Vivica Anjanetta Fox (Indianapolis, Indiana, 1964. július 30. –) amerikai színésznő, producer, televíziós műsorvezető.

Élete Everlyena gyógyszerészeti technikus és William Fox közlegény lánya. A Golden West College Társadalomtudományi Karán végzett. A főiskola után Los Angelesbe költözött, hogy színésznőként próbáljon szerencsét. Ebéd közben fedezte fel egy producer a Sunset Boulevardon. 1998. decemberében összeházasodott Christopher Harvest énekessel, akinek több, mint tíz évig volt a felesége, házasságukból gyermek nem született. 2002 júniusában elváltak. Vivica 50 Cent oldalán kereste a boldogságot, de kapcsolatuk nem tartott sokáig. 2007. március 20-án letartóztatták, mert állítólag lehagyott egy észrevehető rendőrautót.

Pályafutása Karrierjét szappanoperákban kezdte, szerepelt többek között az Életünk napjaiban is. Egy másik korai szerepe Patti LaBelle divattervező-lányaként, Charisse Chamberlaint alakította, az NBC egyik tv-sorozatában. Az igazi nagy áttörést 1996-ban A függetlenség napja, és A nagy dobás jelentette számára.

Magánélete 1998 decemberében Fox feleségül ment Christopher "Sixx-Nine" Harvest énekeshez. A pár 2002-ben elvált. később Fox, 2003-ban randevúzott a rapper 50 Centtel. 2011 novemberében a Fox és a klub promótere, Omar "Slim" White megszakította tíz hónapos eljegyzésüket.. Huffington Post. 2011-Nov-04. Retrieved 2014-Nov-02. Fox kijelentette, hogy amit az életben a legjobban sajnál az az, hogy még nem született gyermeke.

2020. szeptember 20-án Fox visszalépett az E! Live From the Red Carpet Virtual előadásától a 72. Primetime Emmy-díj átadón, mert a COVID–19 tesztje pozitív lett.

Filmográfia Év Cím Szerep Magyar hang Megjegyzés 1989 Született július 4-én Hooker – VA kórház 1995 A 99-es alakulat Charlene TV film 1996 Ne légy barom, miközben iszod a dzsúúzod a gettóban Hamutartó anyja Urbán Andrea A függetlenség napja Jasmine Dubrow Timkó Eszter MTV Movie Award a legjobb csókért (Will Smith)Universe Reader's Choice Award a legjobb női mellékszereplőnek mozgóképbenJelölve – MTV Movie Award a legjobb áttörő teljesítményértJelölve – Szaturnusz-díj a legjobb női főszereplőnek A nagy dobás Francesca "Frankie" Sutton Orosz Helga 1997 Potyázók a portyán Lysterine Árkosi Kati Batman és Robin Miss B. Haven A mama főztje Maxine Chadway Acapulco Black Film Festival Award a legjobb színésznőnekJelölve – NAACP Image Award a kiváló színésznőnek mozgóképben MTV Movie Award a legjobb női teljesítményért Solomon Queen of Sheba TV film 1998 Bolond szerelem Elizabeth "Mickey" Waters Makay Andrea 1999 Kéz-őrület Debi LeCure Timkó Eszter A Saintly Switch Sara Anderson Bosszúból jeles Miss Gold Koffler Gizella 2000 Hendrix Faye Pridgeon Kökényessy Ági TV film 2001 Fejcserés támadás Shari stáblistán nem szerepel, cameoszerep Békés családi tűzfészek Lucille Slocumb Orosz Anna Jelölve – BET Award a legjobb színésznőnekJelölve – NAACP Image Award a kiváló színésznőnek mozgóképben Szabad fogás Shante Smith Jelölve – BET Award a legjobb színésznőnekBlack Reel Award a legjobb színésznőnekJelölve – NAACP Image Award a kiváló színésznőnek mozgóképben Ajkamon lakat Pauline 2002 C-kosár Michelle Langford Jelölve – NAACP Image Award a kiváló színésznőnek mozgóképben Hajó a vége Felicia Makay Andrea Jelölve – BET Award a legjobb színésznőnek 2003 Rap-halál Lisa Producer Kill Bill 1. Vernita Green / Jeanie Bell / kígyófej Nagy-Németh Borbála Jelölve – BET Award a legjobb színésznőnekJelölve – Black Reel Award a legjobb női mellékszereplőnek Kim Possible: Időutazás Future Monique TV film 2004 Elátkozott Ella Lucinda Perriweather Roatis Andrea Kill Bill 2. Vernita Green / Jeanie Bell / kígyófej Nagy-Németh Borbála Indíték Constance Simms ProducerJelölve – Black Reel Award a legjobb független filmért A támadás Reed ügynök 2005 The Salon Jenny Smith Producer 2006 Pasit fogtam, nem ereszt Andrea Collins Tökéletes védelem Tamara Barclay Kéri Kitty Szavazz rám Miss Houston Zakariás Éva 2007 Lejárt lemez Roxanna Jackson Indíték 2. – A bosszú Constance Simms közvetlenül dvd-n Father of Lies Barbara Robinson Three Can Play That Game Shante Smith Producer Kettős élet Zahara Milton Timkó Eszter 2008 San Saba Kate Állati mesék 2: Teknős vs. Nyúl Dotty Tortoise szinkronhang Private Valentine: Blonde & Dangerous Louisa Morley őrmester 2009 The Slammin' Salmon Nutella Hollywood & Wine Jackie Johnson There's a Stranger in my House Harmony anyja Shark City Veronica Wolf 2010 Trapped: Haitian Nights Violet Martin Junkyard Dog Samantha Deatherage Miss Senki Nan Wilder Love Chronicles: Secrets Revealed Janet The Land of the Astronauts Studio Executive A karácsony szelleme Zoe MarsdenTV film 2011 Black Gold Jackie Lord, All Men Can't Be Dogs Lisa A Holiday Heist Dean Erma Cheaper to Keep Her Morgan Mays A karácsonyi vakáció Lucy TV film Searching for Angels Carter nővér 1 Out of 7 Devon2012 Black November Angela In the Hive Billie Solid State Fox ügynök Cool Cat Stops Bullying Önmaga2013 Crosstown Gabrielle Caught on Tape Nadine The Pastor and Mrs. Jones Mrs. Jones Alvilági kötelékek Montelongo ügynök Balogh Anna HHazafutás Helene Agócs Judit Queen City Lady Midnight It's Not You, It's Me Gina Scooby-Doo: Az operaház fantomjai Lotte Lavoie Nádasi Veronika szinkronhang The Power of Love PJ Payton So This Is Christmas Sharon A Christmas Wedding Sharon Douglas 2014 Whatever She Wants Vivian Wolf Looking for Mr. Right Della Sharknado 2. – A második harapás Skye Román Judit TV film Mercenaries Donna "Raven" Ravena 30 Days in Atlanta Wilson felesége 2015Forró csoki Katherine McCoy Kocsis MariannAssassin's Game The Target Blaq Gold Mayor Morgan Hardaway TV film6 Ways to DieVeronica SmithGolden ShoesMaryCarter HighMrs. James A Royal Family Holiday Mona Levi TV film, producer is Royal Family Christmas A jó, a rossz és a halott Imani Cole Agócs Judit Cool Cat Saves the Kids Önmaga 2016 The Stepson - Evil in the House Renee Chamberlain True to the Game Shoog The Wrong Roommate Valdez nyomozó TV film, producer is Gibby rendező A függetlenség napja – Feltámadás Jasmine Dubrow Kocsis Mariann CinemaCon-díj a legjobb együttesnek The Wrong Child Renee Summer in the City Alyssa TV film A Husband for Christmas Brooke Harris 2017 Jason's Letter Sammi Brooks The Wrong Student Gibson TV film, producer is Illicit Linda SteeleChocolate City: Vegas Strip Katherine McCoy Fat CampBarb Bobbi Kristina Pat Houston TV filmCrossbreed ElnökKinkyMarshallaThe Sky PrincessHoldkirálynőszinkronhangGarlic & GunpowderBrown miniszterelnök Bring It On: Worldwide Cheersmack Cheer Goddess közvetlenül dvd-n Lust For Murder Gibson TV film 2018 Cool Cat Kids Superhero Önmaga The Wrong Cruise Claire Tanner TV film, producer isThe Last Sharknado: It's About Time Skye TV filmMr. MalevolentChrisThe Wrong FriendAtkins főnökproducer isChristmas with a ViewLydiaTV film, producer isA Wedding for ChristmasMs. ReynoldsTV film, producer isThe Wrong TeacherMs. BurnsTV film, producer is 2019 Crossbreed Ellen Henricksen elnök The Wrong StepmotherMs. PriceTV film, producer isRosszfiú a szomszédbanWatkins nyomozóKocsis MariannTV film, producer isA rossz anyaSamantha Makay AndreaTV film, producer isA rossz tanítóCarol Farkasinszky EditTV film, producer isThe Wrong CheerleaderCoach FlynnTV film, producer is Christmas Matchmakers Kate TV filmFire and RainCasey 2020The Wrong HousesitterDebbieTV film, producer is True To The Game 2 Shoog ArkansasŐ Rev Reid nyomozóHumble PieChristine RobinsonA Beautiful DistractionClaireHooking UpCindy

Jegyzetek

További információk

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Indianapolisiak Kategória:Afroamerikaiak