Bihari JózsefEgyes forrásokban vezetékneve: Bihary (Nagyajta, 1901. január 14. – Budapest, 1981. február 25.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színész.
Életpályája Vasúti tisztviselő volt Erdélyben, majd Magyarországra települése után munkásként, később könyvelőként dolgozott.
Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját 1928-ban végezte el, és az Országos Művész Színház tagjává vált. A társulat Szentiványi Béla irányításával irodalmi értékű műveket mutatott be a vidéki közönségnek (Ibsen, Pirandello, Goethe stb.).
1935-ben a Vígszínház szerződtette, majd 1945-ben átszerződött a Nemzeti Színházba, és itt is fejezte be karrierjét 1965-ben történt nyugdíjazásakor. Ezután már csak ritkán lépett föl.
Egyszerű, megfontolt alakítások, belső szenvedélyek hiteles, művészi megjelenítése volt jellemző Biharira. Ironikus, fanyar humorú művész volt, aki szülőhazájából tiszta, szép és ízes beszédet hozott magával, ennek előnyeit a színpadon is képes volt érvényesíteni. Egyszerű származású figurákat, népies epizódszerepeket alakított, amely szerepeket nem is alakította, hanem teljességgel átélte. Átható tekintetével, metakommunikációjával szavakba nem önthető belső konfliktusokat érzékeltetett.
Katona József Bánk bánjában Tiborc szerepének megformálását a mai napig történeti jelentőségűnek értékelik, tanítják a főiskolán. Legemlékezetesebb filmszerepei közé tartozik a Szőts István-rendezte Emberek a havason Ütő Mártonja és Veréb Jani megformálása a Szakadék c. filmekben.
Emlékezete 1981-ben a Magyar Televízió portréfilmet készített róla. A IX. kerületben található Nemzeti Színház bejárata mellett elhelyezett domborművek közül az egyik Bihari József arcképét örökíti meg. Bihari József emlékplakettje Nagyajtán a kultúrotthon falán |thumb|right|200px
Színpadi szerepei Ujlaki Bálint (Kós Károly: Budai Nagy Antal) Bubnov (Gorkij: Éjjeli menedékhely) Stogumber (Shaw: Szent Johanna) Wolff (Gerhart Hauptmann: A bunda) Orrondi (Shakespeare: Szentivánéji álom) Varga Antal (Háy Gyula: Az élet hídja) Józsa Mihály (Illyés Gyula: Fáklyaláng) Tiborc (Katona József: Bánk bán) Menyus (Illyés Gyula: Dózsa György) Czabuk Lajos (Darvas József: Kormos ég) Bencsik Antal (Darvas József: Hajnali tűz) Bolyai Antal (Németh László: A két Bolyai) Pásztor (Szophoklész: Oidipusz király) Bryant (Arnold Wesker: Gyökerek)
Filmjei Játékfilmek
Tévéfilmek, televíziós sorozatok
Rajzfilmek
Hangjátékok
Díjai Kossuth-díj (1951, 1953) Érdemes művész (1952) Kiváló művész (1953) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (1976)
Irodalom Zelk Zoltán: Bihari József (Élet és Irodalom, 1970. szeptember 12.) Ablonczy László: Bihari József halálára (Film Színház Muzsika, 1981. március 7.) Sivó Jenő: Az epizodista óriás (Vasárnapi Hírek, 1990. január 14.) Sas György: In memoriam Bihari József (Népszava 1991. január 14.)
Jegyzetek
Források
Fűszer és csemege (1939) Kemény Egon zeneszerző wikipédia
További információk
Filmtörténet online
Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Nagyajtaiak Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek