bélyeg|jobbra|250px|A boldogfai Farkas család címere bélyeg|200px|A boldogfai Farkas család címere. Rajz a Siebmacher féle címeres könyvből A boldogfai Farkas család Zala vármegye egyik legjelentősebb nemesi családja, amely nemesi előnevét Boldogfa (jelenlegi neve: Zalaboldogfa; középkori neve: Boldogasszonyfalva) után vette fel. Anyakönyvi bejegyzések, 1713–1895 A jómódú zalai földbirtokos család az ősrégi Vas vármegyei Alsó- és Felsőőrről származó nemesi alsóőri Farkas családból eredt, amelynek az első említései a 14. század elejéből valóak; az ősrégi famíliának a teljes neve (alsó)őri és boldogfai Farkas család (régiesen: alsóeőri és boldoghfai Farkas család), azonban 1716-tól kialakult az a szokás, hogy csak „boldogfai Farkas család”-ként szerepelt. A családból több zalai alispán, szolgabíró, országgyűlési képviselő, római katolikus szerzetes, katonatiszt, valamint szobrász- és festőművész került ki.A boldogfai Farkas család (In: Szerk: Késmárky István, Simon István. Dunántúli nemes családok. 2023. Heraldikai kiadó. 109-125.o.) Története A család ősei A boldogfai Farkas család ősei azokhoz a Vas vármegyei határőrökhöz tartoztak, akiket I. Károly magyar király Borostyánkő és Németújvár között telepített le és eredetileg székely, besenyő és magyar származású őrök voltak; ők ekkor az alsóőri Farkas családot (régiesen: alsóeőri Farkas családot) alapították. Az Árpád-ház kihaltával támadt belzavarok lecsillapítása után I. Károly király az északról jövő támadások ellen törekedett a vármegyét biztosítani. E végből 1327. július 1-jén ÓváronA 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 6. kötet - 272a. oldal ezeket a királyi őröket (speculatores regales) nemcsak a régi (IV. Béla, V. István és IV. László) királyok idejében élvezett kiváltságaikban erősítette meg Károly Róbert, hanem egyszersmind az országos nemesek közé is sorozta és részükre külön „őrnagyságot” szervezett. 1270-ben V. István magyar király megerősítette a IV. Bélától szerzett kiváltságokat a őrimagyarósdi besenyőknek, a Vas vármegyei őrségi lakosok elődeinek, őrnagyaik irányában való kötelezettségeiket, valamint maguk között ügyes bajaiknak mi módon való elintézését meghatározza és elrendeli, hogy a regedei végeken a nemes faluk Zala vármegye határától egész az úgynevezett Lug nevű helyig őröket állítani tartoznak. A kiváltságai között szerepelt, hogy ezek a szabad őrök az adózástól és a magán-földesúri bíráskodástól mentesek voltak. Az alsóőri és boldogfai Farkas családnak az etnikai származása (ahogy a többi Őrvidék népeinek sem) nem lehet megállapítani, de egy székely, besenyő és magyar vegyes keveredés feltételezhető, akik már a 10. század végén szabad jogokkal rendelkező határőröknek szolgáltak. Ezek az őri családok a további évszázadokon keresztül zavartalanul éltek a szomszédos településeken; egy őrnagy vezette őket (maior speculatorum). Az alsóeőri és boldogfai Farkas családnak a vezetékneve minden valószínűséggel nem az állat után keletkezett, hanem egy apanévi eredetű vezetéknév, amely a német keresztnév" Wolfgfang", azaz magyarul a "Farkas" név után keletkezett, mivel az összes alsó- és felsőőri nemesi család közül más egyéb állat jellegű vezetéknév nincsen; ezzel ellentétben a két településen leginkább a keresztnév utáni keletkezésű vezetéknevek vannak, azaz: "Bertha, Fábián, Filep, György, Imre, Kázmér, Miklós stb. Ezek a vezetéknevek a 15. század második felében és a 16. század elején kristályosodtak ki.
Az 1526. évi mohácsi vész után a magyar birodalom hanyatlása és a Habsburgok öröksége hamar éreztette hatását a falu mindennapjaiban is. I. Ferdinánd magyar király a Pinka völgyét és az őrközségeket 1530-ban a Christoph és Pantaleon von Ehrenreich testvérpár birtokába adta katonai szolgálataik ellenében. Az őriek az ősi magyar alkotmányra hivatkozva sikerrel tiltakoztak a döntés ellen a pozsonyi országgyűlésen. Az 1547. november 15-ére Nagyszombatba összehívott országgyűlés, amely végül 1547 decemberében zajlott elismerte az őriek nemességét, és megtiltotta nemesi jogaik megsértését; az 1547. decemberi nagyszombati országgyűlés törvénykönyve végül 1548. február 22-én kelt. Batthyány Boldizsár (1542–1590), akit Pestolocius 1570 körül megnyert az új tanoknak, Luther Márton híve lett és ettől az időtől fogva az új vallás a Batthyányak uradalmához tartozó községekben még inkább terjedt; ezeken belül az alsó- és felsőőri települések is. Innentől fogva az alsóőri Farkas család a lutheránus vallást vette fel. Ezeknek a népes királyi nemes szolgáknak az utódai 1582. február 18-án Rudolf magyar királytól még 64 határőri családdal együtt Farkas Mihály, János, és Lőrinc,A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 6. kötet - 269 - 271. oldal Alsó- és Felsőőrre nyertek birtokadományt, majd később 1611. február 16-án II. Mátyás magyar király erősítette meg; őket az alsóőri Farkas családként ismerték a következő évszázadok során.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 6. kötet - 266 - 273. oldal A család több vármegyébe ágazódott ki és ezért évszázadok után szinte lehetetlen egyenes leszármazást összeállítani. A család egyik ága a Vas vármegyei Kancsóc (Felsőszentbenedek) nevű településre került, ahol Farkas Mihály és Ádám, alsóőri Farkas Lukács fiai, és egyben alsóőri Farkas János (fl. 1582) unokái, több más Farkas családbelivel együtt 1690. április 2-án nyertek címeres-levelet I. Lipót magyar királytól, amelyen farkas és vörös ruhás puskát tartó vitéz látható.Szluha Márton (2011) Vas vármegye nemes családjai I. kötet. Heraldika kiadó (384. o.) Farkas Lukács leszármazottjai az "alsóőri" nemesi előnevet viselték, és Vas vármegyéből Somogy vármegyébe a 18. században, majd onnan Esztergom vármegyébe, Nyitra vármegyébe a 19. században költöztek. Az alsóőri Farkas családnak ez az ága, pontosabban alsóőri Farkas Lukács fiának, alsóőri Farkas Tamásnak a leszármazottjai végül Drégelypalánkon találhatók, ahol alsóőri Farkas Géza (1870–1944), az országgyűlés Felsőházának a tagja, hercegprímási uradalom intéző lakott. Farkas Lukács fivérétől, alsóőri Farkas Pétertől származik a későbbi boldogfai Farkas család, amely az "alsóőri" nemesi előnevet teljesen hanyagolva, a zalaboldogfai királyi földbirtokadomány megszerzése után (1716. március 22.) a "boldogfai" nemesi előnevet viselte, holott a korábbi adományok révén a boldogfai Farkas család jogosult lenne az "(alsó- és felső)őri és boldogfai" előnevek használatára. A boldogfai Farkas család a Vas vármegyei Kancsócról a Zala vármegyei Zalaboldogfára a 17. század második felében került át alsóőri Farkas Mihály (fl. 1656–1664) törökverő, földbirtokos személyében, aki a korábban említett alsóőri Farkas Péterne a fia volt.MNL ZML IV. 1. e. investigationes nobilium 1715. dec. 20.
A család érkezése Boldogfára
A Farkas család a Török hódoltság alatt Vas megyében tartózkodott a Kancsóc (Felsőszentbenedek) nevű településen, ahol alsóőri Farkas János földbirtokos fegyverviselő ember volt a 17. század elején, aki Alsóőrről származott és 1582. február 18-án szerzett birtokadományt.MNL ZML IV. 1. e. investigationes nobilium 1717. május 10. Az egyik gyermeke Farkas Jánosnak, Farkas Lukács ott maradt Felsőszentbenedeken; a másik gyermeke Farkas Jánosnak, alsóőri Farkas Péter (fl. 1656), a 17. század elején született Kancsócon és később édesapja halála után vásárolt lakást Zalalentin, ahonnan gyakran felment Kancsócra rokonaihoz látogatóba.MNL ZML IV. 1. e. investigationes nobilium 1717. május 20. Farkas Péter Zalabaksán megházasodott, ahol Farkas Mihály (fl. 1656–1664), György és István gyermekei születtek; Farkas Péter és gyermekei ezután a béri Balogh