A narancsbőr vagy más néven cellulit (latinul: adiposis edematosa) a bőr alatti (szubkután) kötőszövetben található, kötőszöveti sövényekkel határolt lokális zsírfelhalmozódás, mely egyenetlenné teszi a bőr felszínét, a narancs héjához hasonló megjelenést kölcsönözve az érintett bőrterületnek. Nem tévesztendő össze a hasonló nevű cellulitisszel, mely egy bakteriális fertőzés következtében létrejövő bőrgyulladás. A serdülőkoron átesett nők több mint 90%-át érinti, ritkán férfiakban is előfordul. Leggyakrabban a combokon, a fenéken, ritkábban a has bőrén jelentkezik. Szigorú értelemben nem számít kóros állapotnak. Bár többféle kezelési lehetőség is rendelkezésre áll, hatékony terápiája a mai napig nem megoldott, és a különböző eljárások hatékonyságáról is megosztott az orvosi szakirodalom.

Anatómiája, okai

Mivel a nők döntő többségében megjelenik és nem társítható más betegségekhez, gyakorlatilag normális másodlagos női nemi jellegnek tekinthető, melynek hátterében többek szerint a női bőr férfiakétól eltérő szerkezete és a női szervezetben zajló hormonális folyamatok állnak (pl. magasabb ösztrogén szint). Mindemellett több kutatócsoport is vizsgálta a cellulit kialakulásának mechanizmusát, illetve a rá hajlamosító tényezőket. Bár a pontos mechanizmus ma sem értett, számos anatómiai, biokémiai különbséget leírtak a narancsbőrös zsírlebenykékben található zsírszövet és a narancsbőrmentes szubkután zsírszövet között. A narancsbőr lényege, hogy a hipodermális zsírszövet lebenykéi, melyeket normálisan is kötőszöveti sövények választanak el egymástól, nagyobb számban betüremkednek a bőr dermális rétegébe. Az egyik megfigyelés, hogy narancsbőrös területeken ezek a kötőszöveti sövények vastagabbak és több fut belőlük a bőr felszínére merőlegesen, mint azokban a nőkben és férfiakban, akik nem érintettek. Azon kezdeti felvetést, miszerint a narancsbőrt alkotó zsírcsomókban jelentős vízfelhalmozódás történik (erre utal a latin "adiposis edematosa", név is), MRI vizsgálatokkal nem sikerült igazolni. Egyes szerzők felvetették, hogy a narancsbőrképződés egyik fő oka helyi vér- és nyirokkeringési zavar, ami a zsírsejtek oxigénhiányos károsodásához, a körülöttük található kötőszövet heges átépüléséhez vezet. Egy kevés résztvevő bevonásával készült kutatás enyhe összefüggést írt le a vizsgált egyének testtömegindexe (BMI) és a narancsbőr súlyossága között. Az eddig felmerült főbb hajlamosító tényezők: veleszületett genetikai hajlam (pl. az ACE enzimet és a HIF1A transzkripciós faktort kódoló gének bizonyos változatai) női nem (szinte kizárólag nőkben fordul elő) rassz (a kaukázusi fehér emberben gyakoribb, mint az ázsiaikban) mozgásszegény életmód (az egy helyben ülés, állás során csökken a vérkeringés a narancsbőrre hajlamos területeken) stressz (növeli a katekolamin hormonok szintjét, amit összefüggésbe hoznak a narancsbőrrel) terhesség (hormonális változások, pl. az inzulin és a prolaktin szint emelkedése)

Súlyossági fokozatai

A cellulit súlyosságának klinikai osztályozására legelterjedtebben a Nürnberger-Müller skálát használják, mely 4 súlyossági fokot különböztet meg.

A Nürnberger-Müller-féle cellulit súlyossági skálaFokozat szemmel látható állva szemmel látható fekve a bőr összenyomására megjelenik/súlyosbodik 0. nem nem nem 1. nem nem igen 2. igen nem igen 3. igen igen igen

A narancsbőr kezelése

Mivel majdnem minden nőben előfordul, már az 1970-es években is többen megkérdőjelezték, hogy a narancsbőr kezelést igénylő kórképként legyen definiálva. Ennek ellenére, mivel a 20. század során jelentősen felértékelődött az emberek külső megjelenése, a nők részéről egyre nagyobb igény mutatkozott a különböző narancsbőr elleni kezelések iránt. Mindez újabb és újabb módszerek megjelenéséhez vezetett, melyek azonban sok esetben nélkülözik a tudományos megalapozottságot. Néhány módszernél megfigyelhető enyhe javulás, mely azonban az esetek többségében csak átmeneti. Az eddig tudományosan vizsgált narancsbőr elleni kezelések az alábbiak.

Testsúlycsökkentés

A fogyás változó hatású lehet a narancsbőr súlyosságára nézve, a többségben jótékonyan hat, azonban egyes egyénekben súlyosbíthatja is. Általánosságban elmondható, hogy azoknál várható elsősorban javulás, akik magas kiindulási testtömegindexszel rendelkeznek.

Mechanikai módszerek

A mechanikai kezelések (pl. endermológia) azon a közös feltételezésen alapulnak, hogy a narancsbőr legfőbb oka a helyi vér- és nyirokkeringési zavar. Az LPG endermológia egy speciális alakformáló masszázs rendszer, mellyel több tanulmány szerint hatékonyan csökkenthető a test körfogata, azonban a narancsbőrre csak enyhe hatást fejt ki. Mindazonáltal kérdőíves visszajelzések alapján a kezelést igénybe vevők többsége elégedett az elért eredménnyel, bár ezt számos szerző inkább a karcsúsító hatásnak tudja be, mely egyébként a módszerrel lényeges testsúlycsökkenés nélkül is bekövetkezhet, igaz, tartóssága még kérdéses. A zsírleszívással (liposzukció) csökkenthető a bőr alatti zsírszövet mennyisége, és sikeresen karcsúsítható a beteg, a narancsbőr ellen azonban nem hatékony. Ennek az a fő oka, hogy a narancsbőrt képező zsír túlságosan közel található bőrfelszínhez, és nem szívható le biztonságosan. Bár az ultrahang-asszisztált zsírleszívással biztonságosabban elvégezhető a beavatkozás, a zsírleszívást továbbra sem javasolják narancsbőr kezelésére.

Mezoterápia

bélyegkép|jobb|180px|Egy elektromos mezoterápiás injektor.

A narancsbőr elleni mezoterápia lényege, hogy a szubkután zsírszövetbe különböző zsírbontó hatású anyagokat injektálnak. Ezek lehetnek metil-xantin származékok (pl. koffein, teofillin), melyek a foszfodiészteráz enzim gátlásán keresztül vezetnek zsírbontáshoz, de használnak hormonokat, enzimeket, növényi kivonatokat vagy homeopátiás készítményeket is. Az egyik legtöbbet vizsgált vegyület a foszfatidilkolin és a mellé detergensként használt nátrium-dezoxikolát. Ez a kombináció nem-specifikus módon a sejtmembránok lízisét okozza. Jóindulatú zsírdaganatok (lipómák) kezelésében hatékonynak találták, azonban a szövettani vizsgálatok kimutatták, hogy az injekció hatására gyulladásos reakció valamint szöveti nekrózis jön létre, és valószínűleg ezekkel magyarázható a zsírszövet csökkenése. Ezen két vegyület injekciókénti alkalmazásának biztonságossága tehát kérdéses. A narancsbőr elleni kezelésként alkalmazott mezoterápiáról megosztott az orvosi irodalom, nem készült még nagy, összefoglaló tanulmány, mely egyértelműen alátámasztotta volna a hatékonyságát. Mindazonáltal a mezoterápia világszerte gyakran alkalmazott módszer a narancsbőr kezelésére, mivel viszonylag alacsony költséggel jár, és nem megterhelő a pácienseknek.

Krémek

Sok, különböző hatóanyagokat tartalmazó krém van forgalomban, azonban ezek többségéről nincs tudományos adat. Egy 1999-es vizsgálatban, melyben egy aminoffillin tartalmú krémet hasonlítottak össze az endermológiás kezeléssel, egyiket sem találták hatékonynak. Bár az aminofillin a zsírsejteken található β-adrenerg receptoron keresztül zsírbontó hatással rendelkezik, kimutatták, hogy a narancsbőrnek leginkább kitett fenék és comb szubkután zsírszöveteiben nagyobb arányban találhatók az épp ellentétes hatást közvetítő α2-receptorok, valamint az sem bizonyított, hogy az aminofillin képes kellő koncentrációban bejutni a bőrbe.

Rádiófrekvenciás kezelések

Az elmúlt években rádiófrekvencián (RF) alapuló módszerek is megjelentek a narancsbőr kezelésében. A módszert több kisebb tanulmányban jótékony hatásúnak találták, azonban nagy, multicentrikus vizsgálat még nem készült. A kezelésnek kitett területet szövettanilag vizsgálva a zsírsejtek sejtmembránjainak károsodását, a sejtek zsírtartalmának csökkenését és az apoptotikus sejtek gyakoribb előfordulását tapasztalták.

Megjelenítése a médiában

A narancsbőr a nőknek szóló hazai és nemzetközi sajtóorgánumok gyakori témája. A bulvár médiában rendszerint a "nők ellenségének" állítják be, előszeretettel publikálnak hírességekről olyan képeket, amiken látható a narancsbőrük, és gyakran jelennek meg olyan cikkek is, melyek tanácsokat adnak a narancsbőr eltüntetésére. Több tudományos közlemény született arról, hogy a női szépség és fiatalság túlzott idealizálása a médiában és a társadalomban sokakban önértékelési zavarokhoz vezethet.

Jegyzetek

További információk Narancsbőr.lap.hu Elisa Lecci: A narancsbőr ellen. Táplálkozás, fitoterápia, testmozgás, kezelések; ford. Patkós Judit; Sziget, Budapest, 2009 (Fitnesz könyvek) Ashley Black–Johanna Hunt: A narancsbőr legendája. Ha nem zsír, akkor mi?; ford. Fischer Mónika; Könyvmolyképző, Szeged, 2018

Kategória:Bőrgyógyászat Kategória:Kozmetika