A csoportgondolkodás (angolul groupthink) egy szociálpszichológiai fogalom, amely a konszenzuskialakítás olyan eseteit írja le, amikor a konszenzus meghozatalára tett erőkifejtések aláássák a konszenzus megbízhatóságát, az egyén önmagát és saját gondolatait alárendeli a csoport által elfogadott valós vagy feltételezett döntéseknek, csak hogy konszenzus legyen.Smith, E.R. & Mackie, D.M.: Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 519-520.
Ugyan a csoport normája nem biztos, hogy okolható a rossz döntésekért, de az éppen formálódó döntés is hathat egy norma erejével, legyen jó vagy rossz. A tagok minimalizálják a konfliktus esélyét azzal, hogy nem mérlegelnek alternatív nézőpontokat, automatikusan elrejtik fenntartásaikat, és elszigetelik magukat a külső hatásoktól. Például egy esküdt csak azért egyezik bele a halálos ítéletbe, mert a többiek azt már elfogadták, vagy hogy valaki azért kezd el cigarettázni, mert a többiek (osztálytársak, kollégák) is cigiznek. Egy jó normarendszer segít megelőzni a csoportgondolkodást; ezzel szemben egy torz csoportnorma elősegíti.
A fogalom Irving Janis amerikai pszichológus, a Yale Egyetem kutatója révén vált ismertté, aki több politikai döntéshozói folyamatot elemzett, például J. F. Kennedy és tanácsadói döntését a kubai Disznó-öbölben történő partraszállás előtt, vagy a japán támadást Pearl Harbor ellen 1941-ben. Arra a következtetésre jutott, hogy a konszenzusnak és a megegyezésnek a független vélemények rovására történő hangsúlyozása és kialakítása súlyos következményeket vonhat maga után.
A csoportgondol' a szociálpszichológiából ered, de a kommunikáció, a menedzsment, a politológia és a szervezetfelépítés terén is van irodalma. A szűrt információk hatására olyan torz normák is kialakulhatnak szélsőséges esetekben, mint terrorizmus, valamint jó táptalajt biztosít a politikai diktatúráknak, szektáknak. Szélesebb körben természetes csoportokban fordul elő, mint például politikai pártok, nézetek mentén, vagy munkahelyi közösségben, csapatként együtt dolgozva.)
Janis könyvének első kiadása 1972-ben jelent meg, majd javított kiadása 1982-ben. További kutatások újraértékelték Janis modelljét.
A jelenséget három részfolyamat együtthatása eredményezi: A konszenzus úgy jött létre, hogy nem lett figyelembe véve az összes hozzáférhető információ. A "társas fertőzés", vagyis hogy a csoporttagok nem függetlenek egymástól, gyakran azonos háttérrel, nézettekkel rendelkezhetnek, ezzel nő a valószínűség, hogy a döntés közös torzítások határozzák meg. A konszenzus nyilvános konformitáson alapul, nem pedig belső, személyes meggyőződésen. További tényezők a környezet, a helyzet és a csoportszerkezet hibái.
Előfordul, hogy egy gondolatrendőr felszólítja a többi döntéshozót, hogy "gondolkodjanak a csoport tagjaiként", ez azonban gátat szab az eltérő vélemények megjelenésének, megfontolásának. Általánosan megjelenik a sebezhetetlenség illúziója, és ezzel párhuzamosan a csoportba vetett megkérdőjelezhetetlen bizalom. Ezt felerősíthetik, ha egyes csoporttagok mintegy kiszűrik az ellentmondó információkat, így ezek a többi csoporttaghoz már nem juthatnak el. Ugyanakkor önmagukat is befolyásolhatják az ún. gondolat-stop módszerével, melynek lényege, hogy minden, a csoport által nem elfogadott gondolatot igyekszik kizárni, azt valamilyen külső erő vagy téveszme hatásának betudni.
Janis szerint a következő normák segítenek elkerülni a csoportgondol' jelenségét:Smith, E.R. & Mackie, D.M.: Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 521. A csoportnak aktívan támogatnia kell a nyílt kérdezést és a szabad vélemények, ellenvetések kifejtést – akkor is, ha az szembe megy a csoport elképzeléseivel. A nyilvános szavazás kerülése is hasznos lehet, hiszen ha nem kell arccal felvállalni a csoport többségével szembemenő véleményt, akkor valószínűbben jelenik meg a szavazás során. Érdemes kívülállót is bevonni a döntéshozatalba, mert ő friss szemmel nézi a helyzetet, még nem "fertőzték meg" a csoport által hozott (korábbi) döntések. Mivel kívülálló, ezért számára nem szempont, hogy gyengül-e a csoporttagsága, ha nem járul hozzá a csoport mint egész által meghozott döntéshez. A vezető szerepét csökkenteni kell, nem szabad előzetesen állást foglalnia az adott kérdésben. Segíthet az is, ha valaki az "ördög ügyvédje" szerepébe bújik, és mindent megkérdőjelez, ezáltal a csoport nem jut téves következtetésre. Jelei A csoportgondol' felismerése érdekében Irving Janis a csoportgondolkodás nyolc jellemzőjét különítette el: A csoportnak magasabb erkölcs és hatalom tulajdonítása, mint amivel bír A sebezhetetlenség illúziója, ami túlzott optimizmust és kockázatvállalást vált ki. Lásd: erkölcsi kockázat. Megkérdőjelezhetetlen hit a csoport erkölcsösségében, a tagok nem veszik figyelembe döntésük következményeit. Zárt elméjűség A figyelmeztető jelek racionalizálása; a csoport kimagyarázza azokat a jeleket, amelyek arra figyelmeztetik, hogy a döntés nem lesz jó. Sztereotipizálás, a döntés ellenzőinek butának, gyengének, elfogultnak, gonosznak tekintése. Nyomás a konszenzus felé Öncenzúra, a tagok elhallgatják azokat a gondolataikat, amelyek egy másik döntés irányába mutatnának. Az egyetértés illúziója, a hallgatás beleegyezésnek tekintése. Közvetlen nyomás arra, hogy ne kérdőjelezzék meg a döntést, különben az ő hűségüket kérdőjelezik meg. Gondolatrendőrség, a csoport önjelölt, rosszabb esetben kijelölt tagjai távol tartják a csoport többi tagját azoktól az információktól, amelyek jelzik, hogy a döntés rossz.
Okai Janis a csoportgondolkodás három előfeltételét írta le: Erős kohézió Szerkezeti hibák Helyzeti kontextus
Habár előfordulhatnak helyzetek, amikor mindhárom tényező fennáll, de a csoportgondolkodás előfordulhat akkor is, ha nem teljesül mindhárom feltétel. Janis az erős kohéziót tartja a legfontosabbnak, és a csoportgondolkodás szükséges feltételének. Azonban ez nem mindig eredményez csoportgondolkodást. Egy erősen összetartó csoport minden normát betart, így a csoport normarendszere meghatározó. Ha ez támogatja a vitát és az alternatív stratégiajavaslatokat, akkor a csoportgondolkodás nem lép fel, kivéve, ha fennáll a harmadik tényező, amikor mégis előfordulhat. Kohézió Janis az erős kohéziót tekintette a csoportgondolkodás fő tényezőjének. Gyengén összetartó csoportok is hozhatnak rossz döntéseket, de rájuk a csoportgondolkodás nincs hatással. Ha erős a kohézió, akkor a tagok kevésbé hajlandók a közös döntésekkel szemben érvelni, kerülik a vitákat, és igyekeznek fenntartani egymással a jó viszonyt. Ha a kohézió elérte azt a szintet, hogy a tagok mindig egyetértenek, akkor a csoport megérett a csoportgondolkodásra.
Deindividualizáció: A kohézió fontosabb, mint az egyéni véleményszabadság. Szerkezeti hibák Az erős kohézió szükséges a csoportgondolkodáshoz, ha a csoport úgy szerveződik, hogy akadályozza a kommunikációt a tagok és a külvilág között, vagy ha felelőtlenné válik döntései iránt. Egy jó normarendszer segít megelőzni a csoportgondolkodást; ezzel szemben egy torz csoportnorma elősegíti.
