jobbra|bélyegkép|250px|Az ecsedi vár (1688) bélyegkép|jobbra|250px|Az ecsedi vár a 16. században, Gottfried Prixner rézmetszete
bélyegkép|250px|Ecsedi Báthori Erzsébet grófnő, a Báthori-család híres szülötte A Báthoriak (korábban Bátoriak, más írásmód alapján Báthoryak), sváb származású, a Gutkeled nemzetség Majádi főágának Bátori ágából eredő magyar főnemes család, amely tagjai közül számos középkori főméltóság, erdélyi vajda, illetve fejedelem került ki – sőt, egy lengyel király is. A család három ágra vált, az ecsedi, a szaniszlófi és az utóbbiból eredő somlyai ágakra.http://www.nyirbim.hu/bkora.htm A család kialakulása Bereck egy évszám nélküli oklevél szerint IV. László (Kun László) királytól kapta adományba Abram, Bátur és Kis-Bakta helységeket „hű szolgálataiért”. Bereck ekkor elhagyta régi (de Rakomaz) előnevét és Bátorról (Batur), birtokaimak központjáról kezdte nevezni magát, ebből alakult ki a Báthori családnév. Bátori Bereck gyermekei közül I. János és Lökös lett a két fő ágra szakadt Báthory család két őse. A Bátoriak a III. András halála utáni feudális anarchiában birtokaik helyzetéből adódóan eleinte Borsa Kopasz (és testvére, Borsa Beke) szerviensei voltak, de viszonylag hamar átálltak Károly Róberthez. Bátori I. János a király oldalán harcolt a rozgonyi csatában, ahol két szerviense is elesett.Kristó Gyula, 1978: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, Budapest p. 77.
János László nevű fia (a későbbi szabolcsi ispán) a Pok nemzetségből származó Medgyesaljay Móricz Medgyesy Anna néven ismert lányát vette feleségül – utódaik a somlyai Báthory család tagjai. Bátori Lökös Péter nevű fia 1345-ben Itáliában tanult és 1347-ben alig 15-17 évesen váradi kanonok lett, de mivel bátyja meghalt, kilépett az egyházi rendből (még föl sem szentelték), és tőle származott le az ecsedi Báthory család.
1325-ben Bereck fiait Károly Róbert király megerősítette az apjuk által nyert javakban, és még ebben az évben megkapták Ecsedet is. 1325-ből származik a Báthory-család címere. 1334-ben kapták meg Bereczk fiai az engedélyt arra, hogy Ecsed mellett a mocsárban várat építhessenek s azt »Hűség«-nek nevezhessék.Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, mek.oszk.hu
1330-ban Bereck fiai és utódai abban – a később úriszéknek nevezett – kiváltságban részesültek, hogy a birtokaikon élő népek felett a megyés ispán helyett ők bíráskodhattak, és akár halálos ítéletet is hozhattak. 1332-ben névadójuk, Bátor városa árumegállító jogot kapott, mégsem ez, hanem a mocsarakkal körülvett, jobban védhető Ecsed lett később a család központi birtoka.
Az Ecseden felépült vár köré rövid időn belül hatalmas uradalom alakult ki. 1335-ben a Gutkeled nemzetség Farkas-ágától megszerezték a sárvármonostori kegyuraságot, amellyel együtt járt Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezeti joga is. 1338-ban csere útján megszerezték Szaniszlót, 1341-ben Fábiánházát, 1348-ban elnyerték a királytól Mérket is.
A család a 14. század első évtizedeiben két ágra szakadt. Az egyik Szilágysomlyót kapta birtokul és ettől kezdve somlyai Báthorynak nevezte magát.
A másik ágból származó, Itáliában tanult Péter a szabolcsi Ecsedet szerezte meg, leszármazottai nyíri vagy ecsedi Báthoriaknak hívták magukat.Az ecsedi Báthoriakról , epa.niif.hu
A somlyói ág megmaradt katolikusnak, az ecsedi ág viszont a 16. század közepén áttért protestáns hitre.
A családnév helyesírása
Van olyan könyv, amelyben mindegyik Báthori i-vel szerepel. Vannak olyan könyvek, amelyek a somlyaiakat y-nal, az ecsedieket pedig i-vel adják meg. Van olyan könyv, amelyik mindegyik Báthoryt y-nal írja.
A történelmi tulajdonnevek helyesírásáról a magyar helyesírás szabályai itt találhatók. Eszerint (157.a) elsősorban a saját vagy a család írásmódját kell használni, méghozzá a hozzánk legközelebbi korból (157.b). Úgy tűnik, ebben a család nem egységes a 16. és 17. század fordulóján (Aláírások: István Kristóf Gábor Boldizsár Zsigmond), ami a hozzánk legközelebb eső kor. A következő a már kialakult szokás (157.c), ebben a szakirodalomban úgy tűnik, hogy az ecsedieket és a koraiakat inkább i-vel, a somlyaiakat inkább y-nal írják. Legutoljára a kialakulatlan írásmódnál (157.d) minimálisan hagyományos, mai szemmel sem zavaró alakot kell használni.
A szakirodalom zömével összhangban a korai Bátoriakat teljesen fonetikusan, i-vel és h nélkül, az ecsedi Báthoriakat h-val és i-vel, a somlyói Báthoryakat h-val és y-nal írja. De ettől is lehetséges eltérés, amikor bizonyítható, hogy az újkorban, magyar nyelvű levélben ő másképpen írt.
Korai Báthoriak kódok feloldása
* = születés † = elhalálozás b.é. = biztosan élt fl = biztosan élt (latin: floruit) h. = házasság ∞ = házasság ¹ ² ³ = első, második vagy harmadik házasság ¹∞ ²∞ ³∞ = . házasságból származó gyerek N = ismeretlen név
Korai Báthoriak (B1)
Gutkeled nemzetségbeli N (majádi főág) fiú Felicián, a Zeleméri család őse János, leszármazottai a Szalmadi családnevet viselték ... az ág 1413-19-ben kihal
Lukács Felicián, fl 1310 János, fl 1310 Miklós Hodos, fl 1270-91, a Szakolyi (Szokoli, Hodos of Szakoly) család őse István, fl 1310 "Kopasz" rakamazi András, fl 1250 encsencsi György, fl 1276-1307 ... az ág 1369-ben kihal
Benedek de Szaniszló, fl 1279-1321 Pócs, fl 1345-55 Ivanha, fl 1371; ∞ Császár Tivadar Bátori Bereck, fl 1276-1320; ∞ ismeretlen, a csák nembeli Marhard Nadabi lánya. Innentől Báthoriak.IV. László Bátort adományozta neki, azóta őt és leszármazottait Báthorinak nevezik Báthori András váradi püspök (1329–1345) Bátori János (bihari ispán) bihari ispán, fl 1312-50 Bátori László (szabolcsi ispán), Szabolcs ispánja, +1373/79 ∞ Anna Meggyesi (fl 1351-55), felesége hozománya volt Somlyó, leszármazottaik a somlyói Bátoriak Szaniszló, fl 1355-95; ∞ Szikszói Anna (fl 1372-1381) → szaniszlófi Báthoryak István, fl 1393-1453, ∞ ¹Thuróczy Orsolya (fl 1411) ²Várdai Dorottya (fl 1428-52). Innen lásd somlyói Bátoriak Zsófia, fl 1381 László, fl 1355 György, Arad ispánja, fl 1355-94 ... az ág 1461 körül kihal
Anna, fl 1378-93; ∞ Gf Korbáviai Miklós Erzsébet, fl 1378-1415; ∞ Debreceni Gergely (–1382 után) lány, ∞ Elefánti Mihály György, fl 1350-73 János, fl 1377-97; ∞ Drugeth Margit lány, fl 1373; ∞ Miklós Várdai (*1333 +1373) István, fl 1353-66 Bátori Lökös (Lõrinc), csatában elesett Havasalföld 1330. szept. → ecsedi Bátoriak Bátori Miklós csongrádi és Székely ispán, +1357/63 Miklós, +ca 1363 Ágnes (Anna), fl 1363-80 Borbála, fl 1363; ∞ szántói Petõfi János (+1393/95) Bátori Klára?
