bélyegkép|jobbra|200px|Skukha, az ászi nép aorsz törzsének nagyura a behisztuni felirat domborművén
Az aorszok – görög nyelvű forrásokban aorszoi (ἄορσοι), arab kútfőkben al-Arsiyya, al-Arsiya, As-yah, al-Ursiyya, al-Larisiya, al-Orsiyya és Ors – az alán (korábban masszaget) szövetségéhez tartoztak, s az ászi nép egyik törzsét képviselték. Saját nevükön első ízben – Sztrabón tudósításában – i. e. 2. századi események kapcsán szerepelnek.
Az ászik, következésképpen az aorszok is a szkíta népek szövetségéhez, közelebbről a szakák csoportjába tartoztak.
Az aorszok legkorábbi ismert lakóhelye Khoraszmia oázisa volt az Amu-darja alsó szakaszánál. Az ászi nép névadó törzse pedig a Szir-darja alsó szakaszánál lakott.
Nevük Fischer Károly Antal az aorszok nevét örs (helyesen írva őrs) szavunkkal rokonította. A szerző szófejtésének hitelét erősíti ama tény, miszerint a görögösen aorsz stb., arab forrásokban al-Arsiya, Ors stb. címmel illetett törzs a Kárpát-medence helyneveiben Örs (pl. Budaörs, Tarnaörs), illetve jász (pl. Oszlár, Tiszaeszlár) hagyott nyomot. Törökös (többes számú) Eszlar, Oszlar megszólításuk népi nevükre, a (j)ászira, avagy jászra hivatkozik.
Történetük Letelepedésük Közép-Ázsiában A szakának nevezett szkíta csoport a bronzkor korai szakaszában, i. e. 2200–1800. között szakadt el a kelet-európai szkítáktól. Az Urál hegység nyugati oldaláról, illetve a Volga mellékéről a hegység keleti oldalára költöztek, s az Urál, a Tobol és az Isim folyó vidékén telepedtek le. E népesség a bronzkor középső szakaszában, i. e. 1800–1500. között szétterjedt Közép-Ázsia és Dél-Szibéria pusztaságain. Birtokaikat északon a tajga, nyugaton a Déli-Urál vidéke, Keleten az Altaj, a Szajánok és a Bajkál-tó határolta, délen pedig a Kopet-dag, a Pamír és a Tien-san. (Lásd még: Andronovói műveltség.)
A szakák a bronzkor késői szakaszában telepedtek meg a Turáni-alföld vidékén, egyebek között Khoraszmia területén. Az Amu-darja deltájánál felfedezett tárgyaik korát régészek az i. e. 12–11. századra teszik. A helyszínen feltárt sírhalmokból a szkíta népekre jellemző nyílhegyeket, lószerszámokat, valamint állatalakokkal díszített tárgyakat ástak ki.
Az ászik a Szir-darja és az Amu-darja alsó szakaszánál laktak, az avarok a Kopet-dag északi előterében, a kangarok a Szir-darja középső szakaszát, valamint a Talasz és a Csu folyó lapályát birtokolták, az amürgi szakák a Ferganai-medencét, a szakaurak pedig az Ili folyó és az Iszik-köl vidékén telepedtek le.
Az Óperzsa Birodalom hűbéreseként bélyegkép|200px|jobbra|Aorsz harcos ábrázolása I. Khsajársá, perzsa király síremlékén A khoraszmiai szakák neve első ízben az i. e. 6–5. században bukkan fel, az óperzsa királyi szilafeliratokon, illetve görög forrásban. A perzsák Sakâ tigraxaudâ, azaz hegyes fövegű szakák címmel illették őket. Hérodotosznál nevük orthokorybantioi (ορθοκορυβαντιοι: felálló tarajúak). Hérodotosz munkája említi először az ászi nép kisebb szövetségének nevét (Masszagetai: Μασσαγεται) is.
II. Kurus az i. e. 553. évben fellázadt a méd uralom ellen, és az i. e. 550. évben magához ragadta a Méd Birodalom irányítását. A médek hűbéresei elismerték a perzsák uralmát, mint pl. Hürkánia, vagy megpróbáltak ellenszegülni, a perzsák azonban igába hajtották őket. A szkíták lakta tartományokban történtekről szinte semmit sem tudunk. Parthava és Khoraszmia országrész, továbbá a Ferganai-medence (szkíta neve görögösen Amürgion pedion: Αμυργιον πεδιον) – az avarok, az aorszok, illetve amürgi szakák lakóhelye – Kurus uralkodásának idejében a perzsák fennhatósága alá tartozott, az avarok pedig korábban valószínűleg a médeknek is hűbéres szövetségesei voltak.
Az amürgi szakák neve a perzsa királyi sziklafeliratokon Sakâ haumavargâ, azaz haumát fogyasztók (e név jelentése vitatott), illetve Sakâ tyaiy para Sugdam, vagyis Szogdián túliak (a perzsa szövegben, betű szerint, „sakaibiš tyaiy para Sugdam”, azaz „a szakáktól, kik Szogdián túliak”).
Kurus az i. e. 538. évben lerohanta Margiana, Baktria és Szogdia birtokait, s kiterjesztette a perzsák uralmát a Szir-darjáig. Alighanem a Ferganai-medencét is ez időben vették birtokba a perzsák. Kurus a Szir-darja mellékén védelmi rendszert építtetett. Ennek része volt Kuruskatha (Kurkat) is, az Óperzsa Birodalom legtávolabbi határvárosa. Alapításának időpontja az i. e. 537–532. év.
Kurus valószínűleg kevéssel halála előtt szállta meg az irániak és szkíták (ászik, közelebbről aorszok) lakta Khoraszmia birtokait. A győztes csaták után a Szir-darja mellékén honos ászik (az ászik vezérlő törzse) ellen vonult, ám a döntő ütközetben (i. e. 530.) seregének jó részével együtt elpusztult.
Hérodotosz és Diodórosz Szikeliótész szerint Kurus a masszageták, vagyis az ászik elleni küzdelemben esett el. Bérósszosz pár szavas tudósítása szerint a dahák síkságán vesztette életét. Ktésziasz szerint Kurus a derbikek (helyesen a Hindukus területén élő dyrbaiok) elleni harcban sebet kapott, és néhány nappal később szállásán halt meg. Xenophón szerint a perzsák királya békében halt meg palotájában.
A perzsák által igába hajtott közép-ázsiai szkíták – a daháknak is nevezett avarok, khoraszmiai ászik (aorszok), amürgi szakák – az Óperzsa Birodalom hűbéres szövetségesei, adófizetői voltak, belső ügyeikben azonban félig-meddig önállóan dönthettek. Csapataik a perzsák seregében is szolgáltak. Szkíta lovasság állomásozott pl. az egyiptomi Memphiszben, és a perzsák európai hadjárataiban is részt vettek szkíta lovas csapatok: Thümbra (i. e. 547.), Trákia (i. e. 513.), Marathón (i. e. 490.), Plataia (i. e. 479.) stb.
Amikor I. Darajavaus, perzsa király hatalomra jutott, a Kurus által meghódított országrészek – mint például Mada (Media), Varkana (Hürkánia), Parthava (Parthia), Margush (Margiana) és Saka (az aorszok törzse) – fellázadtak a perzsa uralom ellen. Vishtaspa, Dárajavaus apja volt ez időben Parthava és Varkana helytartója. Míg Darajavaus a babilóniai lázadókkal hadakozott (i. e. 522.), addig Vishtaspa, az i. e. 521. évben, legyőzte a Médiával szövetséges parthavai felkelőket. Parthava ez időben kicsiny terület volt a Kopet-dag előterében, Varkana és Margus tartomány között.
Dárajavaus, miután leverte a perzsa uralom ellen lázadó nemzeteket, az i. e. 520–519. évben leigázta a hegyes fövegű szakákat, vagyis az aorszokat is. A behisztuni felirat ekként írja le a szakák elleni hadjáratot. „74. §. Kinyilvánítja Dāraxavauš király: Azután a hadi néppel én Sakā (= Saka ország) ellen vonultam, azok után a sakák után, akik hegyes süveget viselnek. Ezek a sakák tőlem elpártoltak. Amikor a Drayához értem, azon ott az egész hadi néppel átkeltem. Azután én a sakákra nagy vereséget mértem. Egyik (vezérüket) foglyul ejtettem. Ezt megkötözve vezették hozzám, és ezt megölettem. (Volt egy) vezérük, Skuxa nevezetű, ezt elfogták és hozzám vezették. Ott egy másikat tettem meg vezérüknek, ahogy én akartam. Azután a tartomány enyém lett.<p>75. §. Kinyilvánítja Dāraxavauš király: Ezek a sakák pártütők voltak, és ők Arumazdāt nem tisztelték. Én tiszteltem Arumazdāt. Arumazdā akaratából, ahogy akartam, úgy bántam velük.” – I. Dárajavaus biszotuni sziklafeliratának 74–75. sora (Harmatta János fordítása).
A draya kifejezés az óperzsa nyelvben nagyobb vizet (tengert, tavat vagy folyót) jelent. A nagyobb víz itt vélhetően az Amu-darja. Skuxa neve angol nyelvű forrásokban rendszerint Skunkha alakban szerepel. Arumazdā az ókori iráni vallás, a zoroasztrizmus fő istensége volt.
