Az Orgasmatron album a brit Motörhead zenekar 1986-ban megjelent, sorrendben hetedik stúdiólemeze.

Története Az 1984-ben újjászervezett Motörhead első stúdiós munkája a No Remorse válogatásra rögzített friss dalok voltak. Az előző kiadóval fennálló jogi problémák miatt azonban az új, négytagú felállás csak 1986-ban tudott nekilátni első teljes albuma felvételeinek. Az előző évi koncertek során összekovácsolódott csapat alig 11 nap alatt rögzítette az Orgasmatron dalait. A lemez producere az amerikai Bill Laswell volt, aki a zenekar szerint az anyag keverése során teljesen tönkretette az album hangzását.

Az Orgasmatron végül a 21. helyig jutott a brit lemezeladási listán. A címadó dalt, mely a Motörhead pályafutásának egyik legsúlyosabb száma, 2000-ben újra felvették és ez a változat sokáig kizárólag az Interneten volt hozzáférhető. Később felkerült a 2003-ban kiadott Stone Deaf Forever! box setre, mint ritkaság.

Újrakiadások 1997-ben a Castle Communications (CMC/Sanctuary) a Deaf Forever kislemez B-oldalán megjelent két élő felvétellel, valamint a nagylemezes "Claw" dal alternatív verziójával CD változatban adta ki újra az Orgasmatron albumot. 2006-ban egy kétlemezes deluxe változat jelent meg a Sanctuary-nál. Az első korongon az eredeti album digitálisan feljavított változata szerepel. A bónusz CD a Deaf Forever kislemez B-oldalán megjelent két élő felvételt, a nagylemezes "Claw" dal alternatív verzióját, valamint a BBC Rádió által 1984. október 13-án Norfolkban a The Kerrang! Wooargh Weekender fesztiválon rögzített Motörhead-koncert felvételét tartalmazza.

Az album dalai Eredeti kiadás Első oldal "Deaf Forever" – 4:25 "Nothing Up My Sleeve" – 3:11 "Ain't My Crime" – 3:42 "Claw" – 3:31 "Mean Machine" – 2:57 Második oldal "Built for Speed" – 4:56 "Ridin' with the Driver" – 3:47 "Doctor Rock" – 3:37 "Orgasmatron" – 5:27

Bónusz felvételek az 1997-es újrakiadáson "On the Road" [Live] – 4:59 "Steal Your Face" [Live] – 4:15 "Claw" [alternatív változat] – 3:31 Deluxe változat bónusz CD (2006) "On the Road" [Live] – 4:59 "Steal Your Face" [Live] – 4:15 "Claw" [alternatív változat] – 3:31 "Stay Clean" [Live – BBC in Concert] – 2:33 "Heart of Stone" [Live – BBC in Concert] – 2:56 "Nothing Up My Sleeve" [Live – BBC in Concert] – 3:35 "Metropolis" [Live – BBC in Concert] – 3:35 "Killed by Death" [Live – BBC in Concert] – 3:39 "Ace of Spades" [Live – BBC in Concert] – 5:34 "Steal Your Face" [Live – BBC in Concert] – 4:33 "(We Are) The Road Crew" [Live – BBC in Concert] – 2:34 "Motorhead" [Live – BBC in Concert] – 2:45 "Bomber" [Live – BBC in Concert] – 3:45 "Overkill" [Live – BBC in Concert] – 5:28

Közreműködők Ian 'Lemmy' Kilmister – basszusgitár, ének Phil Campbell – gitár Mike 'Würzel' Burston – gitár Pete Gill – dobok

Források Motörhead hivatalos diszkográfia Encyclopaedia Metallum – Motörhead: Orgasmatron

Kategória:Motörhead-albumok Kategória:1986 nagylemezei