Martin István magyar-francia balettművész, a Bordeaux-i balett tagja.

Pályafutása Martin István a Magyar Táncművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait, közben a szentpétervári Vaganova Balett Akadémia programjában is részt vett. Tanulmányai közben több előadásban is szerepelt a Magyar Nemzeti Balett együttesével, ahol többek között a Coppéliát, A hattyúk tavát, A diótörőt, a Bahcsiszeráji szökőkutat, valamint az On the Town (Seregi l.) című darabot adták elő. 1990-ben Mikhail Barisnyikov meghívására New Yorkban az „American Ballet Theatre” szólisták gyakorlatain vett részt egy hónapon át. 1991-ben fejezte be tanulmányait, és Markó Iván együtteséhez szerződött a Győri Baletthez. Itt több darabban is főszerepet táncol, úgymint Az angyal (Az élet peremén), Emlék a Fényről. 1992-ben egy Magyar Televízió egyik produkciójában (Echard mester prédikációi) szerepelt, majd 1993-ban Izraelben – vendégművészként – a Jeruzsálem fényeiben és a Sivatag vándorában. 1992-ben és 1993-ban a Bayreuthi Fesztivál során a Tannhäuserben is fellépett. 1993–1995 között a düsseldorfi operaház (Deutsche Oper am Rhein) balettegyüttesének félszólistája. A Bordeaux-i Nemzeti Opera Balettegyüttesének (Ballet de l’Opéra National de Bordeaux) 1995-től tagja. Táncos pályafutása mellett több darabot is koreografált; a „Destinées”-t (Sorsok) a Nizzai Operaháznak, majd 2002-ben a Formenterai Nyári Fesztiválra a „Baile Español”-t (Spanyol tánc). 2003-ban a Cári menyasszony című operának a koreográfusa, amit a Bordeaux-i operában és a párizsi Châtelet-ben mutattak be.

Színpadi szerepei

Hattyúk tava A diótörő Giselle A rosszul őrzött lány Goldberg-variációk Szentivánéji álom Tűzmadár József-legendája Violin conceto Tavaszi áldozat Don Quijote

Marko Polo Électra Petruska Danses Concertantes Coppélia Négy évszak A négy vérmérséklet A tékozló fiú Who cares Szerenád Before nightfall

Purcell pieces Trójai játékok Ikarusz Suite en blanc Continou Napoli Hydrogen Jukebox Háromszögletű kalap A fából faragott királyfi Rómeó és Júlia Menyegző

Rajmonda Messiás Sextet Valses Aunis Zatoichi Click-Pause-Silence Les Indomptés Csipkerózsika Parade

Legfőbb turnéi

Martin István. Magamról. – URL hozzáférés. A szerző engedélyével közzétett másolat!

Jegyzetek

Források IDDb adatlapja Martin István honlapja

Kategória:Magyar balett-táncosok Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek