A Gőbölyös Soma-díj a tényfeltáró újságírásban kiemelkedőt alkotó, 37 évnél fiatalabb újságírók elismerésére a Gőbölyös József "Soma" Alapítvány által alapított díj (2015-től a felső korhatárt eltörölték). A díj névadója Gőbölyös József tényfeltáró újságíró. A díjat, amely ma már a Transparency-Soma nevet viseli, 2016-tól a Transparency International Magyarország Alapítvány adja át.
Névadója Gőbölyös József (Budapest, 1964. január 11.– Budapest, 2000. augusztus 27.), illetve ahogy kollégái és barátai szólították "Soma", vérbeli tényfeltáró újságíró volt. Elsősorban a Magyar Rádiónak és a HVG-nek dolgozott. 2000 augusztusában, 37 évesen, gyógyíthatatlan betegségben halt meg. A Gőbölyös József SOMA Alapítványt 2001-ben hozták létre barátai. A kezdeményezés célja: támogatni azt a műfajt, melyben Soma munkájában a legaktívabb volt, a tényfeltáró újságírást.
Jelölt lehet Tényfeltáró, valamely magyarországi társadalmi, illetve gazdasági visszásságra fényt derítő, 6-100 ezer leütés terjedelmű, megjelent vagy még publikálatlan írás szerzője. Jelölt csak olyan személy lehet, aki a következő díjkiosztás időpontjáig nem tölti be 37. életévét (2015-től a felső korhatárt eltörölték).
Összege, átadása A díj összege 1 millió forint. Minden év január 11-én, Soma születésnapján adják át.
Díjazottak
2025 Bábel Vilmos, a 444.hu újságírójaA 444.hu újságírója nyerte a 2025. évi Transparency-Soma Díjat , transparency.hu, 2026. január 12.. A díjnyertes hatrészes cikksorozatKollégánk, Bábel Vilmos kapta meg a 2025-ös Transparency–Soma-díjat, 444.hu, 2026. január 12. a Szőlő utcai javítóintézetben történt, a nevelt fiatalokkal szembeni visszaélések kapcsán végzett részletes tényfeltáró munkát. A díjazott újságíró munkája rávilágít, hogy a sokáig büntetlenül maradt káros működést az egykori igazgató közel másfél évtizeden át folytathatta az intézmény élén, visszaélve a ráruházott hatalommal.
2024 A díjat megosztva kapta Jandó Zoltán, a g7.hu újságírója, valamint Pethő András és Panyi Szabolcs, a Direkt36.hu újságíróiA G7.hu és a Direkt36 újságírói nyerték a 2024. évi Transparency-Soma Díjat, transparency.hu, 2025. január 10.. Jandó Zoltán nyertes cikksorozatábanEgy rejtélyes magyar vállalkozó papíron tizenötször gazdagabb Mészáros Lőrincnél, g7.hu, 2024. augusztus 29.Hogyan kerülhet egy címeres papírra több ezer milliárd forint, ha nem is létezik a pénz?, g7.hu, 2024. szeptember 6.Magyarországi nyugdíjas kezeli egy brazil gyártulajdonos kamu dollár milliárdjait, g7.hu, 2024. november 5. egy rejtélyes magyar vállalkozó tőkeemelési kísérletét mutatta be, melynek során mintegy 13,5 ezer milliárd forintnyi értékben próbáltak meg hamis brazil államkötvények segítségével feltőkésíteni több céget. A kétes pénzügyi művelet a cégbíróság szűrőjén is keresztül ment, és ha végül sikerrel járt volna, a vállalkozót egy csapásra Magyarország messze leggazdagabb emberévé tehette volna, sőt a világ leggazdagabb 40 embere közé került volna. A cikksorozat megjelenése után mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mind pedig a cégbíróság eljárást indított, aminek a hatására a tőkeemelésről szóló dokumentumokat megsemmisítették, és az ügyletet ezáltal érvénytelenítették, de a szabályozási és ellenőrzési környezet továbbra sem zárta le az utat a hasonló pénzügyi manőverek előtt. Pethő András és Panyi Szabolcs díjnyertes cikkükbenTitkosszolgálati belharc lett abból, hogy megfigyelték az Orbán veje után vizsgálódó EU-s nyomozókat, telex.hu, 2024. december 6. egy 2018-ban lezajlott, a magyar titkosszolgálati szervezeteket érintő politikai konfliktus hátterét tárták fel. A cikk részletesen bemutatja, hogy az akkor Lázár János irányítása alá tartozó Információs Hivatalban bevett gyakorlat volt az úgynevezett „fehérpapíros ügyek” alkalmazása, azaz a hivatalos eljárást megkerülve nem dokumentált eljárások és megfigyelések indítása, többek között a Magyarországra érkező OLAF-ellenőrökkel szemben, akik akkor a Tiborcz István nevéhez köthető Elios-ügyben vizsgálódtak az országban. A cikk továbbá betekintést nyújtott egy 2018 nyarán történt razziába is, amely során az Információs Hivatalban egy mintegy harmincfős, a Belügyminisztérium alá tartozó különböző szervektől érkezett különítmény kezdett el vizsgálódni. A hivatalos indoklás szerint a IH-ban folyó hírszerzés politikai felügyeletét akkoriban átvevő Szijjártó Péter teljes átvilágítást rendelt el évekre visszamenőleg, azonban az újságírók értesülései szerint a razzia során a belügyes csapat általános ellenőrzés helyett valójában azzal a konkrét célkitűzéssel érkezett, hogy azokat az IH-ban keletkezett iratokat kutassa fel, amelyek kormányközeli gazdasági szereplők – köztük az Orbán család egyes tagjai – gazdasági ügyeivel voltak kapcsolatosak. A cikk anonim forrásai szerint az akciót Orbán Viktor környezetéből kezdeményezhették annak kiderítésére, hogy milyen információkat gyűjtött be az IH a miniszterelnök családtagjainak üzleti tevékenységéről, továbbá hogy milyen egyéb tevékenységet végzett a hírszerzési szervezet Lázár János vezetése alatt.
2023 Wirth Zsuzsanna és Marton Kamilla a Direkt36.hu újságírói, akik több részes cikksorozatukbanSzörnyű fertőzésekben halnak meg kórházi betegek ezrei. A kormány segítség helyett azon dolgozik, hogy eltitkolja ezt, direkt36.hu, 2023. október 24. több mint egy éven át kutatták a kórházi fertőzések magyarországi helyzetét, a nemzetközi gyakorlatokat is körüljárva, valamint a témáról egy több mint egyórás dokumentumfilmet„Mossuk kezeinket” – itt a dokumentumfilm az eltitkolt kórházi fertőzések utáni nyomozásról, direkt36.hu, 2023. november 11. is forgattak, melyben szakértők mellett a kórházi fertőzések kárvallottjai is megszólalnak.A Direkt36 újságírói nyerték a 2023. évi Transparency-Soma Díjat, transparency.hu, 2024. január 14.
2022 Panyi Szabolcs a Direkt36.hu újságírója, a kínai Fudan Egyetem Budapestre tervezett, sok vitát kiváltott campusáról szóló tényfeltáró cikksorozatáért.Rangos díjat ért a Fudan Egyetem ügyének felderítése, 24.hu, 2022. január 11.
2021 A díjat ebben az évben megosztva ítélték oda Jandó Zoltán és Fabók Bálint, a g7.hu újságírói részére, akik a Rahimkulov-család magyarországi gazdasági érdekeltségeit és társasági adókedvezményekkel kapcsolatos visszaéléseit elemezték cikksorozatukban, valamint Panyi Szabolcsnak a Direkt36.hu-n megjelent cikkéért, melyben a német-magyar kapcsolatok több mint két évtizedét áttekintve mutatott rá a politikai és a gazdasági érdekek összefonódására.A Direkt36 és a G7 újságírói nyerték a Transparency-Soma Díjat , telex.hu, 2021. január 11.
2020 Horváth Csaba, a 24.hu munkatársa cikksorozatáért, amelyben egy sokszereplős, Simonka György köré összpontosuló Békés megyei cégekből és alapítványokból álló hálózat európai uniós agrár- és egyéb fejlesztési támogatásokkal való visszaéléseit tárta felHorváth Csaba, a 24.hu újságírója nyerte a Gőbölyös Soma-díjat, index.hu, 2020. január 11.
2019 Erdélyi Katalin, Németh Dániel és Bátorfy Attila, az Átlátszó.hu újságírói “Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron” című cikkükért.Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron, atlatszo.hu, 2018. szeptember 24. A csapat heteken át követte egy magánrepülőgép és egy máltai offshore céghez köthető luxusjacht útjait, nyomozásuk során felbukkant Orbán Viktor miniszterelnök, Mészáros Lőrinc családi és üzleti körei, kormánybarát üzletemberek, illetve az államigazgatás volt és jelenlegi tagjai.Az Átlátszó munkatársai kapták a Soma-díjat, kreativ.hu, 2019. január 11.
2018 Ács Dániel, a 444 munkatársa, a ferencvárosi parkolási és ingatlanügyeket feltáró cikk- és videósorozatáért.Ács Dániel nyerte a Gőbölyös Soma-díjat, 444, 2018. január 11. A sorozat miatt a ferencvárosi önkormányzat más felperesekkel közösen több pert indított sajtó-helyreigazítást kérve, amelyeket a bíróság többségében elutasított, azonban a cikksorozat egy cikke esetén a Fővárosi Ítélőtábla három pontban helyreigazításra kötelezte a hírportált.Pert nyert a 444 a ferencvárosi önkormányzat ellen, Index, 2017. július 14.A helyreigazítást eredményező per másodfokú ítélete, (pdf), 2018. január 12.Helyreigazítás, 444, 2018. március 6.A 444.hu közleménye:"Ezeket érdemes tudni a lenti helyreigazításról", 444, 2018. március 6.A Soma-díj zsűrijének közleménye, Transparency International Magyarország, 2018. január 16.
2017 Dezső András, Panyi Szabolcs és Hava Nikita, az Index munkatársai, a Kertész Balázs ügyvédről készült cikkért.Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst, Index, 2016. november 11.Gőbölyös Soma-díjat kaptak az Index oknyomozó újságírói, Index, 2017. január 11. Kasnyik Márton a 444.hu munkatársa a Quaestor-botrányról szóló cikksorozatáért.Hülye vagy, én vagyok a tulajdonos, enyém itt minden, saját magamtól nem tudok lopni, 444.hu, 2016. október 18.
2016 Dezső András és Panyi Szabolcs, az Index munkatársai, Kiss Szilárd moszkvai agrárattasé ügyeit feltáró ötrészes cikksorozatért.Hadd boldoguljon a Szijjártó meg a többiek, Index, 2015. március 2.A korrupt moszkvai attasé indexes lebuktatása az év oknyomozása, Index, 2016. január 11.
2015 Szalai Bálint, az Index gazdasági rovatának munkatársa cikksorozatábanUkrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot, Index, 2014. szeptember 16.Ma is jönnek a hamisított magyarok, Index, 2014. szeptember 17. a magyar állampolgárságosztásra rámozduló maffiákat térképezte fel.Gőbölyös Soma-díjat kapott Szalai Bálint, Index, 2015. január 11.
2014 Máriás Leonárd, a hvg.hu újságírója cikksorozatbanTöbb mint 90 trafik 81 négyzetméterre, hvg.hu, 2013. május 21.500 trafik egyetlen kézben, hvg.hu, 2013. június 20. térképezte föl, hogy a trafik-pályázatok nyertesei közül kik és milyen módon köthetők a Continental Zrt. dohány-nagykereskedelmi vállalathoz. A zsűri indoklása szerint a szerző a "trafikmutyiként elhíresült történet legeredetibb és legalaposabb földolgozását adta". Oroszi Babett, akit az Átlátszó.hu portálon megjelent cikksorozatáértMMKA-dosszié , Átlátszó.hu díjazták, melyben a filmtámogatási milliárdok kormányzati periódusokon is átívelő osztogatásának járt utána. A zsűri az indoklásban arra világított rá, hogy Oroszi "sok utánajárást és szembesítést kívánó munkájából kiderült, hogy az osztogatóknak jobbára maguk és barátaik felé hajlott a kezük".Soma-díjat kapott a hvg.hu újságírója, hvg.hu, 2014. január 12.
2013 Ez évben senkinek nem ítélték oda a díjat.
2012 Dénes Zoltán, Magyar Nemzet, egy magtárházra – közvetítőkön és fedőcégeken keresztül – fölvett, vissza nem fizetett 13 milliárd forintos kölcsön ügyéről: „Az ügyben ma is nyomozás folyik, de mint a zsűri kiderítette: a cikk nem kiszivárogtatásokra épült, épp ellenkezőleg. Sok esetben Dénes Zoltán járt a hatóságok előtt a nyomozó munkában, azok lépkedtek az ő lábnyomaiban” Pethő András, az Origo munkatársa (másodszor), a Közgép Zrt. felemelkedéséről; „a szerző hosszan és mélyen tanulmányozta és tette az olvasók számára érthetővé az állami építőipari megrendelések jelentős részét elvivő cég működését”Kiosztották a Gőbölyös Soma-díjat, Index, 2012. január 11.
2011 Szabó András, az Origo munkatársa, a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének eladását feldolgozó tizennégy részes cikksorozatáért. Vorák Anita, az Origo munkatársa, a Duna Televízióban Cselényi László elnöksége alatt működtetett „pénzszivattyúról” szóló írásaiért.
2010 Magyari Péter, az Index újságírója kapta a Magyarországon és a régióban zajló gázüzletekről szóló ötrészes cikksorozatáért, melyben feltárta a magyarországi gázháborúk részleteit és a térséget uraló orosz befolyást.
2009 Brückner Gergely, a Figyelő munkatársa, a Siemens korrupciós ügyeiről szóló cikksorozatáért. Pethő András, az Origo munkatársa, a Welt 2000 Kft. pályáztatás nélkül elnyert milliárdos állami megbízásairól szóló cikksorozatáért.
2008