A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a női labdarúgótornát augusztus 6. és 21. között rendezték meg Pekingben és Kína négy másik városában. A FIFA alá tartozó nemzeti tagszövetségek kontinentális selejtezőtornákon vívhatták ki az olimpiára való kijutást. Kína a rendező jogán automatikus résztvevő volt.

A tornán a FIFA határozata alapján a nemzetek felnőtt válogatottja vehetett részt. Minden csapatnak legalább kettő, de legfeljebb három kapust kellett neveznie.

A tornán tizenkét nemzet képviseltette magát. A csapatokat három darab négyes csoportba sorsolták, ahol minden résztvevő minden csoportellenfelével egyszer játszott. Az ezeken a mérkőzéseken kialakult sorrend alapján minden csoport első két helyezettje, valamint a két legjobb harmadik jutott tovább a nyolccsapatos egyenes kieséses szakaszba.

Selejtezők Egy nemzeti olimpiai bizottság egy női csapatot nevezhetett a labdarúgó-rendezvényre. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy mely kontinentális szövetség hány nemzettel képviseltette magát a tornán.

thumb|A női torna részt vevő országai Rendezvény Dátum Helyszín Kvóták Kvalifikált csapat(ok) Házigazda (Ázsia) 1 AFC-selejtező(Ázsia) 2007. febr. – 2007. aug. – 2 CAF-selejtező (Afrika) 2006. okt. – 2008. márc. – 1 CONCACAF-selejtező(Észak- és Közép-Amerika) 2007. okt. – 2008. áprl. Ciudad Juárez 2 2006-os Sudamericano Femenino(Dél-Amerika) 2006. november 10–26. Mar del Plata 1 OFC-selejtező(Óceánia) 2007. aug. 25. – szept. 7.2008. márc 8. Apia Port Moresby 1 2007-es női labdarúgó-világbajnokságA női labdarúgó-világbajnokság három legjobb helyezett európai csapata kvalifikálta magát. Anglia nem indult, így a harmadik legjobb európai csapat helyett a negyedik legjobb indulhatott. Svédország és Dánia játszotta a playoff-mérkőzést (rájátszás) ezért az olimpiai helyért. (Európa) 2007. szeptember 10–30. Kína 2 UEFA-rájátszás (Dánia–Svédország) 2007. november 8.2007. november 28. Viborg Solna 1 CAF–CONMEBOL-rájátszás(Ghána–Brazília) 2008. április 19. Peking 1 ÖSSZESEN 12

Keretek

A tornára minden nemzet egy 18 főből álló keretet nevezhetett. Minden csapatban legalább két kapusnak is szerepelnie kellett (lehetőség volt három kapus nevezésére is). A játékosok listáját 2008. július 23-ig kellett leadni az olimpia szervezőbizottságának.

Játékvezetők

Játékvezető AsszisztensekAFC Hong Una Sarah Ho Jacqueline Leleu Pannipan Kamnüng Daw Kaw Ja 22x20px|border|Tajvan Liu Hsiu-mei Niu Huj-csün Widiya Shamsuri Liu Hung-csüanCONCACAF Shane de Silva Milena López Cindy Mohammed Dianne Ferreira-James Mayte Chávez Rita Munoz Kari Seitz Marlene Duffy Veronica Perez

Játékvezető AsszisztensekCAF Deidre Mitchell Nomvula Masilela Tempa NdahCONMEBOL Estela Álvarez Marlene Leyton María RoccoUEFA Christine Beck Inka Müller María Luisa Villa Gutiérrez Nicole Petignat Cristina Cini Karine Vives Solana Dagmar Damková Helen Caro Irina Mirt Katarzyna Nadolska Hege Steinlund Jenny Palmqvist

Csoportkör Minden csoport első két helyezettje, valamint a három csoportból a két legjobb harmadik helyezett jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Minden csapat minden csoportellenfele ellen egyszer játszott. A csapatok sorrendjét az alábbi szempontok határozták meg: a) a mérkőzéseken szerzett több pont b) az összesített gólkülönbség c) a mérkőzéseken szerzett több lőtt gól Ha ezek után két vagy több csapat azonosan állt, a következőket kellett figyelembe venni: d) az érintett csapatok mérkőzésein szerzett több pont e) az érintett csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség f) az érintett csapatok mérkőzésein szerzett több gól g) fair play pontrendszer, melyet a csapatok által kapott sárga és piros lapok határoztak meg h) sorsolás, melyet a FIFA szervezőbizottsága bonyolít

A két legjobb csoport harmadik meghatározásához értelemszerűen nem lehetett figyelembe venni a d), e) és f) pontokat, mivel nem játszottak egymás ellen.

SzínmagyarázatA csoportok első két helyezettje bejutott a negyeddöntőbe.A csoportok két legjobb harmadik helyezettje bejutott a negyeddöntőbe.A csoportok legrosszabb harmadik helyezettje és negyedik helyezettjei kiestek.

Minden időpont helyi, pekingi idő szerint (UTC+8) van megadva.

E csoport

F csoport

G csoport

A csoportharmadikok sorrendje Nemzet311174+3431114404310223–13

Egyenes kieséses szakasz

Minden időpont helyi, pekingi idő szerint (UTC+8) van megadva. Negyeddöntők

Elődöntők

Bronzmérkőzés

Döntő

Érmesek Női labdarúgásSzövetségi kapitányPia SundhageJorge Luiz BarcellosSilvia Neid

Statisztikák Sorrend Az első négy helyezett utáni sorrend meghatározásához az alábbiak lettek figyelembe véve: hanyadik körig jutott az adott csapat (negyeddöntő, csoportkör) az ugyanabban a körben kieső csapatoknál sorrendben a több pont, a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól rangsorolt

A hazai csapat eltérő háttérszínnel kiemelve. A női labdarúgótorna végeredménye a 2008. évi nyári olimpiai játékokon50pxHelyezésNemzet6501125+7156411115+613641174+3134.62131110+175.421154+176.420245–167.420257–268.411256–149.310223–1310.301227–5111. és minden mutatója megegyezett, ezért mindketten holtversenyben a 11. helyen végeztek.300315–40300315–40

Gólszerzők

5 gólos Cristiane 4 gólos Angela Hucles 3 gólos Marta Szava Homare Lotta Schelin 2 gólos Carli Lloyd Heather O’Reilly Daniela Óno Sinobu Christine Sinclair Hszü Jüan Fatmire Bajramaj Melissa Wiik

1 gólos Lori Chalupny Natasha Kai Amy Rodriguez Lindsay Tarpley Ludmila Manicler Formiga Arakava Eriko Hara Ajumi Kinga Jukari Mijama Aja Nagaszato Júki Candace Chapman Kara Lang Melissa Tancredi Ku Ja-sa Han Tuan Kim Gjonghva

1 gólos (folytatás) I Gumszuk Kerstin Garefrekes Simone Laudehr Kerstin Stegemann Anja Mittag Birgit Prinz Perpetua Nkwocha Leni Larsen Kaurin Guro Knutsen Siri Nordby Nilla Fischer Amber Hearn Kirsty Yallop öngólos María Quiñones (Kína ellen) Gunhild Følstad (Japán ellen)

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Férfi labdarúgótorna a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

Nöi 2008