Erős Gábor (Esztergom, 1971. szeptember 5. –) magyar nemzetközi labdarúgó-partbíró, asszisztens, 2014 és 2022 között esztergomi önkormányzati képviselő. 2019 és 2022 között Esztergom alpolgármestere, 2022 és 2026 között országgyűlési képviselő.
Pályafutása Nemzeti játékvezetés A játékszabályokból 1994-ben Budapesten tett vizsgát, ezt követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 1996-ban már az NB III-ban vezetett a mérkőzéseket, 1998-ban utánpótlás játékvezető lett, majd 1999-ben az országos keretben, NB II-es játékvezetőként szolgálta a labdarúgást. 2000-ben került a nemzeti I. osztályú asszisztensek közé. Első NB I-es mérkőzése 2001-ben volt. 2016 decemberében visszavonult az aktív játékvezetéstől. Élvonalbeli közreműkődések száma: 327 mérkőzés (292 asszitencia, 35 tartalékjátékvezető)
Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés 1994. augusztus 27. Helyi Stadion, Nagysáp Játékvezető (1. mérkőzés - ifjúsági) Nagysáp–Tarján 1994. augusztus 27. Helyi Stadion, Nagysáp Partjelző (1. mérkőzés - felnőtt) Nagysáp–Tarján 1994. október 24. Helyi Stadion, Dömös Játékvezető (1. mérkőzés - felnőtt) Dömös–Kesztölc 2001. március 17. GSP Stadion, Székesfehérvár Asszisztens (1. NB. I-es mérkőzés) Videoton–Újpest2016. december 10.BudapestAssisztens (utolsó NB. I-es mérkőzés)Ferencváros - MTK
Hitvallása: Alázattal szolgálni a világ legszebb sportját. *
Nemzetközi játékvezetés A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 2003-ban lett nemzetközi partjelző, asszisztens, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői, partbírói keretének tagja. Az UEFA által készített Convention programjának magyarországi arca volt. Ez egy rövid film ahol minden országból képviselte valaki saját hazáját. Összes nemzetközi mérkőzések száma: 178, ebből válogatott vb, ill. Eb-selejtezők: 38, Bajnokok Ligája-mérkőzések:24, egyéb európai kupamérkőzések: 32
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés 2001. október 23. Városi Stadion, Zaprisce Alpok-Adria Kupa (1. nemzetközi - asszisztens) Horvátország–Stájerország
Világbajnokság 2007-ben Kanadában rendezték az U20-as labdarúgó-világbajnokságot, ahol asszisztensi feladatokat kapott. Állandó asszisztensként Vámos Tibor társával segítették a játékvezető szakmai munkáját. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma 2007. július 3. Olimpiai Stadion, Montréal selejtező (D. csoport) Brazília–Dél-Korea Kassai Viktor 3 : 2 35 801 2007. július 6. Frank Clair Stadion, Ottawa selejtező (E. csoport) Argentína–Észak-Korea Kassai Viktor 1 : 0 26 559 2007. július 12. Olimpiai Stadion, Montréal egyik nyolcaddöntő Mexikó–Kongó Kassai Viktor 3 : 0 40 204
2009-ben Kassai Viktor játékvezető segítőjeként, Vámos Tibor partbíró és Bognár Tamás negyedik bíró társaságában, a Bahrein-Új-Zéland (0:0) világbajnoki osztályozón partbíróként szolgálta a labdarúgást.
2009-ben Nigériában rendezték az U17-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol megszokott, állandó társaival három mérkőzésen foglalkoztatták. Viktorral Európából egyedül szerepet kaptak a bronz mérkőzésen. Erős Gábor itt az 5. játékvezető volt.
