Elefántcsontpart (hivatalosan Elefántcsontparti Köztársaság; franciául: République de Côte d'Ivoire) nyugat-afrikai állam. Politikai fővárosa Yamoussoukro, gazdasági fővárosa és legnagyobb városa Abidjan. Nyugatról Guinea és Libéria, északról Burkina Faso és Mali, keletről Ghána, délről pedig a Guineai-öböl határolja. Hivatalos nyelv a francia, de összesen körülbelül 78 különböző nyelvet beszélnek az országban.

Földrajzi adottságai miatt az egyik legértékesebb ország a régióban. Az ország gazdag természeti erőforrásokban (arany, gyémánt, mangán, vasérc), valamint jelentős biológiai sokféleséggel rendelkezik. Az őshonos növény- és állatvilág megóvása érdekében több nemzeti parkot és rezervátumot hoztak létre. Az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági terménye a kakaó, amelyben Elefántcsontpart világelső, valamint jelentős kávé, pálmaolaj és kaucsuktermelő.

Elefántcsontpart többek között az Afrikai Unió, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS), a Frankofónia és az ENSZ tagja.

Nevének eredete

Afrikának ebben a régiójában jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. Aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.

Természeti földrajza

Domborzata

bélyegkép|balra|180px|Elefántcsontpart domborzati térképe

Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi esőerdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át. Az ország középső része enyhén dombos szavanna, amely a mezőgazdaság központja. Északon a terület fokozatosan emelkedik és fennsíkok, illetve kisebb hegyláncok találhatók, például a Nimba-hegység (1752 méter), amely az ország legmagasabb pontja.

Vízrajza

thumb|balra|180px|A Bandama

Négy nagy folyója Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta fontos szerepet játszik az öntözésben, az energiatermelésben (vízerőművek) és a közlekedésben. A lagúnák a partvidéki ökoszisztémák fontos részei. Legnagyobb tava a Kossou-víztározó (a Fehér-Bandamán).

Éghajlata

Az országban a trópusi éghajlat uralkodik, amely két zónára oszlik. A déli országrészben nedves trópusi az éghajlat, amely egész évben meleg és párás, két esős évszakkal (áprilistól júniusig és októbertől novemberig), az évi középhőmérséklet pedig 22 °C. Az északi területeket szárazabb, szavanna éghajlat jellemzi. Melegebb, hosszabb száraz időszak fordul elő, főként december és március között. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.

Élővilága, természetvédelme thumb|balra|180px|Egy kaméleon az ország északi részén Elefántcsontpart növényvilága rendkívül gazdag és változatos, amit az ország eltérő éghajlati és földrajzi zónái tesznek lehetővé. Az ország déli részének trópusi esőerdői, a középső szavannái és az északi szárazabb területei mind különböző ökoszisztémákat és növénytípusokat foglalnak magukban. Az ország teljes déli részét valaha nedves trópusi esőerdők borították, amelyek ma is gazdag biodiverzitásukról híresek, bár a fakitermelés és a mezőgazdasági terjeszkedés miatt nagymértékben csökkentek. Jellemző növények a mahagóni, az irokó, a mangóliafélék és más lombos fák, pálmafák, epifiták, mint például a broméliák, az orchideák, amelyek a fák törzsén és ágain élnek. A part menti lagúnák és mocsaras területek mangroveerdőknek adnak otthont, ahol megtalálható a vörös mangrove, melynek gyökerei segítenek a partvédelemben és a vízi élővilág számára fontos élőhelyeket teremtenek. A tengerparti pálmák a partok mentén találhatóak, ahol a homokos talajhoz alkalmazkodtak. Az ország központi és északi részein a trópusi esőerdők helyét füves szavannák és ritkás erdők veszik át. Jellegzetes növények a baobab, a sheavajfa, az akáciák, a füvek és cserjék, melyek a szavanna aljnövényzetét alkotják.

Állatvilágát szintén gazdag biodiverzitás jellemzi, többek között elefántok, csimpánzok, bivalyok és számos madárfaj található az országban. Nemzeti parkjai

Maraoue Nemzeti Park — turistalátványosság, ahol nem élnek nagyragadozók. Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vízilovat lehet látni más állatok mellett. Comoé Nemzeti Park — Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma, amely UNESCO-védelem alatt áll. Tai Nemzeti Park — Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje, amely az UNESCO világörökség része. A háborítatlan erdőségben csimpánzcsapatok élnek. Sangbé-hegy Nemzeti Park — hegyes völgyes területe igen nehezen közelíthető meg. Természeti világörökségei Nimba-hegy Természeti Rezervátum – Guineával közös Tai Nemzeti Park Comoé Nemzeti Park

Történelme

Kevéssé ismert múltja a portugál hajósok érkezése (az 1460-as évek) előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból indultak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghánából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.

Francia gyarmati időszak

Elefántcsontpartot a szomszédos Ghánánál kevésbé sújtotta a rabszolga-kereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedőhajók a part azon vidékeit preferálták, ahol ott jobbak a kikötők. A franciákat a terület az 1840-es években kezdte érdekelni. Olyan egyezményeket kötöttek a helyi főnökökkel, amelyekkel a francia kereskedők monopóliumot szereztek a partvidéken. Ezután haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a többi nemzet kereskedőit, és szisztematikusan hódítani kezdték a belső területeket. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal vívott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.

Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé-, kakaó- és olajpálma-ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén; a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.

Függetlenség

Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki a kormányban miniszter lett.

1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.

Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt – a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.

Houphouët-Boigny kormánya

Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.

Bédié kormánya

1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.

Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.

1999: puccs

Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.

Gbagbo kormánya

A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg – békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.

2002: felkelés

jobbra|bélyegkép|200px|francia ellenőrzési pont 2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésére kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.

Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.