A FIA Formula–2 bajnokság egy formaautó-versenysorozat, ami 2017-ben indult a megszüntetett GP2 utódjaként, így most ez számít a Formula–1 „előszobájának”.
A versenysorozatot azért hozták létre, hogy egy minden csapat számára megfizethető bajnokság induljon, tökéletes felkészülést biztosítva a Formula–1-es pályafutásra. Az F2 szervezőbizottsága kötelezővé tette, hogy az összes csapat ugyanazt a futóművet, motort és gumiabroncs-szállítót használja. A versenyek főleg az európai versenypályákon zajlanak, de az első, 2017-es szezonban a Bahrain International Circuit aszfaltcsíkon és a Yas Marina Circuit versenypályán is kifutnak a pályára a 2017-es Formula–1 világbajnokság betétfutamaiként.
Versenyhétvége Péntekenként kezdődnek a versenyhétvégék, ekkor a pilótáknak egy 45 perces szabadedzés áll rendelkezésükre a 30 perces időmérő edzés előtt. Utóbbi dönt a szombaton rajtoló futam rajtsorrendjéről. A szombati futam során minden versenyzőnek kötelező egyszer kereket cserélnie. Vasárnap úgynevezett sprintversenyt rendeznek, ennek rajtsorrendjét pedig az előző napi futam befutója határozza meg, az elsőtől a nyolcadik helyezettig vasárnap fordított sorrendben rajtolnak el, így tehát a szombati főverseny nyolcadikja a pole-pozícióból, míg annak győztese a nyolcadik helyről. Itt nem kötelező a bokszkiállás.
Pontrendszer (2017–) A főverseny első 10 helyezettje részesül bajnoki egységekben: A vasárnapi főverseny pontozása a Formula–1-ével megegyező Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 Pole-pozíció: 4 pont Leggyorsabb kör: 2 pont
A sprintverseny első 8 helyezettje a következő pontokat kapja: A vasárnapi sprintverseny pontozása Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Pont 15 12 10 8 6 4 2 1 Leggyorsabb kör: 2 p
Autó Az autók felépítése (2017) right|250px|bélyegkép| A 2017-es bajnokságban használt autó Motortérfogat: 4,0 L DOHC V8 Teljesítmény: 612 LE Aspiráció: Szívó Sebességváltó: 6 sebességes pillangó váltó Kormányzás: fogaskerekes Súly: 688 kg Hossz: 5065 mm Szélesség: 1800 mm Tengelytávolság: 3120 mm Glória (Halo): Nincs Üzemanyag: Elf LMS 101,6 RON ólommentes Üzemanyag-kapacitás: 125 liter (33 gallon) Gumiabroncs: Pirelli P Zero, félig esős és esős
Az autók felépítése (2018–2021) right|250px|bélyegkép|A 2018-tól használt autó Motortérfogat: 3,4 L DOHC V6 Teljesítmény: 620 LE Aspiráció: Turbófeltöltő Sebességváltó: 6 sebességes lapátváltó Kormányzás: fogaskerekes Súly: 755 kg Hossz: 5224 mm Szélesség: 1900 mm Tengelytávolság: 3135 mm Glória (Halo): Van Üzemanyag: Elf LMS 101,6 RON ólommentes Üzemanyag-kapacitás: 125 liter (33 gallon) Gumiabroncs: Pirelli P Zero, félig esős és esős
Szezonok 2017
A 2017-es szezon tizenegy fordulóból állt, tíz a Formula–1-es világbajnokság betétfutamaként került megrendezésre és egy önálló versenyt rendeztek Jerezben. A szezon április 15-én Bahreinben kezdődött és november 26-án ért véget Abu-dzabiban. Az évad során a Prema Racing versenyzője, az újonc Charles Leclerc dominált, 7 győzelmet is szerzett, továbbá 10-szer állt pódiumra. A konstruktőrök között viszont a Russian Time gárdája bizonyult a legjobbnak és az ő egyik versenyzőjük, Artyom Markelov lett a 2. összetettben, míg a francia DAMS pilótája, Oliver Rowland a 3. helyen zárt. Ez volt az utolsó szezonja a 2011-ben bevezetett Dallara GP2/11 kasztninak és a Mecachrome GP2 V8-as motorjának.
2018
A 2018-as évad tizenkét fordulóból állt, mind a tizenkét forduló a 2018-as Formula–1 világbajnokság betétfutamaiként és Jerez pedig kikerült a naptárból. Az idény április 7-én Bahreinben vette kezdetét és november 25-én ért véget szintén Abu-dzabiban. 2018-tól egy vadonatúj konstrukcióval, a Dallara F2 2018-as autókkal, valamint a holland Van Der Lee Turbo Systems által szállított vadonatúj 3,4 literes (207 cu) V6-os turbómotort használják a sorozatban. A bajnok egy újonc versenyző, az ART Grand Prix pilótája George Russell lett.
