Szabó Tímea (Budapest, 1976. január 18. –) magyar politikus, országgyűlési képviselő, 2013 és 2022 között a Párbeszéd Magyarországért párt társelnöke, parlamenti frakcióvezetője. 2013-ig a Lehet Más a Politika (LMP) tagja és parlamenti frakcióvezető-helyettese volt.
Pályafutása Tanulmányai A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán tanult.
Kutatói pályafutása Öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak, valamint hírügynökségeknek tudósított Magyarországról. Később a Harvard Egyetem jogi karának egyik kutatóprogramjához került, először kutatóként, majd kutatásvezetőként. Az ENSZ megbízásából itt fegyveres konfliktus-megelőzési stratégiákról, illetve sérülékeny csoportok védelméről folytatott kutatásokat.
2001-ben három hónapig Pakisztánban dolgozott az International Rescue Committee nevű civil szervezetnél, ahol többek között az afgán menekültek kérdéseivel foglalkozott.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás előtt egy héttel tért vissza Bostonba, ahol a támadást követően az afgán konfliktus rendezésével kapcsolatosan folytatott kutatást. Az amerikai bombázások befejeztével Afganisztánba költözött és Kabulban egy ideig a Harvard megbízásából az ENSZ afganisztáni missziójával dolgozott együtt. Feladata az új afgán kormány kapacitásfejlesztésének elősegítése volt. Néhány hónappal később csatlakozott a CARE International szervezetéhez, ahol egy országos emberi jogi felmérést vezetett.
Közéleti pályafutása 2003 őszén visszaköltözött Magyarországra, majd 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Programot. 2008-ban a Lehet más a politika! nevű mozgalom egyik alapítója volt, majd annak párttá válása után választmányi tagja. A 2009-es európai parlamenti választásra az LMP és a Humanista Párt közös listájának vezetőjévé választották.
A 2010-es országgyűlési választásokon az LMP országos listájának 6. helyéről került be a parlamentbe. A párt országgyűlési frakciójának 2010. május 10-ei ülésén frakcióvezető-helyettessé választották.
A 2013. január 26-i platformközgyűlésen többekkel együtt kilépett a pártból. A távozók létrehozták a Párbeszéd Magyarországért (PM) nevű baloldali-zöld formációt, melynek alakuló közgyűlésén Jávor Benedekkel együtt társelnökké választották. Az új párt szövetségre lépett a Bajnai Gordonhoz köthető Együtt 2014-gyel. A 2014-es országgyűlési választásokon a Összefogás nevű baloldali választási koalíció jelöltjeként listás helyről jutott ismét a parlamentbe.
A 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként a Budapest 10-es választókerületben (Óbuda–Békásmegyer) megválasztották országgyűlési képviselővé.Belföld Választás 2018
A 2019-es önkormányzati választás után Borkai Zsolt politikai botrányának hatására „Az olimpiai életjáradék erkölcstelen magatartás miatti megvonásáról” címmel olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a járadékot érdemtelenség miatt nemcsak a büntetett előéletű, próbára bocsátott sportolótól vennék el, hanem attól is, aki erkölcsileg súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, erkölcstelen életvitelt folytat.
A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson ismét őt indította a Párbeszéd az óbudai választókerületben. Őt támogatta a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is. Egyedüli indulóként megnyerte az előválasztást.
Párbeszéd társelnökeként (2013–2022) 2022. július 10-én vasárnap a Párbeszéd tisztújító kongresszusán megválasztották a frakció két új társelnökét, az eddigi két társelnök, Karácsony Gergely és Szabó Tímea korábban jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. így a helyüket Szabó Rebeka és Tordai Bence vették át.
Családja Volt férje Hunyadi Gábor, a Jobbik korábbi OVB (új nevén: NVB)-delegáltja.Hideg zuhanyként érte a pártokat az LMP-Jobbik-os románc – Stop.hu, 2010. május 18. Egy gyermekük született, Gergő. Jelenlegi kapcsolatában 2018 nyarán született meg második gyermeke.Megszületett Szabó Tímea gyermeke Városi Kurír, 2018. június 20.
Jegyzetek
További információk Életrajza az PM honlapján Életrajza az Országgyűlés honlapján Interjú Szabó Timeával
Belföld Választás 2018
Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar nők a politikában Kategória:Az LMP korábbi tagjai Kategória:Országgyűlési képviselők (LMP) Kategória:Országgyűlési képviselők (PM) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Párbeszéd Magyarországért-tagok Kategória:A Veres Péter Gimnázium diákjai Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek