A Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zrt. (közismert nevén Tisza Volán) egy megszűnt magyarországi közlekedési vállalat, ami Csongrád megye helyi és helyközi autóbusz-közlekedését látta el. Székhelye Szegeden, a Bakay Nándor utcai telephelyen volt. Jogelődje 1950. október 1-jén alakult meg Szegedi Teherfuvarozási Vállalat néven, ekkor Békés és Csongrád megye teherfuvarozását bonyolította le. Az évtized folyamán a vállalat kettészakadt, végül 42. számú, majd 1961-től 10. számú Autóközlekedési Vállalatként már csak Csongrád megye közlekedését irányította. 1963 folyamán átvette Szeged helyi buszjáratainak üzemeltetését is az SZKT-tól. A megyeszékhelyen új telephely létesítése indult meg, amit 1968-ban avattak fel. A következő évre a megye minden települését bekapcsolták a közösségi közlekedésbe. 1970-ben a társaság a Volán 10. számú Vállalat nevet vette fel. A cég országszerte foglalkozott teherszállítással ebben az évtizedben, sőt, az alkalmazottak külföldön is besegítettek különböző építkezéseken. 1984-ben a neve Tisza Volán lett, és az 1980-as években több elismerő oklevéllel jutalmazták a társaság tevékenységét. 1993 legelején teljes mértékben állami tulajdonúvá vált, ettől kezdve Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Részvénytársaság néven üzemelt tovább. Az ezredforduló idején megkezdték az első alacsony padlós autóbuszok beszerzését Szegeden. 2005 decemberében neve Tisza Volán Közlekedési és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság lett. A 2010-es évek elejére műholdas járműkövető GPS-GPRS rendszert alakított ki, több autóbusz-állomást és telephelyet felújított, illetve megújította a járműparkját is a cég. 2015. január 1-jével a Dél-alföldi Közlekedési Központba (DAKK Zrt.) olvadt.
Története jobbra|260px|bélyegkép|Csepel D–350-es teherkocsi
Szegedi Teherfuvarozási Vállalat Az 1949-es államosítás jegyében létrejött Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat több vidéki településen is főnökséget szervezett, szegedi központja 1949 májusában alakult meg a Lenin (ma Tisza Lajos) körút 58. szám alatt. A műhely és a garázs a Marx (ma Mars) tér 10. szám alatt rendezkedett be. Megalakulása idején a Lenin körúti ingatlanban 24-en – köztük 3-an műszaki karbantartóként és 4-en adminisztrátorként – dolgoztak Och Nándor vezetésével, a vállalat 16 járművét pedig 16 sofőr vezette. Csongrád megyében még Hódmezővásárhelyen és Makón létesült főnökség, míg a megye többi településén a postaképviselet szervezte a teherfuvarozást. Az 1950-ben megalapított Országos Teherfuvarozási Központhoz fűződő átszervezések kapcsán mindhárom főmérnökség az újonnan létrehozott Szegedi Teherfuvarozási Vállalatba olvadt. Igazgatója Scheiber Zoltán lett, a hódmezővásárhelyi ágazatot Halmi János, míg a makóit Deme Lajos irányította. Feladatköre a három város teherjárművei mellett még a szentesi, csongrádi és kisteleki postaképviseleti kocsikéra is kiterjedt. A vállalat ekkoriban az alábbi járművekkel rendelkezett: 39 Opel Blitz típusú teherautó, ezek többsége (24) Szegeden szolgált, 5 Marosvásárhelyen, 4 Makón, 2-2-2 pedig a három postaképviseleten. A szegedi állományt még további 2 MAN-gyártmányú, illetve egy-egy DKV és Bedford kocsi gyarapította.
1951. február 1-jén 54 darab Békés megyei gépkocsival bővült a flotta, részben ezekkel kezdték el irányítani a békéscsabai, az orosházi, a szarvasi és a gyomai főnökséget is. A vállalat munkásait az 1950-es évek szigorú tervgazdálkodása túlteljesítésre késztette, így eshetett meg, hogy a sofőrök 360–400 órát vezettek havonta, de előfordult az 500 órás (napi 16 órás) munkaidő is. Az 1951-es évet a cég 101 tehergépkocsival, 6 darab pótkocsival és 2 belszolgálati teherautóval zárta. 1952-ben a járművek nagy részét a Csepel D–350-es típusú teherkocsik váltották fel, végül az Opel Blitzeket is a hazai gyártmányú kocsik váltották fel. 1952 végén 157 tehergépjárműből és 24 pótkocsiból állt a flotta, a következő évben pedig közel 200 gépjárműje volt a vállalatnak. 1953. április 1-jén a szentei postaképviseletből főnökség alakult.
Az AKÖV-korszak 1953. október 1-jén országszerte átszervezték a közúti gépjármű-fuvarozás rendszerét, ezzel pedig létrejöttek a későbbi volántársaságok elődei, békéscsabai székhellyel a 8. számú Autóközlekedési Igazgatóság, Szegeden pedig a 82. számú Autóközlekedési Vállalat. November 1-jén a szegedi járműpark a Vidéki Taxi Egyesülés 22 Opel típusú személyautójával gazdagodott, majd december 1-jén – amikor a MÁVAUT szegedi kirendeltsége beleolvadt a 82-es AKÖV-be – hét autóbusszal, három bódés és négy ponyvás Csepel gyártmányú teherautóval bővült. A békés és csongrád megyei áru- és személyszállítás 1953. december 1-jén vált külön a 81. számú AKÖV (későbbi Körös Volán) megalapításával. A 81-es AKÖV járműparkjához a 82-es AKÖV 95 teherkocsi átadásával járult hozzá. Ettől kezdve a 82-es AKÖV a teherszállításon kívül autóbuszok közlekedtetésével, illetve taxi fuvarozással is foglalkozott; területe Csongrád megyére összpontosult, ahol 96 teherautóval és 22 pótkocsival végezte feladatait. A flottát még további 3 bódés és 4 ponyvás teherautó, illetve 7 autóbusz gyarapította, ez utóbbiakkal pedig a felrobbantott szegedi vasúti híd miatti vonatpótlást szervezték meg Szeged és Újszeged között.
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 1954-es átszervezése kihatással volt az Autóközlekedési Igazgatóságokra is, a 8-as számú 4-es lett és Szegedre költözött. Mindezek mellett hozzákerült Bács-Kiskun megye közúti közlekedésének üzemeltetése is. Az AKÖV-ök számozása is megváltozott, a 4-es számú igazgatóság ettől kezdve a 41-es (Békéscsaba), 42-es (korábbi 82-es, Szeged), 43-as (Kecskemét) és 44-es (Baja) AKÖV-öt irányította. Az évtized közepén a szegedi tudta a legnagyobb teljesítményt felmutatni. Mindez megnyilvánult abban is, hogy 1954. december 15-én megindult a vállalat első darabárus járata a Szeged–Csongrád–Szentes útvonalon, így a 42-es AKÖV tevékenységi köre már a szállítmányozásra is kiterjedt. 1955 áprilisától a Csongrád Megyei Földműves Szövetkezetek Szállítási Vállalata által üzemeltetett járműveket is átvette, ezzel a 42-es AKÖV lett a Csongrád megyei települések közötti szállítmányozási feladatok lebonyolítója. Járműparkja is megújult ekkorra, az 1955-ös évet a vállalat már háromnegyed részt Csepel típusú teherkocsikkal kezdte, a maradék járművek Fiat Balilla, Phänomen Granit, Citroën, GMC és Saurer Diesel. A cég 1957 decemberében 132 tehergépkocsival, 26 pótkocsival, 15 autóbusszal és bódés teherkocsival, egy autóbusz-pótkocsival és 21 taxival szolgált.
A hatvanas éveket a vállalat ismét flottaújítással kezdte, ekkor már négyszer annyi autóbusz futott mint 1957-ben, köszönhetően az Ikarus 30-as és 55-ös típusú buszok forgalomba állásának, illetve a Csongrád Megyei Tanács Gépjárműközlekedési Vállalatától átvett 22 járműnek. Míg a 42-es AKÖV 1957-ben 15 autóbusszal utast szállított, addig 1960-ra ez a szám 6,5 millióra nőtt, amit 54 busszal bonyolítottak le. A taxiállomány az 1960-as évek elejére megtriplázódott, a kiöregedett Opeleket Moszkvicsok és Pobedák váltották fel. A Belsped Vállalat 1959. július 1-jei integrálásával – és annak 246 lovából és 170 kocsijából álló flottájával – átvette teljes Csongrád megyei helyi, illetve helyközi szállítmányozást is. 1961-ben újabb átszervezés történt, ekkor megszűntek az Autóközlekedési Igazgatóságok, helyükbe az Autóközlekedési Tröszt lépett. Átalakultak továbbá az AKÖV-ök is, a szegedi 1961. december 19-én 10-es számú Autóközlekedési Vállalat néven folytatta a Csongrád megyei szállítmányozást és tömegközlekedést. 1963 legelején átvette a Szegedi Közlekedési Vállalattól az 1960-ban megindított helyi autóbusz-közlekedést is, és a cég 18 darab autóbuszát is, amik mellé 7 új Ikarus 620-as csatlakozott. 1963. augusztus 1-jétől bevezették Szegeden a kalauz nélküli közlekedést is, az utasok egy forintos viteldíj ellenében vehették igénybe a járatokat, amik a helyi autóbusz-állomástól (Anna-forrás térsége) Csongrádi sugárúthoz, Tápéra, Petőfitelepre, Béketelepre, Gyálarétre, Hattyastelepre, Mihálytelekre, Szőregre és a Repülőtérre indultak, de például 1963-ban strandjárat is közlekedett Partfürdőre, 1964 őszétől pedig menetrend szerinti járat kötötte össze a megyeszékhelyt Kiskundorozsmával is. Turistajáratként mikrobusz is közlekedett, ami a város nevezetességeit érintette.
bélyegkép|260px|A Takaréktár utcai buszállomás 1960-ban bélyegkép|260px|Mars tér, 1969 bélyegkép|260px|jobbra|FAÜ csuklós a Bakay Nándor utcában A buszflotta az 1960-as évek első felében megduplázódott, így a vállalatnak gondot okozott az ebből eredő zsúfoltság kezelése is. A MÁV Igazgatóság melletti, illetve a Takaréktár utcai buszállomás kapacitása mindehhez alacsony volt, ezért megindult a Marx (ma Mars) téri autóbusz-állomás építése, amit végül 1965. november 13-án adtak át. Igen kimagasló színvonalat ütött meg a maga korában, ugyanis ipari televízióval, forgatható képernyőkkel, és utastájékoztatást szolgáló fényújsággal is felszerelték. Az azonos útvonalon közlekedő helyközi és távolsági járatokat azonos kocsiállásról indították, a helyi buszvonalak pedig a tér északi oldaláról indultak. A 10-es AKÖV nemzetközi járatokat is indított évente 1-2 esetben Jugoszláviába, Csehszlovákiába, Lengyelországba és Ausztriába, azonban a magyar-jugoszláv kishatáregyezmény létrejötte után menetrend szerinti közlekedést is lebonyolított Szabadka, Újvidék és Zombor irányába.
A személyszállítási üzletág közel háromszor annyi utast szállított 1965-ben, mint öt évvel korábban. A 117 autóbusszal rendelkező cég a rohamosan növekvő utazási igényekkel nem tudott lépést tartani, a csúcsidőszakokban jellemzővé vált a túlzsúfoltság. Pozitív változást jelentett, hogy a szekérfuvarozási ágazat egyharmadával csökkent a benzines járművek forgalomba állításával. 1967-ben IFA W50-es teherautók érkeztek az NDK-ból a régi Csepel-gyártmányúak felváltására, két évvel később azonban újra a Csepel lett a befutó, ezúttal a D–350-es és D–420-as típussal. A növekvő fuvarpiac miatt a vasútállomási fuvarozásban, illetve a lakás- és úépítéshez kapcsolódó munkálatokban a 10-es AKÖV teherautói is rendelkezésre álltak. A vállalat járművei szállították a szentesi Zsoldos-téglagyár és a Kontakta Alkatrészgyár, illetve a szegedi EMERGÉ Gumigyár és a Szegedi Kábelgyár termékeit is. A Paksi Atomerőmű talajrendezési munkálataihoz 15 Tátra típusú gépkocsival szállították a földet. A vállalat autói besegítettek az árvízvédelmi gátak építésében, de mezőgazdasági termények és élő állatok fuvarozásában is. 1967. július 1-jével az AKÖV átvette a MÁV-Transz szolgáltatást a vasúttársaságtól, így a 10-es AKÖV öt körzeti irodát nyitott Csongrád megyében. Hosszú ideig egyedül a 10-es AKÖV bonyolította le a közúti bútorszállítást, amihez IFA és Möbelwagen gyártmányú speciális járműveket szereztek be.