A FIFA 2010. február 5-én kijelölte a (június 11.-július 11.) közötti dél-afrikai világbajnokságon közreműködő harminc játékvezetőt, akik között ott volt Kassai Viktor és két segítője, Erős Gábor és Vámos Tibor is. Európát 10 játékvezetői trió képviselte. Az érintettek március 2-6. között a Kanári-szigeteken vettek részt szemináriumon, ezt megelőzően február 26-án Zürichben orvosi vizsgálaton kellett megjelenniük. Az ellenőrző vizsgálatokon megfeleltek az elvárásoknak, így a FIFA Játékvezető Bizottsága delegálta az utazó keretbe.
A világbajnoki döntőhöz vezető úton Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB asszisztensként alkalmazta. Partbírói mérkőzéseinek száma világbajnokságon: 4. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma 2010. június 15. Ellis Park Stadion, Johannesburg selejtező (G. csoport) Brazília–Dél-Korea Kassai Viktor 2 : 1 54 331 2010. június 22. Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg selejtező (A. csoport) Uruguay–Mexikó Kassai Viktor 0 : 1 33 425 2010. június 26. Royal Bafokeng Stadion, Rustenburg egyik nyolcaddöntő Ghána–Amerika Kassai Viktor 1 : 2 34 976 2010. július 7. Moses Mabhida Stadion, Durban egyik elődöntő Spanyolország–Németország Kassai Viktor 1 : 0 60 960
Európa-bajnokság 2006-ban Portugáliában, partbíróként részese volt az U21-es utánpótlás Európa-bajnoki tornának. Kelet Európából egyedül vett reszt és egészen az elődöntőig maradhatott.
Olimpia A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornáján Pekingben a FIFA JB asszisztensi szolgáltra vette igénybe. Második számú asszisztens Vámos Tibor volt. Először működött magyar hármas olimpiai döntőben. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma 2008. augusztus 10. Központi Stadion, Sanghaj selejtező (A. csoport) Argentína–Ausztrália Kassai Viktor 1 : 0 38 182 2008. augusztus 23. Nemzeti Stadion, Peking döntő Nigéria–Argentína Kassai Viktor 0 : 1 89 102
Kupamérkőzés Több UEFA-kupa, Intertotó-kupa, Bajnokok Ligája és Öböl Kupa mérkőzésen nyújtott segítséget a vezető játékvezetőnek. Az UEFA Bajnokok-ligája döntőn Ring György volt a második számú asszisztens. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Játékvezető Eredmény Nézők száma 2011. május 28. Wembley Stadion, London döntő Barcelona–Manchester United Kassai Viktor 3 : 1 87 695
Sportvezetőként Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságánál oktatóként és vizsgabiztosként segíti a megyei játékvezetői tanfolyamok és a játékvezetők évközi felkészülésének sikerességét. A Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja.
Jelenleg a Komárom-Esztergom Megyei Játékvezetői Bizottság elnöke
Sikerei, díjai 2008-ban a Komárom–Esztergom megye legjobb játékvezetőjeként bronz fokozatú kitüntetést kapott. 2008-ban a Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat több évtizedes példamutató és kiemelkedő sport tevékenységének elismeréséül kitüntette. Természetesen mindezek mellett a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat az olimpia után mint olimpiai résztvevőt külön elismerésben részesítette. 2009-ben a legjobb asszisztens lett Magyarországon a Játékvezető Bizottság döntése értelmében. 2010-ben a HLSZ Kassai Viktorral és Ring Györggyel a legjobb magyar triónak járó díjjal jutalmazta. 2010-ben a világbajnokság után rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak nála. A felépülés után visszatért a pályára és 2011-ben már a Bajnokok Ligája fináléjában működött közre.
Politikai pályafutása 2014-2022: Esztergom 1. sz. települési egyéni választókerület (Szentgyörgymező) önkormányzati képviselője (Fidesz)
2019-2022: Esztergom alpolgármester (Fidesz)
2022-2026: országgyűlési képviselő (Fidesz)
Jegyzetek
Források
Erős Gábor adatbankja (focibiro.hu)
További információk
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgó-játékvezetők Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Esztergomiak Kategória:Magyarországi alpolgármesterek Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz)