Kristóf Károly, Löbl SámuelPIM.hu (Budapest, Erzsébetváros, 1904. március 3. – Budapest, 1994. július 12.) magyar újságíró, író.
Élete Löbl Zsigmond vaskereskedő és Rosenfeld Fanny fia. A keresztrejtvény magyarországi meghonosítójaként került neve a sajtótörténelembe. Az újdonság a „Ma este” című lapban jelent meg 1925. január 22-én. Több rejtvényt nem készített, viszont alapító tagja volt a Füles magazinnak, ahol évtizedekig szerkesztőként dolgozott. Írt számos daljátékot, bohózatot, sláger- és nótaszöveget, több opera magyar nyelvű fordítását is ő készítette. Évtizedeken át a művészvilág jellegzetes alakja, krónikása volt.
Művei Könyvek Beszélgetések Bartók Bélával (1957) Bartókiána; Bartók et al. írásai alapján összeáll. Kristóf Károly; inː Színházi műhely. Három rendezőpéldány; Gondolat, Budapest, 1975 A Halálos tavasztól a Gestapo fogságig. Megjelent a Világ c. lap 1947–48. évfolyamában folytatásokban; Magyar Újságírók Országos Szövetsége; Krónika, Budapest, 1987
Operafordítások Donizetti: Szerelmi bájital Massenet: Don Quijote Gershwin: Porgy és Bess Forgatókönyvek Nászút féláron; Szenzáció (1936) Színház Bartókiána (1971) A Thália Színház nyitó előadása. Rendezte: Kazimir Károly Rádióoperett Szép juhászné. (Huszka Jenő, 1954). Később a Szegedi Nemzeti Színház is bemutatta Minden jegy elkelt. Egyik legnagyobb sikerét aratta ezzel az 1958-ban bemutatott művel. A zeneszerző Gyöngy Pál volt. A főszereplők Neményi Lili, Vetró Margit, Bitskey Tibor-Bende Zsolt, Kiss Manyi, Rozsos István, Békés Rita és Mányai Lajos voltak Slágerek Szeretlek Budapest (Gyöngy Pál) Hívjon fel éjszaka telefonon (Malcsiner Béla) Beszéljünk másról (Ubrach Pál) Honvágy (de Fries Károly)
Díjai Aranytoll (1984) Művészeti Alap zenei díja (1989)
Jegyzetek
Források
Humorlexikon (Tarsoly kiadó, 2001)
További információk Könyvkatalógus Rákosi nem szerette, Kádár inkább sakkozott. A keresztrejtvényről a „Változó Világban” A Thália Színház története
Kategória:Magyar írók Kategória:A Füles vezetői, újságírói Kategória:Magyar humoristák Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek