Kiskunfélegyházán képzőművészeti kör alakult az emlékére Holló László Képzőművész Kör néven 1961-ben.

1994-ben megnyitották a Holló László Galériát Putnokon, amely állandó kiállítást tart fenn Holló László műveiből. Az állandó kiállításon Holló László művei mellett további alkotások is szerepelnek, a képzőművészeti alkotások szerzői Bodó Sándor, Feledy Gyula, Józsa János, Kiss Nagy András, Medgyessy Ferenc. A galériát a gömöri Hétben született Újvári Zoltán néprajztudós és műgyűjtő alapította saját képzőművészeti gyűjteményéből.

Legtöbb művét a debreceni Déri Múzeum Holló László Emlékmúzeumában őrzik, továbbá szülőhelyén, a Kiskun Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten, s legújabban a putnoki Holló László Galériában.

Emlékét őrzi még emellett a Holló László-díj.

Holló Lászlót ábrázoló bronz mellszobor tekinthető meg a hajdúhadházi könyvtárban, valamint Juha Richárd szobrász is emléket állított neki egy terrakotta mellszobor elkészítésével.

Művei (válogatás) 1907 Kalapos nő (olaj, vászon, 55 x 40,5 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1913 Kiskunfélegyházi kiscseléd (olaj, vászon, 60 x 40 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1913 Kiskundorozsmai parasztszoba (olaj, vászon, 150 x 150 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1922-23 Feleségem (olaj, vászon, 80 x 64 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1926 Szent Antal megkísértése (olaj, vászon, 204 x 150 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1926 Önarckép (olaj, karton, 39 x 39 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1928 Lucernakaszálás idején (olaj, vászon, 80 x 65 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1928 Önarckép (olaj, vászon, 41 x 33 cm; magántulajdonban) 1929Parasztfej (olaj, vászon, 72 x 69,5 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1929 Cigányleány (olaj, vászon, 110 x 64 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1929 Fehér ló áldozása (olaj, vászon, 80 x 65 cm; magántulajdonban) 1929 Sírba tétel (Olaj, vászon, 73 x 63 cm; magántulajdonban) 1929 Iskolások (olaj, vászon, 81 x 65 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1929 Kérészszedők (olaj, vászon, 95 x 87 cm; magántulajdonban) 1934 Önarckép (olaj, vászon, 40,5 x 33 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1940 Lakodalmasok (olaj, falemez, 79 x 99 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1940 Vihar előtt (Akvarell, papír, 32 x 23 cm; magántulajdonban) 1941 Vihar előtti csend (olaj, fa, 60 x 73 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1943 Tanyán (Olaj, fa, 60 x 73 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) 1948 Tócóskerti táj (olaj, falemez, 46,5 x 54 cm; Déri Múzeum, Debrecen) 1950-es évek TavaszReprodukcióját lásd: 1951 Öreg paraszt : Nagy István a szociális otthonból (Olaj, fa, 54,5 x 65 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1952 Fuvaros szekér (Olaj, vászon, 73 x 60 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) 1953 Bús magyar ló (olaj, vászon, 47 x 56 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1957 Kaszáló parasztok (olaj, fa, 54,5 x 65 cm; Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) 1958 Tökös-kancsós csendélet (olaj, vászon, 78 x 64 cm; magántulajdonban) 1960 Virágcsendélet (olaj, vászon, 80 x 65 cm; magántulajdonban) 1962 vagy 1963"Balaton" (olaj, vászon, kb.25 x 50 cm); Nem szerette a Balatont festeni, de egy gyerek kedvéért megtette Fonyódligeten. A kép elveszett.

Társasági tagság Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres tagja (1912) Művészház tagja (1924-1927) Ady Társaság tagja (1927-1930-ban első osztályelnöke) KUT tagja (1942-1949) Művészek Szabadszervezete tagja (1946-1949)

Díjai (válogatás) Szinyei-díj (1941) Munkácsy Mihály-díj (1956) Munkácsy plakett és díj (1960) Kossuth-díj (1961) Érdemes művész (1964) Debrecen város művészeti díja (1968) Kiváló művész (1971) Aranydiploma, Hatvan (1974) Kiskunfélegyháza díszpolgára (1974) Debrecen díszpolgára (1975)

Jegyzetek

Források

Művészeti lexikon. 3. kiad. 2. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1981-1984. Holló László lásd 412. o.

További információk Életrajza, képei a Magyarország a képzőművészetben honlapján Módy György: Képzőművészeti írások. Blattner Géza, Maghy Zoltán, Senyei Oláh István, Holló László; Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 1978 (Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleményei) Holló László festészete, Hrabéczy Ernő emlékezete. Vezető a Holló Emlékmúzeum állandó kiállításához; szerk. Szathmáry Lászlóné Bíró Katalin; Holló Emlékmúzeum, Debrecen, 1987 Végvári Lajos: Holló László; KLTE, Debrecen, 1990 Holló László életműve; gyűjt., vál., szerk., bibliográfia, bev. Bényei József; Ethnica, Debrecen, 1993 Holló László. A művész és az ember; szerk. Ujváry Zoltán; Ethnica, Debrecen–Kiskunfélegyháza, 1997 Vitéz Ferenc: Holló László 120 aktgrafikája; Ethnica, Debrecen, 2007 Nagy László János: Holló László. Emlékeim egy Piktorról; Fábián, Debrecen, 2008 Látvány és látomás. Az Égerházi Imre Emlékház és Holló László Emlékszoba Hajdúhadházon; szerk. Vitéz Ferenc; Néző Pont–Önkormányzat, Debrecen–Hajdúhadház, 2008 Dokumentumok Holló László életéből; vál., gyűjt., szerk., bev. Bényei József; Ethnica, Debrecen, 2009 Vitéz Ferenc: Holló László művészete. Élet és mű az életmű-képek tükrében; DE, Debrecen, 2012 "Festő, élsz eképpen". 125 éve született Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész. 50 éves a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör; szerk. Mészáros Márta; Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészeti Egyesület–Kiskun Múzeum Baráti Köre, Kiskunfélegyháza, 2012 Vitéz Ferenc: Alföldi Kentaur. Holló László rajznoteszeiből; Ethnica, Debrecen, 2014

Kapcsolódó szócikkek H. Csongrády Márta Debrecen díszpolgárainak listája

Kategória:Magyar festők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Kiskunfélegyháziak Kategória:Kiskunfélegyháza díszpolgárai Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Debrecen díszpolgárai Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok