bélyeg|300px|David H. Koch Theater, Lincoln Center, New York, USA A színházművészet az előadó-művészetek azon ága, amelynek keretében közönség előtt színjáték útján, beszéddel, mozdulatokkal, hanghatásokkal és látványelemekkel történeteket mutatnak be, gyakran más művészetek – zene- és táncművészet, illetve a vizuális művészetek – eszközeit is felhasználva.
Áttekintés
A színház lényegesen több, mint ami a színpadon látható. Magában foglal egy egész világot a színfalak mögött, a jelmezek és a díszletek készítőitől a kellékeseken át a technikusokig.
A színház világának legismertebb szereplői a drámaírók és a színészek, de a színház valójában magas szintű csapatmunka. A darabokat általában egy társulat adja elő, amelynek rendszerint tagjai a színigazgatók, a rendezők, a díszlettervezők, a jelmeztervezők, a maszkmesterek, a koreográfusok, a díszítők, a világosítók, a hangosítók, az öltöztetők és a dramaturgok is.
Szervezeti forma A színház fogalma az előadó-művészeti törvénynet.jogtar.hu 2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól (hozzáférés: 2014. augusztus 6.) 2011-ben módosított megfogalmazása alapján: „prózai, zenés, táncos színpadi művek előadásával foglalkozó előadó-művészeti szervezet, ide értve a bábszínházat, befogadó színházat, produkciós színházat, független színházat, szabadtéri színházat, nemzetiségi színházat”. Játszóhely alatt „színházi előadás nyilvános bemutatására technikailag alkalmas, a vonatkozó jogszabály feltételeinek megfelelő épület, épületrész vagy szabadtéri színpad” értendő, míg a társulat „művészek olyan csoportja, akik munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján egy vagy több évadon keresztül folyamatosan kapcsolódnak egy előadó-művészeti szervezethez”.
Fogalmai Olyan színház, ami az előadások bemutatására alkalmas állandó épülettel, játszóhellyel rendelkezik és állami vagy önkormányzati fenntartású. Bábszínház: „előadó-művészeti tevékenységét jellemző módon bábművészek közreműködésével, a bábművészeti eszközök és megoldások felhasználásával végző, állandó játszóhellyel rendelkező színház”. : „előadások bemutatására alkalmas játszóhellyel rendelkező, társulat nélküli színház, ideértve az olyan cirkuszművészeti szervezetet is, amely az előadást állandó játszóhelyen, saját tulajdonú vagy rendelkezésű kőépületben valósítja meg”. : „állandó játszóhellyel nem rendelkező, társulattal saját előadásait játszó színház”. : „állami vagy önkormányzati fenntartó nélkül működő színház, balett- vagy táncegyüttes”. Szabadtéri színház: „állandó – jellemzően természeti vagy építészeti örökséghez kötődő – játszóhellyel rendelkező, a nyári évadban (jellemzően május 1-jétől szeptember 30-ig) játszó színház”. Nemzetiségi színház: „az országos nemzetiségi önkormányzat nyilatkozatával elismert, nemzetiségi nyelven játszó színház vagy magyar nyelven játszó színház, melynek az adott nemzetiséghez kötődő alkotóközösségei által létrehozott előadásai alapvetően e nemzetiségi közösség anyanyelvű művelődési igényeinek kielégítését szolgálják és kötődnek a nemzetiségi közösség szocio-kulturális hátteréhez, hagyományaihoz”.
Vannak olyan többtagozatos színházak is melyek próza, opera/operett és/vagy balett, táncjátékokat repertoáron tartó, állandó társulattal rendelkező színházi együttesek. Ilyen például a Csokonai Nemzeti Színház.Gyermek- és ifjúsági színháznak csak az nevezhető, amely az „egy évadon belüli bemutatóinak legalább 80%-át kitevő mértékig a 0–18 éves korosztályok életkori értelmi-érzelmi sajátosságainak megfelelő és e korosztályok színházi igényeinek kielégítését célzó előadó-művészeti tevékenységet” végez.
