A Napfivér, Holdnővér (eredeti cím: Fratello sole, sorella luna vagy Brother Sun, Sister Moon) 1972-ben bemutatott olasz–brit filmdráma Franco Zeffirelli rendezésében.
A film Assisi Szent Ferenc életének eseményein alapul.
A forgatókönyvírók egyike Lina Wertmüller olasz rendezőnő volt. A nemzetközi forgalmazásban bemutatott változatban Donovan dalai hallhatók, s az énekes személye megerősíti az 1960-as évek végének diák- és hippimozgalmaira vonatkozó rejtett utalásokat.Az ötlet elsőként nem Zeffirellinek jutott eszébe. Liliana Cavani már 1966-ban hasonló felfogásban filmesítette meg Ferenc életét Francesco d’Assisi című alkotásában. Cavanit Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma (1964) című filmje inspirálta, melyben a baloldali beállítottságú rendező Jézust lényegében mint forradalmárt ábrázolta. Az olasz rendezőnő egyébként 1989-ben újra feldolgozta a témát a Francesco című filmjében, ezúttal azonban mellőzte a jelenre vonatkozó túl direkt utalásokat. Amíg az 1966-os filmet érdekes kísérletként értékelték a kritikusok, és méltatták a főszereplő Lou Castel játékát, addig az 1989-es verzió fogadtatása hűvös volt, a címszereplő Mickey Rourke-ot sokan súlyos szereposztási tévedésnek tartották. Olaszországban 1972. március 3-án mutatták be a mozikban. A Napfivér, Holdnővért a közönség kedvezően fogadta, népszerűsége – főleg a fiatalok körében – a bemutató óta eltelt évtizedek ellenére is töretlen. A kritikai fogadtatás már kevésbé volt egyértelmű: számos kritikus szóvá tette, hogy Zeffirelli túlzottan idealizálva ábrázolja főszereplőjét, mintegy kiemeli abból a társadalmi-politikai közegből, amelyben élt és tevékenykedett, s ezáltal a jó szándék ellenére is egyoldalú képet alkot róla. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Ferenc életútján keresztül a rendező örök emberi értékeket emel piedesztálra, mint például az önzetlenség, a szerénység, az önfeláldozás, a segítőkészség, a természet szeretete, a pusztítás helyett az alkotás képessége és öröme. A mozifilm az Euro International Film (EIA) és a Vic Films Productions gyártásában készült.
Cselekmény
balra|bélyegkép|250px|A beteg Ferenc (Graham Faulkner)
Ferenc (Francesco) hazatér a háborúból. Szülei gondos ápolásban részesítik. A betegágyán fekvő fiú felidézi korábbi életének néhány meghatározó eseményét, így például első találkozását a szépséges Klárával. A lány élelmet vitt a folyópartra, az ott élő leprásoknak. A fiatalember elborzadva távozott, amikor meglátta a szerencsétlen embereket. Egy szép napon Ferenc madárcsicsergésre ébred. Bizonytalan mozdulatokkal ugyan, de felkel az ágyból, és követi a kismadarat, ki a háztetőre. Ettől kezdve egyre több időt tölt a szabadban, a virágok és az állatok között, gyönyörködik a természet szépségében. Sétái során elvetődik egy régi templom romjához is. Ferenc apja, Pietro di Bernardone textilkereskedő örül, hogy fia egyre jobb állapotban van, elvégre egy vagyont költött misékre, de lám, megérte! A fiatalember újra találkozik Klárával. A lány azt mondja neki, hogy az assisi polgárok bolondnak tartják Ferencet, mert madarakkal beszélget, pillangókat kerget és a virágokban gyönyörködik. Klára szerint viszont a fiú nem most bolond, hanem régebben, a háború előtt volt az. A közelben tartózkodó szülők örömmel szemlélik a fiatalok idilljét, úgy gondolják, ez volt valójában Ferenc legnagyobb baja: hiányzott neki egy asszony. Pietro szerint azonban esküvő előtt a fiatalembernek bele kell tanulnia az üzletbe, hogy egyszer majd apja helyére lépjen. Ferenc engedelmeskedik atyja akaratának, aki megmutatja neki azokat a kincseket, amelyeket a háború alatt szerzett, amikor csekély összegekért tudott nagy értékeket vásárolni. A fiatalember ellátogat apja egyik kelmefestő műhelyébe is. A látvány megdöbbenti: elfásult öregek, koravén fiatalok élnek és dolgoznak nyomorúságos körülmények között. A könnyeivel küszködő Ferenc egy járni is alig tudó öregembert kivezet a szabadba, a napfényre. A szülői házban Pietro magánkívül van, miután értesül arról, hogy ostoba fia sétálni vitte a munkásokat, akik egész nap nem csináltak semmit. Feleségét, a francia származású Picát hibáztatja, szerinte Ferencet az anyja rontotta el ezzel a franciásan finomkodó modorral. Az asszony hiába próbálja megbékíteni a férjét, hiába mondogatja, hogy egész Assisi irigyli őket, mert jámbor és jóravaló gyermekük van. A családi vita tetőpontján megérkezik a boldogan mosolygó Ferenc. Apja rátámad és alaposan elveri, Pica hiába próbálja megakadályozni ebben. Pietro kijelenti, hogy Ferenc nem viselkedhet többé úgy, mintha bolond lenne, s másnap velük kell jönnie a templomba is.
A másnapi misén Ferenc egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Végül nem tud uralkodni magán, és hangosan felkiált: „Ne!” Viselkedése nagy megdöbbenést vált ki, a fiatalember azonban észrevehetően megkönnyebbült. Ferenc rövidesen házuk ablakán hajigálja ki édesapja gyönyörű szöveteit, melyeket a járókelők természetesen boldogan szedegetnek össze. Az ifjú azt kiáltja, hogy meg kell szabadulni minden kincstől, mert azok nem tesznek boldoggá, az igazi kincsek a mennyben vannak. Az emberek csak nevetnek rajta, és örülnek, hogy pénz nélkül hozzájutottak az értékes kelmékhez. A felbőszült Pietro könyörtelenül elveri a fiát, Pica hasztalan zokog és könyörög Ferenc érdekében. Bernardone egyenesen a kormányzó elé vonszolja Ferencet, hogy igazságot követeljen. A kormányzó szerint az ügy Guido püspök hatáskörébe tartozik. A püspöknek egyáltalán nincs ínyére, hogy egy családi perpatvar miatt félbehagyja az ebédet, mikor alig várta már, hogy véget érjen a böjt. Szolgája azonban figyelmezteti, hogy az ügynek máris nagy a visszhangja, időközben rengetegen csatlakoztak a bősz apához. Guido végül megjelenik a sokaság előtt. Pietro előadja a sérelmét. Szerinte a fia meglopta őt, szétosztotta mindazt, amit ő kemény munka árán gyűjtött össze. A magántulajdon elleni vétség olyan cselekedet, amely a püspököt is érzékeny ponton érinti. Felforgatónak véli Ferencet, ám az ifjú azt feleli, ő csupán megvilágosodott. Méltatlannak érzi magát arra, hogy pap legyen, mindössze boldog szeretne lenni, a lelkét akarja megtalálni az Úr dicsőítésében és a természet szépségeinek csodálatában. A püspök által celebrált húsvéti szentmise alatt leveti az összes ruháját, s mindent visszaad apjának, a nevét is beleértve. A meztelen ifjúra Guido ráteríti a palástját, melyet Ferenc azonnal továbbad egy nincstelennek. Ő maga ruhátlanul indul el a város kapuja felé, hogy minden kötöttségtől megszabadulva új életet kezdjen.
