Anders Frisk (Göteborg, 1963. február 18. –) svéd nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása Nemzeti játékvezetés Játékvezetésből 1978-ban Göteborgban vizsgázott. . A Svéd Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével 1989-től Allsvenskan játékvezetője. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 2005-ben fenyegetettség miatt visszavonult.
Nemzetközi játékvezetés A Svéd labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1991-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt és a németet beszéli. Több nemzetek közötti válogatott, valamint UEFA-kupa, Kupagyőztesek Európa-kupája és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített. A svéd nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében az 1. helyet foglalja el 31 találkozó szolgálatával. A 18 éves pályafutása alatt 118 nemzetközi mérkőzést vezetett. Az UEFA által szervezett labdarúgó kupasorozatokban összesen 68 találkozóval a 3. helyen áll. Európában vezetett válogatott mérkőzéseinek száma: 38.
2005-ben a Chelsea – FC Barcelona (1 – 2) UEFA-bajnokok ligája selejtező mérkőzést követően - a mérkőzésen a két sárgát összegyűjtő Didier Drogbát kiállította, ennek ellenére a Chelsea (5 – 4)-es gólkülönbséggel továbbjutott. A mérkőzést követően őt és családját ért halálos fenyegetések miatt azonnali hatállyal befejezte pályafutását. Érdekes, hogy a svájci Urs Meier játékvezető ellen is az angol sportvezetés és a bulvársajtó indított életveszélyes fenyegetést. A nemzetközi sajtó és az angol szurkolók fenyegetései miatt 2005-ben visszavonult. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1991. július 17. Laugardalsvöllur, Reykjavík első nemzetközi mérkőzése Izland–Törökország 5 – 1 3 177
Labdarúgó-világbajnokság Az 1993-as U17-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként alkalmazta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1993. augusztus 22. Városi Stadion, Nagoja csoportmérkőzés (B. csoport) Ausztrália–Argentína 2 – 2 7 952 1993. augusztus 24. Városi Stadion, Nagoja csoportmérkőzés (B. csoport) Argentin U17-es labdarúgó-válogatott–Nigéria 0 – 4 6 810 1993. szeptember 1. Kijelölt Stadion, Tokió egyik elődöntő Ghána–Chile 3 – 0 7 500
Az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon, az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon valamint a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket az UEFA és a COMNEBOL zónákban irányított. A felkészülés során komoly hátsérülést szenvedett, befutott játékvezetőként nem lehetett ott az 1998-as tornán. Pierluigi Collina önéletrajzában azt írta, hogy 2002-ben Frisk volt az egyetlen játékvezető, akiről úgy vélte, hogy ő fogja vezetni a világbajnoki döntőt. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 2.
1994-es labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1992. szeptember 9. Lansdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (3. csoport) Írország–Lettország 4 – 0 32 000
1998-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1996. október 9. Sparta Stadion, Prága előselejtező (6. csoport) Csehország–Spanyolország 0 – 0 19 223 1997. április 30. Weser Stadion, Bréma előselejtező (9. csoport) Németország–Ukrajna 2 – 0 34 000 1997. szeptember 10. Tehelne Stadion, Bratislava előselejtező (6. csoport) Szlovákia–Jugoszlávia 1 – 1 25 500
2002-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. október 7. Widzew Stadion, Łódź előselejtező (5. csoport) Lengyelország–Fehéroroszország 3 – 1 7 638 2001. június 6. Ramat Gan Stadion, Ramat-Gan előselejtező (7. csoport) Izrael–Spanyol labdarúgó-válogatott 1 – 1 25 000 2001. október 6. Schalke Stadion, Gelsenkirchen előselejtező (9. csoport) Német labdarúgó-válogatott–Finnország 0 – 0 52 000 2001. november 14. Sparta Stadion, Prága rájátszás (2. mérkőzés) Belgium–Cseh labdarúgó-válogatott 0 – 1 18 996 2001. szeptember 4. Nemzeti Stadion, Lima CONMEBOL zóna (15. kör) Peru–Uruguay 0 – 2 36 226
Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. június 8. Jeju Stadion, Seogwipo csoportmérkőzés (C. csoport) Brazília–Kína 4 – 0 36 750 2002. június 16. Városi Stadion, Szuvon egyik nyolcaddöntő Spanyol labdarúgó-válogatott–Ír labdarúgó-válogatott 1 – 1 38 926
2006-os labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. szeptember 8. Karaiskakis Stadion, Pireusz előselejtező (2. csoport) Görögország–Törökország 0 – 0 32 182
Labdarúgó-Európa-bajnokság Az 1991-es U16-os labdarúgó-Európa-bajnokságon az UEFA JB hivatalnokként foglalkoztatta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1991. május 10. Városi Stadion, Baden csoportmérkőzés (B. csoport) Portugália–Görögország 1 – 1 1991. május 18. Wankdorf Stadion, Bern döntő Németország–Spanyolország 0 – 2
Az 1996-os labdarúgó-Európa-bajnokságon, a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, valamint a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságon az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. Karrierje egyik legszebb fénypontja lett, amikor 2000-ben az UEFA JB kijelölte a döntő mérkőzés irányítására.