Szaniszlófi Báthoryak
Báthory János, Báthory Szaniszló fia Báthory László, Báthory Szaniszló fia Báthory István (1427-ben említik), Báthory Szaniszló fia Báthory László, István fia Báthory György, István fia Báthory Péter, István fia Báthory Mátyás, István fia Báthory Miklós (1462–1500), István fia → somlyói Báthoriak Báthory Dominik, István fia Báthory Pelbárt, István fia Báthory János, István fia Báthory István, István fia Báthory Anna (?–1570), István lánya Báthory Veronika, István lánya Báthory Potencia, István lánya Báthory Jadviga, István lánya Báthory Margit, István lánya Báthory Borbála, István lánya Báthory Péter, János fia Báthory Imre, János fia
Somlyói (Somlyai) Báthoryak bélyegkép|jobbra|250px|Somlyói Báthory Gábor erdélyi fejedelem aranyforintja rajta a családi címer Bátori Bereck fia János fia László Somlyót kapta hozományul, utódai pedig felvették a somlyói előnevet.
somlyói Báthori István, fl 1393-1453, ∞ ¹Turóczi Orsoly, ²Várdai Dorottya (fl 1428-52) (folytatás innen) ¹∞ László, fl 1428-60 ¹∞ György, fl 1428-47 ¹∞ Mihály, fl 1428 ¹∞ Máté, fl 1428-67 ²∞ Péter, fl 1428 ²∞ báthori Szaniszlófi István, fl 1438-1517; ∞ Tornai Erzsébet ...leszármazottai szaniszlófi Báthoriak
²∞ báthori Szaniszlófi János, fl 1462-1500, ∞ Szokoli Borbála ...leszármazottai a báthori Staniszlófi nevet használták, nem somlyói Báthorinak nevezik őket
²∞ Gellért/Gerhard, fl 1453-69 ²∞ Domokos, szerzetes fl 1453-98 ²∞ Miklós, fl 1445-98; ∞ ¹Kézméri Borbála, ² losonci Bánffy Zsófia (fl 1477) ¹∞ Bertalan, Szatmári fõispán, fl 1489-1536; ∞kusaly-i Jakcs Klára ¹∞ Báthory István (1477–1534) erdélyi vajda (1530-1534) ∞ Telegdi Katalin (*1492 +1547) Erzsébet, +Gyula 1562; ∞ ¹petrovina-i Pekry Lajos, (+ca 1554); ²báró kányaföldi Kerecsényi László (~1510–1566) Miklós, fl 1516 András, +1563. 7. 1; ∞ 1551 fogarasi és szunyogszegh-i Maylád Margit (+1594 után) Gábor, +1586. 11. 11. ∞ NN Erzsébet; ∞ ¹berekszói Hagymássy Kristóf (+6.4.1677); ²ruszkai Dobó Ferenc (+14.9.1602) Báthory András (1566–1599), bíboros (1584), erdélyi fejedelem (1599) Báthory Boldizsár (1555–1594), Erdély régense (1594) ∞ Kendy Mária lány, +1594 Báthory István krasznai főispán, ∞ ¹pelsõczi Bebek de Zsuzsanna (+1595); ²Kosztka Zsófia ¹∞ Báthory Gábor (1589–1613), erdélyi fejedelem (1608-13) ∞ palocsai Horváth Anna ¹∞ Báthory Anna (1594–1636) ∞ ¹losonci Bánffy Dénes (+1612); ²branyicskai Jósika Zsigmond ¹∞ fiú, *1595, +1601 ²∞ Báthory András (1597–1637) ∞ Zakreszka Anna Báthory Zsófia (1629–1680) ∞ felsővadászi II. Rákóczi György Báthory Kristóf (1530–1581) erdélyi vajda ∞ Bocskai Erzsébet Báthory Zsigmond (1572–1613) erdélyi vajda (1581-1588), Erdélyi fejedelem (1588-1594, 1594-1597, 1598-1599 és 1601) ∞ Habsburg Mária Krisztierna főhercegnő * Báthory Griseldis (1569–1590) ∞ Jan Zamoyski (1542–1605) Lengyel királyi kancellár Miklós, *1567, +1576. 1. 30. Boldizsár, +1577. 5. 19. fiú, +1581 után Báthory István (1533–1586) erdélyi vajda (1571-1576), Erdélyi fejedelem (1576-1586), Lengyel király (1575-1586), Litván nagyfejedelem (1576-1586) ∞ Jagiello Anna (*1523.10.18. +1596.9.9) Zsófia, ∞ ¹kõrösszeghi Csáky Demeter (fl 1526-52); ²Dóczy Kelemen Anna, ∞ ¹bélteki Drágfi Gáspár (*1516 +1545. 1. 21.), ²homonnai Drugeth Antal, ³ecsedi Báthori György (+1570) ♥, A házasság fontosságáról itt olvashat! Katalin, fl 1516 Móric, +fiatalon Miklós, fl 1500 Erzsébet, ∞ ¹Várdai Mihály (fl 1526-52) ²nagymihályi Bánffy György Katalin, +1552 után, ∞ Sarmasághy László (+1552 előtt) Borbála, ∞álmosdi Chyre András (fl 1511-20) Veronika, fl 1447-77; ∞ Szokoli Miklós Margit, fl 1447 Hedvig, fl 1447 Anna, fl 1447; ∞ Agárdi László
Ecsedi Báthoriak bélyegkép|jobbra|130px|Ecsedi Báthori István országbíró címere
Bereck gyermekei közül a birtokaikon való megosztozásukkor Ecsed Lökös fia Péter-nek jutott, ez alkotta később az ecsedi ágat.
Birtokközpontjuk a mai Nagyecsed volt. Egy részük bátori előnévvel szerepel, mert ők birtokolták a névadó Bátort. A 14. század végén egy Báthori lány házassága és a Marczali családdal kötött örökösödési szerződés révén megszerzik a Marczaliak somogyi birtokait is.
Lökös (Lõrinc), csatában elesett Havasalföld 1330. szept. (folytatás innen)1335-ben, amikor a család felosztotta birtokát, megkapta Ecsedet, leszármazottait ecsedi Báthorinak hívják Benedek, fl 1334-47 Péter fl 1334-58, szatmári ispán (1408) János, Szabolcs ispánja, +1416, ∞ szántói Petõfi Katalin (fl 1393-1417) István +Várnai csata 1444. 11. 11., asztalnokmester (1417-1431), országbíró (1435-1439), ∞ ¹Tarkõi Margit, ²Kistapolcsai Orsolya, ³Buthkai Borbála ³∞ András, lovászmester, Szabolcs és Szatmár ispánja, +1496/97, ∞ ¹Várdai Dorottya, ²bélteki Drágfi Julianna (+1500 után) ¹∞ Borbála, ∞Perényi Imre (+1519) ¹∞ István a sánta (-1530. május 8.), nádor (1519-23, 1524-25 és 1526-30), Temes főispánja ∞ Sophia of Masovia hercegnő (*1497/98, +1543. 3. 11. előtt) Szaniszló/Klára, fl 1524 ¹∞ György, (?–1534), főlovászmester (1505–1534) somogyi ispán ∞ gergellaki Buzlai Katalin ²∞ András, tárnokmester (1527–1534), Szatmár ispánja, Macsó bán (1534), ∞ Rozgonyi Katalin (fl 1511-33) Bonaventura András, erdélyi vajda (1552-53), országbíró (1554-1566), tárnokmester (1544-1554), Somogy, Liptó, Szepes, Szatmár és Szabolcs vármegye főispánja. ∞ ¹Thurzó Anna ²Mindszenti Katali