család pórszombati birtokára kerültek. Farkas Péter, pórszombati árendás (azaz birtok haszonbérlő), az árendát gabonában fizette.MNL ZML IV. 1. e. investigationes nobilium 1717. aug. 31. Tanúvallomások szerint 1656-ban Farkas Péter már nagyon idős ember volt, aki "nehezen tette a járást". Az egyik fia, Farkas György vele maradt Pórszombaton, azonban a másik, Farkas Mihály, elment Zalalövőre 7 vagy 8 évvel az 1664-ben zajlott szentotthárdi csata előtt (1656 körül), és ott fegyverrel szolgált a helyi lövői várban osztopáni Perneszy István (fl. 1647–1663), várnagy alatt. Farkas Mihályt "híres", "hős" katonának mondják a még élő öreg volt bajtársai 1717-es tanúvallomásaikban. Nem sokkal ezután Farkas Mihály török fogságba esett és az oszmán kézben lévő Nagykanizsára vitette magát, ahol majd a tömlöctartónak 4 tallért, és a török úrnak 200 tallért fizetett megváltásáért.MNL ZML IV. 1. e. investigationes nobilium 1717. jan. 20. Kiszabadulása után lakást vett Zalaegerszegen és Egry Pál egerszegi hadnagynak aBodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004) Molnár László: A község története az őskortól a török kor végéig. 19. o. lányát vette feleségül. 1664 nyarán, miután a török felégette a várost,Pesthy Pál dr.: Zalaegerszeg multja és jelene; képekkel és a város térképével ellátott Utmutató (1931) Zalaegerszeg történeti múltja. 12. o. elment Ságodra, ahol később Szarka Gábor bíró lányát vette el. Onnantól ságodi Farkas Mihálynak hívatta magát, és utána pénzen vásárolta a boldogfai földbirtokát. Zalaboldogfa nevét 1411-ben említették először az oklevelek Boldogasszonyfalva néven (Bodogazonfalua írásmóddal). Farkas Mihálynak (fl. 1656–1664) az utolsó felesége, és a gyermekei anyja ságodi Péter Éva (fl. 1687–1705) lett, akinek az édesapja, ságodi Péter Mihály, aki 1623-ban, 1624-ben, majd 1649-ben zalai alszolgabíróként szerepelt. Ságodi Péter Éva az ősrégi zalai nemesi származású Ságody családnak az ivadéka volt, amely már 1438-ban előfordult az oklevelekben.DIPLOMATIKAI FÉNYKÉPGYŰJTEMÉNY (U szekció) • Magyarország • Somogy Megyei Levéltár • Mohács előtti oklevelek gyűjteménye (U 680) • 268217 Farkas Mihályné ságodi Péter Éván keresztül, gyermekei örökölték azt a pórságodi birtokot, amelyet ságodi Péter Mihály 1608-ban 400 forintért örök jogon vásárolt padoci Máttefalvay Mátyástól és feleségétől, szentpéterfalvi Potrán Eufrozsinától.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 31. kötet - 148 - 149. oldal Farkas Mihálynak a halála után özvegye férjhez ment németszecsődi Tarródy Mihály zalai főszolgabíróhoz, Tarródy György és Nemes Katalin fiához. Farkas Mihály Zalaboldogfán, Alibánfán, és Nemesságodon földbirtokos, az alibánfai malomtulajdonosa is volt; halála után ezek mind özvegyasszonyának és annak az új férjének Tarródy Mihálynak a kezében maradtak.
Farkas Mihály halála után 1687. április 16-án özvegye ságodi Péter Éva, tarródi és németszecsődi Tarródy Mihálynak a felesége, és a boldogfai, andráshidai és alibánfai birtokok átruházása ügyében a három árva Farkas gyermekei gyámjaként szerepelt. Tarródy Mihály zálogosította a birtokokat 600 forintért Duinovicz István és Ferenc testvéreknek a Farkas István Péter és János mostohagyermekeitől elidegenítve.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 31. kötet - 149. oldal Nem sokkal később, Tarródy Mihály adományt is kérvényezett, mostohagyermekeit mellőzvén, és végül nejével ságodi Péter Évával együtt 1699. november 6-án adományt kaptak Halastóra, Bükre és Alibánfára.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 24. kötet - 628-629. oldal bélyeg|jobbra|200px|Boldogfai Farkas Ferenc (1713–1770) zalai alispán (sümegi Urunk Mennybemenetele temploma karzatán) bélyeg|jobbra|200px|Boldogfai Farkas Ferenc (1713–1770), Zala megyei alispán, táblabíró, címeres viaszpecsétje bélyeg|200px|A zélpusztai kápolna. Boldogfai Farkas Ferenc (1713–1770) zalai alispán 1767-ben építtette a családi magán földbirtokán bélyeg|200px|A zalaboldogfai templom. Boldogfai Farkas Ferenc (1713–1770) zalai alispán felújította és bővítette bélyeg|jobbra|200px|Boldogfai Farkas András (1740–1782), zalalövői főszolgabírónak a címeres viaszpecsétje