A közgazdaságtan története azokkal az elképzelésekkel foglalkozik, melyek az ókortól kezdve egészen napjainkig meghatározták a politikai gazdaságtan és a közgazdaságtan szemléletét. Számos gazdasági iskola jött létre, melyek hatással voltak erre a fejlődésre. Az Arisztotelészhez hasonló görög írók a gazdagság megteremtésének „művészetérők” fejtették ki véleményeiket, és felvetették a magán- vs. Köztulajdon kérdését is. A középkorban az Aquinói Tamáshoz hasonló skolasztikusok azzal érveltek, hogy az üzletkötők morális felelőssége, hogy mindent a méltányos áron adjanak tovább.

Gyakran Adam Smith brit filozófust tekintik az első közgazdásznak, aki 1776-ban megírta A nemzetek gazdagsága című értekezését. Elképzelései alapjául elődjeinek, a XVIII. században tevékenykedő összefüggő munkássága számított. Elsősorban a fiziokraták műveire támaszkodott. Könyve az ipari forradalom, a gazdaságban nagy változásokat hozó folyamatok előestéjén jelent meg.Mark Blaug.Economic theory in retrospect. Cambridge University Press. 1997. p. 34 Smith követői közé olyan klasszikusok tartoznak, mint Thomas Malthus, David Ricardo, és John Stuart Mill. Azt vizsgálták, a földtulajdonra, a tőkére és a munkára alapozott osztályok hogyan termelték meg és osztották fel egymás között a javakat. Ezen kívül a népesedés és a nemzetközi kereskedelem kérdésköreivel is foglalkoztak. Először Karl Marx kritizálta a tőkés társadalmi rendszert, mint a nép kötelességét amit irracionálisnak és ellentmondásosnak és elidegenítőnek jellemzett.

Az ókorban A klasszikus ókor népeinél, a görögöknél és a rómaiaknál az anyagi érdekek előnyomulásával a gazdasági jelenségek is a kutatás tárgyát képezték. A görögöknél különösen Platón, Arisztotelész, Xenophón stb. már behatóan foglalkoztak egyes gazdasági kérdésekkel. Az érték, a pénz, a kereset, a gazdagság, a gazdaság, a munkamegosztás és más kérdésekről tárgyaltak. Leginkább figyelemre méltóak azonban a jövedelemeloszlás kérdései, melyek természetesen a demokrácia győzelmével és a vagyonegyenlőtlenség növekedésével legnagyobb fontossággal bírtak. A szocialisztikus eszmék is mindinkább elterjedtek. Legnagyobb fontosságú Platón politikája, melyben az individualisztikus társadalommal szemben egy szocialisztikus eszményi társadalmat rajzolt, valószínűleg azon célból, hogy a mindinkább hirdetett egoisztiko-szocialisztikus nézeteket cáfolja. A fényűzés kérdése is nagyobb jelentőségre emelkedik már. Platón az egyszerű életet pártolja; Arisztotelész a fényűzés hasznosságát védi. Sok kérdésben azonban e kornak még nagyon kezdetlegesek voltak a nézetei. Arisztotelész nem volt képes a kamat, a kereskedelem jogosultságát felismerni, ellenben szükségesnek tartotta a rabszolgaságot. A rómaiaknál is számos író foglalkozott közgazdasági kérdések fejtegetésével, ami már a jog beható művelésével függ össze. Különösen a forgalom, a pénz, a mezőgazdaság egyes kérdései részesültek tárgyalásban; ez utóbbi különösen a híres agrárírók, Varro, Columella munkáiban. Cicero, Seneca, az idősebb Plinius munkáiban is számos közgazdasági eszmére akadunk; Paulus igen érdekes fejtegetését adja a pénznek. A közgazdasági élet alapkérdései különösen a sztoikusoknál és az epikureusoknál tárgyaltatnak, akiknek általában individualisztikus és túlnyomóan kapitalisztikus felfogása többnyire visszahatott az újabb korban létesített intézményekre, főleg azon államokban, amelyek a római jognak nagyobb befolyást engedtek.

A középkorban A középkor sem nyújt nekünk még teljesebb kidolgozott gazdasági rendszereket, leginkább a kánonjog által kidolgozott gazdaságjogi elveket lehet még annak tekinteni. Az egyházi írók, elsősorban azok, kik egyúttal gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, leginkább az erkölcs szempontjából vizsgálták a gazdasági jelenségeket; azért volt nekik a méltányos ár (justum pretium), akarat, a pénz kérdése oly fontos. Különösen a szegényügy kérdéseit is tárgyalták. Kiválóbb írók e korban: Aquinói Szent Tamás, Albertus Magnus, Niccolo Machiavelli, Oresme, Firenzei Szent Antal, Sienai Szent Bernát, Colonna, Petrarca stb.

Az újkorban Az újkor változott viszonyaival új közgazdasági eszmék és felfogások terjedtek el. A középkori decentralizáció helyébe a centralizáció lép; nagyobb államok keletkeznek, erősebb központi kormányokkal. A központi hatalom növekedése és súlyának fenntartása, párosulva a megváltozott hadi szervezettel, nagyobb igényeket támasztott az állami pénzügy terén, és már ezen okból mindinkább elterjedt az a nézet, hogy az állam hatalma a pénztől függ. A pénz nagy fontosságát még az ipar és kereskedelem emelkedése is fokozta, mely utóbbi azonban egyúttal okozata volt a nemes ércek szaporításának.

A merkantilizmus

Az is hozzájárult a pénz túlbecsüléséhez, hogy azt tapasztalták: különösen azon államok gazdagsága mutatott egy időben nagy haladást, melyeknek elsősorban jutott az újonnan felfedezett amerikai világrész nemesércbőségéből. Mi sem természetesebb, minthogy azok az írók, akik az állam anyagi jólétének forrásait kutatták, a nemesérceket tekintették a gazdaság legfőbb tényezőjének. Ez a felfogás a merkantilizmusban jut a legerősebben kifejezésre, ami az első jelentékenyebb közgazdasági rendszert képezi; bár az sokkal inkább gazdaság-politikai és gazdaság-adminisztratív, mint tudományos rendszer. A merkantilizmusnak különböző irányai vannak, legtökéletesebb alakját képezi az ún. mérlegtan, amely szerint a legbiztosabb eszköz a nemesércek megszerzésére a külkereskedelem olyan alakulása, amely kedvező árumérleghez vezet, azaz olyan mérleghez, amely szerint nagyobb az állam árukivitele, mint árubevitele, mert ilyenkor a külföldnek nagyobb vásárlásait nemes érccel kell kiegyenlítenie. A kedvező mérleg előidézésére pedig különösen a beviteli és kiviteli vámokat, kiviteli jutalmakat, az ipar minden módon való előmozdítását, gyarmatalapítást, a hajózás emelését stb. tekintették legalkalmasabb eszközöknek. A merkantilizmus úgy elméletileg, mint gyakorlatilag sok hasznot hajtott, bár természetesen túlzásai sokban és sokszor hátráltatólag hatottak. A merkantilizmus az által is jótékonyan hatott, hogy a pénz helyettesítésének eszközeire irányította a figyelmet, ami a hitel fellendülését eredményezte; ez volt a legbiztosabb mód a későbbiekben a merkantilizmus babonáinak eloszlatására. A merkantilizmus Spanyolországból indult ki, legtökéletesebb, jóformán legfinomabb formáját Angliában találhatjuk; képviselői közé tartoznak: Serra, Mélon, Frobonnais, Mun, Child, Culpeper, Klock, Seckendorff, Justi, Hornek; részben ide tartoznak még Szenart, Sonnenfels, Genovesi is. A merkantilizmusnak kiváló államférfiak is voltak hivei, nevezetesen Colbert, miért is e rendszert gyakran colbertizmusnak nevezik. Mindenesetre Colbert már nagyon felvilágosodott merkantilista volt, aki már a munkát tekintette tulajdonképp minden gazdagság forrásának.

A fiziokratizmus A 18. század második felében Franciaországban kibontakozó közgazdasági irányzat. XIV. Lajos politikája, az abszolút monarchia rengeteg pénzbe került, melyhez Colbert merkantilista gazdaságpolitikája, a colbertizmus igyekezett előteremteni az erőforrásokat. Ennek eredményeként az országban a gabonakorlátozások miatt nagy volt az éhínség, a mezőgazdaság a tönk szélén állt. Ezért indult ádáz elméleti harc a merkantilizmus ellen, mely harcot Boisguillebert kezdte, majd a fiziokraták tetőzték be.

