Az Obalno-kraška statisztikai régió (magyarul partmenti-karsztvidéki) Szlovénia 12 statisztikai régiójának egyike. Az ország déli részén található, nyugatról és délről az Adria illetve Olaszország, keletről a Primorsko-notranjska, északról pedig a Goriška statisztikai régió régió határolja. Központja, az ország legnagyobb kikötővárosa Koper. Területe 1044 km².

A régió jellemző adatainak szöveges leírása A régió az egyetlen Szlovéniában, ami tengerparttal rendelkezik. Ez a helyzete és szubmediterrán éghajlata kitűnő feltételeket nyújt a turizmus, valamint a közlekedés, illetve sajátos mezőgazdasági kultúrák számára.

2016-ban itt élt Szlovénia lakosságának 5%-a. A helyi lakosok körében itt volt a legnagyobb a külföldi állampolgárok aránya (9,7%), és innen költöztek a legtöbben külföldre (1%). Az első gyermeküket szülő nők átlagéletkora 29,9 év volt, 0,5 évvel magasabb, mint az országos átlag. A munkanélküliek aránya (11,8%) valamivel meghaladta az országos átlagot. A havi nettó átlagfizetés 1015 euró volt, 15 euróval elmaradva az országostól.

Az egy főre jutó GDP a második legmagasabb volt az országban (19.928 EUR) a központi régió után. A régióban 13855 vállalat működött, átlagosan 3,1 főt foglalkoztatva, ami a legalacsonyabb Szlovéniában.

2016-ban a régióban 2,4 millió turista-éjszakát számláltak, (41%-uk hazai, 59% külföldi), ami a legmagasabb szám a régiók között. A külföldiek között az olasz turisták aránya volt a legmagasabb (21%). Itt jutott egy főre a legtöbb kommunális hulladék (577 kg). A szennyvíz 95%-át megtisztították.Slovenske regije v številkah , SURS, 2014

A régió néhány fontos statisztikai adata Statisztikai adatok Statisztikai mutatók Terület, km², 2018-01-01 <div align=right>1044Népsűrűség, fő/km², 2016-07-01<div align="right">108 Lakosság száma, 2016-07-01 <div align="right">113 193Lakosság átlagos életkora, 2016-07-01<div align="right">44,1 Természetes szaporodás, 2016 <div align="right">- 43Természetes szaporodás ezer főre, 2016<div align="right">- 0,4 Általános iskolai tanulók száma, 2016/2017 <div align="right">87990-14 éves lakosok aránya, %, 2016-07-01<div align="right">13,8 Középiskolai tanulók száma, 2016/2017 <div align="right">338665 évnél idősebb lakosok aránya, %, 2016-07-01<div align="right">19,7 Egyetemi hallgatók, 2016/2017 <div align="right">3494Lakosság összes növekedése ezer főre, 2016<div align="right">4,0 Gazdaságilag aktív lakosok száma, 2016 <div align="right">45 850Képesítés nélküli vagy maximum általános iskolai iskolai végzettséggel rendelkező 15-64 éves lakosok aránya, %, 2016-01-01<div align="right">20,3 Foglalkoztatottak száma, 2016 <div align="right">45 04325-64 éves közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, %, 2016-01-01<div align="right">27,8 Regisztrált munkanélküliek száma, 2016 <div align="right">5119Regisztrált munkanélküliség aránya, %, 2016<div align="right">10,1 Havi átlagos bruttó bér, 2016 <div align="right">1 559,86Gazdaságilag aktív lakosság aránya, %, 2016<div align="right">60,4 Vállalkozások száma, 2016 <div align="right">13 855Kiadott lakásépítési engedélyek, 2016<div align="right">106 A régió GDP-je, millió euró, 2016 <div align="right">2256Egy főre jutó GDP, EUR, 2016<div align="right">19.928 Megművelt földterület, ha, 2016 <div align="right">15 058Elítéltek száma ezer főre, 2016<div align="right">3,2 Turista érkezések száma, 2016 <div align="right">785 793Személyautók száz főre, 2016-12-3<div align="right">57 Turistaéjszakák száma, 2016 <div align="right">2 384 693Kommunális feldolgozású szemét, kg/fő, 2016<div align="right">448 Forrás: Statistični urad Republike Slovenije, , Podatkovni portal SI STAT Forrás: Statistični urad Republike Slovenije, Slovenske statistične regije in občine v številkah

Gazdaság Szlovénia egyik legfejlettebb régiójának számít, a bruttó hazai terméket illetően a második helyen áll a tartományok rangsorában, aminek 15%-át az áruszállítás adja, köszönhetően főleg a koperi kikötőnek.

A lakosság foglalkoztatottsága a következőképpen alakul: 70,6%-a a népességnek a szolgáltatói iparban, 26,8%-a az iparban és 2,6%-a a mezőgazdaságban dolgozik.

Obalno-kraškának több kikötője is van, a koperin kívül jelentősebbek még az izolai valamint a portoroži. Az utóbbi városban található az ország három nemzetközi repülőterének egyike.

A régió jelentős turisztikai vonzerővel rendelkezik, főleg a tengerparti övezete. left|300px|thumb|Az Adria Kopernél

Községek a régió területén A statisztikai régió területén a következő községek (szlovénül občina) találhatók: Ankaran, Divača, Hrpelje-Kozina, Izola, Komen, Koper városi község, Piran és Sežana, ezekben 293 város és falu található.

Népesség Népessége 106 000 fő, amiből 47 539 lakos a régióközpontban, Koperben él.

A 2002-es népszámlálás szerint a régió vallási összetétele a következő volt: Római katolikus - 46,9% Ortodox - 30% Muszlim - 10,7% Ateista - 6,0% Evangélikus - 0,5% Más - 0,5%

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Szlovénia statisztikai régiói