A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (röviden MVK Zrt.) Miskolc önkormányzati tulajdonú közlekedési társasága, a Miskolc Holding tagvállalata. Az MVK Zrt. a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött közszolgáltatási szerződés alapján végzi Miskolcon és Felsőzsolcán a helyi személyszállítást autóbuszokkal és villamosokkal.
Története
A céget 1994. február 1-jén alapította Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolci Közlekedési Vállalat utódaként, a helyi személyszállítás ellátására. Az örökölt elöregedett FVV CSM „Bengáli” villamosok leváltására az MVK 2003-ban használt E1 villamosokat és c3 pótkocsikat vásárolt Bécsből, azonban a teljes villamos állomány megújítására csak a 2008-ban elindított Zöld Nyíl projektben lett lehetőség, mely során 23 darab új Škoda 26T villamos vásárlása mellett felújították a meglévő villamospályát, megállóit és a járműtelepet is, továbbá új pályát építettek Felső-Majláthig.
2004 decemberétől már nem csak Miskolc közigazgatási határain belül végez autóbuszos személyszállítást, hanem a buszok már a szomszédos Felsőzsolcára is kijárnak. 2006. július 6-ától a társaság tulajdonosi jogait a Miskolc Holding Zrt. gyakorolja.
2015-ben Miskolc a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával 75 darab sűrített földgáz üzemű buszra és azokhoz CNG töltőállomás kiépítésére pályázott. A pályázatot a német MAN nyerte, így 40 darab Lion’s Cityt és 35 darab Lion’s City GL-t szállíthatott le a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. számára.
Járműállomány
Villamosok Kép Gyártó Típus Darabszám Évjárat MegjegyzésEredeti Jelenlegi 175px Škoda Transportation Škoda 26T 31 db 2013 175px ČKD Tatra ČKD Tatra KT8D5 18 db 3 db 1986–1990 nosztalgiavillamos 175px SGP, Lohner SGP E1 18 db 1 db 1969 nosztalgiavillamos Fővárosi Villamosvasút FVV CSM–2 11 db 1 db 1962 nosztalgiavillamos Fővárosi Villamosvasút FVV CSM–4 35 db 1 db 1973 nosztalgiavillamos M5-ös hóseprő villamos 1 db 1910
Autóbuszok Kép Gyártó Típus Darabszám Évjárat MegjegyzésEredeti Jelenlegi 175px BYD BYD K9UD 10 db 2022 elektromos 175px MAN Truck & Bus MAN Lion’s City 40 db 2016 gázos 175px MAN Truck & Bus MAN Lion’s City GL 35 db 2016 gázos 175px MAN Truck & Bus Neoplan Centroliner 35 db 33 db 2006 175px MAN Truck & Bus MAN NL 223 6 db 4 db 2002 175px MANAŞ MAN SL 223 20 db 9 db 2002 175px MANAŞ MAN SG 263 42 db 12 db 2002 175px Ikarus Karosszéria- és Járműgyár Ikarus 31 1 db 1959 nosztalgia autóbusz Ikarus Karosszéria- és Járműgyár Ikarus 620 1 db 1969 nosztalgia autóbusz
Jegyzetek
További információk
Kategória:Miskolc közlekedése Kategória:Magyarország közlekedési vállalatai