Hilarie Ross Burton amerikai színésznő.

Leginkább Peyton Sawyer szerepében ismert a Tuti gimi című sorozatból.

Fiatalkora és családja A Virginia állambeli Sterlingben született és nőtt fel. Édesapja, James William "Bill" Burton az amerikai hadsereg veteránja, édesanyja, Lisa (leánykori nevén Blankers) holland származású ingatlanügynök. Három öccse van.

A Park View High Schoolban érettségizett, majd tanulmányait a New York-i Fordham Egyetemen folytatta.

Pályafutása A médiában először az MTV Total Request Live című műsorában tűnt fel VJ-ként. Eredetileg csak egy adás erejéig szerepelt volna, de a producerek láttak benne fantáziát és felkínáltak neki egy hosszabb szerződést, amit el is fogadott. A műsor keretében olyan sztárokkal készíthetett interjúkat, mint Angelina Jolie, Ben Affleck, Jennifer Lopez vagy Justin Timberlake.

Első kisebb sorozatszerepe a Dawson és a haverok egy epizódjában volt. Ezt követően jött el számára az áttörés: a CW csatorna 2003-ban indult Tuti gimi című tinisorozatának egyik főszereplője lett, Sawyert alakítva. A filmvásznon 2005-ben debütált a Hazai pályán című független filmdrámában, amely az 1970-es évekbeli Nashville-ben játszódik.

2010–2013 között Sara Ellis biztosítási nyomozót alakította A nagy svindli című sorozatban, a második évadtól kezdve. A harmadik évadban főszereplő volt, a második és negyedik évadban visszatérő szereplőként tűnt fel. 2021-ben a The Walking Dead sorozat 10. évadjának záró epizódjában ő alakítja a Jeffrey Dean Morgan által megformált Negan feleségét, Lucille-t.

Magánélete Egyes híresztelések szerint 2004-ben összeházasodott Ian Prange-dzsal (akivel a Tuti gimi forgatásán ismerkedett meg), de 2008-ban házasságuk válással végződött. Burton tagadta, hogy Jeffrey Dean Morgannel kötött 2019-es házassága előtt máshoz is feleségül ment volna.

2009-ben kezdett randevúzni Jeffrey Dean Morgan színésszel. 2010 márciusában megszületett első fiúgyermekük, 2018 februárjában pedig lánygyermeknek adott életet. 2019 októberében házasodtak össze.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2005 Hazai pályán | Our Very Own| Bobbie Chester

| rowspan="2"| 2007 | A lista hatalma| The List | Jo Johnston

| Ultimátum| Normal Adolescent Behavior| Ryan

| rowspan="2"| 2008 | Napforduló| Solstice| Alicia

| A méhek titkos élete| The Secret Life of Bees| Deborah Owens

| 2009 | | The True-Love Tale of Boyfriend & Girlfriend| fiúbarát | rövidfilmproducer, látvány- és jelmeztervező |- | 2010 | Az éjszaka országai| Provinces of Night / Bloodworth| Hazel | magyar hangja:Bánfalvi Eszter

| 2017 | | Good Ol' Boy| Nancy Brunner

| 2020 | | 618 to Omaha'' Mrs. Jenkins rövidfilm

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2000–2008 Total Request Live önmaga társ-házigazda 2001 Becoming hírolvasó 2002 Dawson és a haverok Dawson's Creek VJ Hilarie 1 epizód 2003 MTV's Iced Out New Year's Eve önmaga házigazda MTV Does Miami társ-házigazda MTV Diary The Real World: Las Vegas Pepsi Smash házigazda 2003–2009 Tuti gimi One Tree Hill Peyton Sawyer 2005 Unscripted önmaga 1 epizód 2008 Little Britain USA leszbikus főiskolás 1 epizód 2010–2013 A nagy svindli White Collar Sara Ellis 22 epizód 2012 Castle Castle Kay Cappuccio 1 epizód Ördög vagy angyal? Naughty or Nice Krissy Kringle tévéfilm 2013 A Grace klinika Grey's Anatomy Dr. Lauren Boswell 3 epizód Hostages Samantha 4 epizód Christmas on the Bayou Katherine "Kat" tévéfilm 2014–2015 Mindörökké Forever Iona Payne / Molly Dawes 2 epizód 2015 Surprised by Love Josie Mayfield tévéfilm A létezés határa Extant Anna Schaefer 6 epizód Last Chance for Christmas Annie tévéfilm 2016 Együttlét Togetherness Kennedy 1 epizód Szerelem a villában Summer Villa Terry Russell 2016–2017 Halálos fegyver Lethal Weapon Karen Palmer 6 epizód 2018 Karácsonyi szerződés The Christmas Contract Jolie Guidry tévéfilmkoproducer 2019 Karácsonyi kívánságok A Christmas Wish Faith tévéfilmfilmproducer 2020 Friday Night in with the Morgans önmaga (társ-házigazda) 7 epizódvezető producer Council of Dads Margot 6 epizód Dear Christmas Cameo tévéfilm 2021 The Walking Dead The Walking Dead Lucille 1 epizód 2021–2024 True Crime Story: It Couldn't Happen Here önmaga (házigazda) dokumentumsorozat (17 epizód)vezető producer 2022 Good Sam Gretchen Taylor 1 epizód 2025 The Walking Dead: Dead City Lucille 1 epizód

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Hilarie Burton Online Hilarie Burton's page on CWTV.com

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Virginiaiak