Mihalovich Ödön (Feričance, 1842. szeptember 13. – Budapest, 1929. április 22.) zeneszerző, zenepedagógus, a Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia (ma: Színház- és Filmművészeti Egyetem), majd a Zeneakadémia igazgatója.

Életútja

Régi horvát-magyar nemes család szülötte. Már gimnazista és egyetemista korában is feltűnt zongorajátékával és zeneírói tehetségével. 1862-től Mosonyi Mihály tanítványa volt, majd 1865-ben Lipcsébe ment, ahol Hauptmann vezetése mellett végezte el tanulmányait. 1866 és 1869 között három évet töltött Hans Guido von Bülow mellett, mint zongorista-növendék, de akihez mély barátság is fűzte. Szintén barátság alakult ki a fiatal Mihalovich és az idős Peter Cornelius között, aki tanítványát az ellenpont és a zeneszerzés gyakorlati kérdéseibe avatta be. Mihalovich 69-ben beutazta Olaszországot, később pedig Budapesten telepedett le Liszt határozott tanácsa ellenére. Első zenekari hangversenyét 1870-ben tartotta. Baráti kapcsolatban állt Wagnerrel és Liszttel, zeneszerzeményeiben az ő irányzatukat is követte. Liszt Ferenccel több ízben játszott négykézest két zongorán, nyilvános hangversenyeken. Az 1880-as években Festetics Leó gróf halála után, 1881-től a Színitanoda, majd 1887-től az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia igazgatójává nevezték ki. Irányítása alatt a Zeneakadémia Európa-szerte ismert intézménnyé vált. Az igazgatói tisztséget, nyugdíjazásáig, 1919-ig töltötte be. 1896. június 6-án megkapta a III. osztályú vaskoronarendet, 1898. június 1-jén pedig a miniszteri tanácsosi címet. Sírja a kerepesi temetőben található (34-9-23).A Kerepesi úti temető. II. - Budapesti Negyed 25. (1999. ősz)

Főbb művei

Szimfóniák 1. (d-moll) szimfónia (1879) 2. (h-moll) szimfónia (1892) 3. "Patetikus" szimfónia (a-moll) (1900) 4. (c-moll) szimfónia (1902)

Szimfonikus költemények (balladák) A rémhajó (1871) A sellő (1874) Hero és Leander (1875) Gyászhangok, Deák Ferenc emlékének ajánlva (1876) Ronde du Sabbat (1879) Faust fantázia (1880) Pán halála (1898)

Operák Hagbarth és Signe (1867-1881), A. Oehlenschläger drámája nyomán Wieland der Schmied (1874-1876), R. Wagner szövegkönyve nyomán Eliána (1884-1887), A. Tennyson Királyidillek nyomán írt "lírai költemény" Toldi (1889-91), Arany szövege alapján a szövegkönyvet Csíky Gergely írta Toldi szerelme (1893-94), a Toldi új 2. fináléval és 3. felvonással Ábrányi Emil új szövegkönyvére König Fjalar (1876-85, Cosima Wagner tanácsára a szerző megsemmisítette) A tihanyi visszhang (?, 2 jelent készült el) Faust (?, 2 jelenet készült el)

Jegyzetek

Források

További információk Windhager Ákos: Mihalovich Ödön; szerk. Berlász Melinda; BMC, Budapest, 2019 (Magyar zeneszerzők) Windhager Ákos: Utód, de aki ős is. Mihalovich Ödön pályaképe; MMA MMKI, Budapest, 2020 (Fundamenta profunda)

Kategória:Romantikus zeneszerzők Kategória:Magyar operaszerzők Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar rektorok Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:1842-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek