A Who’s That Girl: Original Motion Picture Soundtrack című album az amerikai énekesnő-dalszövegíró Madonna első filmzenei albuma, melyet a Sire Records 1987. július 21-én jelentetett meg az azonos című film népszerűsítéséhez. Az albumon ezen kívül a Scritti Politti, a Duncan Faure, a Club Noveau, Coati Mundi, és Michael Davidson szerzeményei is megtalálhatóak. Az albumot Madonna albumnak tekintik, annak ellenére, hogy az album 9 dalából, 4 dalt énekel. Madonna az 1985-ben bemutatott Kétségbeesve keresem Susant című film társ főszereplője volt, és Madonna egy másik filmben, a Slammer című komédia filmben akart szerepet játszani. Később Madonna ezt a filmcímet változtatta meg a "Who’s That Girl" címre. A film egy Nikki Finn nevű nőről szól, akit tévesen vádolnak gyilkosságért. A Shanghai Surprise (1986) bukása után a Warner Bros. kezdetben vonakodott egy újabb film elkészítésétől. A későbbiekben azonban egyetértettek, miután Madonna meggyőzte őket, valamint az új Madonna dalok népszerűsítése céljából is.
Madonna 1986 decemberében kezdett el dolgozni az albumon, majd kapcsolatba lépett Patrick Leonard-dal, és Stephen Bray-vel, akik producerként dolgoztak harmadik True Blue című stúdióalbumán. Madonna úgy érezte, hogy az albumra uptempo és downtempo stílusú dalokra van szükség. Leonard komponálta a zenét, Madonna pedig a dallamot és a dalszöveget tette hozzá a műhöz. Madonna az első elkészült dalt Who’s That Girl-nek nevezte el, majd a film címét is megváltoztatta a dallal azonos címűre, mert szerinte jobban hangzott, mint a Slammer. Madonna és Leonard elkészítették a The Look of Love című balladát, majd még két dalt készítettek az albumra, és a filmhez. Az egyik a Causing a Commotion a másik pedig a "Can't Stop" című dal volt. A dalt az 1960-as évek Motown női együttese a Martha and the Vandellas ihlette.
A megjelenés után a filmzene album inkább negatív kritikákat kapott. Néhány beszámoló szerint az album egyszerű és hiányos volt, bár a Who’s That Girl és a The Look of Love című dalokat dicsérték. A filmzene album kereskedelmileg sikeres volt, beleértve az Egyesült Államok, Ausztria, Kanada, Franciaország, Új-Zéland, Svédország, és az Egyesült Királyság albumlistáit, ahol Top 10-es helyezést ért el az album, miközben Németországban és az európai albumlistán is helyezett volt. Az albumból 6 millió példányt adtak el világszerte.
Az albumon található Madonna dalok közül három kislemezen is megjelent. A címadó dal a Billboard Hot 100-as lista 6. első helyezést elért kislemeze lett, így Madonna lett az első női művész, akinek hat első helyezést elért dala került fel a listára. A Causing a Commotion a második kislemez volt, mely a Hot 100-as listán a 2. helyig jutott. A The Look of Love a harmadik és egyben utolsó dal volt az albumról, mely csak az európai piacon jelent meg, és az Egyesült Királyság kislemezlistáján a tíz legjobb között szerepelt. Egy másik dal a "Turn It Up" promócióként jelent meg az Egyesült Államokban, és a 15. helyezést érte el. A „Who’s That Girl” album további promóciót kapott az azonos című világturnét követően.
Előzmények
A Kétségbeesve keresem Susant című 1985-ben bemutatott film, melyben Madonna szerepelt, sikeres volt, és ez arra késztette őt, hogy érdeklődjön a színészet iránt. A következő filmjéhez egy vígjátékfilmet választott, mely kezdetben a Slammer címet viselte, majd később Madonna átnevezte „Who’s That Girl” címűre. Madonna Nikki Finn karakterét játszotta, aki egy gyilkossággal vádolt fiatal nő, akit felfüggesztettek, hogy tisztázza magát. A Loundon Trott nevű karakter (Griffin Dunne) mellett 36 órányi nagy kalandra kerül sor, ahol Nikki megszakít egy esküvőt, hogy felfedje az igazi gyilkos személyét. Madonna a Nikki karakter kapcsán az alábbiakat nyilatkozta. "Sok közös dologban egyezünk Nikkivel. Bátor, kedves, vicces. Tévesen ítélik meg, de végül tisztázza magát, és ezt mindig jó csinálni. Én is mindig ezt csinálom a nyilvánossággal. Tetszett Nikki kemény oldala és a kedves oldala is. A keménység csak egy maszk annak a sebezhetőségnek, amelyet magában érez. Figyelembe véve ugyanakkor Madonnát és akkori férjét Sean Pennt, a nyilvánosságot, és azt a tényt, hogy a Sanghai Surprise című dráma kereskedelmileg bukás volt, és nehéz küzdelem volt Madonnának, hogy meggyőzze a Warner Bros.-t, hogy egy újabb projektnek zöld utat adjanak. Madonna azt szerette volna, ha egy közeli barátja James Foley rendezi a filmet, és kijelentse hogy egy "zseni". Foley korábban is rendezett már Madonnának klipeket. A "Live to Tell", "Papa Don't Preach" és a "True Blue" című zenei videókat. A Warner Bros. egy másik módot keresett arra, hogy sikerre vigye Madonna dalait, és úgy érezte, hogy nem elég egyedül csak a film, kellenek a dalok is a sikerhez. Úgy érezték, hogy nincs más választás, és engedélyt adtak a filmhez. A forgatás 1986 októberében kezdődött New Yorkban, de csak 1987 januárjában kezdett Madonna a filmzenével foglalkozni.
Felvételek
Miután néhány konkrét ötlet fogalmazódott meg Madonna fejében a filmzenével kapcsolatban, felkereste Patrick Leonardot, és Stephen Bray-t, akik a harmadik stúdióalbum a True Blue elkészítésében segédkezett. Madonna elmagyarázta neki,k hogy egy uptempo és egy downtempo tipusú dalra gondolt. Madonna igényei szerint Leonard kifejlesztette az uptempo dalt. Madonna megérkezett egy csütörtöki napon a stúdióba, ahol Leonard átadta neki a kazettát a felvételekkel. Madonna a hátsó szobába ment, kiegészítve a dallamot, és a dalszöveget, míg Leonard a többi részen dolgozott. A dalszövegek befejezése után Madonna úgy döntött, hogy a dal a „Who’s That Girl” címet kapja, és a film címét is megváltoztatja ugyanerre a névre. Leonard elmondta, hogy a dalt és az éneket egy napon rögzítették, majd a további gitár és ütős hangszereket később Leonard és Bray adta hozzá a dalhoz.
A downtempo dalt a következő nap vették fel, amikor Madonna megírta a szöveget, Leonard pedig a dallamot. A "The Look of Love" tartalmazza az alábbi sort a dalból: "No where to run, no place to hide. From the look of love, from the eyes of pride". Madonnát az a pillantás ihlette a dalhoz, melyet James Stewart Grace Kellynek idézett az 1954-es Rear Window című filmben. "Nem tudom leírni, de azt akarom, hogy valaki rám nézzen, amikor szeret engem" – mondta Madonna. A "The Look of Love" című dal után Madonna még két dalt vett fel, melynek Bray volt a producere. A Causing a Commotion című dalt Madonna és akkori férje Sean Penn viharos házassága ihlette. Madonna úgy érezte, hogy házassága zátonyra futott, és a válás szélén áll, Penn bántalmazó erőszakos jellege miatt. A Rolling Stone magazinnak Madonna az 1987. szeptember 10-én kelt cikkében beszélt Penn életére gyakorolt hatásáról, és a dalról: "Nem szeretem az erőszakot, soha nem bántottam, vagy ütöttem meg senkit, és soha nem gondoltam volna, hogy erőszakosnak kellene lennem. Megértem Sean haragját, és sokszor meg akartam ütni, de rájöttem, hogy a dolgok csak rosszabbá vállnak ezzel. [...] Úgy éreztem, hogy a "Causing a Common" című dal ennek kapcsán született. A legutolsó dal a "Can't Stop" című szerzemény volt, melyet a 60-as évek Motown lányegyüttese a Martha and the Vandellas ihletett. Ezen túlmenően az album a Warner Bros. Recordshoz tartozó fellépők dalait is tartalmazza, úgy mint a Scritti Politti, vagy Michael Davidson. Az Egyesült Államokban üzleti szempontból sikertelen, és ismeretlen előadóknak ezekre a platformokra volt szükségük, hogy bemutassák dalaikat, és az albumra való felvételek a Warner számára megfelelően tűntek. Két dalt a Duncan Faure és Coati Mundi dalait Madonna kérésére vették fel az albumra, mivel az ő barátai voltak. Annak ellenére, hogy az album 9 dalából 4 dalt énekel Madonna, a „Who’s That Girl”-t Madonna albumként emlegetik, és így került forgalomba, hiszen arca és neve szerepel a borítón.
Összetétel
A Who’s That Girl című dal Madonna megszokott stílusában van komponálva, melyben egy dobgép, szintetikus basszusgitár vonal, és húros hangszerek hallhatóak. Rikky Rooksby a The Complete Guide to the Music of Madonna című könyv szerzője szerint a dal három részre van osztva, nevezetes az a rész ahol Madonna énekel: "what can help me now", melyben a verse és a kórus együtt hoherens módon, kísérteties hatással bír. A dal Madonna spanyol kultúrájának érdeklődését tükrözte, mely az 1987-es "La Isla Bonita" című dal megjelenése után is folytatódott. Leonard és Madonna spanyol kifejezéseket írtak a dalhoz, a második verse trombitás részéhez, valamint a hozzáadott hangszeres rész közepére. A „Who’s That Girl” szintén kihasználja a többhangú effektekkel keltett hanghatást, melyet korábban olyan együttesek használtak, mint a The Beach Boys az 1966-os "God Only Knows", vagy az "I Get Around" című dalokban, de fellelhető az R.E.M. "Fall on Me" című 1996-ban megjelent dalában, és a "Near Wild Heaven"-ben is. Ezt a hatás van jelen az utolsó kórusrészre is, ahol három vagy négy különféle vokális hang összefonódik.
A második dal a Causing a Commotion mely egy táncolható up-tempójú dal. A zenei elrendezés számos horogból áll, melyek egymással interpolálódnak. A kórus kezdetekor Madonna a következő részt énekli: "I've got the moves baby, You've got the motions, If we got together we be causing a commotion."A verséket négy hangjegyű csökkenő bassusvonal, és egymással interkultáló staccato akkordok kísérik. A dalszövegek utalnak Madonna 1985-ös Into the Groove című dalára, mely három részből áll, közös vokális harmóniában. A Musicnotes.com (Walt Disney Company) által közzétett kották szerint a dal egy 192 BPM / perc ritmusú dal. A dalt B ♭ mollban komponálták, és Madonna hangja C3 és B5 közötti tartományban van. A dal alap szekvenciája B ♭ -Fm7-B ♭ -F 9 -B ♭ 6 akkordok között helyezkedik el.
A The Look of Love című harmadik dal kis basszussal, és szintetizátor hangokkal indul. Ezt ütőhangszerek és magas regisztrációs hang követi, mely ellentétben áll a basszusgitárral. A dal így folytatódik az utolsó verse-ig, melyet basszusgitár hangja is követ. A dalban a vokális rész két részből áll a "No where to run, no place to hide" sorban. Rooksby úgy érezte, hogy Madonna hangja kifejező a dalban, amikor a "From the look of love" sort énekli, és az "expressive" szót mondja a D-moll akkord felett. Így olyan benyomást kelt a felfüggesztésről, mint a kilencedik kisebb akkord minősége, elválasztva azt a többi hangtól. A dal 80 BPM / perc ütemű, melyben Madonna hangterjedelme C 5 – B ♭ 3 között helyezkedik el. A dal akkordprogressziója alapszintű C – Dm – Fm – B.
Az albumon található utolsó "Can't Stop" című Madonna dal magas szintetizátor hanggal kezdődik, melyben a dobgép és a klarinét hangja van beágyazva. A dalszövegek arra utalnak, hogy "Én férfit akarok, és bármit megszerzek" Rooksby észrevette, hogy a dal hangszeres törése ismétli a kórust, a tetején egy szintetikus vonallal. Úgy gondolta, hogy az "Can't Stop" 4:45 perces játékideje jó példa Madonna dalainak megosztására, ahol a tánczene és a hosszúság a fontos, mely a klasszikus popdalok követelménye. J. Randy Taraborrelli a Madonna: An Intimate Biography című életrajzi könyvében a Faure "24 Hours" című dalát jellemezte, mely egy lassú dal, mely nem ad lendületet. Joe Brown a The Washington Post-tól a Davidson "Turn It Up" című daláról azt mondta, hogy egy lassú háttérdal, mely gyors ütemes dallá alakul át Davidson előadásában, mely a Beastie Boysra emlékezteti.
Promóció Turné