Nagyfi László (Budapest, 1962. április 13.) magyar heavy metal gitáros, dalszerző, a Pokolgép együttes egykori meghatározó tagja, az Omen együttes alapítója.
Zenei pályafutása 6 évesen kezdett hegedülni. 14 évesen felvételizett a Konzervatóriumba, de nem került be. A Postás zeneiskolában folytatta Lengyel Gábor (ex-P. Mobil) kezei alatt, de már gitáron, amelyen az AC/DC hatására kezdett játszani. Az első zenekara egy jazz-rock formáció volt, ahol a gitározás mellett még hegedült. Aztán jött a Ninive együttes, majd 1984-ben csatlakozott a Pokolgéphez, amellyel a '80-as években a legnépszerűbb magyar heavy metal együttes voltak. Első lemezeikből több százezer példány kelt el.
1990-ben az énekes Kalapács Józseffel kiléptek a Pokolgépből és megalakították az Omen együttest, ahol Nagyfi László öccse Zoltán (ex-Ossian) lett a dobos. A zenekar egyfajta supergroupként alakult az ország akkori legnépszerűbb heavy metal csapatainak zenészeiből, és ennek megfelelően azonnal fokozott érdeklődés követte működésüket. 1997-ig töretlenül haladt a zenekar szekere, de az elmúlt tíz évben feloszlás, tagcserék, sikeres és sikertelen lemezek váltakozása jellemzik útjukat. 2006-ban Nagyfi megnyitotta saját hangszerüzletét Budapesten.
Nagyfi László nős, három gyermeke van, nagyobbik lánya révén pedig már nagyapa. Fia Nagyfi Marcell dobos, lánya Orsolya zongorista.
Felszerelése
Jelenlegi gitárok Gibson Les Paul gitárok (Custom, Goldtop) Ltd GH-600 Bigson Custom Explorer Bigson Les Paul Ibanez AEW40ZW akusztikus gitár DBZ Venom2 Jackson Randy Rhoads RRX24 Gibson Flying V 70's Gibson Explorer 2011 Limited w. (Factory) Floyd Rose Gibson Firebird Custom Fender Telecaster (korábban a Hooligans gitárosáé, Tóth Tibié volt.) Solar V1.6 VW Wolfmaster
Korábbi gitárok Jackson Custom Shop Explorer 1994 Hofner Explorer Gibson SG Kramer Baretta (2 db, az egyik rózsaszín Kramer Baretta II-es később Daczi Zsolthoz került, most Pál Endre tulajdona) Ltd EC-1000 Jackson Dinky
Erősítők, effektek, processzorok, pengetők, gitárkábelek Randall RM4-előfok, RT 2/50-végfok Randall RS 412 XLT ládák T.C. Electronic G-Sharp FX Processor Korg DTR-1000 Guitar Tuner Klotz gitárkábelek Dunlop pengetők
Húrok Ernie Ball S.T.H.B. Slinky
Diszkográfia Pokolgép Totális metál (1986) Pokoli színjáték (1987) Éjszakai bevetés (1989) Metál az ész (1990) Koncertlemez (1990) – koncertalbum Best of Régi Gép (1995) – válogatás Az utolsó merénylet (1995) – koncertalbum
Omen Feketében (1991) Brutális tangó (1992) Anarchia (1993) Jelek (1994) Koncert (1994) – koncertalbum Idegen anyag (1997) Tiszta szívvel (2003) Best of Omen (2004) – válogatás A hetedik nap (2006) Agymosás (2006) Nomen est Omen (2012) Huszonöt év (2015)
Források Pokolgép – Hivatalos honlap Filmmúzeum Televízió, Privát rocktörténet sorozat, 19. rész: Pokolgép Hammerworld interjú Nagyfi Lászlóval, 2006, 186. szám Alfahír interjú Nagyfi Lászlóval (2015)
További információk Omen – Hivatalos honlap
Kategória:Magyar gitárosok Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek