Szilágyi László (Budapest, 1960. október 10. –) Finnországban élő magyar fotóművész.

Élete Budapesten járta iskoláit is az általánostól a középiskoláig. Az általános iskolában Csáji Attila festőművész – akkor még rajztanárként – szerettette meg vele a képzőművészetet. A fotózással 10 – 11 évesen ismerkedett meg egy – az édesapjától kapott – boxgépen keresztül. A képszerkesztés alapjait a szomszédjában lakó operatőrtől, Füredi Vilmostól tanulta, majd egy véletlen folytán megismerkedett Budapest egyik legpatinásabb fotóstudiójának tulajdonosaival, Szipál Margittal és férjével Szeghő Józseffel.szipalfoto.hu Náluk figyelte meg a stúdiófotózás fortélyait, és Margit nénitől a „portrézás” varázsát is elleshette.

1989-ben a rendszerváltozás előestéjén családjával Finnországba költözött, ahol azóta is él és alkot. 1999-ben megkapja a finn állampolgárságot. 2009-től 2012-ig négy éven keresztül a finnországi Karkkila nevű kisváros felnőttoktatási intézményében tanítja a fotózás technikáját, illetve a képszerkesztés fiziológiai-pszichológia alapjait, szimbolikát.

Jelentősebb kiállításai Tájképek– Tervalammen kartano Vihti, Finnország, 2000 Portrék – Tervalammen kartano Vihti, Finnország, 2001 Képek Thaiföld florájáról és faunájáról – Tervalammen kartano Vihti, Finnország, 2002 Emberek a nagyvilágban – Helsinki főkönyvtár, Helsinki, Finnország, 2003 Útközben – Millenáris Park Budapest, Magyarország, 2004 Emberek a nagyvilágban – Állandó kiállítás Ridasjärvi, Finnország, 2004 Keresztül Európán – Arbatets múzeum, Norrköping Svédország, 2004 Keresztül Európán SMOSZ 30Year Stockholm, Svédország, 2004 Ausztrália – Tervalammen kartano Vihti, Finnország, 2005 Alkonyattól pirkadatig – Stude främjandet Linköping, Svédország, 2005 Képek innen onnan a XXI. századi Kárpátmedencéből – ProArt Galéria Gyergyószentmiklós, Erdély, Románia, 2005 Gyergyói cigányok – Közös vándorkiállítás Kárpáti Zoltán, Budapest, Magyarország, 2007 Emberek a világban; Más kultúrák népei – JHL instituutti, Rasepori, Finnország, 2011 Az utcán a téren; ellesett pillanatok – Balassi-intézet Helsinki, Finland 2013 Jártunk északon, hol éjjel nap sütött –  Branislav Nusic könyvtár Törökkanizsa, Serbia, 2014

Források

További információk Hivatalos weblap

Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar emigránsok Finnországban