A Régmúlt idők elbeszélése, hagyományos nevén Nesztor-krónika, a Kijevi Rusz első és legjelentősebb évkönyve, amely körülbelül 850-től 1110-ig terjedően örökíti meg Kelet-Európa eseményeit. A mű célja, hogy bemutassa a rusz állam eredetét, Kijev első fejedelmeit és az állam kialakulását. A szöveg többféle változatban maradt fenn, és bár hagyományosan Nesztor szerzeteshez kötik, valójában több szerző munkája. A krónika a kijevi fejedelmi udvar és az egyház szempontjai szerint készült el, végső formáját II. Vlagyimir uralkodása (1113–1125) idején nyerte el. A mű kiemelkedő jelentőségű Kelet-Európa középkori történetének kutatásában. Részletesen beszámol a varégok megjelenéséről, a kereszténység felvételéről, valamint a ruszok kapcsolatáról más népekkel, köztük a magyarokkal is. Alapvető forrásnak számít a keleti szlávok, valamint a különböző finnugor és balti törzsek történetének vizsgálata szempontjából is.Klima László - Szemelvények a finnugor történelem korai forrásaiból (2012) 162. o Mivel sem az eredeti krónika, sem a legrégibb ismert másolatok nem maradtak fenn, a mű eredeti tartalmának rekonstruálása jelentős nehézségekbe ütközik.

Elnevezése A mű eredeti címe óegyházi szláv nyelven Повѣсть времяньныхъ лѣтъ (átírásban: Poveszty vremennih let), amelynek jelentése: „Régmúlt idők elbeszélése”. A mű címe a bevezető mondatból származik, amely így hangzik: „Ezek a régmúlt idők elbeszélései Rusz földjének eredetéről, Kijev első fejedelmeiről, és arról, hogy Rusz földje milyen forrásból indult el.” A modern szláv nyelvekben többféle változata ismert: oroszul Повесть временных лет (Povest vremennykh let), ukránul Повість врем'яних літ (Povist vremyanykh lit), belaruszul Апавесць мінулых часоў (Apavesc minulykh casou). Latin betűs átírásban a név gyakran Povest vremyanikh let formában szerepel, a nemzetközi szakirodalomban pedig a PVL rövidítés terjedt el. A magyar nyelvű irodalomban különböző elnevezésekkel találkozhatunk, például Régmúlt idők elbeszélése, Elmúlt idők krónikája, illetve Nesztor-krónika vagy Nyesztor-krónika, utalva arra, hogy a hagyomány szerint a végleges szövegváltozat összeállítója Nesztor kijevi szerzetes volt.

Keletkezése A mű első kiemelkedő kutatója A. A. Sahmatov szerint az orosz évkönyvírás az 1020-as években kezdődött a kijevi fejedelmi udvar eseményeinek feljegyzésével. 1037–39 között Kijev a metropolita székhelye lett, az itt tevékenykedő szerzetesek pedig a helyi feljegyzéseket kiegészítették a szlávok történetére vonatkozó adatokkal, amelyeket főleg görög szerzőktől vettek át. Így létrejött az 1030-as évek végén az évkönyv első változata (Drevnyejsij kijevszkij szvod, vagy más néven Drevnyejsaja kijevszkaja letopisz). Ezzel majdnem egyidőben, 1050-ben készült el az ősi Novgorodi évkönyv, a Drevnyejsaja novgorodszkaja letopisz. A két évkönyvíró műhely között kapcsolat volt. Az 1060-as évektől Kijevben az évkönyvíró műhely áttevődött a barlangkolostorba. 1073-ban készült el az új változat (Kijev-Pecserszkij szvod vagy Pervaja Kijevo-pecserszkaja letopisz), amelyet Nyikon nevéhez kötnek, aki szerkesztője és részben szerzője volt az évkönyvnek. Nyikon alakította a művet évkönyvjellegűvé, ő tagolta évek szerint. Nyikon halála után az évkönyvet tovább írták, 1095-ben elkészült az újabb variáns (Nacsalnij szvod vagy Vtoraja Kijevo-pecserszkaja letopisz). Ebben felhasználták a görög Georgiosz Monakhosz (György barát) krónikáját is. 1113-ban, amikor a Kijevi Ruszt már kezdték szétszakítani a belső hatalmi harcok, az orosz egység szellemében, azt hirdetve megszületett a Régmúlt idők krónikája. Az évkönyv összeállítója, és részben szerzője is, Nyesztor volt. Nyesztor nevéhez valószínűleg más művek is fűződnek, így a Feodoszij-legenda és a Borisz és Gleb legenda egyik változata is. Az évkönyv eredeti, 1113-ban elkészült változatának vége nem maradt fenn az akkor már zavaros politikai viszonyok miatt. 1116-ban II. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem, az utolsó kiemelkedő kijevi uralkodó új befejezést íratott a vidubecki kolostor vezetőjével, Szilveszter apáttal. Ez a változat maradt fenn az 1377-ben összeállított Lavrentyij, más néven Laurentius-kódexben, ami az északoros évkönyvírás emléke. Az szöveg 1116-os változata után 1118-ban, ugyancsak a vidubecki kolostorban egy ismeretlen szerzetes újabb változatot készített, amely az 1116-os kézirat kevés változtatást tartalmazó másolata. Ez az Ipatyjev (Hypatius)-kódexben maradt fenn, amely dél-orosz évkönyvgyűjtemény. Az Ipatyjev-kódex a Régmúlt idők krónikája után a Kijevi évkönyvet, majd az 1292-es évvel záródó Halics–volhiniai évkönyvet tartalmazza. A kódexben az Őskrónikát az 1305-ig vezetett Szuzdali évkönyv követi.

