A Harley-Davidson Motor Company amerikai motorkerékpár-gyártó cég, amelyet William S. Harley és a Davidson fivérek alapítottak 1903-ban. A legendás márka egyedien átalakított limitált modelljeiről és nagy teljesítményű, szériagyártású motorjairól lett híres.
Története Sufniból Indult Óramutató járásával egyező irányban a bal felső sarokban: William S. Harley, William A. Davidson, Walter C. Davidson, Arthur Davidson|bélyeg|bal
A prototípus még egy 10,2 köbinches (167,15 köbcentiméteres) motorral készült, de már a készülő járművek „lelke” az úgynevezett F-hengeres 24,74 köbinches (405,41 köbcentiméteres) hengerűrtartalmú szívómotor mindössze 2-3 lóerős teljesítményű volt. A motort be kellett pedálozni, a hátsó kereket pedig szíjáttétellel hajtották. Egy 1904 elejéről származó, Number One feliratot viselő motorral, s 1905-ben gyártott vázzal szerelt gépezet ma is látható a cég milwaukee-i, az egykori Chestnut Streeten (később Juneau Avenue-re keresztelték át) álló központjában. 1906-ban itt építették fel a Harley-Davidson első gyárépületét. A járművek első eladásra szánt példányait még nem itt, hanem a Davidson család telkén, egy 13 m² alapterületű fészerben készültek. A bódé ajtaján 1903-ban már a Harley-Davidson Motor Company felirat díszelgett. Abban az évben három járművet sikerült eladásra elkészíteni. Az első gépeket feketére festették, aranyszínű festékkel csíkozták, vörös és arany betűkkel került fel a másfél gallonos (5,7 literes) üzemanyagtartály oldalára a Harley-Davidson felirat. A színezésről a Davidson testvérek (és Arthuron kívül a cégbe fokozatosan belépett Walter és William A.) nagynénje, Janet gondoskodott. Az első vásárlók egyike, az egykori iskolatárs Henry Meyer, az első Harley-Davidson-márkakereskedő pedig C. H. Lang volt. 1904-ben típusazonosító számmal is ellátták a motorokat, abban az évben a Model 0-sok készültek. 1905-ben a vállalkozás már kezdett komollyá válni. Öt motor készült az eredetinek immár duplájára növelt területű fészerben. Walter C. Davidson minden idejét az immár egy teljes munkaidős alkalmazottakat foglalkoztató cég irányítására szenteli. 1905. július 4-én egy Harley-Davidsonnal (amely 64 km/h sebességre volt képes) Chicagóban megnyertek egy 15 mérföldes versenyt 19 perc 2 másodperces eredménnyel. Ez a siker is hozzájárult a márka ismertté válásához.
A szimbolikus V bélyegkép|egy 1907-es modell A gyártás kinőtte a család sufniját, ezért 1906-ban a Chestnut Streeten megalapították az első saját üzemet. Abban az esztendőben már hat teljes munkaidős munkást foglalkoztató üzemben évi közel 50 járművet tudtak készíteni. Megjelent a cég első katalógusa, amelyben a 26,8 köbhüvelykes (438,71 köbcentiméteres) lökettérfogatúra növelt motorú Model 2-es a Silent Grey Felow (a nevét Csendes Szürke Társnak szokták fordítani) szerepelt. Az elnevezést onnan kapta, hogy a kipufogó zaját ekkor már tompították, a motoroknál pedig a fekete mellett megjelent a választható szürke szín is. 1907. szeptember 17-én hivatalosan is bejegyezték a Harley-Davidson Motor Company részvénytársaságot. A zárt cég elnöke Walter C. Davidson, a helyettes és műszaki igazgató William A. Davidson, a titkár és az általános értékesítési igazgató Arthur Davidson, a főmérnök és a kincstárnok William S. Harley lett. A Model 3-as motor kezdte a valódi motorkerékpár formáját ölteni, megjelent a rugózott első villa. Ebben az évben 150 jármű készült. A rendőrség Detroitban szolgálatba állított egyet. A cég ekkor megépítette egy V elrendezésű, egymással 45°-os szöget bezáró, kéthengeres motor prototípusát. A sorozatgyártásra még 1909-ig várni kellett. Az eredeti egyhengerest 30,16 köbhüvelykes (494,23 köbcentis) hengerűrtartalmúra növelve gyártásban maradt, és mellette megjelent a Model 5 V-Twin a 49,48 köbhüvelykes (810 köbcentis) lökettérfogattal. A kipufogószelepek viszont nem voltak megbízhatóak, ezért 1910-ben a V-motor el is tűnt. A probléma kiküszöbölése után a V-Twin motor 1911-ben került vissza a gyártásba, s máig ott is maradt. Máig használatos az 1910-ből származó Bar & Shield (Sáv és Pajzs) embléma, amelyet a cég védjegyeként a következő évben az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala be is jegyzett.
A Rajongó A gépek ettől kezdve fokozatosan erősödtek. Megjelent a szíj helyett a lánchajtás 1912-ben, valamint a 61 köbhüvelykes (999,61 köbcentis) V-motor, 1913-ban pedig a 35 köbhüvelykes (573,55 köbcentis) F-motor, ugyanebben az éven a cég hivatalos versenycsapatot alakított ki. 1914-ben a pedálok helyére berúgókar került, és néhány modellre lábtartót is szereltek. 1915-ben a kéthengeres motorok háromsebességes áttételváltót kaptak, ezáltal gyorsabbak lettek. Megjelent a mechanikus hajtású olajszivattyú és bevezették az elektromos világítást is. Ez volt az utolsó év, amikor számozták a modelléveket, 1916-ban a Model B és C, a kéthengeresek Model E és F valamint J jelzéssel jelentek meg. Ezek az utcai motorok, de ott voltak még az S, R, T jelzésű verseny motorok is. A Harley-Davidson igazán erőre kapott, negyedévenkénti rendszerességgel (angol és spanyol nyelven) megjelentetette a The Enthusiast (A Rajongó) című motoros magazint, amelyben a kereskedőket és a vásárlókat tájékoztatták a technikai újdonságokról.
A legnagyobb a kerékpár|bélyegkép A mexikói határon Pancho Villával folytatott csatározások során bebizonyosodott, hogy a motorok katonailag is hasznosíthatók. Az első világháború folyamán a cég mintegy 20 000 járművet gyártott a katonaságnak. (Mivel Európába nem lehetett exportálni őket, a cég 1921-ig kerékpárokat is gyártott). 1918-ban befejezték az F-hengerű egyhengerest. Ugyanekkor megjelent a váz hosszába beépített kéthengeres, fekvőhengeres motor, amely a 35,64 köbhüvelykes (584,03 köbcentis) lökettérfogatú Model W. Ám ez a modell nem aratott nagy sikert, ezért 1923-ban befejezték a gyártását. 1920-ra 27 000-28 000 motorkerékpárt előállítva a világ legnagyobb gyártójává vált. Több mint 2000 viszonteladó forgalmazta a motorokat 67 országban. Néhány év szünet után visszatért az F-egyhengeres, de 37 köbhüvelykes (606,32 köbcentis) változatban. Igaz a következő évben már nem is gyártották. A Model FD és JD néven 73,20 köbhüvelykes (1200 köbcentis) V-motorokkal szerelték fel az új gépeket. A JD 1930-ig a vezető modell marad. 1925-ben vezették be minden modellen a cseppalakú tankot. A Model W sikertelenségének ellensúlyozására a cég lapos hengerfejes motorok gyártásba fogott. A 344,13 köbcentis A, AA illetve B, BA modellek oldalt, illetve az utóbbiak felülszerelt változatban is kaphatóak voltak. Az ebből a sorozatból kifejlesztett sportgépek a sajátos kipufogó hangja miatt a Peashooter (Borsópuska) becenevet kapták.
”Becézett” motorok bélyeg|bal|egy 1931-es modell
1930-ban megjelent a 73,20 köbhüvelykes Model V gyártása, s ezzel elkezdődött a legendás valamilyen becenévvel illetett motorok sorozatgyàrtása. Ez az erőforrás a híres Flathead (Laposfejű), amelynek variációit 1973-ig szerelték be a Sevi-Car modellekbe. Bár a nagy gazdasági világválság a Harley-Davidsont is alaposan megtépázta, de talpon tudott maradni. Összes hazai vetélytársa közül erre egyedül csak az Indian volt képes. A cég nagy dobásának bizonyult a Model G Servi-Car megalkotása. A háromkerekű gép ettől kezdve négy évtizeden át a legnépszerűbb szállító és rendőrségi eszköz maradt az Amerikai Egyesült Államokban, de ennek ellenére a cég 1933-ban is vegetált, a termelés az 1910-es szintre esett vissza.
A Frontharcos bélyegkép|egy katonai Harley-Davidson 1935-ben megjelent a Model V számára a 80 köbhüvelykes (1310,96 köbcentis) motorváltozat, és eltűnnek az egyhengeresek. A világválságból való kilábalás biztos jeleként már készen állt a 61 köbhüvelykes Knucklehead (Ökölfejű) motor terve, amelyet az 1936-os E-sorozat modelljeibe építettek be. Újratervezték a lapos hengerfejes motorokat, így beindult a 45 köbinches W, és a 73,20 és a 80 köbhüvelykes U jelzetű sorozatok gyártása. A WL modell lett az alapja a katonai WLA típusnak. A második világháború alatt is használták őket. Az 1941-es Pearl Harbor elleni japán támadást követően a cég majdnem teljes termelése a szövetséges haderőket szolgálta ki. A háború végéig 88 000-90 000 darab WLA és WLC modellt készítettek. Katonai járművek voltak még az XA és U sorozatok is. 1942-ben, 66 éves korában elhunyt a Harley-Davidson első elnöke, Walter C. Davidson. 1943-ban, 66 éves korában hunyt el a másik névadó, William S. Harley is.
Újra egy hengerrel A háborút követően újult erővel indult be a gyártmányfejlesztés. A Harley-Davidson a Model S „személyében” kétütemű gépeket kezdett el gyártani. A 125 köbcentis, léghűtéses, egyhengeres, az eredetileg német DKW gyártási joga visszakerült Amerikába, és 1947-ben megjelent a választékban. Ugyanebben az évben a Knucklehead ideje lejárt. 1948-ban a helyét a 73,20 köbhüvelykes Panhead (Fazékfej) vette át az E és F jelzetű modellekben. 1949-ben a friss sorozatok hidraulikus lengéscsillapító első villát kaptak, Hydra Glide elnevezéssel, mivel a hidraulikus megoldás révén szinte suhantak az úton. A sikert nem sokáig élvezhette Atrhur Davidson, mivel 1950 decemberében autóbalesetben elhunyt. A könnyűsúlyú motorok előfutára a 125 köbcentis Model S, de ezzel a hengerűrtartalommal 1952-ben befejezték a gyártását, és megjelent a 45 köbhüvelykes (737,42 köbcentis) motorral felszerelt Model K. Ez a motor a gyors és könnyű brit importmotorok kihívására adott válasz volt.
Sportosabban A cég éppen az 50. születésnapját ünnepelte, amikor legnagyobb riválisa, az Indian 1953-ban kivonult a piacról. Így hosszú időre a Harley-Davidson maradt a amerikai piac legjelentősebb gyártója. A születésnapot új embléma megalkotásával is emlékezetessé tették, amely egy V betűt formázott (a nevezetes kéthengerest megjelenítve) és a „Harley-Davidson, 50 év amerikai gyártmány” feliratot viselte. Az embléma hivatalosan az 1954-es modellév motorjainak a sárvédőjét díszítette. 1953-ban jelent meg a Model S nagyobb 125 köbcentis lökettérfogatú verziója a Model ST. A Model S ezzel ki is került a választékból, hogy 1954-ben Hummer (Zümmögő) néven térjen oda vissza. A Sportster elődei sorában a K sorozatot a KH váltotta fel, amely nem sokáig szerepelt a kínálatban, azzal együtt, hogy 1956 májusában a The Enthusiast címlapján Elvis Presley szerepelt egy KH sportmodell nyergében. 1957-re már a múlté lett a KH, hogy átadja a helyét a Model XL-nek, azaz a Sportsternek. Ezzel új legenda született.
Versenykényszer 1949-ben megjelent a Hydra Glide modellek továbbfejlesztett változata a Duo Glide-ok, amelyek hátsó hidraulikus felfüggesztéssel is rendelkeztek. Ezzel a cég egyeduralkodóvá vált a nagy teljesítményű túragépek piacán az Egyesült Államokban. Az 1950-es években jöttek létre a modellekre (a V-Rod kivételével) a máig jellemző formák. 1959-ben jelentek meg a vetélytársnak számító japán termékek az amerikai piacon, a Harley-Davidson éppen abban az évben fejezte be a Model S gyártását, amikor a Honda megjelent az ő 50 köbcentisével. Válaszul az amerikaiak megalkották az első, s addig egyetlen igazi Harley-Davidson robogót, a Toppert (Fickó). A könnyű gépek gyártási bázisa az olasz Aermacchi cég lett, megvették a részvényeinek többségét. A Model ST-t megújította Model BT Super 10 néven. Az Aermacchival való együttműködés során, 1961-ben jelent meg nagy választékban az egyhengeres, fekvőhengeres, 250 köbcentis, négyütemű Sprint. A Sprintet 1974-ig gyártották, és ez volt a legsikeresebb kis-kategóriás gép az Államokban. 1962-ben a cég újabb vásárlást hajtott végre, mert felismerte az üvegszálas elemek hasznosságát a motorkerékpár-gyártásban. Megvette a wisconsini Tomahawk Boat Company részvényeinek 60 százalékát, majd 1963-ban divízióként csatolták a Harley-Davidson szervezetéhez a hajógyárat. A Model B sorozaton belül 1962-ben a 165 köbcentisek gyártását kifuttatták, de feltűnnek a 175 köbcentis gépek, ez utóbbi Pacer (Futár) és Scat (Sipirc) néven futottak tovább.
Duo és Electra bélyegkép|az Electra Glide