A Cserhát Nívódíjat 1994-ben alapította a Cserhát Művész Kör. Készítette: Pató Ibolya Piliscsabai kerámikus. Eredetileg egy kerámiában ecset, toll, és Cserhát József dombormű volt belevésve. Eddig 34 tag kapta meg. Végül nem maradt dombormű és egy oklevél igazolja létét. A Kör közgyűlése úgy határozott, hogy oklevélben kapják meg az arra érdemesülők, az évenkénti irodalmi, képzőművészeti pályázatokon. A díj odaítélését általában bizottság bírálja el. Eddig Dr. Losonci Miklós esztéta, történész, Dr. Kesztyűs Ferenc műtörténész, festőművész, Bornemisza Attila, Bartis Ferenc író, Rőthler István író, Dr. Hegedűs István építőmérnök, Ihász-Kovács Éva költő, Petneházy Kiss Bence író, műfordító bírálta el.
A díj a kör hivatalos (közgyűlés által elfogadott) kitüntetése. Bár a név közkincsként másolható, de Cserhát nívódíjként csak a kör adhatja ki. Létezik első, második és harmadik fokozata. A Cserhát Művész Kör budapesti, putnoki, debreceni és székesfehérvári tagozata jogosult kiadni. Ma, a díjakhoz az emlékérmeket Kolozs József Sándor keramikusművész alkotása képezi.
Eddigi díjazottak névsora:
Annabelle Felicité (Budapest) Balázsi Judit (Budapest) Baráti Molnár Lóránt (Győr) Bornemisza Attila (Budapest) Bródi Ilona (Tatabánya) Csepregi Piroska (Jobbágyi) F. Horváth Ibolya (Pécs) Dr. Gujás Márta (Szentendre) Gyenes Klára (Felsőzsolca) Dr. Györgypál Katalin (Budapest) Herczeg László költő (Pécs) Ihász-Kovács Éva Keres Emil színművész (Budapest) Koncz Eta (Budapest) Kovács Lajos (Jobbágyi) Kovács Imre (Ősi) Dr. Loconczi Miklós (Szentendre) Lovag Erdős Anna (Mosonmagyaróvár) Lukács Sándor színművész (Budapest) Mukli Ágnes (Abda) Ősi Lovag Kovács Imre (Ősi) Pagonyi Szabó János (Nyírpazony) Paudits Zoltán Petneházy Kiss Bence (Budapest) Rőthler István + Simon M. Veronika (Székesfehérvár) Srankó Istvánné Kacsó Róza{Budajenő} Szabó Zoltán (Pásztó) Szalay Zsuzsánna Tamás István (Putnok) Tokaji Márton (Debrecen) Wimmer Mária (Győr) Zsiga Lajos (Pásztó) Kun István ( Nagytarcsa )
Források Cserhát Művész Kör archívuma Petőfi Irodalmi Múzeum Fővárosi Törvényszék Művelődési Minisztérium Délibáb (folyóirat)
Kategória:Magyar művészeti díjak