Színházi struktúra A magyar színházi struktúra az állandó társulatokon alapuló repertoárjátszásra épül, ezt tükrözi az is, hogy a 2011-ben létrehozottElőadó-művészeti Iroda: Előadó-művészeti bizottságok - 2014. július 10. Színházművészeti Bizottság: a kultúráért felelős miniszter szakmai véleményező, javaslattevő és döntés-előkészítő testülete (Forrás: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Ügyfélszolgálati Portálja: Előadó-művészeti bizottságok , hozzáférés: 2014. augusztus 6.) a nemzeti és a kiemelt szervezetek köreinek meghatározásánál ezt érvényesítette fő szempontként, és amely – a törvénnyel egyetemben – együtt kezeli a színház-, tánc- és zeneművészeti szervezeteket.5/2012. (VI. 15.) EMMI rendelet a minősített előadó-művészeti szervezetek körének meghatározásáról (hozzáférés: 2014. augusztus 6.)A minősített előadó-művészeti szervezetek körének meghatározása (hozzáférés: 2014. augusztus 6.)Szabó István: A színházi struktúra helyzete, a jövőre vonatkozó elképzelések, maszk.hu – 2005Zsigmond NóraZsiray, Rummer Zoltán: Körkép: előadó-művészet újratöltve , Magyar Hírlap Online - 2012. július 2. A színházak költségvetési intézményként, vagy nonprofit társasági formában működnek. Saját bevételük általában nem fedezi költségeiket, finanszírozásuk központi költségvetési támogatásból, fenntartói saját forrásból, valamint pályázatokból valósul meg. A mecenatúra, szponzori bevétel 2000–2009. között csökkenő tendenciát mutatott. Az Előadó-művészeti Iroda: a 2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól hozta létre az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatok ellátására. 2009. március elsejétől a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal keretében működik Film- és Előadó-művészeti Iroda néven a Filmirodával közös szervezeti egységet alkotva. (Forrás: forsterkozpont.hu) által 2010-ben nyilvántartott színházak közül 6 volt állami, 38 önkormányzati kőszínház, 12 bábszínház, 112 független, 8 szabadtéri és 4 nemzetiségi.
Németország területén az 1990-es évek végén 886 színház működött. Ezeket szinte kizárólag a helyi önkormányzat, a város (melyekhez 150 városi színház, vagyis „Stadttheater”, továbbá az úgynevezett „alternatív”, azaz befogadó színházak tartoznak) vagy a tartomány (minden tartománynak van legalább egy állami színháza, vagyis Staatstheatere) tart fenn és finanszíroz, saját bevételeik további legfeljebb 15%-ot érnek el. Ezekhez önálló épület és állandó, több évre szóló szerződéssel rendelkező társulat tartozik. Az állandó társulattal rendelkező színházak (Ensembletheater) mellett működnek az egy-egy sztárra és együttesére felépített turnészínházak (Tourneetheater), a stabil társulattal rendelkező utazó színházak (Landestheater), melyek a vidéki közönség számára teszi elérhetővé a színházi előadásokat. Németországban a mecénási támogatás elhanyagolható.Robert Lacombe: Az előadóművészetek támogatási politikái Európában alapján Európai modellek (magyarul), szinigazdasag.hu – 2004. október
Nagy-Britanniában az 1946-ban létrejött az Arts Council of Great Britain eleinte még egy magántőkéből finanszírozott intézmény volt, hamarosan a művészeti köztámogatások újraelosztásának eszközévé vált, majd 1994-ben négy, teljesen önálló nemzeti (angol, skót, walesi és északír) tanácsra oszlott, amik a nemzeti kormányoktól függetlenül rendelkeznek és felelősek az előadóművészetek, a vizuális művészetek, az összetett művészetek és a kézművesség vezetéséért. A tanácsadás és működés finanszírozását mára elsődlegesen a nemzeti lottó, másodlagosan a kulturális minisztérium támogatásaiból oldja meg. A 2000-es évek elején közel 930 színtársulat működött az országban, melyek közül 74 kapott rendszeres támogatást a szakmai tanácsoktól, míg színház-, tánc- vagy operaelőadások számára fenntartott színházépület mintegy 300 volt. Ezen keretekben „nagy szervezetek”-ként a két nemzeti színház a legerősebben támogatott: a Royal National Theatre és a Royal Shakespeare Company, mely utóbbi londoni játszóhelye mellett turnékra jár. A rendszerben a kisebb, független társulatok (The Fringe), melyek megújuló, kísérletező kezdeményezéseikről ismertek mégis háttérbe szorulnak. Végül a West End „kereskedelmi” szervezet körülbelül negyven színháza van jelen, melyek kereskedelmi és turisztikai szerepükből adódó magas jegyáraikkal és a magán mecenatúrából finanszírozzák elsődlegesen magukat.