A fiziokratizmus, mely elnevezés a görög „természet+erős” szavakból származik a francia felvilágosodás közgazdasági vonulatát jelenti. Filozófiai alapja a "természetes rend" eszméje volt, mely alatt a gazdaságban is az ész uralmának megteremtését érti. Képviselői, a fiziokraták szerint az emberi cselekvés a fizika világához hasonlóan szigorú kalkulációknak, mérlegeléseknek van alávetve, ezért a gazdasági élet önszabályozása az egyéni érdekek szabad hajhászásán át valósul meg. Emiatt az állami beavatkozás a gazdaság természetes rendjét a fiziokraták szerint megzavarja. Mivel a 18. században a földművelés volt a gazdasági élet alapja, az ipar pedig a mezőgazdaság függvénye, ennek megfelelően a fiziokratizmus a mezőgazdaságban látta a gazdagság egyetlen forrását, az ipart pedig improduktív foglalkozási ágnak tartotta, ahol nem keletkezik "tiszta termék", azaz értéktöbblet. Ezen elméleti megállapításból kiindulva a fiziokraták csak a mezőgazdaságot akarták adóztatni, s ezzel valójában az ipari fejlődést segítették, melynek állami támogatását támadták. Ábrázolásukban a mezőgazdaság már tőkés mezőgazdaság. A gazdasági élet központi szereplője már nem a földesúr, hanem a tőkés bérlő.

A fiziokratizmus megteremtője François Quesnay. A jelentősebb fiziokraták: Anne Robert Jacques Turgot, Mirabeau márki, Dupont de Nemours.

Klasszikus közgazdaságtan

Adam Smith Tudományos tekintetben sem a merkantilizmus, sem a fiziokratizmus nem volt kielégítő. Olyan tanrendszer, mely magasabb tudományos igényeket kielégíthetett, mely a gazdasági jelenségek mélyebb felfogásából indul ki és mely egyúttal a gazdasági jelenségek egész körének megértésére törekedett, csak ezek után, részben ezek nyomán keletkezett. És ez az a rendszer, melynek forrásául Adam Smith-nek 1776-ban Inquiry into the nature and causes of wealth of nations (Vizsgálódások a nemzetek gazdaságának természetéről és okairól) című korszakalkotó munkáját kell tekinteni. E rendszer főbb elvei a következők: 1. a nemzeti gazdagság forrásának elsősorban a munkát tekinti, habár mellette a természet és a tőke jelentőségét elismeri. Ezzel tehát lerontotta az eddigi felfogások egyoldalúságát és az eddig eléggé nem méltányolt munkát, tehát vele az embert teszi a gazdaság fő eszközévé; 2. az anyagi boldogulást az egyénre és a nemzetre vonatkozóan az egyesek versenyére vezeti vissza, mely azonban csak teljes gazdasági szabadság mellett fejlődhet. Ezzel egyúttal visszautasítja az állam beavatkozását és gyámkodását; 3. az egyén gazdasági tevékenységének fő rugóját az önérdekben találja, mely azonban a verseny mellett oly irányt nyer, hogy a közérdekkel összhangba jut.

Mindezek nagy jelentőségű elvek, melyek alkalmasak voltak az egész gazdasági életet alakítani. Megjegyzendő még, hogy elméleti tekintetben Smith azon felfogásnak hódolt, hogy a gazdasági élet is, épp úgy mint a természet, szigorú törvényeknek van alávetve; gyakorlatilag különösen az ipari és kereskedelmi szabadságot követelte. Smith könyve egy új rendszer alapja lett a közgazdaságtanban, és e rendszer egyes lényeges részeiben maradandó jelentőséget szerzett. Azonban az ezen rendszerből később kiinduló – az önérdek túlbecsülése és tiltakozás az államnak közgazdasági tevékenysége ellen – csakhamar tévedésnek bizonyultak, melyek tarthatatlanok, és melyek több új tudományos irány kiindulási pontját képezik. A smithanizmushoz nagyjából csatlakozott Ricardo és Malthus, az újkori nemzetgazdaság két másik korifeusa, kik különösen a jövedelemeloszlási és népességi tanok vizsgálódásába kezdtek, s így lényeges pontokon kiegészítették Smith tanait. Ennek a triásznak a tudományos alkotása az újkori közgazdaságtan, amelyet a smithianizmus, indusztrializmus, liberális, angol, ortodox stb. közgazdaságtan néven említenek és amelyet túlzásai miatt különösen a szocialisták „vulgáris”, „burzsoá”, „manchesteri” ökonómiának is neveztek. Látni ebből, hogy ezen rendszer, mivel főleg az angol szellem műve, szükségképpen az angol gazdasági élet alakulásainak és törekvéseinek hatása alatt áll, és habár a gazdasági és különösen a külkereskedelmi szabadság elve alapján kozmopolitizmussal vádolható, mégis igen erős nemzeti jelleget visel. A társadalmi gazdaságtan terén még különösen a következő irányok és iskolák említendők: ...

Fejlődési irányok a 19. század második felében Történeti iskola