2019 – A spái tragédia
A 2019-es idény nyári szünet utáni első versenyét a legendás Circuit de Spa-Francorchamps versenypályán rendezték. A főverseny első-rajthelyéről a bajnoki éllovas és későbbi bajnok, Nyck de Vries vághatott neki.
A futam 2. körének kezdetekor az "Eau Rouge" nevű emelkedő tetején a Trident csapat versenyzője, Giuliano Alesi egy defekt után megcsúszott, a nem sokkal mögötte érkező Anthoine Hubert megpróbálta kikerülni és pálya másik felén lévő gumifalba csapódott. Ezt követően járműve visszacsúszott az ideális ív mellé, ekkor Juan Manuel Correa körülbelül 218 km/ órás sebességgel a BWT Arden pilótafülkéjének oldalába rohant. A versenyt azonnal piros zászlóval leintették és nem is indították el újra. A baleset következtében Anthoine Hubert autója kettétört, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy még a helyszínen életét vesztette. Correa versenygépe fejtetőre állt és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Még egy aznapi döntés értelmében a vasárnapra tervezett sprintversenyt törölték. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a balesetben szerepet játszó három autót lefoglalta és vizsgálatot indított az ügyben. Correát sokáig mesterséges kómában tartották, később egy londoni klinikán egy 17 órán át tartó műtét keretein belül sikerült megmenteni a súlyosan roncsolódott jobb alsó lábszárát.
2019 decemberében a bajnokság év végi gáláján létrehozták az "Anthoine Hubert-díjat" amelyet 2019-től minden évben a sorozat legjobb újoncának adnak át. A 2020-as szezon előzetes nevezési listája kiadásakor az FIA bejelentette, hogy végleg visszavonultatják Hubert #19-es rajtszámát is. A tragédiáról szóló hivatalos jelentést 2020 februárjában hozták nyilvánosságra.
2020
Az ezt megelőzően csak a Formula–3-ban, illetve korábban a GP2-ben csapatot indító Hitech Grand Prix a Piquet Grand Prix-vel együttműködve csatlakozott ettől az évtől a Formula–2 mezőnyéhez, a sorozat tizenegyedik csapataként. Mindemellett a Formula-2-ben, illetve elődsorozataiban 1997 óta versenyző Arden kivonuult a sorozatból, helyüket a HWA Team vette át a rajtrácson.
Az idény március 21-én Bahreinben kezdődött volna, azonban ez a nemzetközi koronavírus-járvány miatt nem volt lehetséges. Végül számos verseny halasztása és törlése után a bajnokság július 4-én rajtolt a Red Bull Ringen, Ausztriában és december 6-án ért véget Bahreinben. A bajnoki címet Mick Schumacher szerezte meg, a konstruktőrök bajnokságát a Prema nyerte.
2021
A koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség költségcsökkentési intézkedéseinek köszönhetően ebben az évben a Formula–2 és a Formula–3 nagydíjhétvégéit, néhány helyszínt kivéve, nem egy hétvégén rendezték meg, így a mindkét sorozatban versenyző konstruktőrök jelentős költséget tudtak spórolni. Emellett a versenynaptár tizenkettőről nyolc fordulósra csökkent, egy versenyhétvégén pedig három futamot, egy főfutamot és két sprintversenyt, rendeztek meg. Bemutatkozott a versenynaptárban a Dzsiddában rendezett szaúdi nagydíj. A bajnokság március 27-én kezdődött Bahreinben, és december 12-én Abu-Dzabiban zárul. A bajnoki címet a Formula–3 előző évi bajnoka, az ausztrál Oscar Piastri szerezte meg, a konstruktőrök közt a Prema megvédte előző évi elsőségét.
2022
A versenyformátum ebben az évben visszatért a 2021 előttire, fordulónként két futammal, de a sprintversenyekért, a pole pozíciók és a leggyorsabb körök megszerezhető pontokat ezzel szemben csökkentették. A naptár bővült, huszonnyolc futamot rendeztek meg tizennégy helyszínen. A Red Bull Ring, a Hungaroring, a Circuit de Barcelona-Catalunya és Spa-Francorchamps egyaránt visszatért a naptárba, valamint először került sor versenyrfe Imolában és Zandvoortban. Az oroszországi hétvégét törölték Ukrajna orosz inváziója miatt, helyére a francia Paul Ricard került. A bajnokság március 19-én Bahreinben kezdődött és november 20-án Abu-Dzabiban ért véget. A HWA Racelab elhagyta a sorozatot, helyüket a Van Amersfoort Racing nn vette át. A bajnoki címet a brazil Felipe Drugovich szerezte meg, a konstruktőrök között pedig első alkalommal végzett az élen az MP Motorsport.
2023
2023-ban először látogatott el a sorozat Ausztráliába, ezzel szemben Paul Ricard és Imola kikerült a versenynaptárból. A bajnokság március 4-én kezdődött Bahreinben, és november 26-án Abu-Dzabiban ért véget. Csapatváltozások terén a Carlin és a Charouz Racing helyét a Rodin Cars és a PHM Racing vette át a rajtrácson. A bajnoki címet Théo Pourchaire szerezte meg, a konstruktőrök közt pedig először (illetve a jogelőd GP2-es sorozatot figyelembe véve 2015 óta először) az ART Grand Prix végzett az élen. 2024–
Ettől az évtől a széria az új tervezésű Dallara F2 2024 vázat használta, amely tervezésében jobban hasonlít a Formula–1-es autókra, és úgy alakították ki, hogy a női autóversenyzők számára is könnyebben vezethető legyen. A versenynaptár 14 fordulót tartalmazott, Zandvoort kikerült, míg Imola 2023 után visszatért a naptárba. A katari nagydíj debütált a sorozatban. Two team identity changes took place in 2024; Invicta Watch Group felvásárolta a Virtuosi Racinget, amely így ettől a szezontól Invicta Racing néven szerepelt a bajnokságban, a PHM Racinget pedig szezon közben vásárolta fel az AIX Investment Group, a csapat nevét pedig AIX Racingre változtatta. A bajnoki címet Gabriel Bortoleto nyerte meg Isack Hadjar és Paul Aron előtt.
Bajnokok és díjazottak Versenyzők SzezonVersenyzőCsapatPole-pozícióGyőzelem Dobogós helyezésLeggyorsabbkörPont Forrás 2017 Charles Leclerc Prema Racing 8 7 10 4 282 2018 George Russell ART Grand Prix 5 7 11 6 287 2019 Nyck de Vries ART Grand Prix 5 4 12 3 266 2020 Mick Schumacher Prema Racing 0 2 10 2 215 2021 Oscar Piastri Prema Racing 5 6 11 6 252,5 2022 Felipe Drugovich MP Motorsport45114265 2023 Théo Pourchaire ART Grand Prix 2 1 10 4 203 2024 Gabriel Bortoleto Invicta Racing 2 2 8 2 214,5 2025 Leonardo Fornaroli Invicta Racing 3 4 9 0 211
Konstruktőrök SzezonCsapatPole-pozícióGyőzelem Dobogós helyezésLeggyorsabbkörPont 2017 Russian Time 1 6 14 6 395 2018 Carlin 2 1 17 2 383 2019 DAMS 2 6 16 7 418 2020 Prema Racing 0 6 15 3 392 2021 Prema Racing 5 8 19 9 444,5 2022 MP Motorsport451253052023 ART Grand Prix 5 2 19 8 3532024 Invicta Racing 3 3 13 2 288,52025 Invicta Racing 5 5 14 0 316
Anthoine Hubert-díj
A díjat a 2019-es szezon során elhunyt Anthoine Hubert emlékére alapították, minden évben a legjobb újonc versenyző kapja. SzezonVersenyzőCsapatPole-pozícióGyőzelemDobogós helyezésleggyorsabbkörPont 2019 Csou Kuan-jü UNI-Virtuosi Racing1052140 2020 Cunoda Júki Carlin3371198 2021 Oscar Piastri Prema Racing56116252,52022 Ivasza Ajumu DAMS22611412023 Victor Martins ART Grand Prix 3 1 9 6 1502024 Gabriel Bortoleto Invicta Racing 2 2 8 2 214,52025 Leonardo Fornaroli Invicta Racing3490211
Későbbi Formula–1-es versenyzők VersenyzőFormula–2Formula–1Aktív évekVersenyekGyőzelmekDobogókAktív évekElső csapatVersenyekGyőzelmekDobogókVB pontokTovábbi bajnoki címek Charles Leclerc201722792018–Sauber1839541827GP3 Szergej Szirotkin20172002018Williams21001Formula Abarth Európa-bajnokság George Russell2018247112019–Williams1647301216GP3 Lando Norris2017–201826182019–McLaren16313481589Formula Renault 2.0 Európa-kupaFormula–3 Európa-bajnokság Alexander Albon2017–2018444102019–2020 2022–Toro Rosso13902318 Nicholas Latifi2017–2019676202020–2022Williams61009 Jack Aitken2018–2021764112020Williams1000Formula Renault 2.0 Európa-kupa Cunoda Júki202024372021–AlphaTauri11100124Japán Formula–4 bajnokság Mick Schumacher2019-2020463112021–2022Haas430012Formula–3 Európa-bajnokság Nyikita Mazepin2019-202042252021Haas21000 Csou Kuan-jü2019-2021685202022–Alfa Romeo620016 Formula–3 Ázsia-bajnokság Nyck de Vries2017–2019678232022-2023Williams11002Formula Renault 2.0 Alps , Formula Renault 2.0 Európa-kupa,