Elszigetelődés: támogatja pontatlan, máshol nem jellemző nézőpont kialakítását azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyekkel a csoportnak foglalkoznia kell. Ez megnöveli hibás döntések meghozatalát. A pártatlan vezetés hiánya: a vezetők teljes kontroll alatt tarthatják a megbeszéléseket, csak bizonyos kérdéseket lehet feltenni, és csak bizonyos emberek véleményét szabad kikérni. Zárt stílusú vezetés, amikor a vezetőség előre bejelenti döntését, és csak utána lehet azt megvitatni. A nyílt stílus az lenne, ha csak vita közben vagy utána foglalna állást. A zárt stílus torzítja a véleményalkotást, különösen ha a tagok bizonyosak a vezető döntésében. Emiatt a vezetőknek a nyílt stílus alkalmazása javasolt, így a tagokat nem éri nyomás a vezető részéről. Hiányoznak azok a normák, amelyek módszertani eljárásokat írnak elő. A tagok hasonló társadalmi és ideológiai háttere. Helyzeti kontextus Erős külső fenyegetések: Ha nagy a tét, akkor a csoportban megnő a feszültség, a tagok idegesebbek lesznek. A tagok irracionális úton kezdik kezelni a döntéssel járó stresszt. A tagok indokolhatják a döntést azzal, hogy hangsúlyozzák a pozitív következményeket, és kevésbé fontosnak tekintik a negatív következményeket. A stressz minimalizálása érdekében a tagok mielőbb túl akarnak lenni a döntésen. Kutatások is kimutatták, hogy az erősebb stressz miatt valószínűbb, hogy a csoport hibás döntést hoz, szem elől téveszti a célt, és olyan eljárásokat választ, amikről a tagok tapasztalatból tudják, hogy nem voltak hatékonyak. Ismert hibák a közelmúltból: gyengítik a tagok önbecsülését, emiatt a rossz döntéstől való félelemben döntenek. A döntési feladatban adódó nehézségek. Határidő: A csoport inkább gyors, mint jól átgondolt döntést akar hozni. A közeledő határidő miatt a tagok fontos információkat hagyhatnak figyelmen kívül. Erkölcsi dilemmák.
Hiedelmek Aldag & Fuller (1993) megfigyelése szerint a csoportgondolkodás bizonyítatlan és korlátozó feltételezéseken alapul: A csoportos döntéshozás általában jobb, mint az egyéni A csoportos döntéshozás racionális folyamat. A csoportos döntéshozás előnyei: Több szempont érvényesítése Több információ a lehetséges alternatíváktól Megbízhatóbb döntések Torzítások kiszűrése Társas jelenléti hatások A csoportgondolkodás megakadályozza ezeknek az előnyöknek az érvényesítését a szerkezeti hibák és a provokatív helyzeti kontextus miatt. A jóllét illúziója alapvetően rossz működésre ösztönöz. A csoportnyomás a konszenzusra konkurenciakereső viselkedésre vezet.
Úgy gondolják, hogy a jól együttműködő csoportok gyorsabban és hatékonyabban oldanak meg dilemmákat, mint egy személy. A csoportok több erőforrásra hagyatkozhatnak, hogy információt keressenek és tároljanak. Egy problémára több alternatív javaslat érkezhet. A problémamegoldáshoz a csoportnak több időre van szüksége, és arra, hogy a tagok megegyezzenek egymással. Janis előtt nem voltak kutatások arra, hogy az erőse összetartó csoport akadályozza a jó döntések meghozatalát. Lazább csoportok gyorsabb és jobb döntéseket hoznak, és kevesebb energiájukba kerül a konszenzus kialakítása; e folyamat során azonban csökken a kritikus gondolkodás képessége. Emiatt fontosnak tartják, hogy leküzdjék a csoportgondolkodás hatásait. Megelőzése Janis szerint vannak módszerek, normák a csoportgondolkodás megelőzésére: A csoporttagok szerepe: A vezetők a tagoknak a kritikus gondolkodó és az ördög ügyvédje szerepeket osztják ki. A kritikus értékelők szabadon kifejezhetik gondolataikat és kétségeiket. Az ördög ügyvédje szerepet ülésenként változó tagok kapják, feladatuk minden alternatíva megkérdőjelezése, ellenérvek keresése. A vezetők maguk a nyílt vezetési stílust gyakorolják, nem fejezhetik ki álláspontjukat, és kérdésekkel sem utalhatnak rá. Ott is hagyhatják az ülést a vita kezdetekor, hogy véletlenül se hassanak a csoportra. Az ülésekre külső szakértőket is meghívhatnak, akiket a tagok illetve a vezetők bevonnak a vitába, a tagok szabadon kikérhetik véleményüket, kérdezhetik őket. Minden tag bevonhat további személyeket a döntéshozatalba. Több döntéshozó csoportot is létrehozhatnak, amelyek ugyanazzal a problémával foglalkoznak. Minden felmerülő alternatívát meg kell vizsgálni.
Ezekkel a normákkal a csoportgondolkodás elkerülő. A Disznó-öböllel kapcsolatos fiaskó után Kennedy elnök éber felmérést használt a kubai rakétaválság megoldásához. Külső szakértőket hívott, akiket a tagok kérdezhettek. Bátorította a tagokat, hogy bevonják munkatársaikat, és a csoportot felosztotta több részre, részben hogy gyengítse a kohéziót. A találkozókon nem vett részt, hogy ne befolyásolja a döntéseket. Kutatása