1996-os labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1994. szeptember 7. Daugavas Stadion, Riga előselejtező (6. csoport) Lett labdarúgó-válogatott–Ír labdarúgó-válogatott 0 – 3 3 226 1995. április 25. Górnik Stadion, Zabrze előselejtező (1. csoport) Lengyel labdarúgó-válogatott–Izraeli labdarúgó-válogatott 4 – 3 5 500 1995. október 7. Dinamo Stadion, Minszk előselejtező (5. csoport) Fehérorosz labdarúgó-válogatott–Cseh labdarúgó-válogatott 0 – 2 9 500
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1996. június 19. Anfield Road Stadion, Liverpool csoportmérkőzés (C. csoport) Cseh labdarúgó-válogatott–Oroszország 3 – 3 21 128
2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1998. szeptember 5. Ernst Happel Stadion, Bécs előselejtező (6. csoport) Ausztria–Izraeli labdarúgó-válogatott 1 – 1 20 000 1999. szeptember 5. JNA Stadion, Belgrád előselejtező (8. csoport) Jugoszláv labdarúgó-válogatott–Macedónia 3 – 1 22 000 1999. november 13. Lansdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (3. csoport) Ír labdarúgó-válogatott–Török labdarúgó-válogatott 1 – 1 33 610
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2000. június 12. Philips Stadion, Eindhoven csoportmérkőzés (A. csoport) Portugália–Anglia 3 – 2 31 500 2000. június 21. ArenA Stadion, Amszterdam csoportmérkőzés (D. csoport) Hollandia–Franciaország 2 – 3 51 000 2000. július 2. Feijenoord Stadion, Rotterdam döntő Francia labdarúgó-válogatott–Olaszország 2 – 1 48 200
2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2002. október 12. Vasil Levski Stadion, Szófia előselejtező (8. csoport) Bulgária–Horvátország 2 – 0 43 000 2003. augusztus 20. Crvena Zvezda Stadion, Belgrád előselejtező (9. csoport) Szerbia és Montenegró–Wales 1 – 0 22 000 2003. szeptember 10. Westfalen Stadion, Dortmund előselejtező (5. csoport) Német labdarúgó-válogatott–Skócia 2 – 1 67 000 2003. október 11. St.Jakob Park Stadion, Bázel előselejtező (10. csoport) Svájc–Ír labdarúgó-válogatott 2 – 0 31 000 2003. november 19. İnönü Stadion, Isztambul rájátszás (2. mérkőzés) Török labdarúgó-válogatott–Lett labdarúgó-válogatott 2 – 2 37 300
Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. június 15. Dragão Stadion, Porto csoportmérkőzés (D. csoport) Holland labdarúgó-válogatott–Német labdarúgó-válogatott 1 – 1 48 197 2004. június 20. José Alvalade Stadion, Lisszabon csoportmérkőzés (A. csoport) Portugál labdarúgó-válogatott–Spanyol labdarúgó-válogatott 0 – 1 47 491 2004. június 25. José Alvalade Stadion, Lisszabon egyik negyeddöntő Görög labdarúgó-válogatott–Francia labdarúgó-válogatott 0 – 1 45 390 2004. június 30. José Alvalade Stadion, Lisszabon egyik elődöntő Portugál labdarúgó-válogatott –Holland labdarúgó-válogatott 2 – 1 46 679
Konföderációs kupa Az 1999-es konföderációs kupa tornán a FIFA JB bíróként alkalmazta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. július 25. Azték Stadion, Mexikóváros csoportmérkőzés (A. csoport) Bolívia–Egyiptom 2 – 2 85 000 1999. július 28. Jalisco Stadion, Guadalajara csoportmérkőzés (B. csoport) Brazil labdarúgó-válogatott–Egyesült Államok 1 – 0 54 000 1999. augusztus 4. Azték Stadion, Mexikóváros döntő Mexikó–Brazil labdarúgó-válogatott 4 – 3 110 000
Szakmai sikerek az IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 10-es listájának besorolása alapján: 1991-ben a 7.; 1999-ben a 10.; 2000-ben és 2001-ben a 2.; 2002-ben a 4.; 2003-ban az 5.; 2004-ben a 3.; legjobb bíró. 2005-ben FIFA Érdemrendet (FIFA Presidential Award) kapta. A díjat a FIFA soros (Haiti) kongresszusán, az ajánló bizottság javaslatára Joseph Blatter adta át. Olyan személyek kaphatják, akik jelentősen hozzájárultak a labdarúgó-sport fejlődéséhez. az IFFHS 2008-ban tartott nemzetközi szavazásán minden idők 6. legjobb bírójának rangsorolta, az IFFHS 1987–2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán 151 játékvezető besorolásával minden idők 9 legjobb bírójának rangsorolta.
Sportvezetés, humanitárius politika Nemzetközi- és nemzeti mérkőzésvezetésen kívül Frisk nagykövetként tevékenykedik a Vöröskereszt kampányaiban, az UEFA/Nemzetközi Békéjéért, ahol a háborúban övezetekben kihangsúlyozza a gyerekek nehéz helyzetét. Egyik humanitárius tevékenységének helye Sierra Leoneban volt, ahol gyerekkatonákat alkalmaztak a gyilkolásra.
Források
Elődje:IsmeretlenU16 Eb döntő1991Utódja:Ismeretlen Elődje:Phirom AnpraszötKonföderációs kupadöntő1999Utódja:Ali Búdzsszajm Elődje:Markus Merk (75)UEFA kupamérkőzések száma1955–2007 (68)Utódja:Ľuboš Micheľ (66)
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Svéd labdarúgó-játékvezetők Kategória:Göteborgiak