Kiruna város Svédországban, Norrbotten megyében. Kiruna község székhelye. Neve a számi Giron szóból ered, amely az alpesi hófajd neve. A város címerében a madár mellett a vas szimbóluma található, mivel a vasércbányászat jelentős szerepet játszik a város gazdaságában.
Földrajz A város az északi sarkkörtől 145 km-re északra fekszik, így nyáron körülbelül május 30-ától július 15-éig nem nyugszik le a nap. A sarki éjszaka néhány héttel rövidebb, december 13-ától január 5-éig tart.
A várost érinti a világörökség részét képező Struve földmérő vonal.
Történelem A második világháború alatt nagy mennyiségű vasércet szállítottak Észak-Svédországból vasúton a keleti partra, és onnan tovább Németországba.
Kiruna 1948-ban városi rangot kapott, azonban az 1970-es közigazgatási reform eltörölte ezt a címet.
Gazdaság A terület legfontosabb gazdasági ágazata a vasércbányászat. A város nagyban függ az LKAB bányatársaságtól.
Az elmúlt években több kísérletet tettek a bányászattól való függőség enyhítésére, támogatva a tudomány, a kutatás-fejlesztés és a kormányzati funkciók erősítését.
A község területén található az Európai Űrügynökség ESTRACK Kiruna állomása, valamint az Esrange rakétakilövő-állomás és egy EISCAT állomás. Itt fog működni Spaceport Sweden néven a Virgin Galactic európai űrrepülőtere.
Városfejlesztés 2004-ben az LKAB állami bányatársaság kezdeményezte a város rendezési tervének módosítását a föld alatti bányászati tevékenység kiterjesztésére hivatkozva, mely hatással van a város alatti talaj állékonyságára. A következő 20–25 évben a bányászat okozta talajsüllyedés mintegy 2500 lakást és m²-nyi kereskedelmi, iroda, oktatási és egészségügyi létesítményt érint majd. Kiruna község tanácsa ugyanabban az évben megkezdte az új rendezési terv kidolgozását, melyet 2007-ben hagytak jóvá; e szerint új városközpontot építettek volna a jelenlegi várostól északnyugatra, a Luossavaara hegy lábánál.
Az időközben felmerült új ismeretek alapján a tervet 2010-ben átdolgozták. Ez alapján a városközpont, az új lakóterület és a közszolgáltatások java része a mai városközponttól 3 km-re keletre kerül áthelyezésre. Az erről szóló döntést 2011-ben hozták meg.
2012-ben Kiruna község és a Kirunabostäder városfejlesztő cég építési területeket értékesített az LKAB-nek. Elkészült az új vasútvonal a Kiirunavaara hegy mögött; 2013-ban a régi vasútállomást bezárták, és egy ideiglenes állomás vette át a helyét; egy évre rá lebontották a vasút felett átívelő hidat is. Az új városközpontra és az új városházára építészeti tervpályázatot bonyolítottak le; a városháza alapkövét 2014-ben tették le. Az első lakóépületeket érintő bontások 2015-ben kezdődtek az Ullspiran városrészben; ekkor készült el a 870-es út új nyomvonala is.
A kevés történelmi épületet átszállítják az új városközpontba; az első nyolc épület szállítását 2017-ben kezdték meg. A fatemplomot deszkákra bontva és az új helyszínen újra felépítve telepítik át.
A 13180 m²-es új városháza volt az első épület az új városközpontban. 2018-ban adták át.
Egy vasércbánya bővítése miatt 2025 augusztusában a város 1912-ben vörösfenyőből épült, 672 tonnás lutheránus templomát 5 kilométerrel arrébb szállították. Azonban nem ez az egyetlen épület, amelyet áthelyeznek, hanem új városközpontot hoztak létre. 2022 szeptemberében 1-jén nyílt meg a kiskereskedelmi központ az új kereskedelmi negyedben, a város régi központjától mintegy 3 kilométerre keletre. 2025-ig 23 kulturális emléket helyeztek át.
Közlekedés thumb|250px|jobbra|Az LKAB bányatársaság vasércfeldolgozó üzeme a Kiirunavaara hegy nyugati oldalán thumb|250px|right|A kiirunavaarai vasércbánya thumb|250px|right|A templom Kiruna közúton (E10-es európai út), vasúton és légi úton (Kirunai repülőtér) is megközelíthető.
A városon áthalad a Malmbanan nevű vasútvonal, amelyen nyugati irányban a norvégiai Narvik érhető el (a város vasúton csak Kirunán keresztül érhető el, a norvég vasúthálózathoz közvetlenül nem csatlakozik), keleti irányban pedig Gällivare és Luleå, illetve a csatlakozó svéd vasútvonalak.
Turizmus A város legfőbb látnivalója az 1912-ben épült templom, amely Svédország egyik legnagyobb faépülete. A templom külseje neogótikus stílusban épült, oltára pedig szecessziós.
Népesség A település népességének változása:
Testvérvárosok Narvik, Norvégia Arhangelszk, Oroszország
Jegyzetek
Fordítás
További információk Hivatalos honlap A városközpont áthelyezése
Kategória:Svédország települései