Sahmatov véleményétől részben eltér D. Sz. Lihacsov és B. A. Ribakov elmélete. Lihacsov szerint az évkönyv alapját a folklórhagyományok alkották – a kiemelkedő hősökhöz, történelmi személyekhez kapcsolódó történetek. Ezeket I. Jaroszláv uralkodása idején írták le. Ezek az elbeszélések, amelyek most is olvashatók az évkönyvben, egészültek ki az események lejegyzésével. Ribakov szerint az első évkönyvi adatot 867-ben jegyezték föl, és 996–997-ben már összeállt az első évkönyv. Az évkönyvírók a kijevi Tized-templomban dolgoztak Anasztáz belgorodi püspök irányításával. Az évkönyvírás kezdeményezője Vlagyimir (Vlagyimir Szvjatoszlavics) fejedelem nagybátyja, Dobrinya bojár volt. Ribakov I. I. Szreznyevszkij gondolatait fejlesztette tovább. Szreznyevszkij szerint a 10. század végén már létezhetett valamilyen krónika vagy évkönyv az orosz történelemről. Erről Ribakovhoz hasonlóan vélekedett M. N. Tyihomirov és L. V. Cserepnyin is. A kutatók többsége Sahmatov véleményét fogadja el.Klima László - Szemelvények a finnugor történelem korai forrásaiból (2012) 163. o

Szerkezete A Régmúlt idők elbeszélése két fő szerkezeti egységre tagolható. Az első részben az elbeszélések datálatlanul, évszámok nélkül szerepelnek, míg a későbbi bejegyzések már kronológiai sorrendben, évszámokkal ellátva követik egymást. Az időrendet a bizánci időszámítás alapján vezették: a kijevi szerzetesek számítása szerint a világ teremtésétől Krisztus születéséig 5508 év telt el, így az évkönyv évszámai ehhez a számításhoz igazodnak. Magyar vonatkozásai A Kijevi Rusz és a Magyar Királyság, pontosabban a két uralkodóház közötti kapcsolatok egyik legfontosabb forrása a 12. század elején keletkezett Régmúlt idők elbeszélése (PVL). Magyar vonatkozású részeit a kijevi nagyfejedelmi udvar hagyományainak fényében, a magyar krónikák szórványos adatainak tükrében érdemes vizsgálni.Ferincz István, Font Márta - Régmúlt idők elbeszélése (2015) - 303. o A PVL következetesen „ugoroknak” nevezi a magyarokat. A krónika bevezető, datálatlan részében megjelennek a Kárpátok mint Ugor-hegyek, a fehér-ugorok és a fekete-ugorok (ez utóbbi alatt Árpád fejedelem honfoglaló magyarjait érti). Az események időrendbe rendezése után több dátumhoz is kapcsolódnak magyar vonatkozások:

6390 (882): egy „magyar hely” (Ugorszkoje) kerül említésre Kijev mellett. 6406 (898): a magyarok (ugri) elvonulnak Kijev mellett, átkelnek a Kárpátokon (Ugors’kia), elűzik a volohokat (frankokat), és megszállják a szlávok földjét. 6410 (902): a magyarok támogatják Bölcs Leó császárt a bolgárok ellen. 6442 (934): a kalandozó magyarok (ugre) megtámadják Konstantinápolyt (Cárgrád). 6451 (943): újabb magyar (ugri) támadás Konstantinápoly (Cárgrád) ellen. 6477 (969): említés történik a magyarországi ezüst és lovak fontos szerepéről a fekete-tengeri kereskedelemben. 6504 (996): I. Vlagyimir nagyfejedelem békében él „a magyar Istvánnal” (Stefanom Ugr’skym). 6523 (1015): I. Vlagyimir nagyfejedelem Borisz nevű fiát meggyilkolják, és vele együtt magyar származású szolgáját, Georgij Ugrint is; Szvjatoszlav nevű fiát a Magyar hegyekben (k gorĕ Ugor’stĕj - Kárpátok) ölik meg. 6605 (1097): Kálmán király vereséget szenved Peremisl alatt. 6607 (1099): újabb említés Kálmán vereségéről. 6612 (1104): Álmos herceg feleségül veszi Predszlavát. 6619 (1111): II. Vlagyimir nagyfejedelem győzelmének híre eljut Magyarországra. 6620 (1112): Kálmán király feleségül veszi Eufémiát.

Fehér és fekete magyarok A fehér-magyarok (fehér-ugorok, ugri bĕlii) és fekete-magyarok (fekete-ugorok, ugri černii) megnevezések több középkori forrásban is előfordulnak, de értelmük hosszú ideig vita tárgyát képezte. A Régmúlt idők elbeszélése (PVL) esetében a történészek mára tisztázták a jelentésüket. A krónika fekete-ugorok néven Árpád fejedelem honfoglaló magyarjait említi, akik a 9. század végén, Oleg fejedelem uralkodása alatt tűnnek fel a történetben.

A fehér-ugorok elnevezése ezzel szemben nem az eredeti szöveg része, hanem egy 12. századi szláv szerző későbbi betoldása. Ez a szerző egy bizánci történeti forrás alapján írt, amely a 7. századi Nyugati Türk Birodalom harcosairól szólt. A görög szöveg azt mesélte el, hogyan segítettek a türkök Hérakleiosz császárnak a Szászánida Birodalom ellen vívott háborúban. A probléma abból fakadt, hogy a 12. századi Bizáncban a „türk” nevet már a magyarokra alkalmazták – Magyarországot ebben az időben Turkiának nevezték. A krónikás tehát tévesen azt hitte, hogy a 7. századi türkök is a magyarokat jelentik. Mivel a saját korában a magyarokat „ugoroknak” hívták a szláv nyelvű forrásokban, a régi görög szöveg „türk” népnevét automatikusan „ugor”-ként fordította. Ahhoz, hogy megkülönböztesse a két – általa azonosnak gondolt, de időben távoli – csoportot, az egyikre a „fehér”, a másikra a „fekete” jelzőt alkalmazta. Így keletkezett a fehér-ugorok elnevezése, amely valójában félreértésen alapul: a krónikás a 7. századi türköket és a 12. századi magyarokat tévesen egyazon népként kezelte.Balogh László - A magyarság a kelet-európai nomád népek sorában (elérhető: Ferincz István, Font Márta - Régmúlt idők elbeszélése) (2015) - 279-286. o

Finnugor vonatkozások bélyegkép|275x275px|A finnugor és szamojéd népek mai elterjedési területei Északkelet-Európában és Nyugat-Szibériában. A mű összeállítói részletes értesülésekkel rendelkeztek a Kijevi Rusz területén és közvetlen környezetében élő nem szláv népekről. Az évkönyv bevezetője többek között a balti és finnugor törzsek pontos felsorolását tartalmazza. Az események évenkénti leírásában e népek rendre megjelennek, jellemzően mint valamely fejedelmi hadsereg segédcsapatai. A krónika emellett számos, személyes beszámolókon alapuló, reális és meseszerű elemeket ötvöző történetet is megőrzött ezekről a közösségekről.

A Kijevi Rusz terjeszkedésének korai szakasza (859–980)