jobbra|bélyegkép|250px|Klára (Judi Bowker)
Beköszönt a tél. A keresztes háborúból egy megfáradt lovag tér haza, Bernardo. A város fiataljai megünneplik a hős visszatérését. Bernardo régi barátja, Ferenc után érdeklődik. Van, aki erre azt feleli, hogy Ferenc megváltozott, mások szerint megbolondult, hiszen jelenleg épp azon munkálkodik, hogy egymaga építse újjá a Szent Damján-kápolnát. Bernardo kérdésére kiderül, hogy senki nem látogatta meg Ferencet, aki pedig valaha a legjobb barátjuk volt. A többiek azzal védekeznek, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy kapcsolatot tartsanak Ferenccel. Bernardo felkeresi őt. Ferenc és néhány szerencsétlen ember nyomorúságos körülmények között ugyan, mégis boldogan építik a templomot, kitartó munkával rakosgatják egymásra a köveket. Bernardo felajánlja segítségét, hogy Ferenc visszatérhessen Assisibe, de az ifjú nem akar a régi módon élni. Bernardo megérzi, hogy barátjában fontos és magasztos átalakulás megy végbe. Csatlakozik hozzá. Hamarosan két barátjuk érkezik, Silvestro és Giacondo, hogy legalább Bernardót megpróbálják hazatérésre bírni. Azzal csábítják, hogy ő adhatná át Assisi kulcsait a városba látogató Ottó császárnak. Bernardót nem érdekli az ajánlat, szerinte nincs mit mondania a császárnak. Ferenc nem ért vele egyet, szerinte nagyon is lenne mit mondani egy uralkodónak: dobja a jogarát a sárba, vesse az ékszereit a folyóba, ne nézze tétlenül alattvalói nélkülözéseit. Silvestro megijed e szavaktól, most már esze ágában sincs Bernardót magával vinni. Giacondo azonban úgy gondolja, Ferencnek igaza van. Elzavarja Silvestrót. Később ő is visszaindulna Assisibe, ekkor azonban meglát a fal tövében egy didergő alakot. Odamegy hozzá, és ráteríti prémkabátját. Aztán úgy dönt, hogy ő is Ferenccel marad. Ottó császár fényes ünnepség keretében vonul be Assisibe. Az előkelőségek között ott van Silvestro is. Váratlanul mindent maga mögött hagyva a császár elé szalad, s pontosan azokat a szavakat kiáltja felé, melyeket Ferenctől hallott. A testőrök elzavarják, ő pedig boldogan szalad a San Damiano felé.
A püspök és a kormányzó között vita bontakozik ki Ferencről és követőiről. Guido szerint nem bűn, ha néhányan úgy döntenek, hogy helyreállítanak egy romos templomot, és olyan szegénységben fognak élni, mint Jézus és az apostolok. A ferencesek a városba jönnek, hogy élelmet kolduljanak. Mindenhol kigúnyolják és megdobálják őket, ám a kéregetők megbocsátó derűvel fogadják a megpróbáltatásokat is. Ferenc elmegy szülei házához is, a zsaluk azonban zárva maradnak. Giacondo a szakadó esőben bevallja, hogy zokszó nélkül képes elviselni minden megpróbáltatást, egyedül a szerelem érzéséről nem képes lemondani. Ferenc azt feleli, nem is kell, hiszen ők nem papok, nem tettek szüzességi fogadalmat. Ha Giacondo úgy érzi, nem tud szerelem nélkül élni, menjen, házasodjon meg és sokasodjon. Isten is ezt akarná, hiszen kihalna az emberiség, ha mindenki megfosztaná magát a szerelem élményétől. Giacondo ekkor döbben rá Ferenc bölcsességére. Barátja előre tudta, hogy ez fog történni, ezért nem is vágott tonzúrát Giacondo hajába. Ferenc egyvalakitől kap elemózsiát a városban: Klára nyújt át neki egy cipót. Egy szép napon a lány azzal a szándékkal keresi fel, hogy ő is csatlakozni szeretne hozzájuk. Egy vízesés mellett levágják a haját, és ezzel a szimbolikus cselekedettel Klára szintén a rend tagja lett.