A Bologna Football Club 1909 egy olasz labdarúgóklub Bologna városában. A csapatot 1909-ben alapították, becenevük Rossoblu, vagyis Piros-kékek, amit a piros és kék csíkos mezükről kaptak.
Története során hétszer (1925, 1929, 1936, 1937, 1939, 1941, 1964) hódították el az olasz bajnoki címet, így a Bologna a hatodik legsikeresebb klub a bajnokságban.
Története A csapatot az osztrák származású Emilio Arnstein alapította, aki a bécsi illetve a prágai egyetemen kezdett érdeklődni a labdarúgás iránt. Testvérével, már korábban megalapították a Black Star FC-t Ausztriában. A hivatalos alapítás 1903. október 3-án volt. Az első elnök a svájci Louis Rauch volt. Mezüket az angol Crystal Palace csapatától vették át.
1910. március 20-án játszották első mérkőzésüket, a szintén bolognai Virtus Bologna ellen. A meccs 9–1-es vereséget hozott. Az akkor játékosok: Koch, Chiara, Pessarelli, Bragaglia, Guido Della Valle, Nanni, Donati, Rauch, Bernabeu, Mezzano és Gradi.
Később többször is a továbbjutás közelébe került a csapat a bajnokságban, de kiugró eredményt nem tudtak elérni. Az első világháború miatti szünetet követően vált egyre sikeresebbé a Bologna.
Az 1920-as évek A háború után 1920-ban az elődöntőig jutottak. Egy évvel később már a bajnoki döntőig, ahol a Pro Vercelli ellen 2–1-es vereséget szenvedtek. 1922-ben a 3. helyet szerezték meg, így nem jutottak tovább. 1924-ben egészen az elődöntőig jutottak, ahol a Genoa ejtette ki őket. Ekkor került a csapathoz (az ifiből) Felice Gasperi aki 14 évig hűen szolgálta a csapatot. A védő 401 mérkőzést húzott le, mellyel a 7. legtöbbször pályára lépett labdarúgó a csapatban.
Egy évre rá megszerezték első bajnoki címüket. Az elődöntőben ismét a genovai csapattal találkoztak, ahol 2–1-es vereséget követően ugyanilyen arányú győzelmet arattak, majd további két mérkőzésen sem sikerült eldönteni a továbbjutást (előbb 2–2-t, majd 1–1-et játszottak) így az 5. összecsapásra maradt a döntés ahol már 2–0-ra nyertek. A döntőben magabiztos 6–0-s fölénnyel a Alba Roma fölött hódították el a címet. A csapat házi gólkirálya Angelo Schiavio volt aki pályafutása során a 10. legtöbb mérkőzést játszotta a Bolognában (358-at) és a legtöbb gólt lőtte (252-t).
Később többször is a győzelem közelébe került a csapat ám legközelebb nyerni az 1929-es idényben tudott. Akkor a Torinot legyőzvén érték el második bajnoki címüket.
Az 1930-as évek A bajnoki rendszer megváltozott, mivel már csak egy csoportot indítottak és nem volt bajnoki döntő, mint korábban. 1932-ben az ezüstérem megszerzésével a csapat kvalifikálta magát a Mitropa-kupába, amit végül meg is nyertek. Az elődöntőben az osztrák First Viennát verték meg, a másik ágon viszont mind a cseh Slavia Prahát mind az olasz Juventust diszkvalifikálták, így automatikusan a Bolognáé lett a trófea. Két évvel később ismét megnyerték a kupát.1935-ben a 6. helyen végeztek, így lemaradtak a kupaindulásról (az első 4 helyezett jutott ki).
1936-ban egy ponttal megelőzvén az Romát ismét bajnokok lettek. Egy évvel később egy másik római csapat, nevezetesen a Lazio előtt sikerült megvédeni címüket. Két évvel később az utolsó fordulóban 2–0-ra kikaptak a bronzérmes Ambrosianától (későbbi Inter), ám ígyis 4 ponttal a Torino előtt végeztek. Ettore Puricelli 19 góljával társgólkirály lett.
1940-ben az utolsó fordulóra maradt a döntés, mivel a Bologna 41 ponttal fogadta a 42 pontos Ambrosianát. A meccset a milánóiak nyerték 1–0-ra.
Ingadozás az első osztályban, majd fellendülés 1941-ben a klub ismét a csúcsra ért, történetük során hatodszor. A gólkirály is a csapatból került ki, Ettore Puricelli 22 gólt vállalt a 60-ból.
Ezt követően a második világháborúig majd az azt követő kihagyás után is elkezdtek visszacsúszni a tabellán. Az 50-es években kétszer is a kiesés szélére került a csapat ám mindkét alkalommal megúszták a másodosztályt.
1961-ben ismét Mitropa-kupát nyert a csapat. A döntőben a Slovan Nitra ellen 5–3-as összesítéssel nyertek. 1962-ben és 1963-ban mindkétszer a 4. helyen végeztek. Egy évvel később a két milánói csapattal vívtak nagy csatát a bajnoki címért. Az utolsó forduló után 54 ponttal álltak az élen, akárcsak az Inter (a Milan 51 pontot szerzett), így rájátszás következett, amit 2–0-ra megnyertek így a 7. bajnoki címüket is megszerezték. Két évvel később ezüstérmesek lettek, ezt követően nem sikerült a bajnoki cím közelébe kerülniük mindmáig.
1970-ben majd 1974-ben megnyerték az olasz kupát (előbbit csoportmérkőzésben nyerték meg, utóbbit a Palermo ellen tizenegyesekkel) .
Kiesés majd feljutás Az 1980-as évek elején a csapat nagy mélyrepülésbe kezdett. 1982-ben az első-, 1983-ban a másodosztályból estek ki. 1997-ig az első három osztály között ingáztak majd közel 10 évig ismét a Serie A tagja voltak. 1998-ban az Intertotó-kupát is megnyerték így indulhattak az UEFA-kupában, ahol egészen az elődöntőig jutottak.
2005-ben kiestek majd 2008-ban ismét feljutottak. Tavaly az utolsó fordulóban előzték meg a 17. Torinot így bennmaradtak. A csapat gólkirálya a 24 gólos Marco di Vaio lett.
Saputo-éra
2025. május 14-én a klub megnyerte harmadik olasz kupáját, miután a döntőben 1–0-ra legyőzte az AC Milant. Eredmények Hazai Olasz bajnokság – Serie A Bajnok (7): 1924–25, 1928–29, 1935–36, 1936–37, 1938–39, 1940–41, 1963–64
Olasz bajnokság – Serie B Bajnok (2): 1987–88, 1995–96
Olasz kupa – Coppa Italia Győztes (3): 1969–70, 1973–74, 2024-25
Nemzetközi
Intertotó-kupaGyőztes (1): 1998 Közép-európai kupaGyőztes (3): 1932, 1934, 1961Vásárvárosok kupája Elődöntős (1): 1968UEFA-kupa'Elődöntős (1): 1999
Stadion A Bologna stadionja a Stadio Renato Dall'ara 39 387 fő befogadására képes. Pályaméret: 105x68m
Körülbelül 20 éve hívják így a stadiont, az 1964-es scudettot nyert csapat elnökéről kapta a nevét. Előtte a háború előtt Stadio Littoriale volt a neve, még a háború után a Comunale nevet viselte.
Jelenlegi keret 2025. január 4. szerint.''
Ismertebb játékosok Francesco Antonioli Pietro Arcari Angelo Badini Emilio Badini Roberto Baggio Mauro Bellugi Stefano Bettarini Amedeo Biavati Jonathan Binotto Giacomo Bulgarelli Antonio Cabrini Vittorio Caporale Gino Cappello Carlo Ceresoli Cesarino Cervellati Giuseppe Della Valle Romano Fogli Davide Fontolan Carlo Furlanis Felice Gasperi Mario Gianni Franco Janich Federico Giunti Tomas Locatelli Roberto Mancini Enzo Maresca Giancarlo Marocchi Danilo Martelli Mario Montesanto William Negri Paolo Negro Michele Paramatti Ezio Pascutti Mirko Pavinato Eraldo Pecci Marino Perani Bernardo Perin Alberto Pozzi Gino Pivatelli Carlo Reguzzoni Tazio Roversi Raffaele Sansone Giuseppe Savoldi Angelo Schiavio Giuseppe Signori Stefano Torrisi Paride Tumburus Nicola Ventola Cristian Zaccardo Emiliano Moretti Vittorio Nicoletti Gerardo Ottani Massimo Paganin Gianluca Pagliuca Carlo Nervo Détári Lajos Julio Ricardo Cruz Humberto Maschio Luciano Siqueira de Oliveira (Eriberto) Geovani Silva Lima Luis Vinicio Ze Elias Francisco Fedullo Eraldo Monzeglio Hector Puricelli Michele Andreolo Helmut Haller Herbert Waas Nikolay Iliev Klas Ingesson Mohammed Kallon Igor Kolyvanov Igor Shalimov Igor Simutenkov Frane Matošić Hidetoshi Nakata Harald Nielsen Luis Oliveira Stéphane Demol Kubilay Türkyilmaz Theodoros Zagorakis Kennet Andersson Massimo Bonini
Elnökök, edzők
Jelenlegi elnök: Joey Saputo (2015 óta) A Bologna elnökeinek listája Louis Rauch1909–1910Pio Borghesani1910Emilio Arnstein1910Igino Bettini1936–1941Domenico Gori1910–1912Rodolfo Minelli1912–1919Cesare Medica1919–1921Angelo Sbarberi1921–1922Antonio Turri1922Ruggero Murè TE1923Enrico Masetti1923–1925Paolo Graziani1925–1928Gianni Bonaveri1928–1935Renato Dall'Ara1935–1964Luigi Goldoni1964–1968Raimondo Venturi1968–1970Filippo Montanari1970–1972Luciano Conti1972–1979Tommaso Fabbretti1979–1983Giuseppe Brizzi1983–1985Luigi Corioni1985–1991Piero Gnudi1991–1993Giuseppe Gazzoni Frascara1993–2002Renato Cipollini2002–2005Alfredo Cazzola2005–2008Francesca Menarini2008–2010 Sergio Porcedda2010Massimo Zanetti2010–2011Marco Pavignani2011Albano Guaraldi2011–2014Joe Tacopina2014–2015Joey Saputo2015–TE - Tiszteletbeli elnök
Jelenlegi edző: A Bologna edzőinek listája Hermann Felsner1920–1931 Lelovich Gyula1931–1932 Nagy József1932 Achille Gama1932–1933Technikai bizottság1933–1934 Kovács Lajos1934 Weisz Árpád1934–1938 Hermann Felsner1938–1942 Mario Montesanto1942–1943 Alexander Popovic1945–1946Technikai bizottság1946 Viola József1946–1947 Lelovich Gyula1947–1948 Tony Cargnelli1948–1949 Edmund Crawford1950–1951/ Raffaele Sansone1951 Giuseppe Galluzzi1951–1952 Lelovich Gyula1952 Giuseppe Viani1952–1956 Aldo Campatelli1956–1957 Ljubo Benčić1957 Sárosi György1957–1958 Alfredo Foni1958–1959 Federico Allasio1959–1961 Fulvio Bernardini1961–1965 Manlio Scopigno1965 Luis Carniglia1965–1968 Giuseppe Viani1968 Cesarino Cervellati1968–1969 Oronzo Pugliese1969 Edmondo Fabbri1969–1972 Oronzo Pugliese Cesarino Cervellati1972 Bruno Pesaola1972–1976 Gustavo Giagnoni1976–1977 Cesarino Cervellati1977 Bruno Pesaola1977–1979 Marino Perani1979 Cesarino Cervellati1979 Marino Perani1979–1980 Luigi Radice1980–1981 Tarcisio Burgnich1981–1982 Franco Liguori1982 Alfredo Magni1982 Paolo Carosi1982–1983 Cesarino Cervellati1983 Giancarlo Cadè1983–1984 Pietro Santin1984 Bruno Pace1984–1985 Carlo Mazzone1985–1986 Vincenzo Guerini1986–1987 Gian Battista Fabbri1987 Luigi Maifredi1987–1990 Francesco Scoglio1990 Luigi Radice1990–1991 Luigi Maifredi1991 Nedo Sonetti1991–1992 Eugenio Bersellini1992–1993 Aldo Cerantola1993 Romano Fogli1993 Alberto Zaccheroni1993 Edoardo Reja1993–1994 Renzo Ulivieri1994–1998 Carlo Mazzone1998–1999 Sergio Buso1999 Francesco Guidolin1999–2003 Carlo Mazzone2003–2005 Renzo Ulivieri2005 Andrea Mandorlini2005–2006 Renzo Ulivieri2006–2007 Luca Cecconi2007 Daniele Arrigoni2007–2008 Siniša Mihajlović2008–2009 Giuseppe Papadopulo2009 Franco Colomba2009–2010 Paolo Magnani2010 Alberto Malesani2010–2011 Pierpaolo Bisoli2011 Stefano Pioli2011–2014 Davide Ballardini2014 Diego López2014–2015 Delio Rossi2015 Roberto Donadoni2015 Roberto Donadoni2015–2018 Filippo Inzaghi2018–2019 Siniša Mihajlović2019–2022 Luca Vigiani2022 Thiago Motta2022–2024 Vincenzo Italiano2024–
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal
Kategória:Olasz labdarúgócsapatok Kategória:1909-ben alapított labdarúgócsapatok