Színház technikai szempontokból bélyeg|250px|Díszletépítés A színházat mint épületet két részre oszthatjuk: díszítettebb közönségforgalmi részre és az üzemi területre, ahol a színházi háttérmunka zajlik. A közönségforgalmi részen a nézők számára a megfelelő színházi, műélvezeti hangulat elérése a cél. Itt különféle díszítő elemek, ruhatárak, büfék találhatóak. Az üzemi, kiszolgáló területen különböző tárak találhatóak: jelmeztár, kelléktár, szabótár, fodrásztár, fénytár stb.
Színpad szerkezet A színpadi tér lehet: nyitott, zárt, szűk, tágas, mély, nézőt körülölelő, egészen üres, ferde színpaddal ellátott, szinteltolásos, vagy sokemeletes, de még számtalan megoldás mutatkozik meg a színházaknál. A kialakításánál elsődleges szempont az előadás lebonyolíthatósága, de a színmű gördülékeny, megakadásmentes előadásának is tere kell, hogy legyen.É. Kiss Piroska: A színpadi tér - 2006 A nézőteret és a színpadot legtöbbször vasfüggöny és függöny választja el, az ún. proszcénium nyílásnál. A függönyök előtt még általában található előszínpad és a zenekari árok, mely gyakran előszínpaddá alakítható. A színpadot a fő játéktéren kívül kiegészíthetik oldalszínpadok és hátsó, kis színpad. A színpad felett található a zsinórpadlás, alatta pedig a gépészeti szint, forgószínpad meghajtásával.
Függönytípusok Kortina: függőlegesen mozgatható, osztatlan függöny, középen átjárást lehetővé tevő réssel Német függöny: függőlegesen mozgatható, díszesebb, osztatlan függöny, rés nélkül Görög függöny: két részből áll, széthúzható oldal irányokba Olasz függöny: átlósan felfele húzzák, nagy takarást hagy Wagner függöny: legelterjedtebb, zsinóros felfüggesztéssel állíthatóan húzható el
Filozófia Rengeteg filozófia, művészeti forma és színházi megközelítés létezik a színdarabok előállítása tekintetében. Némelyikük politikai vagy szellemi irányzathoz kötődik, mások egyszerűen „művészi” alapokon állnak. Egyesek a történetre fókuszálnak, mások a színpadi eseményre, megint mások a színházra, mint társadalmi változások színterére. Arisztotelész szerint hat elem szükséges a színházhoz: cselekmény, szereplő, ötlet, nyelv, dal és látvány. A 17. századi spanyol szerző Lope de Vega szerint a színházhoz nem kell más, mint "három deszka, két színész és egy közös szenvedély". A színházi filozófia alakulásához az évszázadok során olyan nevezetességek adták szellemi hozzájárulásukat, mint Sztaniszlavszkij, Antonin Artaud, Bertolt Brecht, Orson Welles, Peter Brook, Jerzy Grotowski.
Történeti áttekintés