Csatári Bálint (Karcag, 1949. augusztus 13. – Kecskemét, 2019. szeptember 17.) magyar geográfus, egyetemi oktató, a Nagyalföld társadalmi földrajzának kutatója.

Életpályája Középiskolába Berettyóújfaluban járt. A József Attila Tudományegyetem matematika-földrajz tanári szakán diplomázott, majd a földrajzi doktori iskolában szerzett doktori oklevelet 1975-ben. Ugyanebben az évben visszatért Berettyóújfaluba, ahol öt évig dolgozott középiskolai tanárként. 1984-ben a Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának kecskeméti csoportjánál helyezkedett el. 1992-2008. július 1-je közt az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetének választott igazgatója volt.Békéscsabán az Alföldi Tudományos Intézet székhelye , Hír6, 2008. augusztus 22. Majd az intézetnél tudományos főmunkatárs és a Kecskeméti Tudományos Osztály vezetője volt. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszékének docense volt. Szakterülete a településföldrajz, a rurális térségek földrajza, mikro- és makroregionális fejlesztések. Angolul és oroszul beszélt.

Nős, három gyermek édesapja.

Kutatásai, közéleti szerepvállalása

Csatári Bálint kutatásainak egyik legfőbb tárgya az Alföld, az alföldi települések és társadalmuk fejlődésének mozgatórugói, illetve jelenségei. Több kutatásának tárgyául választotta az alföldi szórványtelepüléseinek, a tanyáknak legújabb kori fejlődését, illetve Magyarország lemaradó térségeinek problémáit. Kutatói tevékenysége mellett ki is állt a lemaradó térségek és társadalmi rétegek mellett. Rendszeres szereplője volt a területi fejlesztéssel foglalkozó fórumoknak, többször is szerepet vállalt a kérdéssel foglalkozó fórumok, szervezetek létrehozásában. 2003-ban tagja volt a tanyai fejlesztésekre ajánlásokat kidolgozó munkaközösségnek, a Tanyakollégiumnak.

Művei (válogatás)

CSATÁRI B.: Adatok a Sárrét településföldrajzához. - Alföldi Tanulmányok, II. 1978. pp. 201–218. CSATÁRI B.: Szeged járás tanyarendszerének néhány jellegzetessége - Alföldi Tanulmányok, IV. 1980. pp. 85–106. CSATÁRI B. - PAPP A.: A falvak településföldrajzi problémái a Tiszántúl középső részén. - Földrajzi Értesítő, 32. 1984. 2. pp. 114–132. CSATÁRI, B. - ENYEDI, Gy.: The formation of new, clustered, rural settlements in Hungary. In: ENYEDI, GY. - VELDMAN, J. (ed.): Rural Develpoment Issues in Indrustrialized Countries, Pécs: Centre for Regional Studies of the Hungarian Academy of Sciences, 1986. pp. 96–105 (Regional Research Reports, 1.). CSATÁRI B. - TÓTH J.: Az urbanizálódás területi különbségei. - Statisztikai Szemle, 66. 1988. 3. pp. 244–259. CSATÁRI B.: Tiszazug tünetcsoport. - Jászkunság, 38. 1990, 1. pp. 63–68. CSATÁRI B. (szerk.): Tanakodás a tanyákról. Kecskemét: MTA Regionális Kutatások Központja, 1990. 168 p. CSATÁRI B.: Tétova települések a térben. - Falu, 7. 1991. 3. pp. 5–11. CSATÁRI B.: Földrajz, költészet, identitás. - Forrás, 24. 1992. 6. pp. 89–94 CSATÁRI B.: Az Alföld helyzete és perspektívái. Békéscsaba: Nagyalföld alapítvány, 1996. 99. p. CSATÁRI B.: A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége. Kecskemét: MRA RKK Alföldi Tudományos Intézet, 1996. 25 p. CSATÁRI B.: A magyarországi kistérségek vidékiség-kritériumai. In: HORVÁTH GY. - RECHNITZER J. (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. Budapest: MTA Regionális Kutatások Központja, 2000. pp. 193–217 CSATÁRI B. (szerk.): A Tisza-vidék problémái és fejlesztési lehetőségei. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztálya megbízásából készült Tisza-vidék kutatás-fejlesztési program összefoglalója. Kecskemét: MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet, 2001. 104 p. CSATÁRI B. - TIMÁR J. (szerk.): Területfejlesztés, rendszerváltás és az Alföld. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ, 2002. (Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. IV. A területfejlesztési program tudományos megalapozása). CSATÁRI B.- KANALAS I. - NAGY G. - SZARVÁK T.: Regions in Information Society - a Hungarian Case-Study. Pécs: Centre for Regional Studies of the Hungarian Academy of Sciences, 2004. 113 p. (Discussion Papers; 42.). CSATÁRI B.: Criteria of rurality for the hungarian micro-regions: Major problems facing rural areas in Hungary. In: Barta GY. - FEKETE G. É. - KUKORELLI SZORÉNYINÉ I. - TIMÁR J. (eds.): Hungarian Spaces and Places: Patterns of Transition. Pécs: Centre for Regional Studies of the Hungarian Academy of Sciences, 2005. pp. 466–482 CSATÁRI B. - FARKAS J. ZS.: A magyar vidékies kistérségek új kategorizálása, különös tekintettel a városi hatásokra és a földhasznosítás változásaira. - Tér és Társadalom, 20. 2006. 4. pp. 97–109.

Díjai, elismerései bélyegkép|jobbra|260px|Az Okosfalvak szakmai konferencián (2018) Oktatásügy kiváló dolgozója (1977) Bács Kiskun Megye Településfejlesztéséért (1984) Bács-Kiskun Megye Alkotói Díja (1990) Pro Régió Alföldért Díj (1993) Pro Régió Kormánykitüntetés (1994) Bács – Kiskun Megye Tudományos díja (1996) Akadémiai Díj (1997) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002) Bács-Kiskun Megyei Prímadíj (2008) - Magyar Tudomány kategóriában Bács-Kiskun Megye Építesztéért Díj (2008) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010) Berettyóújfalu díszpolgára (2014)

Források

Videó

További információk Csatári Bálint az SZTE - Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének honlapján Csatári Bálint az RKK honlapján Interjú Csatári Bálinttal

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar földrajztudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Településtudomány Kategória:Berettyóújfaluiak Kategória:Karcagiak Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei