Milánói Hercegség

A Milánói Hercegség egy államalakulat volt Észak-Itáliában 1395 és 1797 között. A hercegség területe, noha sokat változott az évszázadok során, nagyjából a mai Lombardia régió területét foglalta el. Fő központjai a névadó Milánó valamint Pavia volt. Parma a 16. században különvált és önálló hercegséget alapított.

Története

A hercegséget 1395-ben alapította Gian Galeazzo Visconti, Milánó ura. Halála után (1447) a város lakossága kikiáltotta a köztársaságot, annak ellenére, hogy Visconti törvényes utódja az orléans-i herceg lett volna. A köztársaság nem bizonyult időtállónak, az orléans-i hercegek sem tudtak érvényt szerezni követeléseiknek, így 1450-ben a város ura egy zsoldosvezér, Francesco Sforza lett, aki feleségül vette az utolsó Visconti-herceg törvénytelen leányát. Sforza kikiáltotta magát Milánó hercegének. 1454 áprilisában Milánó és Firenze megkötötték a lodi békét, augusztusban a Velencei Köztársaság bevonásával megalakították az Itáliai Liga nevű kölcsönös védelmi szövetséget, amelyhez 1455-ben a pápai állam és a Szicíliai Királyság is csatlakozott. Az aláírók elismerték Francesco Sforzát Milánó hercegének. A Liga fél évszázados stabilitást biztosított Itáliában.

1498-ban az orléans-i herceget XII. Lajos néven francia királlyá koronázták. Első rendelkezése az volt, hogy érvényt szerezzen apja követeléseinek és így 1499-ben lerohanta a hercegséget és elűzte korábbi szövetségesét, az uralkodó Ludovico Sforzát. A franciák 1513-ig maradtak a hercegségben, amikor a svájciak elűzték őket, trónra segítve Ludovico fiát, Massimilianót. A franciák azonban I. Ferenc vezetésével 1515-ben visszatértek és a marignanói csatában leverték Massimiliano seregeit, a herceget pedig börtönbe vetették. 1521-ben az spanyolok és a Német-római Birodalom segítségével sikerült ismét kiűzni a franciákat. Az uralkodói székbe Massimiliano öccse, II. Francesco Sforza került.

A franciák Pavia mellett 1525-ben elszenvedett döntő veresége után Észak-Itália a Német-római Birodalom és V. Károly császár befolyása alá került. Francesco csatlakozott a cognaci ligához, melyet Velence, Firenze és a pápai állam is támogatott, így a herceget a birodalmi seregek elűzték Milánóból, de sikerült megtartania befolyását néhány hercegségi város felett. A cambrai-i béke (1529) lezárta a háborút és visszaültette Francescót a hercegi trónra.

250px|bélyegkép|A hercegség legnagyobb kiterjedése, a Viscontik idején 250px|bélyegkép|A Milánói Hercegség 1796-ban

1535-ben Francesco utód nélkül halt meg. Úgy a német-római császár, mint a francia király igényt formált a hercegi koronára, ez újabb háborúkhoz vezetett. 1545-ben III. Pál pápa a törvénytelen fia, Pier Luigi Farnese számára létrehozta a Pármai Hercegséget, mely magába foglalta a Milánói Hercegségnek a Pó folyótól délre eső területeit. A hercegség végül V. Károly német-római császárnak (és spanyol királynak) fennhatósága alá került, aki ezt fiának, Fülöpnek, a jövendő spanyol királynak adományozta. Az 1559-es cateau-cambrésis-i béke elismerte a spanyolok fennhatóságát.

A hercegség a spanyol örökösödési háború végéig a spanyolok kezében maradt. A 18. század elején az osztrákok foglalták el, majd az 1714-es badeni békeszerződés elismerte fennhatóságukat a hercegség felett. Az osztrákokat 1796-ban Bonaparte tábornok űzte el. Az 1797-es Campo Formió-i békeszerződésben a Habsburg Birodalom lemondott a hercegségről, amely a Bonaparte Napóleon által létrehozott Ciszalpin Köztársaság része lett. Napóleon legyőzése után a bécsi kongresszus 1815. június 9-én ismét az osztrákoknak ítélte Milánót. A Milánói Hercegséget azonban nem állították helyre, hanem Velencével együtt az újonnan kreált csatlós államhoz, a Lombard–Velencei Királysághoz csatolták. Az 1859-es szárd–francia–osztrák háborúban a győztes Franciaország Lombardiát átadta a Szárd–Piemonti Királyságnak. 1861-ben az egyesült Olasz Királyságba olvasztották.

Uralkodók Neve UralkodásaMilánó hercegei Gian Galeazzo Visconti 1395–1402 Gian Maria Visconti 1402–1412 Filippo Maria Visconti 1412–1447 Köztársaság (1447–1450) (I.) Francesco Sforza 1450–1466 Galeazzo Maria Sforza 1466–1476 Gian Galeazzo Sforza 1476–1494 Ludovico Sforza 1494–1499 XII. Lajos francia király 1499–1500 Ludovico Sforza 1500 XII. Lajos francia király 1500–1512 Massimiliano Sforza 1512–1515 I. Ferenc francia király 1515–1521 II. Francesco Sforza 1521–1535 Spanyol uralom (1540–1706) II. Fülöp spanyol király 1540–1598 III. Fülöp spanyol király 1598–1621 IV. Fülöp spanyol király 1621–1665 II. Károly spanyol király 1665–1700 V. Fülöp spanyol király 1700–1706 Osztrák uralom (1706–1797) VI. Károly német-római császár 1706–1740 Mária Terézia 1740–1780 II. József német-római császár 1780–1790 II. Lipót német-római császár 1790–1792 II. Ferenc német-római császár 1792–1797 Ciszalpin Köztársaság (1797–1799) II. Ferenc német-római császár 1799–1800 Osztrák uralom 1799–1800 Átmeneti kormányzótanács 1800 Különleges kormányzótanács 1800 Különleges kormányzótanács végrehajtó testülete 1800–1802(Napóleoni) Itáliai Köztársaság Napoléon Bonaparte 1802–1805 Itáliai Királyság I. Napóleon 1805–1814 Eugène de Beauharnais 1805–1814

Források Fajth Tibor: Itália (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1980) Lindner László: Milánó és az északolasz tóvidék (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1972)

Fordítás

Kategória:Itália államai az olasz egyesítés előtt