Alexandrosz ázsiai hadjáratai idején Amikor a makedón görögök hadserege, illetve III. Alexandrosz lerohanta a perzsák birodalmát, utóbbiak közép-ázsiai birtokait – Baktria, Szogdia és Parthava, valamint India határos tartományai – Besszosz, Baktria helytartója (i. e. kb. 336–330.) igazgatta. (Khoraszmia országrész az i. e. 4. század elején visszanyerte függetlenségét – az aorszok megszabadultak a perzsák igájától –, az esemény részleteit azonban nem ismerjük.) Szkíta népekből kiállított csapatok, kivéve talán a khoraszmiai ászikat, a perzsák oldalán harcoltak a makedónok ellen az i. e. 334–331. esztendőben.
A makedónok megszállták Hürkániát és az avarok lakta Parthava országrészt, majd Baktriát és Szogdiát is. A szogdok később fellázadtak, és csatlakoztak hozzájuk a baktriaiak is. Az ellenállási harcokban szövetségesként részt vettek a szakák, név szerint a dahák, vagyis az avarok, valamint a khoraszmiai ászik, vagyis az aorszok lovascsapatai is. A lázadásnak a szogdiai fővezér, Szpitamenész halála vetett véget. Az utolsó összecsapásra a makedónok és az ellenállók között az i. e. 328. évben került sor.
A kelet-európai pusztán bélyegkép|jobbra|300px|A masszagéták (mazkut) királysága a Keleti-Kaukázusban (i. sz. 290 körül) Az ászik a jüecsik – utóbb kusánok – vándorlása (i. e. 166–129.), s ennek kapcsán Görög Baktria összeomlása, valamint a kangarok hódításai nyomán függetlenségüket elvesztették.
Az i. e. 130. év táján a kangarok kiterjesztették fennhatóságukat az ászik országára. Az ászik ekkor Kangcsü alárendeltjei, alanyai lettek, s ez okból szövetségük nevét – görögösen masszaget (Masszagetai: Μασσαγεται) – alánra változtatták (Alanoi: Αλανοι). A nép egy része kirajzott közép-ázsiai hazájából. Az i. e. 2. század végéig az ászik törzse az Al-Duna és a Dnyeper, a rhoxolánoké a Dnyeper és a Don, az aorszoké pedig a Don és az Urál folyó között foglalt magának szállást.
A 63. év táján, időszámításunk előtt, Abeakosz, a szirákok fejedelme II. Pharnakész, pontoszi király szövetségese volt. Szpadinész, az aorszok fejedelme úgyszintén. Az aorszok saját (görögösített) neve ekkor jelenik meg forrásainkban, első ízben Sztrabón munkájában. A történetben szereplő szirákok nem tartoztak az alán szövetséghez, felső törzsükről, másik néprészükről nincsen tudomásunk. Az aorszok „felső törzsét” a Déli-Urál vidékén honos népességükkel azonosíthatjuk. „A Maiótis és a Kaspi-tenger között tovább nomád népek következnek: a nabianosok, a panxanosok és már a siraxok és aorsosok törzsei. Véleményem szerint a siraxok és az aorsok a még följebb lakó népek szökevényei, és az aorsosok északabbra vannak, mint a siraxok. Abeakos, a siraxok királya, amikor Pharnakés birtokában volt a Bosporos, lovast küldött, Spadinés pedig, az aorsosok királya, -et, a följebb lakó aorsosok pedig még többet. Ezek ugyanis nagyobb földet tartottak a birtokukban, s majdnem az egész Kaspi-tengerpartnak az urai voltak, úgyhogy az armeniaiaktól és a médektől átvett indiai és babylóniai árut tevéken szállították be és gazdagságuk folytán aranyékszereket hordtak. Az aorsosok a Tanais mellett laktak, a siraxok pedig az Akhardeos mellett, amely a Kaukázusból ered s a Maiótisba ömlik.” (Sztrabón, XI. 5. 8. Istvánovits és Kulcsár fordítása.)
Az Akhardeosz folyót a Kubánnyal, a Jegorlikkal és a Manyiccsal is azonosítják.
A szirákok és az aorszok, valahányszor részt vettek különböző népek közötti összecsapásokban, egymás ellen harcoltak. Az i. sz. 35–36. évben például az Ibériai Királyság és a Pártus Birodalom hadakozott egymással Armenia trónjának birtoklásáért, s a harcokban szirákok és aorszok csapatai is részt vettek. Az ibériai hadak a döntő csatában legyőzték a parthusokat. Az aorszok a parthusok oldalán, a szirákok a Róma által támogatott kaukázusiak mellett harcoltak.
A boszporoszi háborúban (i. sz. 49.) a Zorsines által vezetett szirákok a pontoszi lázadókat támogatták, az aorszok viszont, Eunones vezetésével, a rómaiakat.
VIII. Mithradatész, a Boszporoszi Királyság hűbéres uralkodója szabadulni próbált Róma igájától, szándékát azonban fivére, Cotys elárulta Claudius, római császárnak. A rómaiak letették trónjáról a lázadót, és helyébe Cotyst ültették.