A 38. nyílt és 23. női sakkolimpia svájci rendszerű csapatverseny volt, amely a németországi Drezdában zajlott november 13. és november 25. közt, 11 fordulóban, nyíltA nyílt kategóriában férfiak és nők egyaránt részt vehettek. és női kategóriában.
A megnyitó november 11-én került sor. Az első fordulóhoz a rendezők 1050 sakktáblán 33 600 sakkfigurát állítottak fel. A 38. sakkolimpián 146 csapat 729 fővel vett részt a nyílt versenyen, köztük 243 nemzetközi nagymester és 132 nemzetközi mester. A női versenyen rekordszámú, 111 csapat indult 548 fővel, köztük 9 nemzetközi nagymester, 41 nemzetközi mester, 64 női nemzetközi nagymester és 85 női nemzetközi mester. A világ 2700-nál több Élő-ponttal rendelkező 32 játékosából 28-an részt vettek az eseményen.
Szabályváltozások A rendezők több ponton változtattak a játékmenet és értékelés szabályain.
A csapatok négy alapjátékosból és egy tartalékból állhatnak. (Korábban a nyílt olimpiákon a négy alapjátékos mellett két, a női versenyen három alapjátékos mellett egy tartalék játékos szerepelhetett.) A csapatok számára a futballhoz hasonló meccspontozást vezette be, ahelyett, hogy az egyéni pontszámokat összeadnák. A nyert csapatmeccs 2, a döntetlen 1, az elvesztett meccs 0 pontot ér. Holtverseny esetén elsődlegesen a deducted (levont) Sonneborn–Berger-számítást vették figyelembe. Ha ez is egyenlőnek bizonyult, akkor a játékosok által elért egyéni eredmények szerinti pontszámot vették alapul.
Az egyes játszmákban a játékosoknak fejenként 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételére, majd még 30 percet kaptak a játszma teljes befejezéséig úgy, hogy az első lépéstől kezdve lépésenként még 30 másodperc többletidőt kaptak. A küzdőszellem javítása érdekében vezették be azt az újítást, hogy az olimpián a 30. lépésig nem lehet döntetlent ajánlani.
A csapatok A papírforma szerint a nyílt olimpián a legesélyesebb az átlag 2756 Élő-pontszámú Oroszország volt, (Vlagyimir Kramnyik, Peter Szvidler, Alekszandr Griscsuk, Alekszandr Morozevics, Dmitrij Jakovenko). Őket követte Ukrajna (2729), Kína (2714), Azerbajdzsán (2709) és Magyarország (2692). Ehhez képest az oroszok csak ötödikek, az ukránok negyedikek, a kínaiak hetedikek lettek. A győztes örmény csapat a versenyen a 9. kiemelt volt 2677-es átlag Élő-pontszámmal, az ezüstérmes Izrael a 8. (2682), a bronzot elnyerő amerikaiak pedig a 10. helyen voltak kiemelve (2673).
A női olimpián győztes grúz csapat a 4. kiemelt volt (Oroszország, Ukrajna és Kína után).
Az eredmények összefoglalása A férfiakat és nőket egyaránt felvonultató nyílt szekciót Örményország nyerte 19 ponttal (kilenc győzelem, egy döntetlen és egy vereség) a 18 pontos Izrael (+8 =2 -1) és a 17 pontos Egyesült Államok (+8 =1 -2) után. A győztes örmény csapat tagjai: Levon Aronján, Vladimir Hakobján, Gabriel Szargiszjan, Tigran Petroszján és Artasesz Minaszjan, a csapatkapitány Arsak Petroszján volt.
A női bajnokságot Grúzia nyerte (+8 =2 -1) Ukrajna (+7 =4 -0) és az Egyesült Államok (+8 =1 -2) előtt. A grúz csapat tagjai: Maia Csiburdanidze, Nana Dzagnidze, Lela Dzsavakisvili, Maja Lomineisvili és Szopiko Kukasvili, a csapatkapitány Nino Gurieli.
Magyarország a nyílt bajnokságban 8. helyet (+7 =2 -2), a női bajnokságban 14. helyet (+6 =2 -3) szerzett. (A 2006-os sakkolimpián Torinóban mindkét magyar csapat 5. helyet ért el.) A nyílt bajnokságban szerepelt magyar csapat kapitánya Pintér József volt, a női csapaté Horváth József.
Az egyéni eredményeket tekintve Magyarország mégsem maradt le a dobogóról. Lékó Péter a versenyen elért Élő-pont teljesítményt tekintve a torna második helyet szerezte meg, 2834 ponttal, az örmény Gabriel Szargiszjan (2869) mögött és az izraeli Borisz Gelfand (2833) előtt. Az első táblán játszók fődíját Lékó vitte el, a harmadik táblán Almási Zoltán az 5., az ötödik (tartalék) táblán Berkes Ferenc a 3. helyet érte el. A nők közt Mádl Ildikó a harmadik táblán 3. lett.
A nyílt verseny A verseny végeredménye
+ Nyílt verseny 1–10. helyezettek H. Ország CsPCsapatpont dSBAz úgynevezett deducted (levont) Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontérték EPA csapat játékosai által szerzett pontok összege + = -1 19 400,5 31 9 1 12 18 377,5 28 8 2 13 17 362,0 29 8 1 2 4 17 348,5 25½ 7 3 1 5 16 375,0 27 7 2 2 6 16 359,5 29 7 2 2 7 16 357,5 27 7 2 2 8 16 341,5 27½ 7 2 2 9 16 340,0 29 7 2 2 10 16 337,5 27½ 7 2 2
Egyéni érmesek Egyénileg táblánként a három legjobb teljesítményértéket elért játékos kapott érmet.
Első tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Lékó Péter 2834 20px|Ezüstérem Borisz Gelfand 2833 20px|Bronzérem Veszelin Topalov 2821
Második tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Vladimir Hakobján 2813 20px|Ezüstérem Francisco Vallejo Pons 2807 20px|Bronzérem Vasilios Kotronias 2781
Harmadik tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Gabriel Szargiszjan 2869 20px|Ezüstérem Vugar Gashimov 2765 20px|Bronzérem Tiger Hillarp Persson 2762
Negyedik tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Dragiša Blagojević 2792 20px|Ezüstérem Alexander Delchev 2788 20px|Bronzérem Daniel Fridman 2741
Ötödik játékos (tartalék) Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Dmitrij Jakovenko 2794 20px|Ezüstérem Maxim Rodshtein 2776 20px|Bronzérem Berkes Ferenc 2696
A magyar eredmények
FordulóEllenfélborder|x90pxLékó Péter2737border|x90pxPolgár Judit2698border|x90pxAlmási Zoltán2713border|x90pxBalogh Csaba2668border|x90pxBerkes Ferenc2685Pont1Ghaem Maghami2599½Moradiabadi2499½Bagheri2490½Mahjoob2507½22Miezis25571Svešņikovs25251Lanka2491½Samoļins2444½33Navara26331Láznička2591½Babula26081Štoček257813½4Nisipeanu2684½Istrătescu2633½Pârligras26111Lupulescu2594135Vaszil Ivancsuk27860Szergej Karjakin27300Pavel Eljanov27201Volokytin2659½1½6Cuartas24891Escobar Forero24820Barrientos2450½Uribe241412½7Gata Kamsky2729½Nakamura Hikaru2704½Onischuk26440Shulman2616½1½8Fabiano Caruana26401Godena25170Brunello24551Rombaldoni2436139Domínguez L.2719½Bruzón Bautista2623½Quezada Pérez2580½Hernández Carmenates2580½210Viktor Korcsnoj25841Pelletier25571Jenni2543½Gallagher2480½311Zhigalko Sz.25921Alexandrov26171Fedorov25840Zhigalko A.2568½2½Szerzett pontszám(Játszmák száma)7½ (10)3½ (8)7 (10)3 (7)6½ (9)Teljesítményérték28342544273424942696
A női verseny A női verseny végeredménye Az első 10 helyezett:
+Női verseny 1–10. helyezettek H. Ország CsP dSB EP + = -1 18 411,5 31 8 2 12 18 406,5 30 7 4 03 17 390,5 30½ 8 1 2 4 17 367,0 29½ 7 3 1 5 17 364,5 27½ 8 1 2 6 16 353,0 28 8 0 3 7 16 318,5 26½ 7 2 2 8 15 392,5 27½ 6 3 2 9 15 325,0 27½ 6 3 2 10 15 317,5 29½ 6 3 2 … 14 14 321,0 26½ 6 2 3
Egyéni érmesek Egyénileg táblánként a három legjobb teljesítményértéket elért játékos kapott érmet.
Első tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Maia Csiburdanidze 2715 20px|Ezüstérem Martha Fierro Baquero 2613 20px|Bronzérem Hou Ji-fan 2563
Második tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Anna Zatonskih 2571 20px|Ezüstérem Natalia Zhukova 2553 20px|Bronzérem Lilit Mkrtchian 2549
Harmadik tábla Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Nagyezsda Koszinceva 2591 20px|Ezüstérem Rusudan Goletiani 2542 20px|Bronzérem Mádl Ildikó 2464
Negyedik játékos Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Joanna Majdan 2621 20px|Ezüstérem Oleini Linares Nápoles 2530 20px|Bronzérem Maia Lomineishvili 2432
Ötödik játékos (tartalék) Versenyző Ország Telj.érték 20px|Aranyérem Natalia Zdebskaya 2528 20px|Ezüstérem Mary Ann Gomes 2437 20px|Bronzérem Alina Moţoc 2393
A magyar eredmények
FordulóEllenfélborder|90pxHoang Thanh Trang2483border|90pxVajda Szidónia2380border|90pxMádl Ildikó2376border|90pxRudolf Anna2318border|90pxSchneider Veronika2315Pont1Dauletova22531Sergeeva23251Nakhbaeva22011Rysbaeva2180½3½2Calzetta Ruiz2328½Parés Vives22991Vega Gutiérrez22781Llaneza Vega224613½3Sánchez Castillo22061Ubaldo Suárez20891Han Wong20981Hernández Graterol2039144Maia Csiburdanidze2489½Nana Dzagnidze25031Javakhishvili2473½Lomineishvili2437025Tania2425½Mohota23111Swathi2320½Gomes2298½2½6Hou Ji-fan2578½Csao Hszüe2518½Sen Jang2450½Than Zhongyi239501½7Yanjindulam22861Altanolzii19771Onorjargal19581Munchuluun1969038Soćko2434½Rajlich24040Zawadzka2378½Majdan2284019Lê Thanh Tú23241Phạm Lê Thảo Nguyên23040Hoàng Thị Bảo Trâm22501Đặng Bích Ngọc2186½2½10Alekszandra Kosztenyuk2525½Tatyjana Koszinceva25130Nagyezsda Koszinceva24680Korbut2459½111Muminova22400Sabirova21850Gevorgian21791Nodiryanova211812Szerzett pontszám(Játszmák száma)7 (11)5½ (10)8 (11)5 (9)1 (3)Teljesítményérték24742346246423062024
A Nona Gaprindasvili trófea A Nona Gaprindasvili trófeát az az ország kapja, amelynek csapatai a nyílt és a női versenyen összesen a legtöbb csapatpontot szerezték. Holtverseny esetén a deducted (levont) Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontszámuk összegét vették figyelembe.
Hely. Nemzet Csapatpontszámnyílt CsapatpontszámnőiÖsszesen Össz. dSB20px 17 18 35 755,020px 19 16 35 753,520px 17 17 34 752,54 16 18 34 732,55 16 17 33 742,06 18 15 33 702,5
Jegyzetek
Források OlimpBase nyílt verseny OlimpBase női verseny
További információk
Eredmények (nyílt bajnokság) Eredmények (női bajnokság) A drezdai sakkolimpia honlapja (németül és angolul) Polgár Zsuzsa: Some interesting facts and titbits… (angolul)
2008 Kategória:Drezda Olimpia Kategória:Németország sportélete