Szenegál (francia: Sénégal; volof: Senegaal) hivatalos teljes nevén Szenegáli Köztársaság nyugat-afrikai ország, mely afrikai viszonylatban a kis országok közé tartozik; de Magyarországnál kicsit több mint kétszer nagyobb területtel rendelkezik. Az ország az Atlanti-óceán partján fekszik. Szomszédai északon Mauritánia, keleten Mali, délen Guinea és Bissau-Guinea, nyugaton Gambia, ami beékelődik az országba.

Az egykori Francia Nyugat-Afrika központi területe, amely a függetlenségét 1960-ban nyerte el. A súlyosan eladósodott, szegény országok közé sorolják, viszonylag alacsony emberi fejlettségi indexszel. A gyors népességnövekedés és az magas államadósság az 1980-as évektől kezdődően elszegényedéshez és növekvő társadalmi feszültségekhez vezetett a korábban virágzó Szenegálban, amit Casamance 1982 óta tartó függetlenedési kísérletei is tetéztek. Ennek eredményeként az ország egyre inkább a külföldi kölcsönöktől, valamint a fejlesztési segélyektől függött.

A történelem miatt a francia a hivatalos nyelv, de csak kevesen beszélik. Az országban több mint 30 nyelvet beszélnek, amelyek közül a volof a legszélesebb körben beszélt nyelv; a lakosság 80%-a beszéli első vagy második nyelvként és lingua francaként működik a francia mellett. A lakosság nagy része a tengerparton él, és a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban dolgozik. További más jelentős iparágak közé tartozik a bányászat, a turizmus és a szolgáltatások. Az ország nem rendelkezik jelentős természeti erőforrásokkal.

Etimológia Legjelentősebb folyójáról, a Szenegálról kapta a nevét, amely az ország északi határfolyója.

A Szenegál név a portugál nyelvből származik. Az egyik vélemény szerint a berber zenaga vagy szanhaja népnevekből ered.The Real Story Behind Senegal’s Name − The Culture Trip A másik elmélet a helyi lakossághoz köti a név eredetét: vagy az egyik törzsi vallás vízistenségéhez, Rog Szenéhez vagy pedig a volof nyelv szavából, a szunu gaal-ból eredezteti, amely annyit tesz csónak, kenu.

Földrajz bélyegkép|balra|180px|Szenegál domborzati térképe bélyegkép|balra|180px|Műholdas képe Domborzat Területének zöme szavannával borított síkság, amelyet délnyugaton mocsarak tarkítanak. Legmagasabb pontja: egy név nélküli magaslat, 2,8 km-re délkeletre Nepen Diakától, aminek magassága 648 m.

Természeti erőforrások: halászat, foszfát, vasérc.

Saint-Louis és Dakar között a tengerpart homokos, Dakartól délebbre mocsaras.

Vízrajz Négy folyó keresztezi az országot keletről nyugatra folyva: a Szenegál (1700 km) északon, a Saloum, a Gambia (750 km) és a Casamance (300 km) délen. Ezek a főbb folyói, ezeken kívül csak kisebb vagy időszakos vízfolyások vannak. Mindegyik nagyobb folyó az Atlanti-óceánba ömlik. A folyói kanyargósak, és széles deltában végződnek.

Egyetlen természetes tava a Guiers-tó, ami az északi országrészben található, a Cap Vert régiót ez látja el ivóvízzel.

A Szenegál folyón két duzzasztógát épült. Az egyik Diama közelében, 1987-ben, sótalanítási céllal, a másik 1988-ban, Manantali közelében, ami elektromos áramot termel.

A Saloum folyón csak időszakosan áramlik nagyobb mennyiségű víz, a kisebb szállítási időszakokban a tengervíz benyomul a folyó medrébe. Hasonló tengervíz beáramlás történik a Gambia folyón is. A Gambia csak kis részben folyik Szenegálon keresztül, nagyobb része Gambiában van.

A közel-keleti Holt-tengernél is sósabb, a sókedvelő baktériumok miatt pirosas vizű Retba-tó a Zöld-foki félszigettől északra, a fővárostól, Dakartól kb. 30 km-re északkeletre található.

Tengerpartjának hossza 531 km.

Éghajlat Szenegálban száraz trópusi éghajlat uralkodik. Júliustól októberig délről monszun érkezik az országba és esős évszakot okoz, a száraz évszak novembertől júniusig tart.

Észak-Szenegálban a passzátszél befolyásolja az időjárást. November és március között a harmattan nevezetű szél szárazságot hoz a Szaharából a területre.

Az évi középhőmérséklet áprilisban 40 °C, decemberben 17 °C. Az évi csapadékmennyiség 1500 mm és 500 mm között változik délről északra haladva. Dakarban 18–26 °C van januárban, míg júliusban 24–32 °C.

Növény- és állatvilág Háromféle növényzet jellemző: délen erdő, középen szavanna és északon sztyepp.

Szenegálban mintegy 400-féle termeszhangya él, ezek közül néhány faj a mezőgazdasági termelésben nagy pusztítást okoz. Ugyanakkor a termeszek a mélyebb talajból agyagot hoznak a felszínre, és a várak szellőzése oxigént juttat a mélyebb rétegekbe, ami növeli a talaj termékenységét. A termelők gyakran ültetnek növényeket a termeszvárak közelébe, mert ott általában nagyobb termés érhető el.

A termeszvárak helyenként 9 méter magasak, és 15 m mélységig nyúlnak le a talajba.

Nemzeti Parkok Az ország területének 11%-a természetvédelmi terület. Parc National des Oiseaux du Djoudj Parc National de la Langue de Barbarie Parc National du Delta du Saloum Niokolo-Koba Nemzeti Park (Parc National du Niokolo-Koba) a természeti világörökség része Dzsudzs Nemzeti Madárrezervátum a természeti világörökség része

Környezetvédelem

Veszélyforrások Erdőirtás; túlzott legeltetés; talajerózió; elsivatagosodás; időszakos szárazság; szezonális áradás, amikor az alacsonyan fekvő területeket elönti a víz; túlhalászás; gyenge környezetvédelmi törvények; orvvadászattal fenyegetett vadállományok.

Történelem

thumb|200px|Ősi megalit Kuntaur közelében

Szenegál területén az 1970-es években indultak meg az ásatások, s négy nagyobb, egymástól független, de egyidőben zajló kultúra nyomait tárták fel: kagylóhalmok kultúrája, fémkultúra, megalitkultúra, tumulus-kultúra. A helyi megalitkultúra érdekes párhuzamot sejtet az európaival.

Az ország mai területén élő népek a középkor elején fokozatosan tértek az iszlám hitre, az arabok hatására. Az ország a 14. században előbb a Ghánai Királysághoz, majd a Mali Birodalomhoz tartozott, amelynek királyi székhelye egy időben a mai állam fővárosa, Dakar volt.

Az első európai települések a 16. században létesültek Szenegál területén. A franciák 1659-ben alapították meg Saint-Louis városát, amely a rabszolga-kereskedelem egyik központja lett. 1677-ben holland telepesek érkeztek a vidékre. A tengerpartot ez idő tájt a franciák ellenőrizték.

Szenegál 1758–1779 és 1809-1816 között Nagy-Britannia gyarmata volt. 1883-ban a 4 tengerparti város lakossága francia polgárjogokat szerzett.

Szenegált 1904-ben Francia Nyugat-Afrikához csatolták, amelynek igazgatási központja lett. Szenegál 1958. november 25-től a Francia Közösség autonóm köztársasága, majd 1959. április 4-én csatlakozott a szomszédos Francia Szudánhoz, megalakítva a Mali Államszövetséget, amely 1960. június 20-án elnyerte teljes függetlenségét. Két hónappal később, augusztus 22-én Szenegál kivált, és kikiáltották a független Szenegáli Köztársaságot. Az első elnök Léopold Sédar Senghor lett. Az ő idejétől fogva Szenegál mindig is működő parlamentáris demokrácia volt. 1980-ban Senghor visszavonult, a hatalmát az általa kiválasztott Abdou Dioufnak adta át. Diouf idejében Szenegál jelentős nemzetközi szerepet játszott, aktívan részt vett a különböző békefenntartó műveletekben. Belpolitikája viszont időnként utcai zavargásokba torkollott. 1982 óta a déli Casamance tartományban szeparatista csoportok szórványosan összecsapnak a kormány csapataival.

A kölcsönös egymásra utaltság miatt Szenegál és Gambia 1982-ben megalakította a Szenegambiai Államszövetséget. Ennek keretében a két ország megőrizte teljes szuverenitását és önálló képviseletét a nemzetközi szervezetekben, viszont közösen intézték a védelmi, külügyi, közlekedési és távközlési ügyeket. Az államszövetség 1989-ben feloszlott.

A 2000-ben tartott elnökválasztáson Abdoulaye Wade ellenzéki jelölt legyőzte Dioufot. Ezt követte Szenegál történetében a második békés hatalomátadás és az első olyan, amelyben egyik párt a másiknak adta át a hatalmat. 2007. február 25-én Abdoulaye Wade-t újraválasztották.

Dél-Szenegálban az ún. Casamance régióban vagy másnéven Dzsolaföldön 1982 óta változó mértékű szeparatista konfliktus folyik,Database - Uppsala Conflict Data Program (UCDP) amely egy időben kiterjedt Gambia és Bissau-Guinea területére is.Senegal says troops overrun rebel camps in Casamance region (Africa News)Is the Curtain Dropping on Africa’s Oldest Conflict? Senegal’s Offensive in the Casamance Az évtizedek óta zajló villongásoknak már 5000 halottja van A kormány és a szeparatisták ugyan megállapodást kötöttek az autonómiáról, de ezt keményvonalas ellenállók nem fogadják el, továbbá a decentralizáció és önrendelkezés kialakítása nagyon vontatottan halad Szenegálban.

Államszervezet és közigazgatás

thumb|A Nemzetgyűlés (parlament) épülete Dakarban Szenegál köztársaság, elnöki rendszerrel; az elnököt 2016-tól öt évente választják.

Alkotmány, államforma

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás Kormány, Parlament, Bíróság

Közigazgatási beosztás jobbra|thumb|400px|Szenegál adminisztratív régiói és körzetei Az ország 14 régióra van felosztva,Statoids page on Senegal (noting that three new regions were split off on 10 September 2008). melyek a következők: Dakar Diourbel Fatick Kaffrine Kaolack Kédougou Kolda Louga Matam Saint-Louis Sédhiou Tambacounda Thiès Ziguinchor

Politikai pártok

Védelmi rendszer

Nemzeti jelképek Zászló

A zászló három függőleges és egyenlő sávból áll, ami zöld, arany és vörös színű. Zöld színnel, az arany szalag közepén egy ötágú csillag található.

A muszlimok számára a zöld a próféta zászlajának színe. A keresztények számára ez a remény szimbóluma. Az animisták számára ez a termékenység szimbóluma. Az arany a gazdagság jele, a munkát jelenti. Ez a szenegáli nemzet második célja. Az arany - sárga - ugyanakkor a művészetek és az irodalom színe; a szellem színe. A vörös emlékeztet a vér színére, az élet színére.

A csillag gyakori jel a fekete-afrikai szimbolikában. Öt ága van, hogy Szenegál megnyíljon öt kontinens felé. A mennyet és ezért a szellemi értékeket képviseli, különösen egy olyan nép körében, aki nem csak rizzsel és kenyérrel él. A zöld, különösképpen a Szenegáli Köztársaság Fiatal Függetlensége által kifejtett remény jelzése.

Címer jobbra|200px|Szenegál címere Szenegál címere egy függőlegesen osztott pajzs, amelynek bal oldala vörös színű, rajta egy sárga, ágaskodó oroszlánnal. A jobb oldala sárga színű, benne egy majomkenyérfa, valamint az alatt egy vízszintesen hullámos zöld sáv. A felső rész közepén zöld színű, ötágú csillag van. A pajzsot koszorú veszi körül, amelyet egy fehér színű szalag fog át. A szalagon az ország mottója olvasható: „Un Peuple, Un But, Un Foi” (Egy nép, egy cél, egy hűség).

Az oroszlán az észak-szudáni etnikai csoport gyakori szimbóluma, amelyhez a szenegáliak nagy része tartozik. A francia jelenlét előtt a hatalom szimbolikus állata volt. A király a király-oroszlán-napisten volt. Utána a szenegáli állam hivatalos állata lett. Katonai védelemre nagyjából a GDP 1,5%-át költik.

Népesség bélyegkép|jobbra|200px|Mamelles bélyegkép|jobbra|200px|Dakari városkép Általános adatok Népességnövekedés üteme: 2,4% (2017). A születéskor várható élettartam (2020): 63,2 év (férfiak: 61,1 év, nők: 65,4 év). 15 éves kor felettiek 57,7%-a tud írni és olvasni (2015).

Népességének változása

Legnépesebb települések

Dakar: a főváros és a legfontosabb kikötőváros Szenegálban. Az Atlanti-óceánba benyúló félszigeten helyezkedik el.

Nyelvi megoszlás

Az országban a hivatalos nyelv a francia. A legtöbb ember a saját etnikai nyelvét is beszéli, de az általánosan használt közvetítő nyelv a volof.National African Language Research Center, Wolof, Madison: University of Wisconsin Sokan beszélik a pulár, szerer, dzsola, mandinka nyelvet is.

Az angolt idegen nyelvként tanítják a középiskolákban és számos posztgraduális képzési programban.Oumar Moussa Djigo (2016. december 31.), "The Status of English and Other Languages in Senegal", The Warwick ELT,

Etnikai megoszlás